Református Gimnázium, Kisújszállás, 1916

A nemzeti hála és kegyelet érzéséből néhai nagy uralkodónk I. Ferencz József (1830—1916.) emléke iránt, mint a magyar közművelődés szerény tényezője a kisújszállási ref. főgymnasium is teljes szívvel kivette és kiveszi részét. Hazánk ujabbkori felvirágoztatásának halhatatlan érdeme mellett az ő beleegyező királyi akaratának köszönhetjük tanintéze­tünknek 1893-ban államsegéllyel főgymna­­siummá fejlesztését. Fájdalomtól és földi próbatételektől megszen­telt, a lemondásban és önfegyelmezésben megedzett nemes uralkodói egyéniségét már életében a legen­dák dicsőítő aranyfonalával szőtte körül az ítéleté­ben, az igazság megérzésében tévedni nem szokott népképzelet. Most, hogy jobb hazába és egyúttal a történelem világába költözött át, Klió bizonyára azon a piedesztálon jelölt ki számára megtisztelő helyet, ahol elődei közül I. István, Nagy Lajos, Mátyás és nemzeti múltúak más hasonló nagyjai állanak . . . Áldott legyen emlékezete!

Next