Félegyházi Hírlap, 1920 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1920-08-08 / 33. szám

1920. augusztus 8. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP Senkit megmart, aki környezetébe tévedt, ma valósággal félrebeszél s már az őrület határán van, hogy nem bírja egy kanál vízbe fojtani egész Magyarországot: „Ful­dokolva keresi a szavakat, amelyekkel ki­fejezni tudná a megvetésnek, a gyűlöletnek és az utálatnak azt a soha eddig nem ér­zett érzését, mellyel a Keresztény Kurzus minden szereplőjére gondol . . .“ „Meg kell dögleniök és minden fegyver jogosult ennek a kegyetlen haramiabandának ki­irtására . . .“ „A napisajtó követeli a vér­fürdőt (!?).. .“ A külföldnek szánt hazug üvöltözéséből. . . olyan borzalmak szín­helye ezekben a napokban Magyarország, hogy az minden képzeletet fölülmúl. Félre kell verni a harangokat (!)“ A megvásárolt külföld így preparált hangulatára számítva kérdezi: „Mire várunk még? Mikor látjuk már végre elérkezettnek az időt . . .“ Így üvöltözik Náthán ! Ha ez egy megvásárolt csőcselékből szervezett hadsereget vezet­hetne ránk!! Magyarok, nyeljétek ezeket is és mosolyogjatok a kedves zsidókra. — úgy halljuk, egy ócska zsákot napi fél kilogramm búzáért ad kölcsön a zsidó. És ma ez tisztességes üzlet. Valamikor uzsorásnak gondolták és becsukták azt a zsidót, aki csak egy krajcár kamatot kért napjára minden kölcsönadott forint után a buta paraszttól. Hogy változna az idők! — Számítsunk egy kicsit. Egy családos kishivatalnok­­napi jövedelme rámegy ma 38 - 33 - re is. Tehát négy ócska zsák több hasznot hajt a zsidónak, mint az a munkában és koplalásban agyonhajszolt ember az országnak. De már négyszáz ilyen zsák egy éven belül milliomossá teszi a legrongyosabb zsidót is, mialatt azoknak a kishivatalnokoknak a gyermekei ezrével pusztulnak éhen, így van 1920 ban. — Valaki azt a tapintatlanságot kö­vette el a múlt héten, hogy a város kellős közepén, a csendes estnek egész várost átható rezonanciája mellett huzatta azt a ronda nótát, hogy: „Erger Berger, Schosberger, minden zsidó gazember. Akár pájszlis, akár más, kenyere a csalás.“ No meg ilyent. Nem szabad, mert megha­ragszanak a zsidók. ” A kormány mindenáron segíteni akar a tisztviselőkön, de semmi úton-módon nem jut hozzá. Üres az államkassza. Kolumbus-tojás a megoldás: minden tiszt­viselő család feje kapjon egy jól működő bankóprést és mentsék fel a szolgálata alól, hogy legyen ideje elég bankót préselni. Olcsó és biztos mód. Vagy ha a pusztulás­ból már semmi kiút nincsen emberhalál nélkül, van más módszer: egy-egy akasztófa a gyilkos uzsorások ellen. Ebből tíz család használatára elég egy és föltétlen biztos­sággal szuperál. Talán mégis inkább az élősdiek pusztuljanak lakásra, mint a becsü­letes munkások. Nem igaz a csodás munkabírására. Hirmann M. Margit, az új főnöknő minden tekintetben méltó utódja elődjének. Mikor hálával búcsúzunk a volt főnöknőtől, üdvözöljük az újat és kívánjuk a nagy intézet élén kifejtendő munkásságára Isten áldását. Széthúzás — összeomlás! Magyarország a magyaroké! Egyház és iskola. — Hálaadó istentisztelet. E hó 7-én volt évfordulója azon örvendetes esemény­nek, hogy a kommunizmus bukása után az elűzött iskolanénék visszajöttek. Ez alka­lomból a zárda kápolnájában hálaadó isten­­tisztelet volt. — Uj főnöknő. A társulati szabályok értelmében Faddy M. Augusztina hatéves főnöknői küldetése lejárván, a generális főnöknő Hirmann M. Margit nővért nevezte ki utódjául, ki már évek óta működik inté­zetünkben. A nehéz időkben is közmeg­elégedésre és dús eredménnyel működő főnöknő ugyanazon minőségben Vecsésre ment, hol szintén nagy feladatok várnak HÍREK. — Szabadságon. Dr. Porst Kálmán fő­­gimn.