Dolgozók Lapja, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-01 / 51. szám
WLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DOLGOZÓK LapJa MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM 51. SZÁM ÁRA: 60 FILLÉR 1967. MÁRCIUS 1. SZERDA Tervezés közben mHg hagyták el szövetkezeteink tagjai nagykabátosan a közgyűlési termeket a zárszámadások alkalmából, máris visszamehetnek lassan, kiskabátosan, a tervtárgyaló megbeszélésekre. Mert ennek is eljött az ideje, úgy, ahogy minden esztendőben eljön. Azt sem lehet mondani, hogy az idei esztendő tervei valami különös oknál fogva másabbak az eddigieknél. Mindenki tudja, hogy a tervkészítés nem az ünneplések, hanem inkább a fejtörések ideje, különösen ami a szövetkezet vezetőit illeti. Azt azonban elmondhatjuk, hogy egyre inkább a szövetkezeti tagság is kiveszi részét e fejtörésekből, ahogy ez az idén is történik. Hogy miért, arra sok példával lehetne magyarázatot találni. De elég, ha összefoglalóul csupán egyre hivatkozunk: arra a megváltozott közszellemre, amely ma már a leggyengébbtől a legerősebb szövetkezetig, borjúgonzótól az elnökig, felelősségérzetet ad és vállal a közösség sorsáért, saját boldogulásáért. A tervkészítés felelősségteljes időszak, hiszen egy egész esztendő eredményeit és gondját kell összegezni vagy inkább megjósolni. S amennyire a jóslatok nem szoktak beválni, annyira bízhatunk az elgondolások megvalósulásában. S ha itt-ott hiba csúszik még a számításba, az nem annyira a felelőtlenség, a kapkodás eredménye, mint inkább a mezőgazdasági termelés természeti velejárója. Ám, hogy ez a természeti velejáró mind kevesebb gondot okoz a tervezőknek, arra éppen a tavalyi esztendő a legjobb példa. Mint ismeretes, sok minden akadályozta a múlt esztendőben a földek munkásait, mégis, rég nem látott eredményeket sikerült elérniök. Bizonyosan az idén is lesznek esős, hűvös, jeges napok, vízből is lesz bizonyára elegendő, mégis, minden remény megvan a tervek teljesítésére. A gazdálkodás idei elképzelései jelenleg még füzetek lapjain pihennek, s néhány száraz adat utal az elkövetkezendő nagy munkákra. De aki belenéz e számadatokba, rövid időn belül kiolvashatja belőlük egy-egy üzem törekvését a nagyobb eredményekre, ‘s azt az általános fejlődési irányt, amelyet nem is nagyon kell ma már keresgélni. Mindenki ráakadhat egykönnyen. S mivel tervszámokról van szó, mi sem nélkülözhetjük őket, éppen a bizonyítás kedvéért. Itt van például a műtrágyák adata. A komáromi járásban tavaly már megközelítette a három mázsát a holdankénti felhasználás. Az idén előreláthatólag túlhaladja, 1960-ban pedig ezekben a termelőszövetkezetekben csupán egy mázsa volt a holdanként kiszórt műtrágya mennyiség A három nincs messze ugyan az egytől, de a három mégiscsak háromszorosa az egynek. Vagyis rövid évek alatt háromszor annyi juthat a termést fokozó műtrágyából minden holdra. Az sem titok, hogy ez a három mázsa is még elég kevés, de már van ennyi. Itt a kukorica átlagtermése. Három évvel ezelőtt 13 mázsa, 2 évvel ezelőtt 15, tavaly 20, és az idén sem lesz kevesebb. Nem nehéz kitalálni, hogy az átlagtermések növekedése milyen fejlődést hoz maga után az állattenyésztésben. De ha nem csupán a számokat nézegetjük, hanem az egyéb feljegyzéseket is, az idén egyre inkább találkozhatunk tavaly vagy tavaly előtt még kevéssé ismert fogalmakkal. A Dikonirt, a Hungazia, a levéltrágyázás, a Karbamida Bezosztája ma már örökös polgárjogot nyert a szövetkezeti tervekben. Nem is fog onnan kikerülni, csak legfeljebb akkor, ha e neveknél még jobb neveket és fogalmakat találnak a kutatók. A terv tükörképe egy-egy gazdaságnál? S e tükör pontosan adja vissza gazdáinak szorgalmát és szakértelmét. Ez tükrözi azt az állandó