Komárommegyei Dolgozók Lapja, 1953. október (8. évfolyam, 79-87. szám)
1953-10-03 / 79. szám
KOMÁROMMEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Dolgozók Lapja VIk. ÉVFOLYAM, 79. SZÁm. A KOMÁROMMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG LAPJA Ara 30 fillér 1953 OKTÓBER 3. .VETNI* VETNE VETNI! Bár gépállomásaink országos viszonylatban az első helyen haladnak az őszi vetésű növények alá végzett talajmunkában, megyénk árpavetésben és rozsvetésben az utolsó megyék között kullog. Nagyon sok egyénileg dolgozó paraszt és termelőszövetkezet is előkészíttette már a talajt, kitisztította, csávázta a vetőmagot, de a vetéssel vártak. Szinte valamennyien arra hivatkoztak, hogy száraz a föld, eső kell, mert különben tönkremegy a vetőmag. Dunyi István mocsai, ifj. Gruber János szomódi dolgozó paraszt és rajtuk kívül nagyon sok jól gazdálkodó parasztember és több termelőszövetkezet tagjai sem vártak előre, hanem igyekeztek a vetéssel, hiszen mindannyian tudják, hogy a jó termés első feltétele a korai vetés. Szerdá délelőtt bőséges eső öntözte megyénk területét. Megszűnt tehát az az egyedüli „ok” is, amivel a lemaradást nemcsak a termelők, hanem sok esetben a tanácsszervek is magyarázták. Semmi indok nincs most már arra, hogy a vetést halogassák. Súlyos lemaradást kell behozni. Bár az elmúlt évben sokkal nehezebbek voltak a körülmények, kevés volt a vetőmag, takarékoskodni, kellett a takarmánnyal és sok helyen a jövedelem sem volt olyan kielégítő, hogy a munkára lelkesített volna, mégis többet vetettünk már az elmúlt év hasonló időszakában, mint most. Most bőven van vetőmag, biztosítva van mindenkinek évi bőséges kenyere, jól tápláltak, erősek az állatok és vetésre nagyszerűen alkalmas a talaj is. Súlyos bűnt követ el népünkkel szemben, megkárosítja tehát saját magát az a termelő, amelyik még mindig halogatja a vetést. Tanácsszerveink álljanak végre élére a vetésterv teljesítéséért folyó harcnak, ne legyen olyan késlekedő termelő, akinek ne hívnák fel a figyelmét haladéktalanul kötelességére. Nincs ma fontosabb feladat falun, mint vetni, vetni, vetni. CSEJKEI JÓZSEF FELELŐS A TAGOKÉRT — MERT NÉPNEVELŐ A termelőszövetkezetek és gépállomások dolgozóinak megyei tanácskozásán még arról beszélt Csejkei József, a tatai Augusztus 20. termelőszövetkezet brigádvezetője, hogy 14 tag ki akar lépni a szövetkezetből. Azóta közülük néggyel, Nagy Lajossal, Gombás Józseffel, Fazekas Gyulával és Szukovács Józseffel sokat beszélgetett Csejkei elvtárs, aki nemcsak jó brigádvezető, hanem a termelőszövetkezet legjobb népnevelője is. Elmondta Csejkei elvtárs mind a négy kilépni szándékozónak, hogy ha a kormánytól kapott rengeteg kedvezmény a tagok jó munkájával párosul, már az idén is, de jövőre különösen, olyan boldog életet teremtenek a szövetkezetben, amilyet egyénileg dolgozó paraszt a legmegfeszítettebb munkával is nehezen érhet el. Együtt számította ki a tagokkal, hogy a legújabb begyűjtési rendelet értelmében a szövetkezetnek kenyérgabonából 14.788 búzakilogrammal kevesebbet kell beadni jövőre, mint az idén. Az árpabeadási kötelezettség 1735 kilogrammal csökkent. Zabból 433, májusi morzsolt kukoricából 2164, napraforgóból 1881, sertésből 372, vágómarhából 455, tojásból 106, baromfiból 