Tükör, 1923 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1923-09-23 / 2. szám
Az égpesti táblák feliratai az utóbbi időben a mi országunkban egy kis bővítésre szorultak, bár csodálatosképpen egyetlen ügyvédtől sem láttuk az őszinteséget, hogy a táblájára kiírta volna, hogy valójában mivel foglalkozik. Kétségtelenül nem tartották szükségesnek az ügyvéd urak a nagy nyilvánossággal közölni tiszteletreméltó paralszisuk kibővülését,mely egyszersmint új bevételi forrásokat jelentett a számukra. Advocat: ez áll a táblákon, ami nagy naivul azt jelenti, hogy az ügyvéd összehívja a feleket, kiegyezni próbál velük, megbékíti őket, elsimítja a differenciákat, általában, olyan funkciót végez, mely hasznos és áldásos azokra, akik hozzá fordulnak. Emberek: elmúlt ez az idő, az ügyvéd megnézi az óráját, ha a kliensnek végre sikerül bejutni hozzá, pontosan leméri az időt pénzegységben, az ügyvéd ma nem is igen vállal védelmet büntető ügyekben, mert az nem kecsegtet elég jövedelemmel, miután sajnos nincsenek többé katonaszabadítási és hadseregszállítási perok, az ügyvédek kevés, igen kevés kivétellel, üres lakásokat és uzsorakölcsönöket közvetítnek, ez a főüzletük ma a tisztelt ügyvéd uraknak. Amíg csak kellemetlen ügyeket kellemes összeköttetésekkel elintéző, amíg csak permiszeket, engedélyeket kijáró volt az ügyvéd, addig legalább a látszatot megőrizték. De most már ezzel sem törődnek. Egy cél van, de ez aztán komoly cél : minél többet keresni s egészen mellékes, hogyan. Egyet azonban nem értünk. Van egy ügyvédi kamara s annak van egy fegyelmi bizottsága. Vagy legalább is volt valamikor. Úgy gondoljuk, hogy ez ma is megvan, de mostanában nem akad annyi dolga, mint azokban az időkben, amikor jelentéktelen kis ügyekért szilenciumot kapott egy ügyvéd, ha már elég ok nem volt arra, hogy a prakszisától végleg megfosszák. Ma is vannak, ha kevés számban is, hivatásuk régi magaslatán álló ügyvédek, akik éppen erről a magaslatról látják a legjobban a sülyedést. Miért hallgatnak ezek az urak, miért tűrik hangtalanul, egy tiltakozó gesztus nélkül az ügyvédi hivatás lealacsonyítását ? ! Aztán az igazsághoz tartozik az is, hogy inkább csak önzésből tiltakoztak a regátbeli kollegák „beözönlése" ellen- A regátban sem lehet más az ügyvéd, mint itt s a lakásközvetítéshez, uzsorakölcsönök közvetítéséhez pedig nem is kell magasabb jogtudományok ismerete. Az ügyvédek a legmagasabb értelmiségi osztályhoz tartoznak, tőlük, ma az elvadulás korszakában különösen sokat vártunk volna. Nem kell az igazság, az emberi jogok vértanúja legyen az ügyvéd, ezt nem kívánjuk egyiktől sem. Mi csak azt akarjuk, hogy a valutasiker ne törekedjék államférfias sikerekre, a zugügynök ne áhítozon köztiszteletre, az ügyvéd pedig maradjon meg a jogkereső közönség ügyének védőjéül, melyre ma inkább van szükség mint valaha. Kulisszatitkok a temesvári országos árumintavásár körül. Országos botrányok készülnek. A megsarcolt résztvevők. Szana vállalatainak manifesztációja az árumintavásár? Szanát nem fogadta a király. Totisz kontra — Szana, mintavásárt. Viszont a külföldi plakatírozás csak nagyképűség, vagy önámítás , jóakaratú kommentálás mellett. Az akvizíciókat végző ügynökök az üzletszerzést a legimpertinensebb modorban, követelően és fenyegetve hajtották végre. Példát vettek mesterüktől, Lendvai főtitkártól, aki a legbarátságtalanabb hangon, az üzletiséggel összeférhetetlen diktatúrával tárgyalt az üzletfelekkel és számtalan panasz ellenére sem saját, sem alkalmazottai eljárásán nem enyhített. Közben Politzer ügynök a propaganda célra felvett összegből közel százezer