Komárom Megyei Dolgozók Lapja, 1958. szeptember (13. évfolyam, 71-78. szám)

1958-09-03 / 71. szám

2 Komárom megye! DOLGOZÓK LAPJA Akaratukból, vagy akaratuk ellenére? Ez év március 31-én a Szovjetunió Legfelső Tanácsa bejelentette, hogy a Szovjetunió minden előzetes feltétel és megállapodás nélkül egyoldalúan felfüggeszti további atom- és hidrogénfegyverkísérleteit. A szovjet kormánynak ez a merész huszárvágása egycsapásra kettészelte az atomfegyverkezési verseny reménytelenül összegubancolódott gordiuszi csomóját. Az amerikai atomdiplomácia vereségének előszele ekkoriban már szinte benne volt a levegőben, hiszen a „tömeges elrettentés” dullesi koncepciójára — katonai tekintetben — kiheverhetetlen csapást mért a szovjet szputnyikok fémjelezte erőeltolódás. A március 31-i szovjet döntés viszont a nemzetközi politika és a közvélemény megnyeréséért folyó mérkőzés porondján adta meg a kegyelemdöfést Washington „atomfurkósbot“-diplomáciájának. Az amerikai atompolitika a szovjet bejelentés után hirtelen azon vette észre magát, hogy a világ legégetőbb dilemmáját illetően légüres térbe került, elszigetelődött. Atompolitikájának irrealitása és tarthatatlansága most már nem csupán katonai, politikai tekintetben is hanem teljesen feltárult. A szovjet javaslatra adott első nyugati válasz ennek ellenére mégis újabb „nem” volt. A messzebb tekintő nyugati kommentátorok azonban ekkor már világosan látták, hogy kiutat kell keresni az amerikai atompolitika zsákutcájából. Az amerikai tagadó válasz úgyszólván csak az addigi merev dullesi vonalvezetés ösztönös reagálása volt a meglepő szovjet kezdeményezésre. Az elutasító válasz azonban csak legfeljebb pillanatnyi, lélegzetnyi szünetet hozhatott, de megoldást nem: a nyugati,hatalmak kénytelenek voltak megkezdeni, taktikai visszavonulásukat. Ez a taktika szemmel láthatóan két célt tűzött maga elé: először is időt nyerni, hogy a már tervbe vett hatalmas méretű és intenzitású robbantási kísérletsorozatokat végrehajthassák; másodszor pedig az időnyerést felhasználni új, a mai nemzetközi helyzet realitásaihoz jobban simuló atompolitika kialakítására. Az új taktika első lépéseként Washington bejelentette, „esetleg helyeselné” a további atomrobbantások megszüntetését, de erre nincs lehetőség, amíg nem kötnek megállapodást „egy megfelelő ellenőrzési rendszerről.A szovjet kormány azonnal elfogadta a nyugati tárgyalási javaslatot, noha szakértői tárgyalások nélkül is ismeretes volt, hogy mértékadó atomtudósok egybehangzó véleménye szerint a technikai fejlődés jelenlegi szakaszában lehetetlen a nukleáris robbantásokat „titokban” végrehajtani. Ilyen előzmények után került sor a keleti és nyugati atomszakértők genfi értekezletére. Az amerikai kormányt természetesen nem érte meglepetésként az atomtudósok értekezletének az a végkövetkeztetése, hogy lehetséges az atom- és hidrogénfegyverrobbantások hatékony ellenőrzése. Ellenkezőleg: az amerikai kormány nagyon is „célszerűen” kihasználta az atomtudósok kéthónapos tárgyalásaival nyert időt. Az ázsiai partok közelében egymás után robbantak az eddigi legnagyobb méretű amerikai atom- és hidrogénbombák. Annak ellenére, hogy az amerikai hatóságok igyekeztek csökkenteni kísérleteik jelentőségét, megállapítást nyert, hogy „április végétől július 26-ig az amerikai hatóságok mindössze tizennégy robbantást jelentettek be, holott a szovjet megfigyelő állomások 32 atomrobbantást észleltek ebben az időszakban.” Látnivaló tehát, hogy az amerikai hadügyminisztérium nem vesztegette idejét. A genfi atomszakértői értekezlet