törekvést, hogy évről évre értékesebb legyen a szövetkezeti tagok munkája, s ezt az értéket minél igazságosabban díjazzák. Ezért látni a mostani terveken a munkadíjazás formájának, a jövedelemelosztás módszerének fejlesztési törekvéseit, amely egyszersmind az egész gazdálkodás minőségének javítását célozza. Híven tükrözik ezek az elgondolások a legutóbb megindult szakosodási törekvéseket, a racionálisabb, belterjesebb gazdálkodás végleges alapjainak lerakását. És ami ehhez hozzátartozik: a sokat emlegetett s önköltségszámításét. Mert csak így lehet kiszámítani, hogy hol, mit érdemes termelni. így derült ki, hogy az ácsi Egyetértés Tsz a tavalyi 100 hold helyett 240 holdon termel burgonyát, mert érdemes. Ugyanígy volna még sok minden más is, ha az a sokat emlegetett önköltségszámítás hasonló polgárjogot nyerne, mint a Dikonirt. De sajnos, ezt meg nem mondhatjuk róla. S ezért kevés többek között ebben a járásban — másutt is — a pillangós terület, kicsi az aprómaghozam, s a legelők is kevés füvet teremnek. Készülnek az idei tervek, megfontolt, alapos munkával. Hamarosan a tagság elé kerülnek megvitatásra, jóváhagyásra. Mint mindig, most is elmondhatja majd a tagság véleményét, javaslatát, hogy a nagy terv kis részeinek megvalósítását hogyan képzeli. A zárszámadás ünnepélyes volt, ez nem az. Viták, ellenvélemények, viharok okozója sokszor egy tervtárgyaló közgyűlés. De ez a jó. Mert vihar után jön a napsütés. Nader Imre Tízezer acéltám A Tatabányai Szénbányászati Tröszt acéltámmal biztosított frontfejtéseiből havonta 100 ezer tonna szén kerül felszínre. Ez a mennyiség több már mint amennyit kamrafejtéssel termelnek ki az aknaüzemekben. A jobb, gazdaságosabb és korszebiztonságosabb fronti művelés aránya mind magasabb lesz az idén, s az elkövetkező években. Nemrégiben a tatabányai szakemberek összehasonlításul tanulmányt készítettek mind a front, mind a kamrafestés műszaki és gazdasági jellemzőinek kimutatására.telműen Az adatokból egy évkiderült, hogy frontművelés munkahelyi költségei általában tíz százalékkal alacsonyabbak a kamrafejtés költségeinél. A tervek szerint Tatabányán ebben az évben az évi termelés hatvan százalékát a frontfejtésekből hozzák felszínre. E program megvalósításához a jelehlegi acéltatalpárkot 7500-ról tízezer darabra emelik. Az acélszerkezetek alkalmazásával nemcsak újabb frontok nyitására adódik lehetőség, hanem nagymennyiségű külföldről behozott bányafát takarítanak meg. Amerika szüntesse be agresszív háborúját A Béke-világtanács elnökségének határozata Az Egyesült Államok vietnami agressziója továbbra is a nemzetközi helyzet alapvető problémája. Az amerikai imperialisták délen és északon elszenvedett vereségeik ellenére továbbra is agresszív háborújuk fokozására és kiszélesítésére törekszenek. A közvélemény súlyos ítélete ellenére még nagyobb arányokban folytatják bűntetteik elkövetését Bombákkal, lövedékekkel, napalmmal, mérgező vegyi anyagokkal és mérgesgázokkal halált hoznak az ország lakosságára, lerombolják a városokat és a falvakat, megsemmisítik a vetéseket — állapítja meg a határozat, majd rámutat: — Az Egyesült Államok minél jobban fokozza a bombázásokat és minél több bűntényt követ el, annál harsányabban szónokol az úgynevezett béketárgyalásokra irányuló tőségéről.”törekvéseinek „őszint világ népei — beleértve az Egyesült Államok lakosságának széles rétegeit — mind erélyesebben támogatják a vietnami nép jogos álláspontját és követelik, hogy az amerikai imperialisták szüntessék meg agresszív vietnami háborújukat, vonják ki csapataikat Dél-Vietnamból és adják meg a vietnami népnek azt a jogát, hogy maga döntsön sorsáról. A Béke-világtanács elnöksége, amely 1967. február 25— 27-én ülést tartott Prágában, felhívja a