Félegyházi Hírlap, 1920 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1920-11-21 / 48. szám

az egyikbe szerelmes volt a dicsőség, a má­sikba a győzelem, daliásabbnál daliásabb vala mindenik és valamennyi beleveszett viharba-vészbe, mégis itt áll a tizenegyedik nemes hévvel, mellét szegve s­eped csatát. Fiatalos jellemű népe vagyunk a világnak és ezért katonás csak vitézségünk, ó, mint a tokaji asszó tüze, a feszültségünk pedig annál erősebb, minél kisebbre szorítanak bennünket. Benső értékeink konok bizal­mában távoli nagy célok felé kell sarjasz­­tani csirányi picinységünket, a legparányibb hozzánk a legközelebbi és a legnagyobb a legmesszebbi, az események távlatának törvényei ne fordítsák meg agyunkat, mert­hogy a legnagyobb tűnik fel legkisebbnek és a legkisebb legnagyobbnak. Azért a „Túrán“, hogy legyőzhessük ezt a távlatot, mely megfutandó pályája egy nemzetnek, ha az nem akar egyhelyben maradni. Itt van a világháború. Megvívásához született vezérek nélkül inkább egyetemes érdekek, mint saját fajiságunk szolgálatában rossz irányba terelődött régi idők önkény­­szerítő esetének mondható. A francia, az olasz, az oláh, a rác, a lengyel áhította, akarta ezt a birkot és nekünk egy Ady Endrénk volt, aki előre földhözverte magát. Európai hóbort, nyugatias áth­asonulás volt a mérvadó, a modernesülés az egyedüli tér, amelyre erélyeink felsorakozhattak és vajmi silány lett az eredmény, a magyarság nem erre termett. Aminek még híjával maradt ez a kétségtelenül zsidó befolyásra valló szántszándék, azt elvégezte a harc irtása, a legkiválóbbakat áldoztatta, fel meddőn, vagy legalább is oktalanul. Ég és föld es­küdött össze ellenünk. Ez a háború nem a vesztett, kuruc, vagy 48-as harcok felemelő nyomaival hatott reánk, ennek nincs méltó megéneklője, hősi lantosa, ennek a háború­nak csak átkozói vannak. Pedig jaj annak az országnak, amelynek milliói ily nyom­talanul múlnak el! Utolsóbbi küzdelmeinknek már nem mi alkottuk a képét, csak költöttük reá utolsó kincseinket. Ezzel egy időben a magyar tönkre oltott zsidó hajtás csakúgy pökkedt az erőtől és sugározta kiválóságait. A magyar nemzetnek nem voltak magyar vágyai, történelmi akarata, de voltak a zsidóknak és ez volt a baj. A mi fogyat­kozásunk nem látszott meg, mint or­szágé, a jelenünk nem sivár, sőt 67 óta fejlődött, haladott, gazdagodott az. Ám érezni lehet magunkban, hogy fogy belőlünk valami, mint a lőtt katonából a vér, aki tovább­rohan mind előbbre. Az a pótlás, átváltás volt a pokoli munka, akár terv volt, akár nem. Mint mikor a francia ágyuk bronzából a porosz öntött parázson művészi diadal­oszlopot ! Ilyen körülmények között nem e hiábavalóság magyar ekszpanzióról beszélni többé ? Az eredeti ősmagyar géniusz ki­merült és ami állapot van, az épen ennek jele? Hosszú ennek a sora. A zsidók honi felszabadításának hátsó gondolata fordítva sült el, nem mi erősbödtünk általuk, hanem ők híztak meg révünkön. Most az egyszer rosszul ötvösöződött az arany a vérrel, lágyabb lett tőle, Eötvösünk nem lett ne­vének mestere. Megint csak a természet bosszulta meg magát az elméleten, sokan hitték, a magyarság ugarját csak megtöri a zsidó elmeól; itt volt a hiba, amikor bizonyos megalkuvó tekintetek kedvéért alsóbbságunkra alapították eljövendő nagy­ságunkat. Rákosi Viktor egész élete gyö­nyörű csattanóval példázza hová vezetett a nagymagyar álom, amikor a magyar a ghettóban alszik. Igenis, naggyá lehettünk volna és naggyá is lehetünk, de egyedül magyar légben, magyar szellemben, mert kiben mi van, csak az fejlődhetik ki belőle. Nem azt mondom, így, meg úgy pusztuljon az ellenségünk, hanem azt, hogy mi legyünk boldogok. Boldogságunk fogja mérni a szomszédok mostohaságát. Ha országunknak vannak barátai, de szomszédai mind hara­gosok és a magyarnak ha van háza, a szomszédja már bizton zsidó. Ez elég szoros környezet és úgy tarthatjuk, hogy a vele való közös légkör kivételt kedvünkért sem tesz, ha neveli a mienket, neveli az