Állami Deák Ferenc gimnázium, Kispest, 1947
RÉV 98 Az intézet története A budapesti X. ker. tisztviselőtelepi áll. főgimnázium 1919. évi szeptember hóban Huszár Károly vallás- és közoktatásügyi miniszter és dr. Pintér Jenő tankerületi főigazgató intézkedésére Kispesten fiókintézetet létesített. Három évfolyam nyílt meg 6 osztállyal, 250 tanulóval a Sárkány- és Árpád-utca sarkán lévő házban, ahol Petényi István igazgató vezetése alatt 10 tanár végezte a tanítás munkáját. Az osztályok száma minden évben egy-egy évfolyammal emelkedett. 1925. tanév végén folyt le az első érettségi vizsgálat a tankerületi főigazgató elnöklete alatt. Ekkor volt az intézet a legnépesebb, 10 osztályban 558 tanulót 17 tanár oktatott. Az 1921/22. tanévben, mint kispesti m. kir. áll. Deák Ferenc főgimnázium, önálló lett s az 1920/21. tanévtől kezdve megfelelőbb elhelyezést nyert a Kossuthtéri áll/polg. fiúiskola épületében. Itt maradt az 1927/28. tanévig bezárólag. ■ Az 1920/21. tanévben megalakult az intézet 115. sz. Zrínyi cserkészcsapata, majd 1922. október 8-án önképzőköre, 1923. március 21-én a Dobó István sportkör, 1924. október 20-án a gyorsírókor. 1926. szeptemberében a VKM, rendeletéből dr. Resch Aurél vette át az intézet igazgatását. Fáradozásai és Kispest város közönségének áldozatkészsége következtében a gimnázium új elhelyezést nyert. Négy osztály az Üllői út 192. sz. alatt, négy osztálya a Nagy Sándor utca 14. sz. városi bérházban talált elhelyezést. Itt volt az intézet 1928. szeptemberétől 1932. június 30-ig. Ekkor Kispest m. város képviselőtestülete megvásárolta a volt Tendloff- Dittrich gyár igazgatósági épületét, igazgatói lakását és iskolai céloknak megfelelően átalakította. Az 1931/32. tanév elején a VKM. az intézetet a budapesti tankerületből a budapestvidéki tankerület főigazgatói körébe helyezte. 1932. szeptemberben az új igazgató, Réday János már az új épületben nyitotta meg az új tanévet. Az inntézet saját épülete az Üllői út 218—220. sz. alatt három külön helyiségből áll: a tantermeket magában foglaló iskolaépület, igazgatói lakás és az átalakításra váró tornaterem; az udvar terjedelme 2179 m2. Az 1937/38. tanév elején, október 4-én elhunyt Réday János igazgató s a VKM, dr. Antal Imre volt nagykállói gimnaigazgatót állította az intézet élére. Kispest városa a tornaudvar kiegészítésére 400 négyszögöles telekbővítményt szerzett meg. Az 1940—41. tanévben az intézet díszes selyemzászlót kapott dr. Antal Imréné zászlóanya kezéből. 1945. május havában intézetünk a kispesti áll. polg. leányiskolában talál elhelyezést. Az általános iskola megalapítása miatt az intézet III—VIII. osztályokkal működött. Dr. Antal Imre igazgató 1946. évi október hó 1-én nyugalomba vonult. Az intézet igazgatását 5 hónapon át Hruska Károly igazgatóhelyettes látta el. 1947. évi február 27-én a VKM. úr dr. Nevelős Ágoston volt szolnoki áll. leánygimnáziumi igazgatót helyezte az intézet élére.