Félegyházi Hírlap, 1893 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-26 / 13. szám
XI. évfolyam. 13-ik szám. Félegyháza, 1893. március 26. Félegyházi Hírlap Előfizetési ár: Egész évre 5 frt. félévre 2 frt. 50 kr. negyedévre 1 fit. 25 kr. Hirdetések díjszabály szerint. Felelős szerkesztő: Ihász Aladár. Kiadóhivatalt Banczay József könyvkereskedéseben. Egyes számára 10 kr. Főmunkatárs: Dobák István. A millennium. A normális napi események színvonalát ma két dolog dominálja: a kultúrharc és az ezredéves jubileum. Mind a kettő sarkalatos pontját képezi nemzeti életünk fejlődésének. Az egyik is, a másik is annyira első rendű kérdést képez minden jó honpolgár előtt, hogy azok behatóbb fejtegetése elől ma már kitérni nem lehet. Mai cikkem nem képezvén az elsőnek keretét, itt csak a millenniumról emlékezem meg. A kereskedelemügyi miniszter, mint az 1896-iki ezredéves kiállítás országos bizottságának elnöke, lelket öltött szavakban hivja fel a szent István korona országainak közönségét, a millenniumi kiállításban való részvételre. E felhívást a hazafiúi szent kötelesség parancsaként kell nekünk is fogadnunk. Meg nem hallani azt vétek, kitérni előle: bűn lenne, — benne részt nem venni pedig hazaárulás. Nem is hiszem, hogy lenne városunk intelligensebben gondolkodó egyénei közt csak egy is olyan, aki e kolosszális mű megalkotásához tettben, vagy gondolatban hozzá nem járulna. Kiktől várná a szent haza, ez az éltet és jólétet adó drága föld, ahol bölcsőnk ringott, és hol örök álomra hajtjuk fejünket, — hogy ezredéves jubileumát meg ünnepelje, ha a szűke Tisza és kék Dana közt elterülő Kánaán magyar lakossága is tartózkodnék e nagy nemzeti ünnepélyen való részvételtől ? Talán a dakó románok, vagy panszlávoktól ?— A mi szent hivatásunk ez elsősorban, mert a kié a föld, azé az ország , akié az ország, azé a hatalom. Járuljunk hát a magunk porszemével mi is az áldozati oltárra, s égbe törő tiszta lángja mellett mondjunk hála imát az elviharzott ezredévért, s kérjük Istenünket az új millenniumba való belépésünk pillanatában. Tudom kicsi s alig feltűnő lesz az, amivel hozzá járulhatunk, de cseppekből lesznek a patakok, patakokból a folyók, folyókból az óceánok. De nekünk, kik az első hongyűlés színhelyének, — Pusztaszernek — közvetlen szomszédságában lakunk, kétszeres okunk van — már most — az intézkedések aktív felére lépni. A gondolkodó fő hamar tisztába jön azon körülménynyel: mily jelentőséggel bír a pusztaszeri szomszédság reánk nézve a millennium évében ! Számokban ki sem fejezhető anyagi előnyt s fel sem fogható erkölcsi értéket rejt magában e hely közelsége. Ne engedjük, hogy az önként kínálkozó alkalmat más elragadja előlünk, hogy az érett gyümölcs szomszédaink ölébe hulljon le. Az idővel lépést kell tartani mindenkinek; aki attól elmarad, az csak nagy áldozattal párosult fáradság után érheti ismét utól azt. A kor szelleme, a viszonyok hatalma elsöpri azt a nemzetet, mely az idő hivó szavára nem figyel. Csak oly nmzetek lesznek nagyokká, melyek tisztelik az ősök erényeit, s abból merítenek erőt létük tovább fejlesztésére. Mutassuk meg a művelt, világnak, hogy a nagy szláv geográfiai térbe , ékelt Duna völgyének volt múltja, van jelene és lesz jövője; mutassuk meg, hogy ez a nép „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után“ nem élt