­igazgató három heti szabadságra ment. Távolléte alatt Sille István fogja he­lyettesíteni. Hivatalos óra szerdán és szom­baton 10—12-ig. — A területvédő liga üdvözlése váro­sunkban. A területvédő liga nagyobb számú küldöttsége f. hó 31-én, szombaton utazott át városunkon Szegedre, nagyobb szabású ünnepélyük megtartására. A leutazók kö­zött volt dr. Némethy Béla, a Liga vidéki csoportjának vezetője, dr. Pongrácz Aladár titkár, Okolicsányi László volt orsz. kép­viselő, Lendvay István költő, egy angol miss, több hölgy és férfiú. A küldöttséget állom­ásunkon kedves meglepetés érte, ameny­­nyiben a város közönsége dr. Szolnoky La­jos h. polgármester h. kezdeményezésére meleg fogadásban részesítette s tette rövid itt tartózkodásukat valóságos ünnepeltetéssé. Amint a vonat megállóit, fölhangzott a Da­loskor éneke Bartha Lajos karmester veze­tése alatt s a Szózat fenséges akkordjai töltötték be az állomás környékét. A dal elhangzása után dr. Szolnoky Lajos h. pol­gármester gondolatokban gazdag, tartalmas beszédben üdvözölte a város közönsége ne­vében a Liga tagjait azon kéréssel, hogy minél előbb városunk falai között üdvözöl­hessük a Ligát. Utánna dr. Kovacsevics Cézár menekült járásbíró üdvözölte a küldöttséget a menekült tisztviselők nevében, majd dr. Porst Kálmán főgimn­­igazgató, a helybeli Székely-magyar szövetség elnöke tartott megindító beszédet, ecsetelve benne a ki­szakadt, kiüldözött és otthon maradt szé­kelyek szomorú sorsát. Oly szívhez szólóan és átérezve beszélt, hogy úgy a küldöttség tagjainak, mint az üdvözlő közönségnek szemében nem egynek könnyek ragyogtak. Beszédét azzal végezte, hogy biztosította a Ligát, hogy a kiüldözött székelyek, ezek a bujdosó Mikes Kelemenek addig nem pi­hennek, mig újra szabad nem lesz Székely­­ország, ha lehet, a béke fegyverével, de ha nem, karddal, mint egy ember állanak a hivó szóra fegyverbe, mert a székelyt rabbá tenni nem lehet évezredes ősi portáján, melyet vérrel szerzett és vérrel tartott fenn s melyet meg nem hódított soha senki sem. A Liga részéről dr. Pongrácz­ Aladár vála­szolt az elhangzott beszédekre, megköszönve a nem várt, de jól eső fogadtatást, kijelen­tette, hogy a Liga addig nem nyugszik, míg hazánk integritását helyre nem állítja. Fel­kérte a város közönségét, hogy mielőbb alakítsa meg itt is a Liga fiókját s vegyen részt a Liga hatalmas munkájában. Dr. Pongrácz után Okolicsányi kezdett beszélni, de beszédét abba kellett hagynia, mert le­járt az idő s a vonatnak indulnia kellett. Erre a Daloskor kezdett bele a „Nem, nem, soha“ kezdetű énekbe s ennek hangjai kö­zött futott ki a vonat az állomásról, magá­val vivén a küldöttséget egy kedves fogad­tatás emlékével. — A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és az Ébredő Magyarok Egyesülete a Kneffel­­féle vendéglőből a Koffer Imre-féle ház emeletére helyezte át helyiségeit. — Gyermeknap. A helybeli kath. Er­zsébet Nőegylet vezetősége elhatározta, hogy szegény, főleg apró és elhagyatott gyerme­kek felsegélyezésére f. hó 15 én, Nagybol­dogasszony napján pénzbeli, szeptember hóban pedig természetbeli adományokat fog gyűjteni. A pénzbeli gyűjtés 15-én, reggel­­*7—1-ig és d. u. 13—6-ig a város főbb terein elhelyezett asztalkákon és a nagyobb forgalmú utcákban mozgó perselyezéssel történik. Úgy a