Félegyházi Hírlap, 1894 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1894-01-01 / 1. szám

XII. évfolyam­­ ben, minden nyilvános feltűnés elkerülésé­vel fogott hozzá két hét előtt közéletünk nehány kiváló férfia, hogy a vételár össze­gét, 16 ezer forintot, összegyűjtse s ez si­került is s az összeget táviratilag már el is küldték nagy hazánkfiának. — Vasúti indóházunk. Régi panasz, hogy vasúti indóházunk szűk és kicsiny. A várótermek nem képesek befogadni a kö­zönséget , kénytelen tehát az utasok egy része azon a szűk, hideg és zugos folyo­són ácsorogni, vagy kint a nyitott forra­szon bevárni, míg a vonat elindul. Ezt az állandó panaszt akarta megszüntetni a vas­út igazgatóság, midőn egy eddig hivatalos helyiségül szolgáló szobát váró teremmé alakíttatott át. Van tehát jelenleg indóhá­­zunknál három váróterem I, II. és III. osztályú. Ezzel az intézkedéssel azonban még nincs teljesen segítve a bajon, ezt csak nagyon ideiglenes állapotnak kell te­kintenünk. A vasúti személy­forgalom nagy emelkedést mutat évről évre. Úgy vagyunk indóházunkkal, mint a kis leány az ő ru­háival, midőn nagy lesz , kinő belőle. Mi is kinőttünk már abból a szűk, falusi in­­dóházból ! Nem tatarozgatni, átalakítgatni kell már indóházunkat, hanem legjobb lenne előre látónak lenni és olyan indóházat épí­teni, mely a jelen és jövő követelményei­nek minden tekintetben megfelel, mert hogy mennyi a mizéria az indóház szűk volta miatt, annak az utazó közönség és az emberfeletti erővel dolgozó vasúti sze­mélyzet a megmondhatója ! — Melyik borvidékhez tartozik Fél­egyháza ? A kereskedelmi miniszter a mű­­borgyártásról szóló törvényt életbeléptető rendeletet adott ki, a­melyben többek közt az ország területeit borvidékekre osztja. E beosztás szerint a félegyházi (Pest, Szabolcs stb. megyék) homoki szőlői az alföldi bor­vidéket képezik. — A gépügynökök. Már régen ismert dolog az, milyen furfangosan csalja be a gépekben utazó vigécek egynémelyike a a vidéki gazdaközönséget­ Az államvasutak hamis meghatalmazásaival ráveszik a vi­déki birtokosokat, hogy rendeljék meg ná­luk a szükséges gazdasági gépeket. A vá­sárt a jószájú ember hamar kicsikarja, bu­sás foglalót vesz föl, a többire pedig vál­tót tesz a vevő elé. Csak mikor a gép meg­érkezik, tudják, hogy mennyire rászedték őket. A szerződésben ravaszul sehol sincs fölemlítve, hogy az államvasut gépgyárá­nak megbízottjai. A gépet rendesen valami hatodrangú névtelen külföldi gyáracska szállítja. Az államvasutak gépgyára most fölkérte a hatóságot, hogy figyelmeztessék a birtokosokat s a vidéki gazdákat, hogy lépre ne menjenek az ő cégére alatt ga­rázdálkodó szélhámosoknak. — „Városi Gazdakör“. A„Szabadelvü Gazdakör“ f. évi dec. 26-án közgyűlést tar­tott, melyen politikai pártszinezetéről le­mondott s „ Városi Gazdakör“ címen továb­bi működésének céljául a gazdasági és he­lyi érdekek megbeszélésén s a társas együtt­­lét s közművelődésnek fejlesztésén kívül különösen a város közügyeinek előmozdítá­sát , általában minden közérdekű kérdésnek párttekintet nélkül való megvitatását és fejlesztését tűzte ki ; ez alkalommal elnö­kévé egyhangúlag Jenovay Dezső ügyvédet és városi képviselőt választotta meg. — A cél szép, s mindenesetre üdvösebb hatású leend, mint az eddigi áldatlan politikai harcok. — Az utcák rendbehozása, fásítás. A hosszú őszies idő nagyon alkalmas volt a külső munkák végzésére. A gazdasági hivatal fel is használta a jó időt s dicsé­retes buzgalommal végeztette a főbb utcák és terek rendezését, az utak domborítását, a vízlevezető csatornák szabályozását-A na­gyobb forgalmú utak szélein a csatornák védelmére kerékvető karók állíttattak ; a Piactér a Hattyú­ irányában meghosszabit­­tatott s feltöltetett ; tavaszkor pedig úgy ez, mint a Bazár előtti térség befásittatik ugyancsak tavaszkor kerül a sor a mellék­utcák rendbehozására.