Vágóhid, 1924 (11. évfolyam, 1-25. szám)

1924-06-28 / 1. szám

4. oldal Lichtmann­él­ öngyilkossága A kolozsvári napilapok két sorban írták meg, hogy Lichtmann Aladár bu­dapesti tőzsdebizományos, nagy tőzsde­­vesztességei miatt agyonlőtte magát és meghalt. A budapesti távirat ebben az esetben is felületes volt, Lichtmann Aladár nem halt meg, a golyó ezúttal is szerencsés utat csinált egy emberi testben s Lichtmann Aladárt az orvosi tudomány megmentette. Lichtmann Aladárt Kolozsváron so­kan ismerik, a háború alatt itt volt a Haditermény főtisztviselője, e sorok író­jának pedig legjobb és legkedvesebb barátja, aki előtt elsötétültek a sorok, amikor ezt a katasztrófát olvasta. A kedves, elegáns kis Lichtmann meg­akart halni, mert nem sikerültek a spe­kulációi, melyekről közelebbről nem ér­dekel, hogy mennyiben csinálta a maga és más pénzével. Sokat vesztett s úgy tett, mint a kártyacsata után a ka­szinólovag, elővette a revolvert, szip­pantott egyet még a cigarettájából s aztán a szivének engedte a golyót, hogy ezzel mindent rendezzen és helyrehoz­zon. Nem szökött meg senki pénzével, nem ment külföldre bujkálni, mint egy egész csomó letört pesti bankár, ha­lálra ítélte magát ez a kedves, tehetsé­ges huszonkilenc éves fiú. Lichtmann Aladárnak nemcsak az orvosok, hanem egy Kolozsváron élő barátja is mentésére sietett. Az illető — közismert üzletember — az öngyil­kosság hírére rögtön felutazott Buda­pestre s tárgyalásokat kezdett Lichtmann hitelezőivel. A tárgyalások úgy hallják, eredményre vezettek s Lichtmann Ala­dárt kolozsvári barátja néhány hét múlva pihenni egy erdélyi fürdőhelyre hozza le. A „Színház és Társaság“ nyári szünete. Az ország legnagyobb, leg­olvasottabb képeslapja, a „Színház és Társaság“ legutóbbi számában bejelen­tette a közönségnek, hogy a nyári sze­zon alatt megjelenését szünetelteti. A „Színház és Társaság“ augusztus végén lép ismét a közönség elé átszervezve és az eddiginél is tetszetősebb külső­ben. Ügyfeleinek és előfizetőinek a lap addig is minden színházi ügyben ren­delkezésére áll. Vágóhíd Mádai Fái nem volt Ostenburg tiszt Érdekes riport jelent meg a héten a „Keleti Ujság“-ban a kitűnő Győri Ernő tollából, aki temesvári útja alkal­mából felkereste a híres Ostenburg báró ezredest. Ostenburg ezredes csa­ládját jött meglátogatni a szívesen fo­gadta az újságírót s érdekes nyilatko­zatokat tett. Kijelentette többek között, hogy a Somogyi-Bacsó gyilkosságba úgy keveredett a neve, hogy az ő ne­vében hamis igazolványokkal csalták ki a garegeból az autóját, melyen Somo­­gyit-Bacsót elrabolták. „Soffőrtisztjeim, Mádai és Kovács gyanútlanul adták ki a kocsit stb.“ A közismert Mádai Pál, akiben mindenki az Ostenburg soffőrtisztét sej­tette, a cikk megjelenésekor Kolozsvá­ron tartózkodott. Mádai most egy nagy­váradi autógyár igazgatója s üzleti ügyekben jött Kolozsvárra. Az utcán találkoztunk. — Olvastam, hogy Ostenburg ez­redes soffőrtisztje volt. Ezt nem is tudtam. Ez volt a válasz. — A cikket tényleg be kellene küldeni a sziguranciának, hogy engem tegyen ki a határon. Mégis hallatlan, hogy minden alap nélkül ilyesmit írnak rólam. De igazolni tudom, hogy 1918 óta nem is voltam Magyarországon, hanem évekig Bukarestben. Izgatottan és idegesen tiltakozott „a vád“ ellen. Mádai, a humor nagy­mestere, aki, úgy látszik, azt már nem fogja fel humorosan, ha őt bántja valaki.

Next