Mezőgazdasági Népoktatás, 1937 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1937-01-01 / 1. szám

1937. január hó. MEZŐGAZDASÁGI NÉPOKTATÁS- re szabot életüket. Szervezetlenül kiszolgáltatják magukat kisebb erőcsoportok önkényének, ami­nek lesújtó példáját láttuk a közelmúltban is. Par­lagon hever az a felmérhetetlen anyagi és erköl­csi őserő, aminek tömörítésével, tudatossá tételé­vel és okos felhasználásával, a természet rendjé­nek megfelelve, idegen segítség nélkül állhatnánk talpra és foglalhatnánk méltó helyet a népek tár­sadalmában. Szerény soraimmal az volna a célom, hogy körvonalazzam azokat a módozatokat, amelyekkel a gazdasági népiskola társadalmi úton — mint leghivatottabb — lerakhatja alapjait azon gazda­szervezeteknek melyekben tömöríthetők százszáza­lékban a saját és ezzel a nemzeti érdekeket is jól felfogó gazdák, hogy alkalmak adtán az ide koncentrált erő mindenkor biztosan, hathatósan és döntően mutatkozhasson. Be kell lássa a gazda­társadalom a létért való küzdelem érdekében az erőcsoportosítás szükségét. Ezt a nemzettel és önmagával szemben kötelességszerűen, kifelé pe­dig jogosan teszi. Tűrhetetlen, hogy ez az energia­halmaz kihasználatlanul hevertesse forrásait abban az időben, amikor annak minden cseppjére szük­ségünk van. Ha a világesemények szédítő hullámait szemléljük, feltétlenül észrevesszük a nemzeti szel­lem uralkodó vonalait. A nemzeti érdekek igazi felismerése kiábrándította a világ okos népeit a nemzetközi beteges ideálokból s katasztrófáiig vol­na, ha mi, a szerencsétlen, meggyalázott, szétté­pett és sárbatiport nemzet siránkoznánk világfáj­dalmunkban ahelyett, hogy a gyógyulásra gondol­va, saját sebeinket kötögetnénk. A megszervezés kitartó és nehéz munkájá­ban vezetőszerep juthat a gazdasági népiskolának. Tanerői az ambíció és az erre szánható idő fel­tétele mellett rendelkeznek minden vonásokkal, amelyek alkalmassá teszik erre a szerepre annál is inkább, mert az ilyen öntudatos életre nevelés már a gazdasági népiskolában veszi kezdetét ak­kor, amikor az ott adott tudás minden tekintet­ben vonatkozásba kerül az élettel. Iskolatípusunk teljes mértékben az életrevaló nevelést tűzte ki céljául, amit nagymértékben el is ért, mert ennek nyomán alakult ki általános­ságban kívül állóknál is az a nézet, hogy a gaz­dasági népiskola „az élet iskolája“ és mint ilyen az iskola falain kívül is folytatólagosan tartaná fenn az összeköttetést volt növendékeivel. A gaz­dasági népiskola veszi át az elemi népiskolát el­hagyó ifjúság nagyobb tömegét, hogy 15—17 éves korukig kézben tartsa meg azoknak nevelését. Ez idő alatt azonban nem végez az iskola befejező munkát, mert hiszen abban a korban még olyan hajlékony a lélek, hogy könnyen reagál minden külső behatásra és azok közül leggyakrabban a veszedelmesek hagynak nyomot­ottan, rövid idő alatt halomra döntve az iskola munkáját. Az ilyen káros befolyások elleni küzdelem leghathatósabb fegyvere a céltudatos tömörítés, az egyesületi, tár­sadalmi együttélés szellemének kialakítása és megkedveltetése, aminek már a gazdasági népis­kola után kell megkezdődnie. Igaz, hogy a nép­nevelésnek ez igen nehéz, kemény problémája, de okkal-móddal, kitartó és ügyszerető munkásság­gal fokozatosan megoldható. Fő elvnek kell itt elfogadnunk, hogy gazdatársadalmunk minden korosztályát állandóan kézben kell tartani. E kéz­nek, ennek az összefogó kapocsnak kellene len­nie a gazdasági népiskolának, a község kultúr­­centrumaként kellene szerepelnie. A mai nehéz vi­lágban, nyomasztó egyéni­, családi- és hivatali gondok közepette, ezer és egy hivatali mizéria mellett igen rózsaszínűnek, túl ideálisnak tűnik fel ez a beállítás, és sokunknál talán gúnymosolyt vált ki, pedig letagadhatatlan axióma. A gazdasági népiskola életreszóló hatásait a gazdaleány- és legényegyesületi nevelésnek kell folytatnia. Az idetömörített emberanyagot teljes mértékben ismeri a gazdasági népiskola, mert hi­szen kezéből került ki az az előző években. Bő alkalom kínálkozik itt úgy gazdasági­, mint szép­­irodalmi, nemkülönben a művészeti tereken való munkálkodásra is. A gazdasági iskolai tudás elmé­lyítése, kiegészítése sorozatos előadásokkal, szó­rakoztató elbeszélésekkel, tanulságos filmek bemu­tatásával, szavalatok, jelenetek, színdarabok be­tanításával, azoknak önképzőkörszerű, sőt nyilvá­nos előadásával, nemkülönben az utóbbiakkal kap­csolatos táncmulatságokkal olyan eredmények ér­­hetők el, melyeknek morális értéke felejteti az ily irányú munkálkodás fáradalmait. A gazdalegény-, és leány egyesületekbe tar­tozó ifjúság itt szokja meg a társasági életet, az önművelés nyomán fakadó tudást sokkal jobban értékeli és önállóságra, alkotásra serkentik az ott adott irányítások. Az egyesület keretén belül meg­oldhatók a különböző háziipari tanfolyamok, is­­meretgyűjtő kirándulások, a nemzeti érzést ápoló ünnepélyek, nemkülönben az iskolán kívüli nép­oktatás törvénybe befektetett kötelezettsége. Kiemeli az ifjúságot a sehova nem tartozás lélekrontó, az iskolai nevelést keresztülhúzó ha­tásaiból, ami már igen sok, alapjában jónak in­duló lelket vont el a társadalmi közösségtől. A már több helyen működő gazdaifjúsági egyesület olyan kulturmissziót teljesít, aminek mé­retei és a jövőbe kiható eredményei legalább is megbecsülendők. Tagjai a vasárnap- ünnepnap délutánokat az egyesületi helyiségekben töltik, ahol az ismereteknek minden ágában, a szórako­zások legnemesebbjeiben részeltetnek, de időnként rendezett műsoros estéken a község, város egész gazdatársadalmát vonják egybe úgy, hogy az ily irányú igényeket teljesen kielégítve, nem kívánkoz­nak egyéb, pusztán éjszakázást és dorbézolást célzó, kétes rendezésű és összetételű bálokra.

Next