Kohászok Lapja, 1958 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
A LŐRINCI HENGERMŰBEN láttuk Aligha van fenségesebb érzés a világon annál, mintha valaki tudja, hogy szeretik. Boldog ember Horváth Imre művezető, mert minden nap ezzel az érzéssel léphet be a Lőrinci Hengermű gyár kapuján. Két szót sem váltottam vele, csak rápillantottam, kezet ráztam vele, máris sejtettem: miért szeretik? Tekintete nyílt, arcán mindig mosoly bujkál, mozdulatai megfontoltak, de sugározzák az erőt. — Mi lenne, ha még egyszer születne? — kérdem tőle. — Kohász... — buggyan ki Horváth Imréből a szó — ha hét életem lenne, mind így kezdeném, vasasinasként és kohászként fejezném be. Maholnap 60 esztendős vagyok és úgy érzem, nem éltem hiába. Ha vonatra ülök, eszembe villan, hogy talán a mozdony lemezeit mi hengereltük a Lőrinciben. Ha hídon ballagok át, ugyancsak arra gondolok, lemezeit mi izzítottuk vörösre ... Akármerre megyek, mindenütt viszontláthatom kezemunkámat. — Pedig a kohászatot sokan emberfeletti munkának tartják — szólok közbe. Horváth Imre felhúzza szemöldökét és mosolyogva válaszol: — Férfinak való munka a mienk, ilyenkor télen 40—50 fok nálunk a meleg, nyáron pedig 60—70 fok, talán még Belzebub se durrant be ennél jobban a pokolban?! Torkunkat azonban leöntjük borral, sörrel, ilyenkor lehűl, felelevenedik az ember ... Nem kohász az,aki a bort nem szereti — teszi hozzá évődve. Horváth Imre ezután lassan és megfontoltan brigádja tagjairól beszél, de olyan büszkén, mint ahogy csak a háborúban egy harcedzett egység parancsnoka áradozhat katonáiról. Ők 27-en úgy összeforrtak, akárcsak a tűzvonalban egy szakasz. És valóban harcban áll a Horváth-brigád a Lőrinci Hengerműben és ráadásul veszélyesek az ellenfelek. Három hengersor-brigád küzd egymással három fronton: selejt, technológiai fegyelem és a forgásidő. Litványi Béla préses, napjában többször is, úgy lelkesíti társait, akárcsak Napóleon dobosa tüzelte hajdanában a francia gárdistákat. Növekedik is a torna, az esztendő első hónapjában több mint kilencezer tonnát szeretnének hengerelni Lőrincen. És ki tudja, talán még ötjegyű szám lesz ebből a végén, mindenesetre csak a termelési felelős ennek a megmondhatója. Zsóka József termelési felelős a megtestesült nyugalom. — 1957-ben hónapról hónapra annyit termeltünk, amennyit vártak tőlünk — világosít föl — 1958-ban, remélem ugyanígy lesz. — Miért? — kíváncsiskodom.— Többet keresnek az emberek, mint azelőtt, nincsenek ezenkívül vándormadaraink, gépesítettünk, modernizáltunk is — sorolja Zsóka József és a gyárkapuban búcsúzásnál mosolyogva, szerényen hozzáteszi még: — Csak ennyit tudok mondani... Mást nem. Ha úgy gondolja, talán egészítse ki valamivel. Hát szükséges ez? M. K. Hatan a Horváth-brigádból (jobbról balra) Horváth Imre művezető, Gáti István, Beliczki András, Litványi Béla, Papp Mihály és Závodni János A Lőrinci Hengermű üzemi tanácsának első ülésén Csupán reggel 128 van még, de máris mintegy ötvenen ülnek a Lőrinci Hengermű kis tanácstermében. Az új üzemi tanács tagjai készülődnek itt első ülésükre; 49 dolgozó, akik közül 32 fizikai, 10 műszaki (5 mérnök), 5 adminisztratív és kettő egyéb beosztású. A nődolgozókat öten képviselik a tanácsban. Huszonketten párttagok, 27 a párton kívüli. Az első tanácskozás napirendi pontján egyrészt Molnár István elnök tájékoztatása szerepelt az üzemi tanács feladatairól, kötelességeiről, másrészt Rossfárt Gyula igazgató beszámolója az 1958. évi tervszámokról, a