145 kilogrammal, tejből 2688, borból 60 literrel csökken a termelőszövetkezet beadási kötelezettsége. A búzát 180, az árpát 250, a zabot 200, a kukoricát 150, a napraforgót 270, a burgonyát pedig 80 forintos mázsánkénti áron számítva 43.412 forint jövedelemtöbbletet jelent a szövetkezetnek a rendelet. Ha a sertés kilogrammját 20, a vágómarha kilogrammját 5 forinttal, a tej literjét 3, a tojás darabját 1.50 forinttal, a bor literjéi 10, a baromfi kilogrammját pedig 20 forintos áron számoljuk, a növényi és állati termékek beadási kötelezettségének csökkentése eredményeként összesen 57.559 forinttal több pénzt osztanak ki, jövőre az Augusztus 20 tsz tagjai között. Tagonként több mint 1000 forintot jelent ez. Elmondta ezt Csejkei elvtárs Nagy Lajosnak. Gombás Józsefnek, Fazekas Gyulának és Szukovács Józsefnek. Mind a négyen megértették, és a kedden este tartott csoportértekezleten már bejelentették, hogy lemondanak előbbi szándékukról, nem lépnek ki a szövetkezetből. Csejkei elvtárs nem hagyja félbe a munkát, hiszen tizen még tétováznak. Felelősséget érez azért, hogy ez a 10 szövetkezeti tag se mondhassa majd később, hogy „ti vagytok a felelősek, mert láttátok a helyes utat, de nem mutattátok meg." i őszi idényben is az ország legjobbjai közé akarnak kerülni a nagyigmándi traktorosok Szabó Károly elvtárs, a nagyigmándi gépállomás sztahanovista brigádvezetője részt vett a termelőszövetkezetek és gépállomások országos, majd később megyei tanácskozásán is. A megyei tanácskozás után Szabó Károly brigádjának tagjai még nagyobb lendülettel végezték a talajelőkészítést, vetést. Hétfőn és kedden a tanácskozást követő két napon 2.9 műszaknorma normálholdas helyett 6.2 normálholdas teljesítményt értek el a Szabó-brigád sztahanovista traktorosai. Tóth Sándor sztahanovista traktoros hétfőn 6.4, kedden pedig 6 normál hold talajmunkát végzett és ezzel őszi tervét már 76.3 százalékra teljesítette. Alig 1 százalékkal előzte meg, azonban így is Szabó Károly brigádjának eredményét. A brigád már 75.1 száza lékra teljesítette őszi idénytervét. A nagyigmándi gépállomáson dolgozik az őszi idényben legjobb eredményt elért traktoros, traktoros brigád és maga a gépállomás is első a megyei versenyben, 70 százalékra teljesítette már őszi idénytervét. Ünnepi eseményre készülnek ezen a héten a nagyigmándi gépállomás dolgozói. A gépállomások nyári országos versenyében másodikok lettek. Ezért 15.000 forint jutalmat kapnak. A cséplési versenyben a legjobb 10 gépállomás közé jutottak. Elnyerték a kitűzött 20.000 forintos jutalmat. Ezeket a jutalmakat veszik át szombaton délután a nagyigmándi traktorosok. A műszaki hi mak naponkénti túlteljesítésével harcolnak azért, hogy mint a nyári idényben, úgy az ősziben is a legjobbak közé kerüljön a gépállomás.. Domonkos László már látja a helyes utat — és megmutatja másoknak is Sokáig emlékezni fognak Domonkos Lászónak, a grébicspusztai Új Élet termeőszövetkezet tagjának felszólalásáraazok, akik részt vettek a termelőszövetkezetek és gépállomások élenjáró dolgozóinak megyei tanácskozásba. — Ahracis még egy éve, hogy én is úgy döntöttem, hogy a szövetkezeten belül keresek boldog, biztos életet magamnak. — mondta felszólalásában Domonkos László. Aztán arról