át, hiába egy hosszú ezredévet, s hogy önerejéből egyenrangúvá küzdötte fel magát, a művelt európai nagy népcsaládok soraiba. Tegyük félre apró, hétköznapi bajainkat. Ideje is lenne már, hogy felzaklatott szenvedélyeink pihenőre térjenek, hogy ne foglalkozzunk hajunkkal akkor, midőn fejünk forog veszélyben. Fogjunk munkához ! Álljon az ügy élére a városi hatóság, ily sarkalatos kérdésben őt illeti a kezdeményezési jog ; őt illeti meg a példaadó nemes törekvés, mely tiszteletet parancsol, tettre ébreszt, és cselekvésre ösztönöz. Állítson össze a gyakorlati élet alapján nyugvó programmot, mely — Minerva módjára — nem ugorhat ki egyes tervezők fejéből, s azt irányítsa bölcs kezekkel a megvalósítás stádiumához. Az igaz hivő muzulmán minden évben elzarándokol Mekkába, a próféta szent sírjához —: Készüljünk mi is nemzeti zarándoklásunk útjára ; adjon erőt nagy jelentőségű utunkhoz az a büszke öntudat, hogy nekünk maroknyi nemzetnek, — körülvéve és testünkbe ékelve idegen népekkel, — megadatott Istentől az alkalom, alkotmányos állami életünk ezredik évének megünnepelésére. A vén bölcs Szaadi szavaival zárom be cikkemet. „Üljünk le az elmélkedés szőnyegére, s kérjünk tanácsot az idők bölcseségétől.“ Nlócár Andor. A FÉLEGYHÁZI HÍRLAP TÁRCÁJA. Zorka. — Tőzsdék egy szerb dráméból. — Iván! Ha elvevéd lelkem boldog nyugalmát, Add vissza az eszemet legalább! — Ha hűtlenül elhagyni készt akármi, Csak ne kacagj, ne légy besze, gálád ! Uher, ölelj, csókolj meg utoljára • Kitépte bár emlékem kebeled, — Egy csókodért egű szív megbocsát még, Habár mig él, soha el nem feled ! S te mégy, vissza se néz szemed tüzének Szivemet felgyújtó zsarátnoka ? Ne tedd Iván, ne légy ilyen kegyetlen, Ily tettre egyikünknek sincs oka. S te mégis mégy, mind hasztalan, hiába Epedek búcsú csókodért Iván. . . 1 Hisz a halálra itéltnek megadják, Amit csak utoljára megkiván ; S te mégy, nem szólsz, vissza se nézel én reám. Akkor megállj . . . megadom én neked ! Ha te örök halálomat kivánod, Elveszem érte röpke életed. . . 1 --------------------------—-------— Megöltem 1 Mit tettem ? el . . . vérétől ittasult Handzsára, el veled, eltűnt a múlt ! Iván, Iván 1 így látni itt: vérben fürödni ajkad, Megháborit, irtóztató tudat, Eszem ne hagyj el, szivem csendesedj le, Óhrisi szűz, világot — nyiss utat. Bocsássatok, hahaha, egy galambot kergetek a világ végéig elő, Kik vagytok emberek, talán poroszlók, Elnéztetek talán valakivel ? Igen, igen, még párolog a handzsár, E pára hadd ölje meg szivem. Szerettem és csalódtam végtelen, de Szeretem túl a síron is híven ! Megálljatok jó emberek, poroszlók, Egy szóra csak, mig a handzsárt fogom. Szivemnek szólok, véle indulóra , így.. igy, még egyszer igy. . most már: z’bogom ! Zádor Emil. A ki magát lépre csalta. — A „Félegyházi Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta : Várady Dezső 5. (Folytatás ) Elövettem hát egy hirlapot, de bele se néztem, szórakozott voltára, az eszem egészen máson járt; hamarosan le is tettem a lapot s elmerengtem a jövendőn, melyben számomra örömvirágok fognak nyílni. A szoba, melyben voltam, szomszédságban volt a két leány szobájával, melyben őt nappal dolgoztak és éjjel aludtak. Ajtaja nyílva volt. Beléptem , hiszen sok órát töltöttünk már itt hárman. Önkénytelenül Klára kisasszony varró asztalkáján akadtak meg