gazdaságos termelés célkitűzéseiről és ezen belül a különböző bérproblémákról. Az egyes felmerült kérdésekhez többen is hozzászóltak. Felszólalásaikat jó szakmai ismeret és az a becsületes komolyság jellemezte, amellyel dolgozótársaik, az egyes üzemrészek problémáinak az üzemi tanácson belül őszinte segítőkészséggel kívántak hangot adni. Kár, hogy a fő kérdésekről néha-néha mellékvágányokra siklottak, de lényegében mégis igen biztató volt az a határozottság, amellyel az újonnan létesült üzemi tanács a felvetett négy—öt legfontosabb probléma, hiányosság vagy panasz orvoslására azonnal reszort bizottságot alakított. Ezek, kijelölt felelősük irányításával azonnal munkába állnak és vizsgálatuk eredményét, intézkedéseiket az üzemi tanács legközelebbi ülésén ismertetik. Csupán egy felszólaló ragadtatta el magát, Béres János ütött meg ingerült, élesen támadó, sőt „lehengerlő” hangot, melyet — véleményünk szerint — semmi nem tett indokolttá, s melyet feltétlenül idegennek érzünk az üzemi tanács ülésén. Béres elvtárs egyébként rendkívül tevékenynek és lelkesnek látszik, de helyesnek tartanánk, ha egy kicsit mérsékelné bántó kirobbanásait és nyugodtabban, megfontoltabban mondaná el véleményét úgy, ahogy azt az üzemi tanács megbecsült tagjaitól mindenki joggal elvárhatja. Igen helyes és egységes határozatot hozott az üzemi tanács Molnár István elvtárs előterjesztett javaslatával kapcsolatban, mely szerint: az üzemi tanács tagjainak felelősségtelen munkájuk zavartan ellátásához különböző szakismeretekre van szükségük, (pl. a pénzügy, bérkérdések, a tervügyek, az egyes gazdasági problémák stb., stb.) s ezek megszerzését különböző tájékoztató előadásokkal kívánják biztosítani. Legközelebbi ülésükön az egyes kérdések kivizsgálásra, a részleges faladatok megoldására alakult bizottságok jelentését vitatják majd meg és a szociális beruházások szerepelnek napirenden. Azzal a tapasztalattal távozhattunk a Lőrinci Hengermű üzemi tanácsának első üléséről, hogy a tanács helyes úton halad az üzemi demokrácia fokozottabb kiépítése, a dolgozók problémáinak gyors orvoslása útján. Reméljük, hogy — mint a tanácsülésen — úgy majd a gyakorlatban is, az igazgatóval karöltve eredménnyel is járnak disócséretes törekvéseik. Sok sikert kívánunk a Lőrinci Hengermű üzemi tanácsának hasznos működéséhez. Szakáll Sándor, kemencefűtő W fT Balesetelhárításból elsők lettek A MŰM Ipari Tanuló Intézetei növendékeinek jutalmazása a Csepel Vasműben A Csepel Vasmű Központi Balesetelhárítási Osztálya múlt év augusztus-szeptemberében Balesetelhárítási Kiállítást rendezett a Vasmű Műszaki Klubjában. A kiállításra vezetőikkel együtt meghívta az ipari tanulókat is. A tanulók nagy érdeklődéssel szemlélték a kiállítást, feljegyzéseket készítettek s a kiállított tárgyakkal, tablókkal kapcsolatban különböző kérdéseket tettek fel. Ez az érdeklődés indította a kiállítás rendezőit arra, hogy pályázatot hirdessen: írjanak dolgozatot az ipari tanulók a látottakról. A pályázatot nagy örömmel fogadták a tanulók és igen ügyes dolgozatokat küldtek be. A pályázat jelentőségét megértve a Kohászati Dolgozók, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete és a Csepel Művek Közp. Újítási Osztálya vállalta a jutalmak biztosítását. A két legjobb dolgozat írója egy-egy Pajtás fényképezőgépet kapott. A boldog első díjas Varga László, a MŰM 7. sz. Ipari Tanuló Intézetének növendéke így ír a kiállításról: „Mi, a Bánya utcai tanműhely tanulói a mester elvtársak