befejezésének időszakában azonban Washington helyzetét rendkívül bonyolította, hogy a nemzetközi élet más szféráiban súlyosbodtak az angol—amerikai diplomácia problémái. Most már nemcsak az atomfegyverek betiltása lebegett Damokles kardjaként fejük felett, hanem a Libanonban és Jordániában elkövetett nyílt katonai beavatkozásuk következtében az agresszor megszégyenítő bélyege ellen is hadakozniok kellett. A Szovjetunió javasolta csúcsértekezlet körüli huzavona sem növelte népszerűségüket, az ENSZ rendkívüli közgyűlésének egyhangú határozata pedig — mégha enyhe kifejezésekkel is — súlyos csapást mért politikájukra. A genfi atommegállapodás közzétételének időpontjában tehát a kedvezőtlen körülmények sürgős intézkedést követeltek tőlük. Az időpont azonban semmiképpen sem kedvezett, hiszen az amerikaiak még nem fejezték be elkezdett kísérletsorozatukat, az angolok pedig éppen csak hozzáfogtak tervbe vett robbantásaikhoz. Ámde ugyanakkor a közvélemény elemi erővel növekvő követelésén kívül Washingtonnak és Londonnak szembe kellett néznie a gyorsan közelgő amerikai kongresszusi választásokkal, illetve az angol munkáspárti ellenzék növekvő nyomásával. Ilyen előzmények után került sor arra az angol—amerikai bejelentésre, amely szerint „bizonyos feltételekkel” hajlandók egy évre felfüggeszteni a további atomhidrogénfegyver-kísérleteket, és A bejelentést a nyugati sajtó nagy ovációval fogadta, „nagyszerű kezdeményezésnek”, „kitűnő ajánlatnak” „a nyugati diplomácianek” nevezte.osztatlan sikereAz ujjongás mögül azonban máris egyre-másra felbukkannak azok a megnyilatkozások, amelyek a valódi értékére szállítják le a nyugati „hozzájárulást”. A New York Herald Tribune vasárnapi számában például ezt írta: „... tudtára kell adni a világnak, hogy az Egyesült Államokat nem elégítik ki a nukleáris ellenőrzésre tett félintézkedések. Ez annyit jelent, hogy a feltételek el nem fogadása esetén folytatni kell a kísérleteket.” Az amerikai lap aláhúzza, a kísérleteket a nyugati hatalmak csak október 31-től hajlandók felfüggeszteni és közbeeső tízhetes időszakban a további robbantásokat akarnak végrehajtani. És hogy mi lenne a robbantások egyéves felfüggesztésének gyakorlati jelentősége, azt világosan elárulja a befolyásos New York Times, amikor megállapítja: „Az Egyesült Államok ötvenfajta atomfegyver szerkesztésén dolgozik, s a kísérletek megszüntetése nem gyakorol nagyobb hatást erre az átfogó programra.” Ezek után tehát teljesen megalapozott az a feltevés, hogy a nyugati „hozzájárulás” nem őszinte, célja egyrészt az időnyerés, az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek további folytatására, másrészt a kiút keresése zsákutcába került atomdiplomáciájuk számára. Nos, ha az angol—amerikai lépést csupán újabb taktikai manővernek szánták, akkor ez máris kétélű fegyvernek bizonyult, ugyanis A szovjet diplomácia ismét szaván fogta Washingtont, amint N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Pravdának adott nyilatkozatáaban bejelentette: a szovjet kormány hajlandó tárgyalásokat kezdeni az atomfegyverkísérletek október 31-ével kezdődő általános megszüntetéséről és megtiltásáról. A szó most megint Washingtoné és Londoné, a világközvélemény pedig egyértelmű: „igen”-t vár tóiul; KIVÁLÓ BÁNYÁSZOK Zsidai Béla az oroszlányi lej caknéban dolgozik, mint aknász. A kiváló dolgozó oklevél és jelvény büszke tulajdonosa. Augusztusi tervét 114 százalékra teljesítette. Mint kiváló bányász, megilleti őt a közeli napokban kifizetésre kerülő 6590 forint hűségjutalom. Tölcsér Péter vájárt sokan ismerik