Nőegylet, mint a Leány­egylet lelkes tagjai fáradságot nem ismerő buzgósággal fognak e mozgalomba, hogy az ínségesek, az elhagyatottak nélkülözésein minél nagyobb mértékben enyhítsenek. Tud­juk, hogy sok oldalról igénybe van véve napjainkban a közönség, de bizton hisszük, hogy e téren a nevezett egyesületek buz­galma jótékony szivekre fog találni s nem fogja zaklatásnak venni a gyűjtők kérel­meit a szegények számára akiknél az éle­lemben, a ruházatban a drágaság, a nin­­csetlenség immár elviselhetetlen. — Dr. Rengyel János ügyvédi irodája Szapáry­ utca 28. szám alatt Kádár szappa­nos házában van. —■ A főgimnáziumban vasárnap a segé­lyek és jutalmak kiosztásával kapcsolatban a diákság jól sikerült műsoros előadást rendezett. Dr. Porst Kálmán hosszabb be­széd kíséretében nyújtotta át a segélyeket a jutalmazottaknak, akik közt néhány mezítlábas kis diákot is láttunk. Hang­súlyozta a segélyek erkölcsi értékét s főleg egy internátus létesítésére hívta fel a közön­ség figyelmét. A m­űsorból különösen ki kell emelni Pásztor Árpád „Főhadnagy úr sar­­col“ c. egyfelvonásos vígjátékát, mely egész­ben csupa derű s a komikus jeleneteken a közönség jóízűen mulatott. Tetszéssel fogad­ták Bázel Panni monológját is, amelyben bájos közvetlenséggel egy szecessziós pesti lánynak falusi élményeit mondta el. Az ifjúsági könyvtár javára adományozók fogad­ják az iskola háláját. — Eljegyzés. Rády Sándor eljegyezte Hatvany Péter kedves leányát, Ilonkát. — Polgári Dalárda. Városunk kebelében egy „Polgári Dalárda“ megalakítása cél­jából mozgalom indult meg. A Dalárda működő tagjai a hivatalnoki, kereskedői, de főleg az iparos osztályból lennének. Célja: a társadalmi élet élénkítése, ön­művelődés, hazafias szellem ápolása, önkép­zés a világi és egyházi művekben, különö­sen a karénekben. Dalestélyek, hangver­senyek és műkedvelői előadások rendezése, hazafias és jótékonycélú intézmények és egyletek által rendezendő ünnepélyeken való közreműködés. Jó politikához semmi közünk. Nem célunk a már 13 év óta oly szép sikerrel működő, kiváló érdemeket szerzett „Daloskor“ ellen ellenséges viszonyba kerülni, sőt ellenkezőleg, az a célunk, hogy azzal karöltve, nemes versenyre kelve, mindent elkövessünk, hogy elhagya­tott, árva társadalmunk minden rétegét a hazafias dalnak és eszmének terjesztése céljából megnyerhessük. Felhívjuk tehát városunk minden szépért és nemesért lel­kesülő hivatalnoki, kereskedői és iparos tagjait, hogy mindazok, kik feddhetetlen előéletűek és jó hanggal rendelkeznek, a működő tagok sorába leendő felvétel végett Győri László m. kir. állampénztári főtaná­csosnál és Vakulya Mihály szabó iparos dalostestvérünk üzletében, minél tömegeseb­ben jelentkezni szíveskedjenek. Működő tagokul eddig több, mint 80 tag jelentkezett s van reménységünk, hogy Dalkörünk hazánk legnépesebb daloskörei közé fog tartozni. Megalakulásunk e hó folyamán fog meg­történni, működésünket ez év szeptember havában kezdenénk meg, — miről hogyha tervünk sikerül, — közleményt fogunk kibocsátani. J1 szervező bizottság. — A MOVE népünnepélyének múlt szá­munkban közölt cominümkéjéből tévedésből kimaradt az esti programm egy kiemelkedő számának méltatása: Bach Benő kecske­méti vivómester és Szabó Margitkának sportszerűség tekintetében is magas szín­vonalon álló buzogánygyakorlata. — Jótékonycélu táncmulatság. A gazda­­ifjak egyesülete e hó 8-án, vasárnap este a Ring-kertben jótékonycélú táncmulatságot állandóan Vesszősi József kaphatóki könyvkereskedésében. •8 m 3

Next