Félegyházi Hirlap, 1902 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1902-01-02 / 1. szám

XX. évfolyam. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP: szalag utáni kutatás a Kecskemétiig ügygyel összefüggésben van. A szerkesztő igen eré­lyes föllépése következtében a rendőrkapi­tány végül így indokolta a rendőrség cso­dálatos eljárását: „Tisztelt szerkesztő úr! A fővárosi rendőrség az egész Budapestet, az egész országot Olaszországgal együtt át­kutatta, de Kecskeméthyt, a­ki 588 ezer koronát elsikkasztott, nem találta, a­miből az következik, hogy ez a jómadár a tenge­rentúli országok egyikébe menekült. Most már az a kérdés merült föl, hogy hová? Ám­ erre feleletet nem tudtunk adni. Abban a­zonban az egész rendőrség megegyezett, hogy nincs olyan magyar ember, a­ki a „Mátyás Diák“ olvasása nélkül meg tudna lenni, így hát nyilvánvaló, hogy Kecske­­méthy, bárhol húzta is meg magát, a leg­jobb magyar életlapra, a „Mátyás Diák“ ra előfizetett s az most jár neki. Ha tehát a rendőrség az előfizetők czimszalagját át­nézi, Kecskemétiének bizonyosan nyomára akad.“ A szerkesztőt ez a kijelentés egy­általában nem lepte meg, mert igen jól tudja, hogy a külföldre menő magyar ap­jától, anyjától, gyermekeitől m­­g válhat ugyan, de a „Mátyás Diák“-ot nem nélkül­özheti. A „Mátyás Diák“ előfizetési ára különben negyed évre t­art 50 krajczár. A kiadóhivatala pedig (Bpest­, Sarkantyus­­utcza 3) bárkinek is ingyen küld mutat­ványszámot. A történelem egyes korszakai szinte drámai erővel jelennek meg s úgy is hatnak, mert a sors szinte művészien olgozta ki. Nagy Sándor hadmeneteiben, Hannibál alpesi útjában mintha egy-egy eposz testesülne meg. Róma bukása, Kart­­hár­ó elpusztítása, a Thermopilée, az Alen­­ceragok sorsa mind költői, sőt egyenesen drámai érdekű. Drámai korszaka nincs az e­gé­sz világtörténetnek, mint a 30 éves há­bor­ú, az eszmék és szenvedélyek vad és nyers harczának borzasztó kora. Wallen­stein féktelensége, csapatainak fanatizmusa betölti a világot s drámai erejűvé teszi az egész korszakot. Ez megint egy olyan vi­lágesemény, a­melynek hullámai hozzánk is átcsapnak s az európai történelem lapjain megint megfordulnak magyar nevek. A ke­­reszténység terjedése óta Nyugatról nem csapódtak ide nagyobb hullámok, mint eb­ben a korban. Erről a korról szól a Nagy Képes Világtörténet 147. füzete, mely most hagyta el a sajtót A 12 kötetes nagy munka, szerkesztője dr Marczali Henrik, egyetemi tanár, ki egyszersmind a Vili. kötet írója, is. Egy egy gazdagon illusztrált kötet ára, díszes félkörkötésben 16 korona, füzeten­­kint is kapható 60 fillérjével. Megjelen minden héten egy füzet. Kapható a kiadó­itál (Révai Testvérek Irodalmi Intézet Re­gény­társaság Budapest, Vili , Ullöi­ út 16. sz.) s minden hazai könyvkereskedés utján havi részletfizetésre is. A „Budapest“ huszonöt éves jubi­leuma. Ritka ünnepet ül közelebb a „Bu­dapest“ képes politikai napilap. Fenállásá­­n­ak huszonöt éves jubileumát. Negyedszá­zad az emberi életben is nagy idő. Hát még e­gy napilap pályafu­ásár a­, hát még nálunk! S el kell ismerni, hogy