lejt sikkasztott — körülbelül ugyanilyen arányú kereset mellett, amit házilag, elbocsájtással intéztek el, újabban pedig Pellák úr ágendái körül támadt egy kis kavarodás. A politika is megszólalt. Bratianu Vintila temesvári tartózkodása alatt kformáltatta magát a mintavásárról és itt azt a benyomást szerezte, hogy a "mintavásár maga nem egyen, mint a bánáti zsidó nagytőke, de főleg a bánáti pénzkirály, Szana Zsigmond és közel száz vállalatának manifesztációja , tehát sem országos, sem román jellege nem domborodik ki. Bukarestbe érve, közölte a kormánnyal tapasztalatait —- így tudják Temesváron nemzeti párti körökben !— mely most mintavásárt akarja lemezteleníteni azzal, hogy a királylátogatást elhalasztatja. Egy kis pikantéria is fűszerezi az ügyet: Őfelsége nem fogadta audiencián Szana Zsigmondot, illetőleg a bejelentett audiencia napon vadászaton volt. Ezt a nagy „Szana-fiaskót" pedig Szana nagy konkurrense, a Totisz tábor igyekszik kidomborítani. Szana nagy partnere a pénz sakktábláján, különben is nagy mérkőzésre készül. Díj : a Bánát gazdasági hegemóniája, melyet jelenleg még Szana tart a kezében. Totisz egy nagy külföldi érdekeltség bevonásával a már most is Románia legnagyobb textilgyárát amerikai grandiozitásra akarja emelni, azonkívül egy sörgyár, szeszgyár és egy chémia gyár létesítésén fáradozik. Szana bizonyára szintén meg fogja találni a maga parkütését. Mindenesetre, szép vérnélküli küzdelemre van kilátás — az ország jólétének és gazdasági evolúciójának javára. Íme rövid vázlatban a temesvári országos mintavásár kulisszatitkai és frontmögötti harcai : egy tökéletes khaosz, melyből megint az a tanulság, hogy a legtisztábbnak látszó szándék mögött is ott lappang nálunk a politika, zsidókérdés, a „piszkos konkurencia" és a rendetlenség — a konszolidációnak mérges parazitái. Temesvár, az országos árumintavásár színhelye csendes front mögötti harcok, intrikák és botrányok melegágya. Az ünnepváró, díszes köntösbe öltözködő város csak a lapok diplomatikus hírecskéiről és az esetenként érdekeltek megnyúlt orcájáról sejti, hogy nem a legsimábban folynak az ügyek. De nem ismerik ezeknek a harcoknak a méreteit, a sokoldalú komponenseket, melyek — nincs kizárva — talán egy országos botrányt robbantanak ki. A mintavásár determinációs gazdaságipari meze lassan kint polikíiai, antiszemitás és konkurencisztikus színezést kapott, amely kétségessé teszi a a mintavásár sikerét. A mintavásár előkészületei már rossz ómenek között indultak. A szervezés Lendvai István kamarai főtitkár kezébe került, akinek diktatórikus hajlamai, brüszk tárgyalási modora csakhamar ellenszenvet keltett az érdekeltek között. Lendvai a propaganda ügyet, helyárusítást, továbbá a mintavásár hivatalos katalógusának adminisztrációját albérletbe adta a „Bánát“ hírlapirodának. Ez viszont az akvizícióval két büntetett előéletű ügynököt — Politzer József és Pollck J. — bízott meg, akik a szabálytalanságok egész légióját követték el. Lendvai főtitkár, mint a mintavásár rendezője inkompatíbilisan cselekedett akkor, amikor saját adminisztrációjában egy „hivatalos11 katalógust adott ki, amelyben méregdrága díjszabás mellett szinte kényszerítette a mintavásár résztvevőit hirdetésre — hiszen a nem parírozók részére szankciót mindig találhat a spiritus rektor. Ennek a felismerésre pressziószerűen késztette a résztvevőket hirdetésleadásra, mely oldalanként 3600 lei, a legkisebb hirdetés után pedig 1800 leit eredményezett a házikasszának. Ilyen struktúrában a katalógus hirdetési bevétele közel félmilliót tesz ki. Milyen célra, nem tudjuk, mert a résztvevők