Félegyházi Hírlap, 1920 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1920-05-30 / 23. szám
— Tornaünnepély. A főgimnázium tanulóifjúsága Zubek Mihály tornatanár vezetése alatt pünkösd vasárnapján délután szépen sikerült zenés tornaünnepélyt rendezett. A diákok ügyes mutatványaiban nemcsak a szülők, de nagyszámú érdeklődő közönség is gyönyörködött. Az ünnepély végén a tornatanárt úgy a közönség, mint növendékei lelkesen ünnepelték. — Meghívó. A kiskunfélegyházi rokkant egyesület vezetősége 1920. évi június hó 6-án, délelőtt 0 órakor a városháza közgyűlési termében tartandó nagygyűlésre tisztelettel meghívja tagjait. — Táncestély. A kereskedő és iparos ifjúság tánckurzusának műsoros estélye e hó 3- án, vasárnap este fél 9 órakor lesz a Korona dísztermében. Műsor után reggelig tartó tánc. — A MÜVE helybeli osztályához újólag befizetett alapítási díjak és adományok a következők: Mint alapító tagok dr. Hoffer József, Zimány Béla 1000—1000 K. Adományok: Viskovics Julianna 250 K, Udvari Sándor, Pfalcz Kálmán (Tiszaalpár), özv. Bense Antalné 52—52 K, Kalmár Jánosné, Varga József, Griffaton Péter 26-26 K, Csizmadia Rózsa 6 K, dr. Rády Lajos 2 K. Hálás köszönetünket nyilvánítjuk a nemes cél érdekében tett áldozatkéségért. Hazafias üdvözlettel az elnökség. — Gyermek előadás az Apolló mozgószinházban június hó 3-án, Űrnapján csütörtökön d. u. 4 órakor. Műsorra kerül „Tamás urfi kalandjai“ Mark Twain regénye 4 felvonásban. — Szerdán és Űrnapján Salamon király kincse, Rider Haggerd nagysikerű regénye kerül bemutatásra az Urániában. — Felülfizetések. A főgimnázium ifjúságának tornaünnepén a következő felülfizetések eszközöltettek : dr. Katona Jánosné 100 K, dr. Horváth Zoltán, Kristóf Lajos, Mikes István 50—50 K, dr. Porst Kálmán, Seres Istvánné 30—30 K, N. N. 25 K, Drexler Imréné, Fantoly Gyula, Farkas József, F. Juhász Sándor, Sóhalmy János 20—20 K ifj. Mailáth József, Thury Andor, Tóth József, Vidéki Károly, N. N. 10—10 K, Deutsch Mórné, N. N. 5—5 K, N. N. 1 K. Összesen 496 K. Az adományokért hálás köszönetet mond a főgimnázium témakörének vezetősége. — Meghívó az iparosok anyagbeszerző szövetkezetének alakuló közgyűlésére. Van szerencsénk tisztelettel meghívni, úgy a szakosztályok utján részvényt jegyzett iparos társainkat, mint az érdeklődő iparos barátainkat a június hó 3 án, Úrnapján d. u. fél 4 órakor a városháza közgyűlési termében tartandó alakuló közgyűlésre. Tíz ipartestület elnöksége. — A Projectograph idei slágerújdonsága Cornélius ügye fogja szórakoztatni a jövő hét szombat és vasárnapján az Uránia közönségét. A budapesti posta-távírda altiszti személyzet körében beállott hiányok pótlására a posta-távirda vezérigazgatóság segédszolgáknak nagyobb számban való felvételét engedélyezte. Pályázhatnak írni-olvasni tudó, egészséges, kifogástalan előéletű 18 30 év közötti férfiak, kik felvételük esetére az első félévben havi 395 K, fél év eltelte után pedig havi 575 K fizetéssel dijaztatnak s a próba idő elteltével posta-távirda altisztekké fognak kineveztetni. A pályázók bővebb felvilágosítást a m. kir. postahivatalnál nyerhetnek. — Amerikai élelem. Az Amerikai Segítő Raktárak értesítik a vidéki magyar közönséget, hogy szükségtelen Amerikából érkező csomagjaik átvétele végett Budapestre utazniuk. A Segítő Raktárak vezetősége, jóllehet