szemeim, melynek fiókjában bent volt a kulcs. Ekkor villant meg agyamban azon gondolat, hogy bele kellene nézni abba. Klára kisasszony, oly gondosan be szokta azt zárni mindig ! Bizonyosan itt tarthatja a pénzét! Ha egy néhány forint volna benne csak, akkor bizonyosan nem őrizné olyan nagyon, abban sok pénznek vagy nagy értékű takarékpénztári könyvecskének kell lenni. Sokat összezsugorgathatott már ez a vén leány életében ! Az igazat megvallva, nem igen szép cselekedet volt lesz ez — de hát Klára kisasszony iránti ellenszenvem fokozta kíváncsiságomat és a fiókot kinyitottam. Nem láttam én ott sem pénzt, sem takaréktári könyvet, de mégis volt a sok cérnagombolyag, kötött stb. között egy cukor papírtáblájú fekete könyv. Ugyan mit irhat ebbe Klári kisasszony ? bizonyosan kiadásait és bevételeit. Kinyitottam egy helyen. Nini, hiszen ez napló! Bár vádolt a lelkiismeret, hogy most titkaiba behatolhatok, de most már nem bírtam ellenállani kíváncsiságomnak és a kinyitott helyen a következőket olvastam: 1890. aug. 20. Ma ismét itt volt hadnagyi ruhában. Mintha csak úgy lett volna ráöntve az egyenruha. Azt hiszem, hogy a mely leány csak látta igy, mind belebolondult. Erzsi húgom nem látta még őt egyenruhában s midőn e miatt meglepődött — olyan veres lett az arca, mint a főtt rák. Ha minden katona ilyen harcias kinézésű volna, mint ő a nagy szénfekete bajuszával, villogó szemeivel, az ellenség mentén megfutamodnék. Ha eddig szerettem, most már imádom őt; most már, ha ég és pokol összeszakad is enyémnek kell lennie, ha rövid időre is. Csak egyszer ölelhessem karjaimmal, csak egyszer csügghessek ajkaimmal ajkain, akkor nem bánom, ha a jövő életben az örök kárhozat lesz is osztályrészem. Arra pedig esküszöm, hogy, ha az enyém nem lehet ő, akkor senkié nem lesz, legkevésbé Erzsié, akit én teljes szívemből gyűlölök holta napjáig. Ha ha ha, szegény bárgyú leány , azt gondolja, hogy reáhagyom vagyonomat. Nem tudnék a síromban sem nyugodni, ha azzal a tudattal kellene meghalnom, hogy az a leány dúskál vagyonomban, akinél jobban már nem gyűlölhetek senkit ezen a földön. Még nem gyanítottak semmit, mert a szerelem vakká teszi őket, de ...... N**m olvashattam tovább, mert Klára kisasszony hangját hallottam, ki azt mondotta Szalaynénak, hogy jön Erzsiké is, csak kint az utcán beszél egyik ismerősével. Elég időm sem volt, hogy az olvasottak felett méltóan megbotránkozzam és megborzadjak , sietve tettem vissza a naplót helyére, de már késő volt, mert éppen akkor toppant a szobába Klára kisasszony s még arra sem volt időm, hogy a fiókát betoljam. Klára kisasszony rögtön észrevette avatatlankodásomat és olyan piros lett az arca, mint a paprika. Én mint aféle tetten kapott bűnös megszégyenülve állottam szikrázó szemei előtt, ki egy darab ideig nem tudott szóhoz jutni. No most mi lesz ? gondoltam magamban. Nem sokáig tartott a kínos várakozás. Klára kisasszony szenvedélyes hangon suttogáak, tehát olvasta ön naplómat, most már késő volna önt bármilyen súlyos szavakkal is illetni, mert már megtörtént, különben előbb-utóbb úgyis megmondottam volna. Most tehát olvasta; most már többé nem titok ön előtt, hogy én önt kimondhatlanul szeretem, éppen úgy, mint azt a másikat gyűlölöm. Csáky miniszter a félegyházi gymnásumról. — A héten lefolyt közoktatásügyi költségvetés tárgyalásánál