ezenkívül hihetetlenül magas helyárt fizettek annak ellenére, hogy a rendezőség elvnek kimondotta a haszonnélküliséget. Egy átlag kiállítónak is a kiállítás költsége meghaladja az 50—60 ezer lejt, nem szólva a nagyobb igényű vállalkozókról. Sőt propaganda díj fejében 1000—2000 lejeket inkasszáltattak — parancsszerűen — a kiállítóktól. A jelentős propaganda összeg hovafordításáról sem tudunk hirtelen kombinációt alkotni, hisz csak gyérszámú, vérszegény plakátocska hirdeti az országos eseményt, és a bukaresti és erdélyi, sőt, a temesvári lapokban sem látjuk méltóan (inkább : semmiképpen) propagálva a Araikor nem adóztatnak meg egy vállalatot. Az „Elián cég“ adómentessége Ez is megtörtént ezekben a napokban, amikor egyébről sem írnak a lapok, mint a túlhajtott és igazságtalan adózásokról. A Kolozsváron ismert Elián bor és szesznagykereskedő cégre nem vetettek ki jövedelmi adót. Sietünk kijelenteni, hogy nincs panamáról szó. A bizottság igazságos alapon hozta ezt a határozatot, sőt, ha hasonló igazságos alapon dolgozott volna, nagyon is sok ilyen humánus határozattal dicsekedhetnék. A kolozsvári piacon még sokan vannak, akik jövedelem helyett ráfizetést tudnak tisztán vezetett könyvek alapján kimutatni s a ráfizetés után fizetnek komikusan nagy összegeket. Az Elian régi kolozsvári cég s kiterjedt üzletköre van. Az öreg Élián még a régi Kolozsváron kezdte meg az üzletet, melynek főcikke a bor volt. A Jókai-utcában volt helyiségük s egy kis iroda. Itt szép üzleteket bonyolitott le az öreg Élián s különösen fellendült a bor nagykereskedés a háború alatt, tömve volt a kis Wertheimkassza ezres bankókkal sokán minden este elégedetten dörzsölte meg a kezeit Látszott rajta, hogy szereti a pénzt, örül a nap-nap után kimutatható gazdagodásnak, de nem tartozott a szívtelen háborús hiénák közé. Vaskalapos öregembernek is n.e.ie menyeit ki, de a háború alatt nem volt egyetlenegy piszkos ügye, árdrágítási pere, nem közöltek róla az újságok leleplezéseket. A háború alatt és után szerzett vagyonával Elián nagyobb stílben akart dolgozni. Megvette a Ferenc Józsefníi „Brecher palotát“, mely legutoljára egy Izrael Jakab nevű hadimilliomosé volt. Ide költözött át az üzlet s nagyirodát csináltak az emeleten. Ekkor mutatkozott Elián először szívtelennek. Az uccára dobatta azokat a kis existenciákat, akik a házban laktak. Könyörtelen volt velük szemben, azt hitte, hogy a további milliók megszerzésének állnak az útjában s ennél a pontnál nem ismert izgalmat. A lapok akkor írtak is erről a csúnya ügyről s az öreg Elián magából kikelve azt hangoztatta, hogy azért támadják a lapok, mert ő nem ad hirdetést. Emlékszem, egyszer a fiával találkoztam s dölyfösen jelentette ki. — Azért sem adunk hirdetést, akárhogy támadnak a lapok. Megélünk hirdetés nélkül is. Nem hagyjuk magunkat megzsarolni, erre megy ki az egész. Leintettem ezt a hangos fiatalembert, aki belevitte az apját a nagystílű üzletekbe. Megjósoltam neki, hogy fognak még az Énián palotából csöndesebb hangon is diskurálni. Igazán nem kárörömmel jelentem be négy év után, hogy ez valóban be is következett. Eliánék tényleg nagyban kezdtek dolgozni, sőt nagyobb arányban, mint amennyi pénzük volt. A pénzüket, a milliókat befektették palotába, áruba s egy napon — sok üzletember megígérte ezt a napot — a banktól kértek levegőt. Megfulladtak volna különben. Ez nemcsak Eliánékkal történt, hanem száz vállalat közül kilencvennel. A bankok pedig bebizonyították, hogy nem altruista intézmények. Ők is a maguk üzletét bátorkodnak nézni. Az még nem lett volna olyan nagy baj, de a konjunktúrák és a konkurrenca.