­­ A hatóságnak azon elhatározását, hogy jövő tavaszkor minden utcát közteret és térséget fával ül­­tettet be, a legnagyobb örömmel üdvözöl­jük, nemcsak azért, mert ezzel egy lapunk­ban már számtalanszor tárgyalt javaslat nyer szentesítést, hanem azért is, mert a fásítás által sokat nyer a közegészség, s nagyon hozzájárul városunk külső csinoso­­dásához. Befásítandó lenne az újonnan fel­­töltött Piactéren kívül, a két artézi két kör­nyéke, a Kalmár-féle kápolna előtti tér. Ügybuzgó városi képviselők azon is fáradoz­nak, hogy a gabona­piac a Szent-János tér­ről az Országos vásártérre helyeztessék ki s a Szent-János tér feltöltetnék és befásit­­tatnék. Ez is figyelemre méltó gondolat, csakhogy a terv kivitele sok érdekbe üt­közik s megvalósítása a közel jövőben ne­héz lenne. — Megbírságolt hadkötelesek. Az 1871. 1872. és 1873. évben született had­köteleseket többizben felhívta a városi ha­tóság, hogy november havában a helybeli katonanyilvántartási hivatalban összeírás vé­gett jelentkezzenek. Akik a jelentkezést el­mulasztották — körülbelül 30-an — azo­kat a hatóság al svédtörvény 35. §. értelmé­ben fejenként 5 frt. pénzbírságra (vagyon­­talanság esetén egy napi börtönre) ítélte,— mert rendnek muszáj lenni ! — Városi képviselők választása. A városi képviselő választók névjegyzéke tel­jesen egybe van állítva. Az 1894 év január havában leendő városi képviselő választás­nál 5784 polgár gyakorolhatja szavazati jogát. Az összeíró bizottság elnöke a kö­vetkező betűsoros kimutatást állította össze a névjegyzékből : A betűvel kezdődő név van 76, B-vel kezdődő 466, C —346, D— 280, E—77, F—498, G-193, H—309, l és J —172, K—645, L- 133, M-271, N—219, 0-66, P—269, R-175, S —615, T—622, U—33, V—234, Zs-86. A vá­lasztás valószínűleg január hó végén lesz. — A városi óvodába a behratások dec. hó 18-án kezdődtek meg s két hét alatt 25 óvoda köteles gyermeket írattak be. — A szülők sem beiratási, sem óvodadijat nem fizetnek. Iratkozni lehet naponként az óvoda helyiségében. — Dobák Ferenc ta­nácsnok házában. A tanítási idő jan. 3-tól kezdődik. — Kaszinóbál Kecskeméten. A Jókai jubileuma alkalmából jan. 6-án a „Kecske­méti Kaszinó Egyesület“ könyvtára javára saját termeiben rendezendő bál ritka fé­nyesnek és népesnek ígérkezik. Lady pat­ronesse Dr. Szeless Józsefné, a rendezőség elnöke Lestár Péter, 4kir. tan. polgármes­ter, tagjait pedig Kecskemét legelőkelőbb aranyifjai képezik. A bál esti 9 órakor kezdődik; belépti díj: személyjegy 2 frt., családjegy 5 frt. A kaszinó termei a bál alkalmára villanyos fénynyel lesznek vilá­gítva; erre vonatkozólag egyik kecskeméti lap, minthogy a világítás rendkívül erős lesz, előre felhívja a bálozók figyelmét, hogy már használt fehér kesztyűt stb. ne használjanak, mert a villanyvilágítás erő­sebb kritikus, mint egy újságíró — kivált, ha az rövidlátó.