Állami Deák Ferenc gimnázium, Kispest, 1921

REV 9« . I. Iskolánk múltja. Iskolánk az 1919/20. évben nyílt meg, mint a budapesti X. ker. tisztviselőtelepi m. kir. állami főgimnázium kispesti fiókintézete az 1-III. összesen 6 párhuzamos osztállyal. Az első osztályok az Árpád- és Sárkány-utca sarkán levő házban voltak, ahol csupán három tanterem állván rendelkezésünkre, a párhu­­zamosított 6 osztályt felváltva tanítottuk. Amikor a vendégül fogadó is­kola szűknek bizonyult, hosszú és nem épen kellemes tárgyalások után végre a kispesti polgári fiúiskolában kaptunk elhelyezést az 1920/21. tanévben. Az efölötti, örömünket, hogy legalább egy modern, az iskola céljaira emelt épületben nyertük az elhelyezést — elkeserítette az a kö­rülmény, hogy délután 2—7-ig tartó tanítással kénytelenek voltunk ezen örömünket megváltani. Ezen állapot a most folyó 1921/22. tanévben is fennállott és talán még sokáig fenn fog állani, ha e tekintetben alapos változás nem történik. Ha külön épületet kapnánk, úgy két intézet megkönnyebülve lélekzenék fel: a polgári fiúiskola, mely délelőtt tanít és mi, a gimnázium, mely délután. Vajha ezen hő óhajunk mielőbb tel­jesülne. Budapesti tank, főigazgatónk méltóságos dr. Pintér Jenő, a Ma­gyar Tudományos Akadémia tagja. Iskolánk igazgatója: Petényi István. Eddigi tanárai: Dörner István, dr. Fehér Géza, Holló Mihály, Zip­­ser Sándor, Osztrogonac Ferenc, Suhajda Lajos, Hruska Károly, Kiss Gyula, Kiss László, Kosztolányi Gusztáv, dr. Radnai Béla, Schweiger Sándor, dr. Szalay László, Szerető Géza, Taborszky Ottó, Teke Sándor, Volenszky Gyula, Zöldi Mihály, Bencsik János, Palotay Antal, Heuber­ger Rezső; hitoktatók: dr. Bande Zoltán, Held Imre, Szabó István, Máté Károly, Szepesi Pál. Iskolánk az 1921/22. tanévben fennállásának 3. évét töltötte be és mint különálló intézet a „Deák Ferenc“ nevet kapta. Fenntartója az ál­lam és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium V. ügyosztálya alá tartozik. Iskolánk az 1921/22. tanévben. Iskolánk a tanévet 1921. szeptember 4-én ünnepélyes Veni Sancte­­val kezdette meg a vendégül látó Kossuth-téri polgári fiúiskolában dél­után 2­7-ig tartó tanítással. Bár az utóbbi körülmény meglehetősen nyomasztóan hatott lelkiismeretünkre, mégis ki nem apadó szorgalom­mal és kötelességtudással úgy a tanítvány, mint a tanár látott hozzá kötelessége teljesítéséhez. Hiszen nekünk nem szabad egy pillanatra sem megállanunk, nem szabad megfeszített munkákkal felhagynunk, mely abban áll, hogy az egész világnak megmutassuk, hogy a magyar úgy egyénileg, mint kulturailag különb faj az őt kifosztó és kiraboló Risentente-nál. Hogy ezt elérjük, állandó, soha nem roskadó, nem té­továzó­ célkitűzéssel kell nagy, nemes feladatunkon, drága hazánk a Nagy-Magyarország feltámasztásán dolgoznunk. Mi, az öregebb gene­ráció úgy látszik nem vagyunk lelkileg annyira disponálva, hogy ezt a célt a legközelebbi jövőben valóra válthatnék; bizonyos lelki elfásultság, kimerültség tapasztalható rajtunk, mikor erről az eszméről és ennek a

Next