a szállításért csak a budapesti raktárakig vállal felelősséget, méltányolja, hogy vidéken lakó címzetteknek bajos és költséges Budapestre jönniök a csomagjaikért, azért intézkedett az iránt, hogy a csomagok a címzetteknek elküldessenek. Az eljárás a következő: a címzett élelmiszer utalványt kap Amerikából és ugyanakkor az Amerikai Segítő Raktárak (Budapest, Váczi utca 31.) irodája megkapja az utalvány szelvényét. A szelvény megérkezése után a raktárak vezetősége a címzettnek egy levelezőlapot ír, amelyben értesíti, hogy címére csomag érkezett. Ezen levelezőlappal együtt egy meghatalmazás megy, mely Ullmann és Seeligmann, egy igen megbízható szállító cég nevére szól és megbízza ezen céget, hogy a csomagot a címzettnek való továbbítás végett átvegye. Ezt a meghatalmazást az utalvány tulajdonosa, aláírja és a hátlapon aláírt utalvánnyal együtt, beküldi a Segítő Raktárak (Váczi utca 31. szám) irodájába, amely azután intézkedik a csomag azonnali elszállítása iránt. A csomag szállítási költségét a címzett viseli. A csomagok teljes értékükben adatnak ki és a címzettnek minden útközben történt kárát, vagy veszteségét megtérítik. Aki Amerikából élelmiszer utalványt kap, annak várnia kell az Amerikai Segítő Raktárak budapesti irodájából érkező értesítésre, mert annak vétele előtt nem kaphatja meg csomagját. — Mit játszik az Apolló 1. hó 29—30 ikán, szombaton és vasárnap, a „Vasgyáros leánya“, június 23-ikán Tamás urfi kalandjai. — Adomány. A helybeli elaggott iparosok alapjához kegyes adományokkal hozzájárultak: A kovács és bognár iparos ifjúság mulatságának jövedelméből 500 K, Geller Heinrich műszerész 30 K, Kirtyán Ferenc fogtechnikus 12, Kormányos András 50 K, Tuscher Márton kéményseprő 1 K és Saág Ödön szabó 20 K. A jó szívű adakozóknak, valamint a vigalmi bizottság vezetőségének hálás köszönetet mond az Ipartestület elnöksége. Felhivatik a lakosság figyelme azon körülményre, hogy a román demarkácionális vonalon való átjutásra feljogosító engedélyt az illetékes hatóság által szabályszerűen kiállított és záradékolt útlevél felmutatása mellett a körletparancsnokság 2. ügyosztályánál Szegeden nyerhetnek. — 2 drb jókarban lévő sublót eladó Jókai-utca 44. szám alatt. — Ki cserélné el Kinizsi-utca 36. szám alatti házunkat? Ugyanott vályog is van eladó. 1—2 — Egy jó karban lévő divány eladó Eszterházi-utca 7. sz. — Eladó. Négy szárnyas új üzletajtó eladó Szegedi-utca 17. szám alatt. 1—2 — Jó karban lévő kereszthúros zongora eladó, Thury gyógyszertár. — Divány egész jó állapotban eladó Kossuth-utca 13. sz. I. em., balra. — Egy jókarban lévő díván, egy ponyva, szőnyegek és porcellán edények eladók Wesselényi utca 46. szám alatt. — Egy háztér 4. számú üres háztelkem hátsó részéből 250 négyszög, öt területet eladok, értekezhetni lehet vasárnap, vagy hetipiackor Czakó Károlylyal. Felelős szerkesztő: Vesszősi József. Nyilatkozat. Alulírott Magyar József csizmadia és neje, sz. Bense Rozália ezennel kijelentjük, hogy Csizmadia Lászlót a nálunk elveszett 15.000 korona elvételével sohasem gyanúsították. Kiskunfélegyháza, 1920. május 14-én. Magyar József s neje. PELEGYHÁZI hírlap 1920. május 10. Nyilatkozat. Mindazon állításokkal szemben, kik rólam illetve nőmről azt hiresztelik, hogy a tőlünk ellopott 15 ezer korona meg van és hogy azt nem tette volna el és