övékét is. Nekünk külön tavaszra vár a rügyünk, a tulipánnak máskor van kikelet, mint a betyárdudvának. Ez a fajzat nem művésze a mimelésnek, az igazi nemzetek történelme a sok önarcképe és történetük, annak meg­festése, mi sem fogjuk más vonására hozni ecsetünket. Akik még fejlődést éreznek apáiktól öröklött idegeikben, azok érzik azt is, hogy a fejlődés épen a leghatalmasabb egyéniség, mert benne rejlik a legsajáto­sabb jellegekben, mint azoknak elidegenít­hetetlen tulajdona és ez teszi eggyé egyé­nek nemzetségét és nemzetségek nemzetét. Megrendelni persze szónoki emelvényről sem lehet, ez káros fáradság, magyar fej­lődésnek csak magyar idő lehet a méhe, ha levegőhöz jut, majd megszületik és lesz magyar történet. Vajda József, 1920. —: Tilos a gyülekezés. Budapesten három Ébredő találkozik a­­ kávéházban. A rendőrséget öt perc alatt értesítik a — titkos gyűlésről . . . Neki! — A zsidók ötszázan összebújva, vigyorogva lesik az eredményt ... A buta magyarok ezt is látják és lenézve — elnézik . . . Fehér­terror! . . Ez is — csak Budapesten tör­ténhetik . . . — Tibet, 1920. november 12. Saj. külön tudósitónk távirata: Jogrend . . — Üzemzavargás — ... Liberál-sajtó vihog . .. Mihaszna . . . csirkások . . . láma . . . rohanok . . . András ... 00 ... . bruta­­lizálás . . . 00000 . . . 00 . . . (Üzemzavar miatt érthetetlen. Szerk.) — Evés közben jön a jó étvágy: csak szerezni! — Hogy a könnyű­ szerzés a másik bőrére megy, mellékes. Hajdan több termeléssel fokozta jövedelmét a jó gazda és — az Istenhez fohászkodott. Igaz szívvel áldozott. Ma is áldoz és — minden áldozat jó a lelketlen uzsorás­nak ! Sok kell, nagyon sok kell, csak citromsárga cipőben illik a­­ templomba vonulni, pezsgőre is sok kell! . . . Nagyon valószínű, hogy ma az angyalok szintén az elrejtett áraknál várják az ezerszeresnél is kedvezőbb áralakulást, hogy­­ abból tartsák karban öltözőszobáikat, pipereasztalaikat. .. Sőt szinte bizonyos, hogy ma már a mennyország is tsan­án norravan, erre we­ben és díszbevonulásra nyílik míg . . . De mostanság oly furán forog a világ­nak rozoga kereke. Akad ugyan még itt ott néhány cseléd, de már ezek is házi-kisasz­­szonyokká avanzsáltak, míg a béresek gazdáik uraivá lettek. Hol is kezdődött ez? ... Ha így haladunk — pedig hala­dunk : Smitle, a házizsidó áremelkedést szimatol — akkor ma­holnap fenekestül fordul fel a világ. Hogy is lesz akkor ? Az eddigiek szerint — a putri meg a paloták urai lakást cserélnek . . . Lesz majd látás­­futás újra: a jó uzsorások rohannak segít­ségért s — a kiuzsorázottak olyan lelken­dezve támogatják őket ismét! Mert hiszen ez a hivatásuk!! . . . Ugyan? Jobb lesz majd az a világ?! . . . Csak szerezni! Minden áron !! . . . — A rendőr-gyikosság eseténél meg­­kergült a faji sajtó: félre most valuta, börze, félre minden — eszközök! Most egyenesen a cél felé!! Minden szúnyog hirtelen elefánttá dagadt. Itt az alkalmas pillanat zavart csinálni és­­— mindent elérni! . . . Sortüzek! Magyar­ halál . . . „Ez kell a magyarnak“! Ez az igazi . . . Neki az Ébredő Magyarnak! ... De — nyúlik a kampós orr: ébredő volt a­ rendőr is! És ön-orgyilkosságot még az Ébredők sem követnek el. Még a liberal javáért sem . . . Kisül, ha nem szívesen is, hogy az a kissé készséges sortüz — tévedésből volt olyan sürgős az ágyban alvó lázadóra .. . No de talán most mégis sikerülhet: neki mindennek! Neki mindenkinek, aki még magyar! Neki! Neki!! . . . — Türelem! Tűrni kell, hogy a száz­­ezerni destruktív-fajta láncos fajzat kárör­­vendve vigyorog újra meg újra a szemünkbe. És tele tüdővel üvöltözi a küföld felé zsar­gonra lefordított legnagyobb bűnünket, gyengeségünket! Vele, a határtalan, örök Bűnnel szemben . . . „Ne bántsd a zsidót.