Dolgozók Lapja, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-09 / 237. szám

2 Egy nap a külpolitikában Vietnam és az amerikai választási kampány Magasszintű NA­TO-tanácskozások Közeledik november 5, az amerikai választások napja. Teljes erőbedobással küzde­nek a jelöltek a kampány finisében. Humphrey alelnök a Pennsylvania állambeli Erie-ben elismerte ugyan, hogy az eddigi szondázások szerint Nixon vezet, de azt állította, hogy hátránya csökkenőben van és a vá­lasztás napjáig előnnyé vál­tozik. Ismét felszólította republikánus ellenfelét, fejt­se ki véleményét bizonyos „életbevágó kérdésekről” el­sősorban Vietnamról. Nixon eddig valóban megpróbált kibújni a külpolitikai állás­­foglalások elől és kampányát igyekezett a „törvény és rend” belpolitikai jellegű demagógiájára korlátozni Ha egy pillanatig is komo­lyan hitte, hogy képes kisik­­lani a kellemetlen vietnami téma alól, be kellett látnia, hogy naivnak bizonyult: Amerika egyik legfájóbb sebe, a délkelet-ázsiai ku­darc elemzése nélkül ma nem­ lehet politikai tevé­kenységet folytatni az Egye­sült Államokban. A vietnami nép hősies har­cának eredményességére, az amerikai kudarc nagyság­rendjére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy még a „ke­mény” húrokon játszó Nixon is csak azt tudta maximum­ként ígérni választóinak: „igyekszik tisztes békét el­érni Párizsban.” Nyilatkoza­ta felért a vietnami katonai­­erkölcsi-politikai vereség lát­ványos beismerésével. Az amerikai közhangulatnak talán még ennél is szemlé­letesebb bizonyítéka, hogy a hisztérikusan „héja” Wal­lace, a fajüldözők elnökje­löltje is kénytelen volt meg­cáfolni saját alelnök-jelölt­­jét, Curtis Lamay nyugal­mazott tábornokot, aki sze­rint a vietnami kérdést atombombával kellene meg­oldani. Az újságírók össze­néztek, amikor a washingto­ni sajtóklubban Wallace — eddigi fenyegető hadonászá­sával ellentétben — kijelen­tette: a katonai megoldás előtt meg kell próbálkozni „türelmes tárgyalásokkal.” Bármi lesz is egy eljöven­dő amerikai kabinet külpo­litikai vonalvezetése, annyi bizonyos, hogy a jelenlegi washingtoni vezetés — ez­úttal mindenekelőtt a NATO felhasználásával — tovább­ra is a háborús pszichózis felszításán fáradozik. A ka­tonai kapacitás növeléséről, az európai tagállamok na­gyobb „anyagi áldozatválla­lásáról” beszélt Dean Rusk külügyminiszter, egy NATO- beli kollégái számára általa adott „munkavacsorán”. Ezen Brandt nyugatnémet külügy­miniszter is megjelent és újabb jelek vannak arra, hogy a State Department az északatlanti tömbben az ed­diginél is nagyobb szerepet szán­jonnak. A TASZSZ emlékeztet arra, hogy a hét végén éppen a nyugatnémet fővárosban tartják meg a NATO nukleáris tervező csoportjának ülését, amelyen a hadügyminisztereken és magasrangú­ katonai vezető­kön kívül részt vesz Brasio, a szervezet főtitkára is. Elő­ször fordul elő — hangsú­lyozza a TASZSZ , hogy a Rajna partjára ilyen magas­­rangú NATO-személy­iségek érkeznek és ennek nyilván­valóan köze van ahhoz, hogy a Csehszlovákiával kapcsola­tos atlanti remények meg­hiúsultak. „Fallex — 68" Lemnitzer amerikai tá­bornok, haderőinek a NATO európai főparancsnoka, kedden bejelentette, hogy a szervezet október 16 és 25 között „Fallex—68” elneve­zéssel két év óta a legna­gyobb hadgyakorlatát tart­ja. r,... ...... . . A belgiumi Casteau-ban, ahova a NATO európai fő­hadiszállása a franciaorszá­gi Fontainebleau-ból költö­zött, nem voltak hajlandók a felvilágosítást adni arról, hogy hadgyakorlatokon hány ország, milyen létszámú csa­patokkal vesz részt. Az ok­tóber közepén kezdődő had­gyakorlat lesz a NATO első nagyobb akciója azóta, hogy a szervezet európai főhadi­szállása Franciaországból­ Belga területre költözött át. Egy „ellenál­ó” hitlerista Kiesinger vihart aratott Majna-Frankfurtban Rendőrök kísérték a gépkocsijához Kiesiger nyugatnémet kancellár hétfőn este meg­jelent és felszólalt pártjá­nak, a CDU-nak Majna- Frankfurtban rendezett gyű­lésén. Felháborodott közbe­kiáltásoktól ismételten meg­zavart beszédében a kancel­lár azt állította, hogy „tisz­tára védelmi intézkedéskép­pen erős Bundeswehrre és erős NATO-ra van szükség”. Kiesinger elismerte, hogy a bonni kormány rendkívül nagy összegeket fordít fegy­verkezésre. Nyugati hírügynökségek szerint a hallgatóság egy ré­sze hevesen tüntetett a kan­cellár kijelentései ellen. Kie­singer náci múltjára utalva, időnként ütemesen a hitle­risták köszöntésével, „Sieg- Heil!” kiáltásokkal hozták zavarba a szónokot. Kiesin­ger végül szükségesnek tar­totta, hogy reagáljon a tá­madásokra és elismerte, hogy tagja volt Hitler párt­jának, de