a „Buda­pest“ e hosszú negyedszázad alatt dereka­san felelt meg hivatásának. Mindvégig az volt kitűzött 48-as programmjáh­oz s emel­lett folyvást kitűnő hirszolgálata volt. En­nek köszönheti, hogy ma már az ország egyik legkedveltebb újságja. Ismerik és olvassák m­indfelé s népszerűsége nőttön­­né. De nem is csoda, mert tagadhatatlan, hogy a „Budapes­t fürge, szemes, bátor, raysz­óval igen jó! szerkesztett újs ág. Ve­zércikkeit legtöbbnyire őrs­. képviselők írják, köztük Kossuth Ferencz, a függet­lenségi és 48-as párt nagynevű e­löke. Hí­rei frissek és megbízhatók ; tárczarovata nemcsak szórakozta­t, hanem tanulságosa«; iátványos érdekfeszitők. Nagy előnye, hogy a fontosabb napi eseményeket sikerült ki­vitelű képekben is bemutatja. De előnye az is, hogy újévkor a lap minden rendes előfizetője egy díszes kiadású és tartalmas naptárt kap ajándékul. Aki tehát egy meg­bízható s minden tekintetben kipróbált na­pilapot akar olvasni, annak bátran ajánl­ható a „Budapest,“ amelynek előfizetési ára egy hóra 2 korona, negyedévre 6 ko­rona, félévre 12 korona és egész évre 24 korona. Az előfizetések a „Budapest“ ki­adóhivatalához (Budapest, IV­, Sarkantyúé­­ntéza 3. sz.) küldendők. Az Ország-Világ ajándéka. Nincs olyan ember széles ez ország­ban, a­ki a legnagyobb érdeklődéssel ne forgatná az „Ország-Világ“ ezidei karácso­nyi ajándékát. A hatalmas, vaskos kará­csonyi Almanach et, melyet kiváló gonddal és ízléssel Dr. Váradi Antal és Dr. Fáik Zsigmond szerkestettek, és a mely m­a be­hatóan és népszerűen tárgya® mindent, a­mi „Katonáékhoz“ tartozik. A­ki valaha katona volt, annak emlékezetében kedves reminisczenciiák újulnak fel e mű olvasá­sakor, a­ki pedig nem karddal szolgálta a királyt és a hazát, az redkívül érdekes, szórakoztató, mulattató, és oktató olvas­­mányt talál fel e műben,­ és azoknak, a­kik a jövőben a katonasággal akár a szol­gálat terén, akár más összeköttetések f­oly­tán bármily viszonyba lépnek, ez a Katonai Almanach pótolhatatlan útmutatásul szolgál. Magában tolal ez a mű mindent, a­mi ka­tonai dolog. Nem kevesebb mint 238 ol­dalon ismertet meg bennünket rendkívül érdekes leírásban számtalan képpel diszítve a közös hadsereg, a honvédség és a hadi­tengerészet lényegével. Ez a mű legterje­­delmessebb része. A máso­­k rész a zene­kedvelőkről gondoskodik, kilencz gyönyörű zenedarabot tartalmaz ez a rész, melyek minden neves zeneszerzők pompás művei. A harmadik rész ismét tűszerű. A katona életből vett le-párczát és verset (egyma­gában véve is már vaskos kötetet tenne ki), azonkívül közéletünk vagy 50 jelessének a hadseregre vor­atkozó autogrammját tar­talmazza, írtak bele többek között báró Fejérváry Géza és Hegedűs Sándor minisz­terek is. Ez a rövid vázlata az „O­szág- Világ“ pompás karácsonyi ajándékának, melyet minden előfizetője, — az is, aki most fizet elő az „Ország-Világ“ ra — in­gyen és dijmsütésen kap meg. A­ki az „Ország-Világ“ ra csak egy negyedévre fizet elő 4 koronával, az is ingyen kapja meg az Am­aarichot, melynek egymagában 6 korona a bolti ára. A­ki önmagának, vagy bárki másnak örömteljes