kíséretében látogatást tettünk a csepeli munkavédelmi kiállításon. Osztályunk elsőnek nézte meg a kiállítást, melynek berendezése és előcsarnoka nagyon tiszta és rendes volt. A terembe lépve, kis gépmodelleket és védőberendezéseket láttunk, különböző figyelmeztető felírásokkal, mint pl.: „köszörülni védőszemüveg nélkül nem szabad”. Egy kis szemléltető modellen láttuk, hogy az egyik munkás munkaterületét nem tartotta tisztán és a vasrudakban elesett gépmodellek fölött képek mutatták az ipar és kohászat fejlődését. A kohászatban megváltozott az izzó vasdarabok szállítása. Régen ezt kézi erővel mozgatták, ma már ez is gépi úton történik. Az iparban a lemezeket azelőtt kézzel hajlították meg, ma már ezt is géppel csinálják . ..” Nagy Lajos — a második első díjas — a MOM 2. sz. Intézetének tanulója naplószerűen írja le látogatásukat és ezzel fejezi be négyoldalas dolgozatát: „ . .. Műhelyben vagyunk — egyik tanulótársam sem jelent meg szakadozott, vagy bő ruhában (ami eddig szokásos volt). Mind felteszi a fogaskerékvédő ládát, mely már ott feküdt a portól ellepve. Mindegyiknek sima, fésült a haja s nem borzasak, sapkát hordanak s egyre biztonságosabban érzik magukat.” Öröm olvasni Burmák József I. o. tanuló írását is: „Nagyon örültem, mikor felvettek a Munkaügyi Minisztérium 7. sz. Intézetében lakatos tanulónak. Az első napokban megismerkedtünk a műhely rendjével és a velünk foglalkozó oktatókkal, majd ezt követően elméleti előadásokon a szakmában előforduló baleseteket és azok elleni védekezést ismertették. Hogy ezek az ismeretek maradandók legyenek, megtekintettük a Csepelen megrendezett munkavédelmi kiállítást. Amikor beléptünk a helyiségbe, kaptunk egy kis ismertető könyvecskét. Bent a teremben a kis szemléltető alakokat úgy megnéztem, hogy még most is elevenen látom, ahogy sürögnek-forognak a gépek körü ll. Egy-egy modellnél két alakon szemléllene idéznünk, hogy rávilágítsunk arra, mennyire fontos és érdemes a balesetelhárítási kérdésekkel már az iskolában, a tanműhelyekben foglalkozni-Burillák József nagy körzőkészletet kapott. Polgár Tibor III. díjként töltőtollat nyert, Újvári Gyula és Südi László ugyancsak körzőkészletet kaptak. Ezenkívül tizenöten részesültek értékes könyvjutalomban. Gondoltak azok jutalmazására is, akik már a kiállítás anyagának összeállításakor nyújtottak segítséget. Itt az 1. sz. tanintézet oktatói és tanulói jártak elöl jó példával. A kiállítás legifjabb jutalmazottja, Koncz László, a csepeli általános iskola II. oszt. tanulója volt, aki pajtásait, iskolatársait hozta el a kiállításra és igen ügyesen magyarázta társainak a kiállított gépeket és tablókat. Schelken Pálma tetik a helyes és helytelen munkavégzést.. . Boldogan távoztam — írja befejezésképpen —, mert amit a mesteremtől száraz szóval hallottam, azt most mind magam előtt láttam. Igyekszem ezeket a rendszabályokat betartani és társaimat is figyelmeztetni szabálytalanságok esetén.” Még sok-sok dolgozatból kell pályázat tapasztalatai azt mutatják, hogy érdemes lenne a fiatalokat, a tanműhelyek tanulóit gyakrabban bevonni a balesetelhárítási munkába, hogy mire a gyárakba, üzemekbe kerülnek, már tisztában legyenek a baleseti veszélyekkel és azok kiküszöbölésének lehetőségével is. A szakszervezeti kongresszus előkészítésére február 1-re összehívták a Szaktanács XIII. teljes ülését A Szaktanács február 28 és március 2 között tartja XIX. kongresszusát, amelynek napirendje: 1. beszámoló a XVIII. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszervezetek feladatairól, 2. a számvizsgáló bizottság jelentése, 3. a magyar szakszervezetek alapszabályainak módosítása, 4. a vezető szervek megválasztása. A kongresszus előkészítésére a Szaktanács elnöksége február 1-re összehívta a Szaktanács XIII. teljes ülését, amely megvitatja a kongresszus beszámolóit, a határozati javaslatot és az alapszabály-tervezetet. Az alapszabálytervezetet és a határozati javaslatot a teljes ülés után nyilvános vitára bocsátják. ^ AhwaY SALAKI TÖPRENGÉS* Hogy mit ki nem találnak ezek a diósgyőri kohászok! Tavaly már kifundálták, hogy a 100 éve összegyűlt kohósalakból kitűnő téglát lehet csinálni, méghozzá helyben, négy-öt nap alatt egy egész családi házra valót. Aztán rájöttek, hogy az izzó, folyékony salakot, hirtelen lehűtve , kiváló cement-alapanyagot nyernek. Most meg azt találták ki, hogy a melegen formába ömlesztett kohósalakból nagyszerű útburkoló kocka lesz, ha kihűl. Ha így haladnak, még megérjük, hogy a salak Diósgyőrben értékesebb lesz, mint a koksz . . . Előbb-utóbb tán még Csepelről és Ózdról is rendelnek néhány száz vagon salakot. CSALÓDÁS Húsz ... Negyven . . . Száz .. . Ultimó! ... Szinte kongott nagy kerek asztal, úgy „verték a a blattot” Gerzson a villanyszerelő, Mihály a sofőr és Józsi bátyánk, az olvasztár. S közben fogyott a jófajta soproni vörös. .. Hanem az asztal alatt Józsi bátyánk egyre sűrűbben húzta elő nadrágzsebéből félkilónyi zsebóráját, amelynek mutatói veszedelmesen közeledtek a 6 óra felé. De az asztalt biz nehéz volt otthagyni. . . Csak háromnegyed hat után öt perccel emberelte meg magát s ugrott fel a parti végén. Búcsúzni már nem volt idő a cimboráktól, még a kabátját is útközben húzkodta magára a hideg, csendes csepeli utcán. De még milyen csendes volt az utca! Sehol egy lélek, talán csak nem múlt el hat óra? A gyárkapu is csendes, csak a csengető óra nagymutatója ugrott most halk kattanással a 12-es számra. Józsi bátyánk fiatalosan száguldott befelé s csúf káromkodásra nyílt szája, mikor valaki elkapta a kabátja szárnyát. A portás volt: — Hova, hova? — Hova mennék? Hát műszakra! — rikkantott az öreg kohász. — Majd holnap, Józsi bátyám. Hisz ma újév napja van. Munkaszünet! — nevetett szemébe a portás. Az öreg eszmélve megtorpant s fejét vakarva imigyen töprengett: — No, most ugyancsak jól nézek ki. Egyszer késtem volna el 40 év alatt a saját hibámból, azután az sem sikerült . . . BUMERANG A javaslat elkészült. . . Berkes Károly és Ormos Béla az öntöde mérnökei megelégedetten néztek egymásra. Na, ez lesz vagy 100 ezer forint megtakarítás. — Na, gyerünk Béla! — ütötte hátba Berkes mérnök, a kollégáját. — Adjuk be gyorsan. Be is adták azonnal. Aztán teltek a napok, múltak a hetek. Néhány hónap múlva Ormos mérnök telefonon felhívta az újítási felelőst: — Mi van a javaslatunkkal? — Mi? .. . Hogy kiadták szakvéleményezésre? És ennyi idő alatt még nem véleményezték? Rémes — és mérgesen lecsapta a kagylót.. . Néhány hónap múlva Berkes mérnök aztán végképp megunta a dolgot, személyesen ment fel az újítási Irodába, hogy utánanézzen a javaslatnak. Kollégája alig várta: — Na, mi van? — Azt mondják — válaszolta Berkes —, hogy ide küldték az öntödébe szakvéleményezésre. Ormos nagyot csapott az íróasztalon heverő vastag aktakötegre: — Disznóság! Még hogy ide küldték... Na és kinek küldték? Berkes Károly szomorúan válaszolt: — Neked, komám, egy fél éve — és az asztalon heverő aktakötegre mutatott... Horváth Mihály