ezért engem és nemet a rendőrség vagy csendőrség felelősségre vont, az mind aljas, szemtelen rágalom, mert ezideig elveszett pénzünknek semmi nyoma sincs. Tisztelettel Magyar József. Meghívó. Mindazon kiskertesek, akik a csongrádiérz menti bolgár földön kertészkednek, kivétel nélkül jelenjenek meg a gimnázium helyiségében (Egyháztér, ipariskola) és pedig a jövő vasárnap, június 6 án, d. e. II órakor, tárgyalva lesz egy csősz megfogadása. A kiskertesek nevében: WESTRIK és ZUBEK tanárok, irodafőtiszt, birósági kiküldött. Bódy E Elek építési vállalkozó KISKUNFÉLEGYHÁZA, Szent János tér 6. szám. Tudatja a nagyérdemű közönséggel, hogy elvállal bárminemű tervezéseket és költségvetés számításokat a legjutányosabb árak mellett. Új és átalakítási, javítási munkálatokat kifogástalanul készítek. Megrendeléseket pontosan teljesítek. RONCGGN és ORVOSI LHBORHIORiaja nyílott meg Kecskeméten (Lestár tér I. Postaépület) Dr. Szarvas András volt egyetemi tanársegéd és dr. Szarvasné dr. Pályi Ilona vezetése alatt. A modern orvostudomány mai állása szerint a betegségnek pontos és gyors megállapításához elengedhetetlenül szükséges a klinikai vizsgálat mellett egy jól felszerelt Röntgen és orvosi laboratórium. A laboratóriumot berendeztük a tüdő-, szív-, vese-, gyomor-, bél-, lép stb. belső szervek megbetegedéseinek, valamint a végtag törések, ficamok helyének és milyenségének Röntgen-(villany) sugárral való megállapítására, úgyszintén nyaki nyirok mirigyek, némely bőrbántalom és női baj besugárzásos gyógykezelésére. — Röntgenezés minden este a villanyvilágítás kezdetétől fogva. — Az orvosi laboratórium egész napon át nyitva, ahol vizelet, bélsár , gyomornedv-, köpet-, epe-, dajkatej, húgycsöváladék-, vér- stb. vizsgálatok, valamint bármilyen bakteriológiai és serologiai munkálatok eszközöltetnek. Wassermann-féle vérvizsgálat hetenként egyszer, szombaton. 1919. Pk. 2188-3. száza. Árverési hirdetmény. Alulírott birósági kiküldött az 1881. évi LX. t.c. 102. §., illetőleg az 1908. évi XII. t. c. 19. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a csongrádi kir. járásbíróságnak 1919. Pk. 2188—3. számú végzése következtében dr. Kalmár Zoltán csongrádi ügyvéd által képviselt Mészáros Pál javára 1316 kor. 58 fill. és jár. erejéig 1919. november hó 18-ik napján foganatosított végrehajtás utján lefoglaltattak és 2177 koronára becsült következő ingóságok, u. m. 1 drb. 394 liter félfenekü, 1 drb. 300 literes félfenekü, 1 drb. 120 literes egész fenekű, 1 drb. fatölcsér, 1 drb. saroglyás talicska és 62 liter bor nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a csongrádi kir. járásbíróság 1919. évi Pk. 2188—3. sz. végzése folytán 1316 kor. 58 fül. tőke követelés, ennek 1918. évi december hó 21. napjától járó 5% kamatai, összesen: 335 koronában biróilag már megállapított költségek erejéig Csongrádon, Sugár utca 39. sz. házban leendő megtartására 1920. május hó 29-ik napjának, délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 10. § ai értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is felülfoglaltatták volna és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XII. t.-c. 20. § a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Csongrád, 1920. évi május hó 15. Füzesy Ferenc, Nyomatott Vesszősi József könyvnyomdájában, Kiskunfélegyháza, 1920—270.