beszélt, hogy bizony ő is megingott. — Egyik így beszélt, a másik úgy. Engem is megtévesztettek. Gyenge a pártszervezetünk, nem volt, aki megmagyarázza, hogy milyen helytelenül gondolkozok. Aztán odaírtam a nevemet, hogy kilépek. Itt, ezen a tanácskozáson lőttem rá, hogy a nyugodt, boldog életről mondanék le, ha kilépnék. Döntöttem. Benn maradok a szövetkezetben és most már én beszélek minden kilépni szándékozóval. Nem sok idő, alig négy nap telt el azóta, ahogy mindezt elmondta tanácskozáson Domonkos László. Amit megígért, teljesítette. Azóta <5 a termelőszövetkezet legfáradhatatlanabb népnevelője. Beszélget a tagokkal munka közben, elmegy hozzájuk a lakásukra, minden alkalmat megragad, hogy a többieknek is megmutassa a helyes utat, amit ő ismét megtalált. — Nyolc hold földdel léptem be taval a szövetkezetbe. Eddig 450 munkaegységem van, pedig csak november végén kezdtem a munkát. Több, mint 17 mázsa kenyérgabonát kaptam. Az idei részesedésem 20.000—22.000* forint lesz. Melyik az a nyolcholdas egyénileg dolgozó gyik ilyen paraszt, amieredménnyel zárja az évet. MEGYÉNK DOLGOZÓINAK VÁLASZA A tatabányai Békeakna dolgozói lelkesen jegyeztek békekölcsönt A tatabányai Békeakna bejáratánál szerdán reggel ilyen röplapokat lehetett olvasni: „Ebben az évben Tatabányán 320 lakás épült 20 millió forint értékben forintjaid segítségével”. „1953-ban 30 milió 245 ezer forintot fordított államunk a bányák gépesítésére”. „1938-ban nem volt gyermekorvos a megyében, ma 18 vari.”gyermekorvosunk 70 A felolvasóteremben leszálló bányász gyűlt össze. Nem is röpgyűlés volt ez, inkább egyszerű, öntudatos megbeszélés. A Béke-akna bányászi tudják, mit jelent számukra a kormányprogram, és cselekedetekkel segítik annak megvalósulását. Harmadik negyedéves tervüket az egész szénmedencében elsőnek teljesítették szeptember 23-án, azóta 2643 tonna szenet termeltek terven felül. Szerdán ismét jóval 100 százalék fölötti eredményt értek el a Béke-akna bányászai. Csaszni Lajos bevezető szavai után elsőnek Boda Viktor sztahanovista vájár állt az egybegyűltek elé, hogy kölcsönjegyzéssel is szavazzon a kormány programmjára. Utána lelkes hangulatban röpgyűlés minden részavevője odaírta a nevét és az összeget a jegyzési ívre. A Negyedik Békekölcsön jegyzése lent a bányában is továbbfolytatódott. A népnevelőknek nem volt nehéz a feladatuk. Az akna dolgozói szívesen fogadták őket. Délelőtt 10 óráig mintegy 120 kölcsön jegyzésről érkezett jelentés. görc leszállásra szólította a bányászokat. A felolvasóterem lassan kiürült. A zene azonban tovább szólt a fellövő bányászok köszöntésére. Fazekas János, ifjúmunkás frontmesterrel az éen 10 fiatal, szénporos arcú bányász lépett a felolvasóterembe. — A Hám-brigád — jegyezte meg a párttitkár, látta őket,amikor mega Hám-brigád egyenesen az irodába ment. A felszálló bányászok közül elsőnek jegyeztek békeköcsont. brigád vezetője. Fazekas János elvtárs elmondotta, hogy a bányából jel jövet számvetést csináltak. — A brigád tagjai közül három új, összkomforton lakásban, hét pedig korszerű, szép legényszállóban lakik. Sokat kaptunk a kormányprogrammtól. Miután valamennyien lejegyezték, a főolvasóterem egyik sarkában rövid megbeszélést tartottak. Elhatározták, hogy szuhakállói 17 bányász