Tükör, 1923 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1923-09-23 / 2. szám

Az égpesti táblák feliratai az utóbbi időben a mi országunk­ban egy kis bővítésre szorultak, bár csodálatosképpen egyetlen ügyvédtől sem láttuk az­­ őszinteséget, hogy a táblájára kiírta volna, hogy valójában mivel foglalkozik. Kétségtelenül nem tartották szükségesnek az ügyvéd urak a nagy nyilvánossággal közölni tiszte­letreméltó paralszisuk kibővülését,mely egyszersmint új bevételi forrásokat jelentett a számukra. Advocat: ez áll a táblákon, ami nagy naivul azt jelenti,­ hogy az ügyvéd összehívja a feleket, kiegyezni próbál velük, megbékíti őket, elsimítja a differenciákat, általában, olyan funkciót végez, mely hasznos és áldásos azokra, akik hozzá fordulnak. Emberek: elmúlt ez az idő, az ügyvéd megnézi az óráját, ha a kliensnek végre sikerül bejutni hozzá, pontosan leméri az időt pénzegységben, az ügyvéd ma nem is igen vállal védelmet büntető ügyekben, mert az nem kecsegtet elég jövedelemmel, miután sajnos nincsenek többé katonaszabadítási és hadsereg­­szállítási perok, az ügyvédek kevés, igen kevés kivétellel, üres lakásokat és uzsorakölcsönöket közvetítnek, ez a főüzletük ma a tisztelt ügyvéd uraknak. Am­íg csak kellemetlen ügyeket kellemes összeköttetésekkel elintéző, amíg csak permiszeket, engedélyeket kijáró volt az ügyvéd, addig legalább a látszatot megőrizték. De most már ezzel sem törődnek. Egy cél van, de ez aztán komoly cél : minél többet ke­resni s egészen mellékes, hogyan. Egyet azonban nem értünk. Van egy ügyvédi kamara s annak van egy fegyelmi­ bizottsága. Vagy legalább is volt valamikor. Úgy gondoljuk, hogy ez ma is megvan, de mostanában nem akad annyi dolga, mint azokban az időkben, amikor jelentéktelen kis ügyek­ért szilenciumot kapott egy ügyvéd, ha már elég ok nem volt arra, hogy a prakszisától végleg megfosszák. Ma is vannak, ha kevés számban is, hivatá­suk régi magaslatán álló ügyvédek, akik éppen erről a magaslatról látják a leg­jobban a sülyedést. Miért hallgatnak ezek az urak, miért tűrik hangtalanul, egy tiltakozó gesztus nélkül az ügyvédi hivatás lealacsonyítását ? ! Aztán az igazsághoz tartozik az is, hogy inkább csak önzésből tiltakoztak a regátbeli kollegák „beözönlése" ellen- A regátban sem lehet más az ügyvéd, mint itt s a lakásközvetítéshez, uzsora­­kölcsönök közvetítéséhez pedig nem is kell magasabb jogtudományok ismerete. Az ügyvédek a legmagasabb értelmi­ségi osztályhoz tartoznak, tőlük, ma­ az elvadulás korszakában különösen sokat vártunk volna. Nem kell az igaz­ság, az emberi jogok vértanúja legyen az ügyvéd, ezt nem kívánjuk egyiktől sem. Mi csak azt akarjuk, hogy a valuta­­siker ne törekedjék államférfias sikerekre, a zugügynök ne áhítozon köztiszteletre, az ügyvéd pedig maradjon meg a jogkereső közönség ügyének védőjéül, melyre ma inkább van szük­ség mint valaha. Kulisszatitkok a temesvári országos árumintavásár körül. Országos botrányok készülnek.­­ A megsarcolt résztvevők. Szana vállalatainak manifesztációja az árumintavásár? Szanát nem fogadta a király. Totisz kontra — Szana, mintavásárt. Viszont a külföldi plaka­­tírozás csak nagyképűség, vagy önámítás , jóakaratú kommentálás mellett. Az akvizíciókat végző ügynökök az üzletszerzést a legim­pertinensebb mo­dorban, követelően és fenyegetve haj­tották végre. Példát vettek mesterüktől, Lendvai főtitkártól, aki a legbarátság­talanabb hangon, az üzletiséggel össze­férhetetlen diktatúrával tárgyalt az üzletfelekkel és számtalan panasz elle­nére sem saját, sem alkalmazottai eljárásán nem enyhített. Közben Politzer ügynök a pro­paganda célra felvett összegből közel százezer lejt