meglepetést akar szerezni, az fizessen elő az „Ország- Világ“-ra, és küldje be az előfizetését (ne­­gyedévre 4 k., félévre 8 k., egész évre 16 k.) a® „Osság-Világ“, kiadóhivatala czi­­m­ére: Budapest, V., Hold-u. 7 sz. Felhívás! Alulírott tisztelettel hozom a nagy­közönség szives tudomására, hogy a város tulajdonát képező­ „Hattyú“ épületben egy a mai kornak megfelelő mészárszéket nyitottam, a­hol is iparkodni fogok a nagybecsű vevőimet kifogástalanul naponta friss és kitűnő hússal ki­szolgálni, egyben óhajtom a húsfo­­gyasztó közönséget felvilágosítani, hogy t. i. úgy a minőség, valamint az ár tekintetében csak abban az esetben 1. szám felelhetek meg, ha szíves pártfogásuk­kal megtisztelnek, mert, a mennyiben ha a kellő forgalmat meg nem csinál­hatom, akkor kénytelen lennék fel­hagyni és ekkor azután ismét a ma­gas hús árakat kellene a nagy közön­ségnek fizetni, a mennyiben a verseny (conkurenczia) megszűnnék és a car­­tell visszaállittatnék. Becses pártfogásukat minél na­gyobb számban elvárva, maradtam alázatos szolgája Gáspár Dezső 2—3 mészáros. szokvány minőségiben a legkiválóbb 43 bor- és cse­­megetajokban fajtisztán, tel­jes jótállással. 9—20 Előkerités. Gleditschia csemeték és magvak. Tirana­­­ina lenn tertőzszerek­­­nek­ három évi törlesztésre , is adatik. Óriás tövisű, igen gyorsan fejlődő sövénynö­vény. Ez az egyedüli, melyből oly örökös ke­rítés nevelhető pár év alatt rendkívüli cse­kély kiadással, melyen nemhogy ember, de semmiféle állat, még az apró nyulak sem ha­tolhatnak át. Minden rendeléshez rajzokkal ellátott ültetési és kezelési utasítás mellékel­tetik. Ezer csemete elég_200 méterre Ára­m frt­a. . . . Óriási jövedelmet bizta­to csemeték. siló voltánál fogva, eu­_____________ nek tenyésztése számos gazdaságban az utóbbi időben rendkívül el­terjedt. Színes félnyomatú főárjegyzék ingyen és bér­mentve küldetik minden rendelési kötelezett­ség nélkül. Az árjegyzésen kívül még egy olyan könyvet kap ezzel, ki azt czimére in­gyen és bérmentve küldetni kéri, vag­y nin­csen az a ház, vagy család, a­hol annak tar­talmát haszonra ne lódítanák, városon, falun, pusztán, gazdag vagy szegény családnál egy­aránt, így még azoknak is igen érdekében áll, kik rendelni semmit nem akarnak, mert benne számos oly közlemények foglaltatnak, melyek mindenkinek nagy szolgálatot tesznek. Czim : Éi-m­ellék­i első szőlőoltvány­­telep, Nagy Gábor, N­ayfy-Stágya, 11. p. Székelykid­. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy Csongrádi utcza 3. szám alatt, Kos -A­n­tal ur házában 1902. évi január 1­én egy, a mai kor igé­nyeinek teljesen megfelelő férfi szabó üzletet nyitottam, hol is a legjutányosabb árban a legkényesebb igényeket­­is kielégítően készítem munkáimat a leg­újabb divat szerint. Ugyanitt javításokat s tisztításo­kat is elfogadok a legmérsékeltebb árakért. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve s szolgálataimat fel­ajánlva, vagyok kiváló tisztelettel Tímár Ágoston 3—6 férfi szabó, Csongrádi-u., Bakos Antal-ház Nyomatott Vesszősi József könyvnyomdájában Kunfélegyházán, 1901—782

Next