Munkástelepi állami polgári leányiskola, Kispest, 1928
a következőkben rámutatok arra, hogy ennek az eddig majdnem teljesen improduktív órának a helyes felhasználásával a mai iskola legnagyobb hiányán tudnánk segíteni és az iskolai nevelőmunkát nemcsak újabb, hanem az eddiginél sokkal jobban megásott mederbe tudnók vezetni. Mindenekelőtt meg kell említenem, hogy a szóban levő kérdés fölvetése nem most történik először. A Nemzeti Szövetség Polg. Iskolai Szakosztálya már 1921-ben foglalkozott a kérdéssel és az osztályfőnöki óra anyagát 10 pontban foglalta össze. Nem vitatom, az ott készült programmban sok szép és praktikus gondolat kapott helyet, de az egész együtt nem egységes alapelven nyugvó, nem szervesen végiggondolt, erősen ötletszerű alkotás. A felvett anyag egyik része sem olyan, hogy valamely tantárgy keretébe bele ne tartoznék, vagy legalább beilleszthető ne volna. Ezért ez a munkaterv nem hivatott arra, hogy hetenként egy önálló órát lefoglaljon. Dacára ennek, számos iskola elfogadta és ma is követi. Amint már jeleztem is, az osztályfőnöki óra felhasználására semmiféle hivatalos előírás, vagy utasítás nincs. Legfeljebb a nevét vehetjük hivatalosan megállapítottnak, mert tudtommal mindenütt ezzel a névvel jelölik. Sokan éppen az elnevezésből indultak ki és ebből igyekeztek levezetni az órának helyes és igazi tartalmát. Ezek arra az eredményre jutottak, hogy ez az idő az osztályfőnök adminisztratív elfoglaltságának fedezetéül szolgál, így a tisztség betöltője szaktanári munkáját zavartalanul végezheti. Ez a felfogás azonban nem jár helyes úton. Az osztályfőnöki teendők nagy része ugyanis nem olyan természetű, hogy azok hetenkint egy órára meggyűjthetők lennének, hanem azok állandó permanenciát és azonnali megoldást kívánnak. Az osztályfőnöki óra tehát nem lehet ezeknek a feladatoknak sem kizárólagos, sem tartalék órája. Ezek után a negatívumok után lássuk most már, mire kellene felhasználni az osztályfőnöki órát? Arra, aminek hiányát a mai iskola életéből konstatáltam: az alaposabb, bensőségesebb és igazabb nevelésre. Ez a célkitűzés maga nem egészen új és nem is esik távol az osztályfőnök hivatalos munkakörétől. Legfeljebb a jelzőkben van újság, viszont azok meg magyarázatra szorulnak. Jogosan fel lehet tenni ugyanis azt a kérdést, vájjon a mai nevelés csakugyan díjával van-e ezeknek a tulajdonságoknak? A mai nevelés — használjuk ezt a szót most teljes értelmében — nem törekszik az összes értékek harmonikus képzésére. Túlteng benne az értelmi képzés. A testnevelés legújabban valamivel több figyelmet kap ugyan, de az erkölcsi nevelés még mindig az alapok lefektetésénél fejeződik be. Tökéletesen elhanyagolja az akarat nevelését és az önnevelésbe való bevezetést. Az ilyen egyoldalú neveléssel fejlődhetnek ugyan tudósok, nevelődhetnek a sport számára bajnokok, de a nevelés ideálja, a személyiség örökké elérhetetlen cél marad. Mert mi a személyiség: egyénileg boldog és a közte hasznos életű ember. A személyiség az élet ideális értékeit valósítja meg: a jót, a szépet és az igazat. A személyiség számára ezek az értékek nem külső hatalmak, amelyek az ember cselekedeteit irányítják, hanem belső szükségletek, amelyek a megvalósítással elégülnek ki. Az ilyen ember kitermelésére tehát nem jó módszer az, amelyik igazságokat, vagy tilalmakat akar a lélekbe beleplántálni. A szemé