sikkasztott — körülbelül ugyanilyen arányú kereset mellett,­­ amit házilag, elbocsájtással intéztek el, újabban pedig Pellák úr ágendái körül támadt egy kis kavarodás. A politika is megszólalt. Bratianu Vintila temesvári tartózkodása alatt k­formáltatta magát a mintavásárról és itt azt a benyomást szerezte, hogy a "m­intavásár maga nem egyen, mint a bánáti zsidó nagytőke, de főleg a bánáti pénzkirály, Szana Zsigmond és közel száz vállalatának manifesztá­­ciója , tehát sem országos, sem ro­mán jellege nem domborodik ki. Buka­restbe érve, közölte a kormánnyal tapasztalatait —- így tudják Temesváron nemzeti párti körökben !— mely most mintavásárt akarja lemezteleníteni azzal, hogy a királylátogatást elhalasztatja. Egy kis pikantéria is fűszerezi az ügyet: Őfelsége nem fogadta audien­cián Szana Zsigmondot, illetőleg a bejelentett audiencia napon vadásza­ton volt. Ezt a nagy „Szana-fiaskót" pedig Szana nagy konkurrense, a Totisz tábor igyekszik kidomborítani. Szana nagy partnere a pénz sakktábláján, kü­lönben is nagy mérkőzésre készül. Díj : a Bánát gazdasági hegemóniája, melyet jelenleg még Szana tart a ke­zében. Totisz egy nagy külföldi érde­keltség bevonásával a már most is Románia legnagyobb textilgyárát ame­rikai grandiozitásra akarja emelni, azonkívül egy sörgyár, szeszgyár és egy chémia gyár létesítésén fáradozik. Szana bizonyára szintén meg fogja találni a maga park­­ütését. Minden­esetre, szép vérnélküli küzdelemre van kilátás — az ország jólétének és gazdasági evolúciójának javára. Íme rövid vázlatban a temesvári országos mintavásár kulisszatitkai és frontmögötti harcai : egy tökéletes khaosz, melyből megint az a tanulság, hogy a legtisztábbnak látszó szándék mögött is ott lappang nálunk a poli­tika, zsidókérdés, a „piszkos konkuren­cia" és a rendetlenség — a konszoli­dációnak mérges parazitái. Temesvár, az országos árumintavásár színhelye csendes front mögötti harcok, intrikák és botrányok melegágya. Az ünnepváró, díszes köntösbe öltözködő város csak a lapok diplomatikus hírecs­­kéi­ről és az esetenként érdekeltek megnyúlt orcájáról sejti, hogy nem a legsimábban folynak az ügyek. De nem ismerik ezeknek a harcoknak a mére­teit, a sok­oldalú komponenseket, me­lyek — nincs kizárva — talán egy országos botrányt robbantanak ki. A mintavásár determinációs gazdaság­­ipari meze lassan kint polikíiai, anti­szemitás és konkurencisztikus színe­zést kapott, amely kétségessé teszi a a mintavásár sikerét. A mintavásár előkészületei már rossz ómenek között indultak. A szervezés Lendvai István kamarai főtitkár kezébe került, akinek diktató­rikus hajlamai, brüszk tárgyalási mo­dora csakhamar ellenszenvet keltett az érdekeltek között. Lendvai a propaganda ügyet, hely­árusítást, továbbá a mintavásár hiva­­talos katalógusának adminisztrációját albérletbe adta a „Bánát“ hírlap­­irodának. Ez viszont az akvizícióval két büntetett előéletű ügynököt — Po­litzer József és Pollck J. — bízott meg, akik a szabálytalanságok egész légióját követték el. Lendvai főtitkár, mint a mintavásár rendezője inkompatíbilisan cselekedett akkor, amikor saját adminisztrációjá­ban egy „hivatalos11 katalógust adott ki, amelyben méregdrága díjszabás mellett szinte kényszerítette a minta­­vásár résztvevőit hirdetésre­ — hiszen a nem parírozók részére szankciót mindig találhat a spiritus rektor. Ennek a felismerésre pressziószerűen kész­tette a résztvevőket hirdetésle­adásra, mely oldalanként 3600 lei, a legkisebb hirdetés után pedig 1800 leit eredményezett a házikasszának. Ilyen struktúrában a katalógus hir­detési bevétele közel félmilliót tesz ki. Milyen célra, nem tudjuk, mert a résztvevők ezenkívül