Polgári Fiú és Leányiskola, Kismarton, 1899
I. A kismartoni tornacsarnok és játszótér kérdéséhez. Már évek óta foglalkozunk azzal a tervvel, hogy a testgyakorlás czéljaira alkalmatlan jelenlegi városi tornaterem helyébe új tornacsarnokot építsünk s mellette 1000 m 2 nagyságú nyári tornatért létesítsünk. Azonfel'"' megfelelő nagyságú játszótérről is óhajtunk gondoskodni. Hogy tervünket nem sikerült még eddig megvalósítanunk, annak oka főképen abban keresendő, hogy a város közönsége a tornacsarnok és a játszótér szükségességétől nincsen áthatva oly mértékben, amint az a fölmerülő akadályok legyőzése végett szükséges volna. Pedig a rendszeres testgyakorlás és a testmozgással járó játékok jótékony hatása a tanuló ifjúságnak nemcsak testi fejlődésére, hanem lelki életére is kiterjed, minélfogva a testgyakorlás és a tornajátékok a nevelésnek oly nagyjelentőségű tényezői, hogy nem tudjuk azokat eléggé megbecsülni. Kitűnik ez a következőkből: Hogy az iskola megfeleljen a nevelőtanítás követelményeinek, az értelmi és az erkölcsi képzés mellett a növendékek testi nevelésére is kiváló figyelmet kell fordítania. A gyermek fejlődése ugyanis csak akkor természetes, ha valamint a lelki, úgy a testi képességeit is összhangzatosan fejlesztjük. Ennek tudatában a közoktatásügyi minisztérium már évek óta különös súlyt helyez az iskolai egészségügyre, aminek egyik fő követelménye meg a testgyakorlatok és a tornajátékok ápolása. A rendszeresen űzötttestgyakorlatok erőssé és ügyessé teszik a testet, ezzel növelik az egyén önbizalmát és gyarapítják a lélek nyugalmát. Mindezek által pedig alkalmasabbá válik az egyén a szellemi munkára. Innen van a testgyakorlatok jelentősége a tanuló ifjúság lelki életére. Hatásuk kiterjed a növendékek értelmi és erkölcsi fejlődésére egyaránt, így a vezényszóra közösen végzendő gyakorlatok arra nevelnek, hogy a társas működésben ellenmondás nélkül alárendeljük a saját akaratunkat valamely lk