“ 10 órakor vette kezdetét. Jelen volt a katonaság, a hivatalok képviselete s a híveken kívül a Costantinum és az áll. taní­tóképző tanulói. — Névnapi ováció. A több, mint 900 növendéket számláló Constantinum érdemes igazgatójának, Toldy Jenőnek nevelőestéjén, 17-én 5 órakor az intézet tantestülete, majd a növendékek tolmácsolták jókivána­­taikat. A növendékek előadták Szepesy- Kántor „Magyarok Nagyasszonya“ című allegorikus dalművét. Az irredenta darab megjelenítésében a rendező nővérek földre szakasztották az egész „magyar menny­országhoz A trónuson ülő és angyalok sere­gétől körülvett Magyarok Nagyasszonya előtt hódoltak a magyar szentek­, szent István, Imre herceg, László király, Árpád­házi Erzsébet, Margit, a kassai vértanuk, Gellért püspök, kik egy-egy dallamos szó­lamban adtak hangot a nemzet fájdalmának kérve a Nagyasszony pártfogását. Mindez oly pompával és megható formában történt, hogy a szíveket érintette és a jobb idők reményét keltegette, egyben a magyar ifjúság önmegemberelésére apellált. Végül a növendékek nevében Kocsis Ilonka IV. éves tanítónőjelölt fejezte ki jókivánatait, melyre az igazgató meleg beszédben vála­szolt. Jól esett látni a megjelent szülők és tanügybarátok szokatlan nagy számban való demonstrálását. — Uj Zrínyi-gárda. Az áll. tanítóképző­ben 14-én, vasárnap alakult meg a Zrínyi­­gárda 40 taggal. Az alakuló után az új­­templom Mária-oltára előtt tették le a fogadalmat a Máriás zászlóra Törőcsik József hitoktató költői szárnyalású beszéde kíséretében. Itt említjük, hogy a most fel­támasztott kongregációjukban is lelkesen folyik a munka. A buzgó prefektus most könyvtár összehozásán fáradozik s úgy láttuk nem sikertelenül. Éljen fiuk! El ne aludjék a tüzetek! FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1920. november 21. Egyház és iskola. — Ünnepi istentisztelet. A nemzeti hadsereg bevonulásának évfordulója alkal­mából e hó 15-én ünnepi szentmise volt az ó-templomban, melyet Toldy Jenő plébános celebrált fényes segédlettel. A szentmise HÍREK. 'T Várodi Lettfji Lisróia -ké 1-4- an, kedden dr. Kárpáti Károly és társai indít­ványát tárgyalta a város képviselőtestülete s többek hozzászólása után határozatban kimondotta, hogy a közgyűléseken a tárgy­­sorozat előtt minden képviselőnek jogában áll előzetes bejelentés nélkül interpellálni. — Az újonnan megalakult kereskedelmi és ipariskolai bizottság által benyújtott költség­­vetést a közgyűlés elfogadta. — A pénzügyi előadó kérésére elhatározta a közgyűlés, hogy a város 1921. évi költségvetési elő­irányzatát kinyomatja és az illetékeseknek szétosztja. — Végül a november 1-én tar­tott rendes közgyűlés jegyzőkönyveit hitelesí­tette. — A rendkívüli közgyűlés 10 órakor véget ért. — A kiskunfélegyházi Horthy-lányok hangversenye közeledik a megvalósuláshoz. Lázas izgalommal buzgólkodik az ifjú gárda, hogy tehetségének legjavát juttassa mind­azoknak, akik a szép és nemesért lelkesedni tudnak. , A hangverseny fénypontja lesz Balázs Árpád dr. költő és zeneszerző, rend­őrtanácsos, kerületi főkapitányhelyettes, menekült nótakirálynak és Antal Iván dr. miniszteri osztálytanácsos, erdélyi lírai költőnek a közreműködése, akiknek már a megjelenése egyet jelent a hangverseny sikerével. A műsor többi pontja is sokat­­igérő a befejező élőképpel együtt, amelynek szereplői a kiskunság ifjúsága. Hisszük, hogy városunk közönsége, aki igaz magyar és aki gyönyörködni akar a szívből fakadó magyar nótákban, mind ott lesz. A hang­verseny műsora: 1. Prolog a kiskunsági lányokról. Irta és előadja Antal Iván dr. 2. Klasszikus tánc. Előadják Molnár Margit és Szabó Endre. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Toldy Jenő ótemplomi plébános. 4. Saját szerzeményű nótáit hegedűn előadja Balázs Árpád dr 5. Szavalatok. Előadják: Dobos Ilonka, Biró Klári és Fekete Mariska. 6. Saját szerzeményű nótáit énekli Balázs Árpád dr. 7. Klasszikus tánc. Előadják: Szávits Etka és Ilonka. 8. Magyar toborzó. Előadják: Láng Lolika és Béla. 9. Az árva korona. Jelenet, írta Herczeg Ferenc. Sze­replők : első angyal Fantoly Mariska, má­sodik angyal Kiasz Ida. Élőkép 34 szerep­lővel. — A hangverseny november 27-én, szombaton este 7 órakor kezdődik. Jegyek

Next