— Nem rész! — Őszinte feleség. Takaros menyecske lép a főjegyző elé, ki tudvalevőleg az ele­mi iskola mulasztások ellenőrzője. A köté­nye sarkát babrálja szemlesütve, zavartan, mikor megszólal. — Megtisztelem a tekintetes urat, há­rom gyerekem van. —■ Valami baj van tán a gyerekek­kel '— kérdezi jó szívvel a főjegyző. — Igen, baj, mert megbüntettek­­ér­ték, ami nem járnak az oskolába. — Bizony oda járatni kell a gyere­keket, mert ezt törvény parancsolja. — Csakhogy nem bírok nekik enni anni, hát szolgálatba adtam őket. Úgy egyeztünk meg a gazdával, hogy télviz idő­re oskolába engedi, de az idő nem akar télire hajlani, a gyerekek kint járnak a jószág körül. — No látja, maga is úgy egyezett, hogy iskolába járjon a gyereke. — Igen — feleli az asszony egész indignációval — mert nem akarom, hogy ez is ökör maradjon, mint az apja. — A dohány beváltása javában folyik. A válogatott a) métermázsája 64 korona, b) 60 korona, az I. osztályú 49 korona, a II. osztályú 37 korona, a III. osztályú 26 ko­rona, kihányás 16 korona, hulladék 12 ko­rona értékben váltatik be. Ebből láthatjuk, hogy a dohánytermesztés nem igen fizeti ki magát, különösen a­­kis termelőknek. — A csizmadia nyelve. Bármily jó szive van is bizonyos csizmadiának, néha az atyai intelem kitör és hátramozdítójá­­nak, a Jancsi inasnak a hátát igényli. Sőt néha a fejét is üti, hogy meg ne sántuljon. De bármily kemény is a Jancsi koponyája, ez se állotta örökké a munkára buzdítást, egyszer csak beszakadt. Sírva ment a rend­őrségre fájdalomdíjat követelni. Becitálják a majsztromot is. — Mit szól a Jancsi vád­jára, majszter úr? — Hát kérem, ezen ifjú bőrgyakornoknak testi csontvázát nem rosz­indulatu célzattal indítványoztam hátrányba, mivel én testi domborzatára akartam utal­ványozni ama súlyos következményű suj­­tást; de ő lehajolván, hastömör domborzata helyett vékony csontváz állapotban levő ko­ponyáját hoztam széttörési helyzetbe. — Bármily ékes hangon adta elő a majszter a „kis bajt“ pénzbírságra ítélték; arra a felszólításra, hogy felebez-e, igy felelt: — Tiszta sor! Fellebbezési rekopulációm né­hány szóval ez: Túlzottsági szigort látok fennforogni a hitvány bőrgyakornok kopo­nyájáért, — Ösztöndíjak a bábaképző tanfo­lyamra. A bábaképző intézet igazgatósá­gától a következő értesítést vettük : A sze­gedi m. kir. bábaképző-intézetnél a legkö­zelebbi március hó 1-én kezdődő magyar­német tanfolyamra 12 tanuló részére egyen­­ként 40 frtnyi állami ösztöndíj van rend­szeresítve. Fölhívom mindazokat, kik azt elnyerni óhajtják, hogy a nagyméltóságú , vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisz­tériumhoz intézett keresztlevéllel erkölcsi és szegénységi bizonyitványnyal fölszerelt bélyegtelen folyamodványokat január hó 31-ig hozzám nyújtsák be. Szegeden 1893. december 20 Dr. Mann Jakab, igazgató tanár. — Kutyasor Dorosmán. A szomszéd kunoknál írják most össze a kutyákat. Ez humoros foglalkozás is lehet. Egy házban van egy kutya. Az ösz­szeiró följegyzi: „Két kutya.“ — Miért két kutya ? — kérdi a gazda. Az összeiró határozottan jelenti: — A kutya örvendetes családi ese­ménynek nézvén elébe, boldog állapotáról okvetlen egygyesi szaporulat várható. — A világ vége. Falk, az ismert idő­jós, a napokban felolvasást tartott Lipcsé­ben „a föld keletkezéséről és elmúlásáról“ s azzal biztat, hogy földünk, ha valami kü­lönös malőr nem éri, meg fogja érni a jövő századot. Falb abban a nézetben van, hogy földünket nagyon nagy veszély fenyegeti egy 1866 ban fölfedezett üstökös által, mely minden szabály nélkül, eszeveszetten ro­bog végig a mindenségen. 