a megmentésekor hősi halált halt Hám Kálmán dorogi vájár nevére, amit brigádjuk visel, a negyedik negyedévben sem hoznak szégyent. Október elsejével az egész brigád csatlakozik a péntek-mozgalomhoz. Ezáltal hetenként 180 csite szenet adnak terven felül a hazának. A kölcsönjegyzésben a Hám-brigádot igen sok XXVII-es aknai bányász követte. Már az első másfél órában mintegy 150 bányász jegyzett békekölcsönt. Tóth Sándor traktoros nemcsak kölcsön adott pénzzel, hanem jó munkával is segíti a kormány Programm megvalósulását Esett az ese szerdán reggel. Több traktoros tartózkodott a nagyigmándi gépállomáson, mint máskor. Együtt mentek be békekölcsönt jegyezni. Tóth Sándor sztahanovista traktoros az elsők között írta a jegyzési ív alá a nevét. Megígérte, hogy nemcsak a kölcsönadott pénzzel, hanem jó munkával is dolgozik a kormány programmjának végrehajtásáért. A következő dekádban 2.9 normálhold műszaknorma helyett 6.9 normálhold talajmunkát végez egy műszak alatt. Székely Dénes és Pogrányi váltótársak, már 72 százalékra teljesítették őszi tervüket. A kölcsön jeszyzéskor határozták el, hogy a következő dekádban napról napra 150 százalékon felül teljesítik műszaknormájukat. Az oroszlányi XVII-es aknában a Hám Kálmán DISZ-brigád jegyzett elsőnek békekölcsönt A dorogi dolgozók lelkesen jegyeznek békekölcsönt A dorogi szénmedence aknaüzemeiben már kora reggel a dolgozók százai jegyeztek. Szerdán egész délelőtt folyt a jegyzés a küüzemeknél. Az első jelentések beszámoltak a dolgozók lelkes jegyzéséről. Több üzemnél a kölsönt jegyző dolgozók új vállalásokat tettek a kölcsön kibocsátása tiszteletére. Megfogadták, hogy még jobban dolgoznak, több termeléssel támasszák alá, hogy helyeslik és örömmel támogatják pártunk és kormányunk politikáját. Apostol János elvtárs, a dorogi VITI-as akna dolgozója a kölcsönjegyzéskor egynapi távtúlteljesítésre szólította a bányászokat. A szerda délig beérkezett jelentések szerint az Anyagellátó Vállalatnál már 124 dolgozó lejegyzett. Együttes jegyzésük meghaladta az 51.000 forintot. Csolnokon az első órákban 111 dolgozó 47.000 forintot, a borókási vállalatnál szerda délelőtt 10 óráig 79 dolgozó 40.800 forintot jegyzett. Az első órákban már Tokod-altárón is több mint 58.000 forintot jegyeztek e dolgozók. A népnevelők lem a munkahelyeken végezték felvilágosító munkájukat a kölcsönjegyzés sikere érdekében. De nemcsak a népnevelők, hanem maguk a kölcsönjegyzők is elmondották sok helyen: a kölcsönjegyzés a legjobb takarékoskodás. Forintjaink előbb utóbb sokszorosan vissza'érülnek, mert nemcsak életszínvonalunk további növekedését, az új árleszállításokat segítjük kölcsönjegyzésünkkel, hanem a nyeremények összegében is, amelyet a sorsolásokon térítenek vissza a kölcsönjegyzőknek. Szerda reggel 5 óra után már zsúfolásig megtelt az oroszlányi XVII-es akna felolvasóterme. Az üzemi zenekar pattogó indulókat játszott, majd ünnepi röpgyűlést tartottak a reggeles leszálló szak bányászai. A személyszállító-kascsen- Megyénk egyik békeműve: a vajaskúti ikerakna A képen látható ikeraknát az ötéves terv első évében, 1949 májusában kezdték mélyíteni Vajaskúton. Jelenleg a feltárási munkák folynak. Az ötéves terv utolsó évében az új akna teljes kapacitással dolgozik majd.