Mezőgazdasági Népoktatás, 1939 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-01 / 1. szám

MEZŐGAZDASÁGI NÉPOKTATÁS 1939. január hó. 2 számának szaporításával, mint a legcélra­vezetőbb eszközzel akarja megvalósítani. Az emlékezésünk útját reflektorként világítja meg egy nekünk kétszeresen varázslatos név : Komárom. Itt az örömtől szinte megdöbbenve állunk meg, mint a gyermek, aki lázas vágyakozással várt kará­csonyi ajándékát látja maga előtt a csillag­szórók fényében. 1938.! Soha nem lesz magyar szív melyben ne élne a te neved a boldog emlékezés koszorújától övezve, mert amit megtagadott tőlünk 20 elődöd, te elhoztad : visszaadtál letépett testünkből, meggyógyítottál sok sebet és lelkűnkbe vésted azt a most már szilárd alapra épít­hető reményt, hogy Komárom és a Felvidék hazatérése csak kezdő eseménye az ezer­éves magyar jog teljes érvényesülésének ! Komárom nekünk nem csak egy darab tör­ténelmet jelent, hanem kedves múltúnk, melyhez szorosan kapcsolódunk státusunk azon sok tekintélyes tagja által, akik ebben a városban a „csallóközi Alma Mater“ kar­jaiban készültek elő nemes és küzdelmes hivatásukra. Megilletődött tisztelettel és és együttérző szívvel éltük át mi is az ő vágyaikat, melyek már szerették volna le­döntve látni a régi fészekbe való vissza­térés tiltó sorompóit és velük együtt hit­tünk, hogy ez minél előbb valóra válik. Most, hogy beteljesült, osztatlan örömmel állunk a négy korosztály mellé és bizonyára megengedik nekünk, hogy lélekben kísérőjük legyünk a Dunahídon való átkelésnél és olyan szeretettel üdvözöljük a „Vág-Duna, Ekeli-csatorna, Gadóci-dülő, és a Komáromi rét“ ismeretlen rögeit, mintha mi is érez­tük és élveztük volna a „csallóközi Alma Mater“ szerető ölelését. Végére értünk az útnak, megpihentünk annak ránknézve nevezetesebb stációjánál, életre keltek bennünk újra az emlékek, a vágyak, remények — és most már meg­fogjuk a búcsúzó kezet, hogy ráhajoljunk arra forró, őszinte, mély hálaadással. Min­denért, ami betöltötte az évünket: az erőért, a munkakedvért, a természet adományaiért, az előbbrejutás eszközeiért, a magyarságunk örömeiért... az újévet pedig kezdjük meg. Hittel. Higyjük, hogy ez az év is az adományok új sorozatát nyitja meg szá­munkra : ad időt a nemes, munkás életre; ad kötelességet, melynek terhe nélkül üre­sek, szegények lennének napjaink s nem nyílna ránk öröm soha ; megajándékoz te­hetséggel, mely a tiszta, öntudatos munka impulzusa ; erővel, mely mindenre megedz s bármit hoz ez az év, nem sötétül el a lelkünk. Kezdjük meg az évet reménnyel. Hosszú idő ez, vihar és napsugár, szerencse és baj jár rajta, de bízzunk és minden cseleke­detünknek az legyen az indítója : jobb lesz, mint a „volt“, sikerülni kell, az új év új élet lesz. Szeretetre is nagy szükségünk van! Nincs olyan életforma, melyben szeretet nélkül is egész emberek lehetnénk, s ha csak egy évnek a programjából ezt kifelej­tenénk, ennek hideg sötétsége elkísérne bennünket az utolsó napunkig. Szeressük tanítványainkat, munkatársainkat, munkánkat, így lesz életünknek az 1939-es szakasza tartalmas s minden jóban, szépben gazdag. Erős és szent akarattal induljunk el az ismeretlen jövő titokzatos útjain, kívá­nalmakkal, melyeket önmagunk és a gazda­sági szaktanítói kar állít elénk. Önzetlenség, odaaaás, lelkesedés, ügybuzgalom legyen napjaink programja ez évben is. Adjuk minden erőnket az eddig kitűzött cél szol­gálatába : a ránkbizott néprétegeket a biz­tosabb boldogulás útjára vezetni. Könnyitsük egymás munkáját a kartársi jóviszony fenn­tartásával, szeretettel, kölcsönös érdeklődés­sel ! A szakadatlan létharcban együttes erővel küzdjünk a jövőben is, hogy ha majd ismét válunk, megelégedettebbek legyünk legalább egy árnyalattal és azzal a meg­győződéssel és boldog tudattal halgassuk a szilveszteri harangszó búcsúzó hangját: hit, remény, szeretet és erős akarattal át­szőtt életévünk közelebb vitt bennünket ahhoz a célhoz, melyet egyszerűen így nevezünk — boldogság. Kiskunfélegyháza Béky Gabriella.

Next

/
Thumbnails
Contents