Oroszlányon, sőt Tatabányán is, hiszen a szakma régi művelője. Sok széncsatában vett részt és most is, mint a XVI-Gs akna gépkezelője, sok száz bányász munkáját segíti elő. A bányásznapkor 2560 forint hűségjutalomban részesül. Németh József augusztus 1- től 20-ig közel 120 százalékra teljesítette tervét. Augusztus utolsó dekádjában szintén kimagasló teljesítményt ért el. Jelenleg az Oroszlányon híres 33-as front brigádjának tagja, Németh elvtárs boldogan készül a bányásznapra, több mint 7000 forint hűségjutalmait kap. Levél egy bányász-ifjúmunkáshoz! _ Gondolom. Te is örömmel olvastad az újságban, hogy kormányzatunk a VIII. bányásznapon többszáz kiváló bányamunkást részesít a legmagasabb elismerésiben, hogy 3000 bányász a 10 éves szolgálati érdemérmet kapja meg, hogy negyedmilliárd forint hűségpénzt fognak kiosztani. Azután bizonyára olvastál azokról az előkészületekről, amelyekkel dolgozó népünk az idei bányásznap fényét kívánja emelni, jelentőségét fokozni. Olvastad s helyénvalónak találtad. Alig van magyar dolgozó, aki ne osztaná véleményedet: igen, a bányák munkásai minden elismerést s megbecsülést, megérdemelnek. Számunkra ez magától értetődik. De másfél évtizede sincs annak, amikor a bányászoknak elismerés és megbecsülés helyett üldözés, éhínség jutott csupán osztályrészül, amikor legjobbjaikat börtönbe hurcolták, kínozták, akasztóira juttatták. Te és a Veled egykorú fiatal bányamunkások ma már alig tudják, hogy a felszabadulás előtt az annyira üldözött munkásosztály legjobban elnyomott páriái éppen a bányászok voltak, hogy a magyar bányamunkásság egész történetét a bányakapitalistákkal való elszánt, állandó osztályharc jellemzi. Aligha tudjátok, hogy ebben az osztályharcban a bányakapitalisták s a hatalmon levők minden eszközt megengedettnek tartottak, gyen az csendőrszurony, lett lébörtön, elbocsátás, internálás, vagy a szervezkedés eltiltása. Aligha tudjátok, hogy az 1882- es pécsi sztrájktól a felszabadulásig a bányászok a sztrájkok százaival tiltakoztak az embertelen bánásmód, a rabszolgasors ellen. Igen, rabszolgasorsot írtam, s valóban az is volt a bányászok sorsa. 1903- ban mondotta Teszársz Károly, a szakszervezeti mozgalom egyik vezetője: „ ... még a rabszolgáknak is jobb sorsuk volt. A bányásznak, mint »szabad embernek« az egyik bányatelepről a másikra nem szabad mennie, a költözködési szabadságot eltörölték.” (Teszársz Károly bizonyára emlékezett még az 1897-es avninai bányász-sztrájkra, amikor is a csendőrök 11 bányászt megöltek, 18-at súlyosan megsebesítettek. • Ha ilyen volt a béke éveiben a bányászok sorsa, milyen lehetett a háborús esztendőkben? Elég csak hivatkozni a tatabányai bányászok helyzetére. Ha az első világháború alatt elhagyták a bányatelepet, hogy éhező családjuknak a környező falvakból valamiféle élelmiszert hozzanak, kikötötték, fogdába zárták őket. A Horthy-ellenforradalom kezdetén Tatabányán az 1919. szeptember 6-i csendőrsortűz 7 bányászt gyilkolt meg, csaknem harmincat pedig megsebesített. A fehérterror negyedszázada alatt a bányászok százai pusztultak el. Ekkor hangzott fel a bányász ifjúmunkások ajkán a keserű zokszó. „A föld alatt, a föld színén Rabszolgák sorsa a miénk. Verejtékünk csak egyre hull, S a jaj szavunk közönybe fúl. Rabszolgasors a bányászsors, De egyszer mindent, megtorol.’ Te kedves bányász ifjúmunkás, Te és társaid aligha tudtok ilyen statisztikáról: „Az 1924-ben elhalt bányászok 54 százaléka tüdővészben szenvedett. Az elhalt bányászok 67,8 százaléka 17—44 éves volt.