Állami Polgári Leányiskola, Kisvárda, 1923

kor megbízás, visszarendelés, kinevezés következtében javult a helyzet, de teljesen kifogástalanná, nem vált, sőt annyiban súlyosbodott, hogy a község erre kötelezett tényezői nem gon­doskodván a szükséges helyiségről, az azok biztatására fölvett i. o.-beli 89 növendék 2 részre osztva, d. e. és d. u. órákra rendeltetett fel, mely beosztás súlyos teherként nehezedett úgy a tanulásra kevés idővel rendelkező tanulóra, mint a d. e. és d. u. munkával megterhelt tanárokra. Ettől eltekintve a tanítás — fűtési szünet által meg nem szakitva — jun. 16—21 -­ig tar­tott összefoglaló ismétlésekig zavartalanul folyt, jun. 23—28-ig voltak az évvégi magánvizsgálatok, jun. 29-én reggel megtar­tott Te deum után — a színházi teremben tartott nyilvános iI. előadással kapcsolatosan — a záróünnepély. A tanári testület személyi változásai. Kisantal Mária, aki 1918. óta iskolánknál mint énektanítással, később egyéb elmé­leti tárgyak tanításával is megbizott óraadó, számtalan esetben készségesen díj nélkül helyettesítő működött, 83.892/923. sz. rendelettel helyettes tanárokat megillető díjazással, állandó meg­bizott tanárai alkalmaztatott, 1923. dec. 31-én 151,542/923. sz. rendelettel a X. f. o.-ban rendes tanárrá kineveztetett s ezzel sok évi önzetlen, pontos munkálkodás nyert végre elismerést ; 1923. okt. 18-án kelt 129,810. sz. rendelettel Gábor H. Krisztina a szabadkézi rajz, szépírás és kézimunkának, Révfy Károly az énektanításnak óraadói minőségben ellátásával lett megbizva, előbbi okleveles rajztanárnő később helyettes tanárokat megil­lető javadalmazással lett alkalmazva, de 1924. június 26-án kelt 62986/924. számú rendelettel végelbánás alá vonatott. Vargáné Saáger Berta végelbánásba vont tanárnő 86996/923. sz. rendelettel szolgálattételre újból alkalmaztatott, 151,542/923. sz. rendelettel pedig rendes tanárrá kineveztetett. Ferenczy Károly ide beosztott, de évről-évre szabadságolt tanár 1923. okt. 27-én kelt 138,0137923. sz. rendelettel végelbocsátás alá vonatott. Okt. 1 én 12 (illetve a polg. fiú iskolát is számítva 24) évi munkálkodás után megvált az intézettől Klein Herman izr. hit­oktató, aki működése alatt híven teljesítve hitfelekezete által előírt követelményeket, dicsérettes törekvéssel beleilleszkedett a sikeres egyöntetű munkálkodáshoz szükséges összhangba. He­lyét kinevezett vallás­tanári minőségben Reichhart Miksa kép­ rabbi foglalta el. Ugyancsak megvált az intézettől az Egerbe áthelyezett Boti Lajos r. k. hitoktató, akinek —­ további vitéz­

Next