hihetetle­nül magas hely­árt fizettek annak elle­nére, hogy a rendezőség elvnek kimon­dotta a haszonnélküliséget. Egy átlag kiállítónak is a kiállítás költsége meg­haladja az 50—60 ezer lejt, nem szólva a nagyobb igényű vállalkozókról. Sőt propaganda díj fejében 1000—2000 lejeket inkasszáltattak — parancsszerűen — a kiállítóktól. A jelentős propaganda összeg hovafordításáról sem tudun­k hirtelen kombinációt alkotni, hisz csak gyérszámú, vérszegény plakátocska hirdeti az országos eseményt, és a bukaresti és erdélyi, sőt, a temes­vári lapokban sem látjuk méltóan (in­kább : semmiképpen) propagálva a Araikor nem adóztatnak meg egy vállalatot. Az „Elián cég“ adómentessége Ez is megtörtént ezekben a na­pokban, amikor egyébről sem írnak a lapok, mint a túlhajtott és igazságtalan adózásokról. A Kolozsváron ismert El­ián bor és szesznagykereskedő cégre nem vetettek ki jövedelmi adót. Sietünk kijelenteni, hogy nincs panamáról szó. A bizottság igazságos alapon hozta ezt a határozatot, sőt, ha hasonló igazságos alapon dolgozott volna, nagyon is sok ilyen humánus határozattal dicsekedhetnék. A kolozs­vári piacon még sokan vannak, akik jövedelem helyett ráfizetést tudnak tisztán vezetett könyvek alapján kimu­tatni s a ráfizetés után fizetnek komi­kusan nagy összegeket. Az Elian régi kolozsvári cég s kiterjedt üzletköre van. Az öreg Élián még a régi Kolozsváron kezdte meg­ az üzletet, melynek főcikke a bor volt. A Jókai-utcában volt helyiségük s egy kis iroda. Itt szép üzleteket bonyolitott le az öreg Élián s különösen fellendült a bor nagykereskedés a háború alatt, tömve volt a kis Wertheimkassza ez­res bankókkal s­ok­án minden este elégedetten dörzsölte meg a kezeit Látszott rajta, hogy szereti a pénzt, örül a nap-nap után kimutatható gaz­dagodásnak, de nem tartozott a szív­telen háborús hiénák közé. Vaskalapos öreg­embernek is n­.e.ie menyeit ki, de a háború alatt nem volt egyetlenegy piszkos ügye, árdrágítási pere, nem kö­zöltek róla az újságok leleplezéseket. A háború alatt és után szerzett vagyonával Elián nagyobb stílben akart dolgozni. Megvette a Ferenc József­­níi „Brecher palotát“, mely legutoljára egy Izrael Jakab nevű hadimilliomosé volt. Ide költözött á­t az üzlet s nagy­­irodát csináltak az emeleten. Ekkor mutatkozott Elián először szívtelennek. Az uccára dobatta azokat a kis exis­­tenciákat, akik a házban laktak. Könyör­telen volt velük szemben, azt hitte, hogy a további milliók megszerzésének állnak az útjában s ennél a pontnál nem ismert izgalmat. A lapok akkor írtak is erről a csúnya ügyről s az öreg Elián magából kikelve azt han­goztatta, hogy azért támadják a la­pok, mert ő nem ad hirdetést. Emlék­szem, egyszer a fiával találkoztam s dölyfösen jelentette ki. — Azért sem adunk hirdetést, akárhogy támadnak a lapok. Megélünk hirdetés nélkül is. Nem hagyjuk ma­gunkat megzsarolni, erre megy ki az egész. Leintettem ezt a hangos fiatalem­bert, aki belevitte az apját a nagystílű üzletekbe. Megjósoltam neki, hogy fog­nak még az Énián palotából csöndesebb hangon is diskurálni. Igazán nem kárörömmel jelentem be négy év után, hogy ez valóban be is következett. Eliánék tényleg nagy­ban kezdtek dolgozni, sőt nagyobb arányban, mint amennyi pénzük volt. A pénzüket, a milliókat befektették palo­tába, áruba s egy napon — sok üzletem­­­ber megígérte ezt a napot — a banktól kértek levegőt. Megfulladtak volna kü­lönben. Ez nemcsak Eliánékkal történt, hanem száz vállalat közül kilencvennel. A bankok pedig bebizonyították, hogy nem altruista intézmények. Ők is a maguk üzletét bátorkodnak nézni. Az még nem lett volna olyan nagy baj, de a konjunktúrák és a konkurrenca.

Next