1899-ben ez az üstökös ismét meg fog jelenni s csillagá­szati számítások szerint a földdel össze kell ütköznie. Falb számítása szerint ez 1899. nov. 13 ikán fog történni, — vagy legföl­­jebb egy két nappal később. Ha az össze­ütközés nem idézné elő a katasztrófát, Falb­­ biztosítása szerint a természet oly játékát fogjuk megélni, a­milyen még eddig iga­zán nem létezett ; hóeséshez hasonló csil­l­­aghullás lesz ez s fog tartani 1899. no­vember 13 -tól 16-ig, reggelenként 2 és 5 óra között. — A királyfi mint kísértet. Hogy a Rudolf trónörökösről keringő sok minden­féle mese, babonás történet a tudatlan köz­nép eszét mennyire megzavarja, bizonyítja az alábbi esett a mely a napokban történt. Máramarosmegyének Sajó községében megjelent a napokban a lelkésznél Fábián János kovácsmesternek a neje és a követ­kező álmot beszélte el. „Tíz éjszaka egymásután jelent meg Rudolf trónörökös álmomban — kétszer tiszta fehér ruhában, nyolcszor feketében — megfogta erősen a kezemet s kár, hogy adjam tudtára ő felségének, a királynénak, hogy Rudolf trónörökös által Máramaros­­megyében építtetett vadász­kastély alatt levő kerek dombon épüttesen egy kápolnát, melyben minden évben szolgáljanak két misét ; azonkívül szolgáltasson minél hama­rabb tizenkét misét érette, mert ő nagy bajban van és addig nem lesz nyugta, mig ő felsége a királyné ezeket meg nem teszi éretté. Rudolf trónörökös után — mind a tízszer — megjelent álmomban egy hosszú fehérszakkállú és tiszta fehér ruhába öltö­zött öreg ember, ki összetett kézzel kért, hogy segítsek Rudolf trónörökösön.“ Az asszony ez álom után olyan, mint az őrült és nincs nyugta, folyton kéri a lel­készt. Írja meg ezeket ő felségének, a ki­rálynénak, mert ő már fél az éjszakáktól és tudja, nem fog neki békét hagyni a trón­örökös, míg kérését nem teljesíti. A lel­kész persze nem segíthet a szerencsétlen asszonyom. Rövid hírek. Műkedvelői előadás. A dec. 30 án a Korona dísztermében tartott mű­kedvelői előadás úgy anyagilag, mint er­kölcsileg a lehető legfényesebben sikerült. A szereplők derekasan kitettek magukért. Az előadás utáni bál felette népes volt. — Dr. Klein Jakab félegyházi kir- járásbiró­­sági joggyakornokot az igazságügyminiszter a nyitrai kir. törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki.­­ A puszta­pák­ai iskolaszék dec. hó 29-én tartott ülésén a Papp László tanító lemondása folytán megüresedett egyik pákai tanítói állásra egyhangulag Sághy Mihály csongrádi tanitót választotta meg.— A kaszinó egylet dec. 31-én délután 3 óra­kor saját helyiségében közgyűlést tart. — A függetlenségi körben a téli estéken felol­vasások tartását tervezik. A módozatok megállapítására Dobák Ferenc elnöklete alatt egy bizottságot küldtek ki. — Gyulay János, majsai jegyző, Vékony Mihály pénz­tárnokkal dec. 29-én városunkban időzött az egységes pénztárkezelés tanulmányozása céljából. Vidéki hírek. A villamos világitás hó­dit a környéken Kecskemét, Hódmező-Vá­­sárhely és Orosháza, most tárgyalnak be­hozatala iránt Sima Ferenc szentesi orsz. képviselővel. — Artézi kút Szolnokon. A belügyminiszter buzdítására Szolnok városa artézi kutat fúratott­ A kút okt. 17-től dec. 13 ig készült. Az egészséges viz 278 mtr. mélységből 6 m. magasságba szökik fel ; vizbősége most