“ Vagy: „A 60. életévét megérte: Nagybirtokos 26,1 százalék, bányászati vállalkozó 20,7 százalék, önálló iparos 12,4 százalék, mezőgazdasági munkás 10,5 százalék, ipari munkás 3,3 százalék" Ez volt a sorsa a bányászoknak a felszabadulás előtt s nem csodálkozhatunk, ha az egyik bátor egyetemi professzor így ír: „ ... különösen a fiatalabb évjáratunk lelkében a visszafojtott gyűlölet él és hiszek abban, hogy egyszer majd elkövetkezik az idő, amidőn elnyomottságukért elégtételt vesznek maguknak." Ezek a fiatalok nemcsak hittek benne, de dolgoztak is azért, hogy „elnyomottságuk“ megszűnjön, hogy emberhez méltó, szabad életet élhessenek. Ezért lettek tagjai az illegális kommunista pártnak és ezért harcoltak föld alá szorítva éveken keresztül. Sokan közülük, fiatalok, idősebbek, Tóth Bucsoki István, Károly, Golub Rudolf, Héder Neuschi László, Bugyács Imre s még annyi sok tatabányai és más bányatelepi bányász a legdrágábbat, az életét is adta mindnyájunk szabad életéért. Úgy gondolom, nem árt minderre is gondolnunk a bányásznapon. Ünnepeljünk boldog, szabad lélekkel, ünnepeljünk bányászhőseink, mártírjaink iránti hálás emlékezéssel. Szeretettel köszönt: Bárdos László Az eszperantó — proletariátus latinja“ is. Hazánkban az eszperantómozgalom története 1897-től kezdődik. Ekkor adták ki az első magyar eszperantó nyelvtant, majd 1901-ben létrejött az első magyar eszperantó társaság Marich Ágost vezetésével, 1905-ben pedig megjelent az első magyar folyóirat, „Esperanto” címmel. A mozgalom fejlődése és a nemzetek közötti közös nyelv szükségességének érzette magyar értelmiséget is érdeklődésre, bekapcsolódásra késztette. Közöttük Ady Endre a Budapesti Napló 1906. szeptember 4-i számában így írt az eszperantóról: „Egy magyar probléma” című cikkében: „Minden internacionalizmus élén kellene állnia Magyarországnak Európában. A mi életünket csak az internacionalizmus mentheti meg. Gondoskodni kell arról, hogy anyanyelvünk mellett egy közös nyelvvel elélhessünk ... Az Iliászt, Dantet, a Hamletet, Heinet, Ibsent, még ma taníttatnám akár eszperantóul is a magyar iskolákban Az 1907-től megjelenő „La Verda Standardo” című eszperantó lap 1910 áprilisi száma már 1800 magyar eszperantistáról számol be. A mai napig a magyar eszperantisták létszáma megközelíti a húszezret. Az I. Magyar Eszperantó Kongresszust 1912-ben tartották Budapesten, amelyen 60 külföldi és 100 magyar eszperantista tanácskozott eszperantó nyelven. A mozgalom fejlődésével magyar eszperantisták több művet írtak eszperantó eredetiben, és a meglevő magyar irodalom számos művét fordították eszperantóra, többek között: 1912-ben Mikszáth: Kísértet Lublin című elbeszélését, Vörös Cirill: Abszolút geometria című művét, majd később Madách: Az ember tragédiája című művét, Petőfi költeményeinek egy részét, stb. A malom magyar eszperantó moztörténetében legmozgalmasabb volt az 1928—38 között évtized, amikor az ipari és mezőgazdasági proletariátus mind nagyobb számban ismerte fel az eszperantó nyelv jelentőségét. Tömegesen tanulták a nyelvet és használták az osztályharc fegyveréül azok, akik a fehérterror idején nélkülözésben és kegyetlen elnyomásban részesültek. A szakszervezetek, munkásegyesületek tagjait sok esetben üldözték az eszperantó tanulásáért és használatáért. A felszabadulás után az eszperantó-mozgalom kissé lemaradt fejlődésében, de 1956 tavaszán a párt és a kormány támogatásával megindult a mozgalom újjászerveződése. Megalakult az Országos Eszperantó Tanács (OET), melyet az akkori Népművelési Minisztérium kiadott dekrétumában a magyarországi eszperantó-mozgalom irányítószervéül