Polgári Fiú és Leányiskola, Kismarton, 1917
I. Igazgatói jelentés az 1917-18. iskolai évről. Az 1917/18. tanévet ugyan a rendes időben, de nem rendes viszonyok közt nyitották meg. A tantestületből Zechmeister Benső és Kurz József már 4. éve teljesítenek katonai szolgálatot, Somogyi Erzsébet pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 103.291/1917. sz. rendeletével a felső keresk. tanári szakvizsgálatra való előkészítés céljából rendezett, tanfolyamra hivatott be s így ennek teendőit, is a tantestület tagjainak kellett végezniük. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1917. évi szeptember hó 28-án kelt 138.297. sz. rendeletével Somogyi Erzsébet teendőinek ellátásával a tanfolyam , tartamára Barra Mária okf. ■ polg. isk. tanítónőt megbízta ugyan, de ez — tekintettel a városunkban uralkodó rendkívüli nagy drágaságra — a megbízatást anyagi körülményeinél fogva nem fogadta el. Ugyancsak nem fogadta el a megbízatást Vidonyi Anna okt. polg. isk. tanítónő sem, akit a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1917. évi október hó 23-án kelt 163.339. szí.rendeletével bízott meg a helyettesítéssel. Miután pedig időközben, november havában Kurz József kartársunk a harctéren történt súlyos sebesülése következtében a katonai szolgálatból elbocsáttatott és az isk. év is már karácsony felé közeledett, újabb helyettes nem lett kiküldve. Kurz József kartársunk azonban állását súlyos lősebei miatt sem ekkor, sem későbben nem foglalhatta el, 1918. évi április havában pedig sebeinek gyógykezeltetése céljából a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr saját kérelmére Budapestre helyezte át és szolgálattételre Pestvármegye kir. tanfelügyelőségéhez osztotta be. A tanév kezdete. A vallás- és közoktatásügyi miniszter