akkora, hogy Szolnokon minden lakosra naponként 10 liter viz jut. — A nagykőrösi polgári kör 50 éves fenn­állásának jubileumát az 1894-ik év január havában nagy fénynyel fogja megülni. Az ünnepély előkészítésére már ki is küldtek egy bizottságot. — Szentes város képviselő­testülete Félegyháza felhívására 2000 kora „Félegyházi Hírlap“ 1-ik szám­­ nál alapítványt tett a magyar nyelvű tiszti akadémia alapjára. — Eljegyzés: Dr. Ara­nyi Lajos, ceglédi főkapitány, eljegyezte Gombos Károly birtokos szép leányát , Jo­lán­kát. Vegyesek. * Karácsonyi és újévi kártyák. Az ide­gen divatu szokás nem sokára kihal egé­szen s elmaradnak az újévi kártyák. Nem nagy kár érték, amennyiben boldog-boldog­talan elvárta tőlünk, hogy hasonlóval vi­szonozzuk, ha két krajcáros nyitott borí­tékban nyakunkra küldte névjegyét. Külö­nösen a magasabb rangú osztályok voltak valóságos ostromnak kitéve újév táján. A legobskurusabb ember is rájuk küldte név­jegyét, hogy aztán a cserébe nyert nagy név ott pompázhasson asztala díszéül, láto­gatói bolondítására. Jó barátok föl fogják egymást keresni ezentúl is az év első nap­ján személyesen vagy írásban, de idegenek közt az ilyesminek semmi értelme. * Virág fürdő. Nagyon kellemes és egészséges virágfürdőket készíthetünk a kö­vetkező módon : Három marék szárított ibolyát teszünk a kád fenekére s félóráig forró vízben áztatjuk, aztán hideg vagy langyos vizet töltünk hozzá s kész a rend­kívüli kellemvesós idegcsillapitó illatos fürdő. A hársfavirág-fürdőt különösen idegbajok­ban szokták használni. A virágokból és illatos füvekből készült fürdőket általában nagyon régtől fogva ismerik. APRÓSÁG. Kúria vészelt fáradtság. Elvesztette a gyűrűjét, Siratja a lányka . Nagy jutalmat ígér annak, A­ki magtalálja. Töri magát a legénység, Árkot-bokrot fürkész, De hiába­­ a szerencse Egyikükre sem néz. Egyikükre sem mosolyog A cudar szerencse . . . Mert a gyűrűt a lány apja Elitta az este. Kitért. Érett kisasszony. Nem gondolt még családi tűz­helyre ? Ur : Oh, én nem gondolok sokat az evésre. * Mai cseléd. Urnt: Ki volt az a fiatal ember, a­ki tegnap este itt járt ? Szakácsné: A kedvesem volt, nagysága. Urnt: Nem szeretem, ha fiatal ember jár a leányokhoz ! Szakácsné: Hát a nagysága a lutrin nyerte a férjét ? NYILTTÉR*) Henneberg G (cs kir. udvari szállító) selyem­­gyára Zürichben, privát megrendelőknek közvet­lenül szállít: fekete, fehér és szines selyemszö­veteket, méterenként 45 krtól is írt 65 krig posta­bér és vámmentesen, sima, csikós, koczkázott és mintázottakat, damasztot stb. (mintegy 240 kü­lönböző minőség és 2000 különböző szin­t árnya­latban) Minták postafordultával küldetnek. Svájcba címzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Elnökválasztás ! A félegyházi izr. hitközség 1894. évi január 10 napján tisztújító köz­gyűlést tart. A nagytöbbség elnökévé Dr. Lé­­derer Lajos ügyvéd urat jelölte. — Az érdekelt hitközségi tagokat a Hor­gony kávéházban naponként délutáni 5 és 7 óra között szívesen látja a végrehajtó bizottság. *) E rovatban közléttekért nem vállal felelő­séget a Szek­t. « Hirdetések 1­ 865- 894. k. i. Hirdetmény. A városi szegényházban ápoltak részére 1874. évben kiszolgáltatandó napi élelmezés biztosítása céljából zárt ajánlati verseny tartatik. Vállalkozni szándékozók 20 frt bánat pénzzel el­látott zárt ajánlataikat január hó 3-ig nyújtsák be a gazdasági hivatalban.

Next