városunk országgyűlési képviselője hosszasabban emlékezett rag az Alföld kulturáis viszonyairól és adatokkal igazolta, hogy az állam ezen a téren nem teszi meg azt, amit épen a magar faj érdekében megtennie szükséges volna. Különösen pedig kiemelte, hogy Félegyháza kérelme eddig a kormánynál meghalgatásra nem talált. A miniszter hosszasabban foglalkozott a kérdéssel és válaszából azon ígéretet olvashatjuk ki, hogy a félegyházi gymnasiumnak az állam részéről való felállítása illetőleg segélyezése a kellő időben be fog következni. Igen örvendünk ezen nyilatkozatnak és amennyire érezzük égető szükségét annak, hogy városunkban végre valahára egy fogyamasiura létesítessék, épp oly hálával fogadjuk Gróf Csáky miniszer úrnak érdekünkben teendő intézkedéseit. ” E helyen közöljük még a miniszer úr válaszát teljes szövegében : „ Holló Lajos t. képviselő úr felszólalására az a válaszom, hogy a középiskolák száma nagyban megfelel a lakosság számának és azon szükségletnek, melynek kielégítésére azok hivatva vannak. De egy nagy baj van : az t. i., hogy a középiskolák igen rosszul vannak elhelyezve. A territoriális elhelyezés rossz. Ez a történeti fejlődés végeredménye. Ha csak egy tekintetet vetünk a földabroszra, látjuk, hogy a középiskolák az ország ama részeiben vannak összetömörítve, amelyek hosszabb időn keresztül nagyobb nyugalomnak örvendettek, mint az ország többi részei. Ebből az következik, hogy a felföldön aránylag csekély körben itt-ott aránylag több középiskola van, mint amennyi szükséges volna ; ellenben az ország másik részében, az Alföldön, némelykor egész megyék területén egy középiskola sincs. Ezeken a bajokon egyszerre segíteni igen nehéz dolog , mert igen nehéz elvonni egy középiskolát oly közönségtől, amely azt már régen megszokta; új iskolákat állítani és már régen fennálló és nem teljes szükséget képező iskolákat egyes helyeken meghagyni pedig a financiális szemponttal ellenkezik Mindazonáltal mindig azon vagyunk, hogy a legkiáltóbb hiányokon fokozatosan segítsünk, és ha nem is vehetjük figyelembe mindazokat a kívánságokat, mint amilyent a képviselő úr kifejezett, — gondolom Félegyházára vonatkozólag — ez az összes oda való viszonyok beható mérlegelése után történt, mert nemcsak magát a helyet kell figyelembe venni, hanem a környéket is. Ha konstatálva van, hogy egy bizonyos területen már tényleg egy két középiskola létezik, azonban ezzel szemben egy másik területen, mely talán olyan, mint amaz, vagy nagyobb, egyátalában nincs középiskola, pedig ez kívántatik és szükséges is, ezt szintén figyelembe kell venni s akkor az utóbbi területnek kell az elsőbbséget adni. Ebből következik aztán az, hogy pl. ezen speciális esetben nem tudtam végleg határozni, amiből viszont nem következtethető az, hogy egyátalában nem fog a sor rá kerülni, mert ez csak a sorrend kellő megtartása mellett történhetik, t. i. még égetőbb szükségnek előbbi helyen való kielégítése után. (Általános helyeslés.) Igaz, hogy az egységes középiskolának létesítése bizonyos tekintetben fog e bajokon enyhíthetni, mert egységes középiskolának létesítése folytán egynémely kisebb városban egy középiskola feleslegessé válhatik, pl. ott, ahol jelenleg gimnázium és reáliskola van. Itt azután az egyik beszüntethető, s az ekként felszabadult tanár erők és anyagi eszközök igen jól fognak