ismertek el, és amelyben állást foglaltak az eszperantó-mozgalom szükségessége tekintetében. Az országszerte eszperantó-mozgalom felélénkült keretében számos helyen szerveztek alapfokú és haladó nyelvtanfolyamokat és pár év alatt a régi és új tagokat egybetömörítő eszperantó szakkörök száma már a 100-at is meghaladta. Megyénkben több helyen, így Dorogon, Tokodon, Esztergomban, Kisbéren és Tatabányán működnek eszperantó szakkörök. Itt a rendszeres heti összejöveteleken, a nyelvtanuláson és beszédgyakorláson kívül előadások, felolvasások, levelezési és szervezeti problémák megbeszélése, kiállítások és kirándulások szervezése folyik. Évenként megrendezésre kerülnek az országrészi eszperantó találkozók is, amelyeken a soron következő feladatokat beszélik meg és különböző kultúrműsorokkal, városnézéssel teszik színessé a találkozókat. Ezeken rendszerint a szomszédos baráti országokból meghívott külföldi személyek is részt vesznek. A VII. dél-magyarországi eszperantó találkozó július 4—5-én volt Orosházán és október 4—5-én lesz Egerben a II. magyarországi találkozó.észak- Az eszperantisták törekvéseit az állam és a társadalom támogatásával sorozatosan követik a mozgalom további fejlődését jelentő sikerek, amelynek nyomán már kiadásra kerül ez évben az Eszperantó—Magyar Szótár és ugyancsak ez év októberére várható a Magyar—Eszperantó Szótár, valamint nyelvtankönyv kiadása is. Ez év őszén tehát új lehetőség nyílik arra, hogy minél több érdeklődő és eszperantista kezébe jusson el a legtökéletesebb szótár és nyelvkönyv és az újabb nyelvtanfolyamok sorozatát kezdhessük meg. Az olvasókon van tehát a sor, hogy a lehetőséggel éljenek és amennyiben egyetértenek és helyeslik a fenti ismertetést, várjuk a nyelvtanfolyamra való minél nagyobb számú jelentkezéseket a lakóhelyükhöz legközelebb levő eszperantó szakkörnél levélben, vagy személyesen. Tihanyi Péter, szakköri titkár, Tatabánya, ÓBB.KILENC MEGYEI BÁNYÁSZ VÁSÁROL GÉPKOCSI! A bányamunkások megnövekedett jövedelmét mutatja, hogy megyénkben is egyre több a gépkocsitulajdonosok száma. 1957 előtt még egy bányásznak sem volt autója, 1957-ben ketten, az idén pedig már 15-en — vájárok, hegesztők, technikusok, üzemvezetők és aknamélyítők — vásároltak gépkocsit. Most ismét több bányászcsalád határozta el, hogy a hűségjutalmat hozzáteszi megtakarított pénzéhez és gépkocsit vesz.. Dorogról, Tatabányáról és Oroszlányról eddig kilenc bányász juttatta el vásárlási igényét a Nehézipari Minisztériumba. 1958. SZEPTEMBER 3. Megyénk teljesítette gabonafelvásárlási tervét A Komárom megyei Terményforgalmi Vállalattól nyert értesülésünk szerint megyénk kenyér- és takarmánygabonából augusztus 30-ával teljesítette harmadik negyedéves felvásárlási tervét. Ez elsősorban a Terményforgalmi Vállalat telepei és a bizományos földművesszövetkezetek jó munkájának köszönhető. Elsősorban lehet megemlíteni a szendi telepet, amely 152,2 százalékra, a komáromi mely 151,2 százalékra, telepet, a kisbéri telepet, mely 145 százalékra és a naszályi földművesszövetkezetet, mely 113,6 százalékra teljesítette felvásárlási tervét. Egyes helyeken viszont még mindig lemaradás mutatkozik, így Ácson, Nyergesújfalun és az esztergomi földművesszövetkezetek területén, ahol a terveket még nem teljesítették. Itt a következő hetekben fokozni kell a munkát, hogy az elmaradást behozzák. A tervek teljesítése után a terményfelvásárló vállalat munkája arra irányul majd, hogy a terveket minél nagyobb mértékben túlteljesítse és ezáltal hozzájáruljon az ország gabonaellátásának biztosításához.