világ minden népét, hogy a legerélyesebben ítélje el azt a szörnyű igazságtalan háborút, amelyet az Egyesült Államok folytat Vietnam mindkét övezetében. Végül a határozat megállapítja: A vietnami nép igazságos harcának leghatékonyabb és legerőteljesebb támogatása minden békére és igazságosságra törekvő nép égető feladata. Minden országban fel kell használni a cselekvés minden formáját, a vietnami néppel való nemzetközi szolidaritási kampány mind átfogóbb arányú kibontakoztatására. A vietnami nép igazságos harca győzni fog. » Drágakő története Vietnami vendégek Tatabányán Az iskolák széles folyosóit találóan nevezik zsibongónak. Illik a név a tatabányaújvárosi középiskolára is. A tegnapi sustorgásnak azonban különeges oka volt. Röpgyűlést tartottak, ahol két vietnami vendég is részt vett. A lányok és fiúk izgatottan várták Hoang Bac-ot, a VDK Béketanácsának főtitkárát és ifjabb társát. Nguyen La Con-t, aki szintén a tanácsban tevékenykedik békeA röpgyűlés első perceiben a vendégek hallgattak elmélyültebben. Figyelték, mennyi mindent mond az előadó az ő népük életéről. Felelevenedtek az elnyomók évszázadokon át vívott ellen és már történelemmé vált harcok. A folytatásról a mostani küzdelemről a legilletékesebbek beszéltek. A hallgatóság zsibongása csendesedett és hullámszerűen emelkedett. Némán hallgatták, amikor a béketanács főtitkára megköszönte az együttérzést, a segítőkészséget és a gyakorlati támogatást. Felmorajlottak a diákok, amikor arról volt szó, hogy a vietnami iskolások napi életében a tanulás és a harc váltja egymást. — De beszélen róla ő, aki maga is fiatal — adta át a szót Hoang Bac, a náci vezetője ifjabb béketatársának És Nguyen La Con beszélni kezdett — Ismeritek a hármas jelszót, amit minden vietnami fiatal vállalt, hogy tanul, dolgozik és harcol. Inkább beszéljünk arról a másik vállalásról — amiről talán szintén hallottatok — a hármas halogatásról. A zsibongó meghangosodott. Egymástól kérdezgették a fiatalok: Mi lehet ez? A fiatal vietnami elmondotta, hogy otthoni társai magukba fojtják a másik fiatal iránt érzett vonzódásukat várnak az udvarlással, és a házasságokat elhalasztják a háború befejezéséig. A hangos zsibongóban csak az idősebbek, a felnőttek maradtak csendben. Emlékeztek arra az időre, amikor ebben az országban sem jutott idő ée hely az emberi kapcsolatok kivirágzására, mikor családi melegség csak vágya álom maradt — mert dúlt a háború. A várakozásban pedig elszálltak a legszebb évek. Érdekes, a tanáról? most nem szóltak rá a diákokra, hogy maradjanak nyugodtabban. Az egyik, eey idősebb mellettem állt. Ne vegye rossz néven, hogy árulkodom, de a úgy vettem észre, lehajtotta fejét. Talán neki is az jutott eszébe, mint nekem: — Gyerekek, fi, és egyetlen lány vagy fiú se éreti, mennyi bánat, mennyi nagyság rejlik a vietnami fiatalok lemondása mögött. A fiatal vietnami más témára váltott. A Drágakő nevű 12 éves kisfiúról kezdett beszélni. — Drágakő, mint sok ezer társa — mondotta — a hegyek közé települt. Megépíttették saját iskolájukat. Néha tíz kilométerről hozták a bambuszt. Közben tanultak, és hogy nyugodtan is tanulhassanak, oltották az amerikai repülőkről szórt gyújtólapok okozta tüzeket. Egy napon bombák hullottak. Drágakő is rohant az óvóhely felé. Közben sírást hallott. Egy házban nála kisebbek, maradtak. Rémületükben ugyan mit tehettek volna? sírtak. Nem sokáig. Drágakő kettőt — többet, nem bírt megemelni — levitt az óvóhelyre. Aztán újra felment. Ismét biztonságba helyezett kettőt. A harmadik út már nem sikerült. Egy szilánk örökre megtörte Drágakő fényét. A zsibongó ismét meghanagosodott. Most nem intette senki csende-rendre a tatabányai diákokat. Ugyan ki gondolttalna ilyenkor ezüstre a köznapi dolgokra? i