ehhez különös in­doklást fűzött: „Úgy gondol­tam, így módom lesz ellen­állási mozgalmat szervezni. Ha a háború végén nem lett volna tiszta a lelkiismere­tem, nem kezdtem volna el politikával foglalkozni”. Mint a Reuter tudósítója megjegyzi, a gyűlés végén a kancellár megerősített ren­dőri osztagok védelme alatt jutott el az épület előtt vá­rakozó gépkocsijáig. Na nyílik a toryk pártkongresszusa Szétfolyó és határozatlan program A Blackpoolban kezdődő konzervatív szerdán párt­­kongresszuson Edward Heath pártvezérnek nemcsak Munkáspárt, hanem az Enoch­a Powell-t követő növekvő tory-tábor támadásaival szembe kell néznie. A Kon­is­zervatív Párt most nyilvá­nosságra hozott programja túlságosan szétfolyó és ha­tározatlan ahhoz, hogy akár az új erőre kapó Munkás­párt, akár a „powellizmus” ellen megfelelő fegyverként szolgáljon. Enoch Powell, a Konzer­vatív Párt fenegyereke, aki egy interjúban „a szocialis­tákat ölő vírus­nak” nevez­te magát, fél évvel ezelőtt in­dította el az­ elmaradott tö­megek előítéleteire épülő mozgalmát, amelynek lénye­ge a fajgyűlölet, a gazdasági életben a „klasszikus tőkés verseny” helyreállítása, minden államosított vállalat visszaadása, illetve kiárusí­tása magánkézbe. Egyetlen olyan kérdés van, amelyben Powell álláspontja reálisabb mint Heathé: Heath a Szu­eztől keletre felszámolás alatt álló brit katonai jelen­lét helyreállítását követeli, míg Powell ezt „költséges ostobaságnak” tartja és Eu­rópára kívánja alapozni Anglia katonai stratégiáját. A toryk „Tegyük jobbá az életet” című új program­ja a jövedelmi adózás enyhí­tését, a lakásépítkezés meg­gyorsítását, adókedvezmé­nyekkel ösztönzött takarék­betét-politikát helyez kilá­tásba, megígéri az acélipar reprivatizálását és az álla­mosítási politika megféke­zését. Elveti Wilson „állami bérbefagyasztási politikáját” A skót nacionalisták meg­nyugtatására az edinburghi nemzetgyűlés felállítását em­líti (de nem ígéri), homá­lyos szavakkal elismeri a walesi nép „nézeteinek de­mokratikus képviseletét”. A színesbőrű bevándorlás nemzetközösségi korlátozása mellett, a program javasol­ja a már bevándoroltak rendőri nyilvántartását, ha­sonlóan a külföldi állampol­gárokéhoz. Az okmányt még a hűsé­ges konzervatív Daily Mail is bírálja, „túlságosan ha­tározatlan ígéretei” miatt, a Guardian pedig rámutat, hogy nem ad átfogó gazda­sági programot. A kongresszus egyébként pénteken vitatja meg a rhodesiai kérdést, valamint a kül- és katonapolitikát, s szombatra tűzték ki Edward Heath felszólalását. A DOLGOZÓK LAPJA Wilson — Smith találkozó Gibraltárban Megegyezés — az afrikaiak bőrére? Londonban hivatalosan be­jelentették, hogy Wilson brit miniszterelnök szerdán Gib­raltárban találkozik a Fear­less („rettenthetetlen”) brit cirkáló fedélzetén Ian Smith­­szel, a rhodesiai fehértelepes kormány elnökével. Bejelen­tették, hogy Smith kedden este Salisbury-ben rádió- és televízió beszédet mond. A brit királyi légierő egy re­pülőgépe már Salisbury-be érkezett, hogy a beszéd el­hangzása után nyomban Gib­raltárba szállítsa Smith-t. Úgy tudják, hogy a találko­zó három-négy napig is el­tarthat. Angol baloldali politikai körökben attól tartanak, hogy Wilson ezúttal befejezi a „kiárusítást” és végleg le­mond arról, hogy a rhodesiai afrikaiak egyenjogú vehessenek részt az félként ország ügyeinek intézésében. A nemzetközösségügyi minisz­térium hangsúlyozottan „rendkívül óvatos” nyilatko­zatokat tesz és azt állítja, hogy nem volt titkos kap­csolat a két kormány között, de rámutat, hogy James Bottombey, a nemzetközössé­gi ügyek fese nemrég államtitkár helyet­Salisbury-ben járt. Mindenki előtt világos, hogy a két fél alaposan meg­ismerhette egymás álláspont­ját és alighanem a megálla­podás végleges formába ön­tése van hátra. Douglas Home volt mi­niszterelnök, a tory ellen­zék külpolitikai szóvivője azonnal üdvözölte a bejelen­tést. Angol megfigyelők nehe­zen képzelik el, hogyan egyezhet bele Smith az or­szág lakosságának kilencven­öt százalékát kitevő afrikai­ak egyenjogúsításába, annál is inkább, mivel Smith né­hány nappal ezelőtt éppen az angol televízió riporteré­nek jelentette ki, hogy „leg­alább száz-kétszáz év telik el, mielőtt az afrikaiak tel­jes joggal részt vehetnek a hatalomban”. A fehér üzletemberek rhodesiai nagy része ugyanakkor követeli, hogy vessenek véget a gazda­sági szankcióknak amelyek csapást mértek a dohányki­vitelre és valami ügyes al­kotmányjogi formulával nyugtassák meg a világ és Afrika közvéleményét, de mindenáron vessenek véget a három éve tartó abnormá­lis helyzetnek. A jelenlegi brit belpoliti­kai helyzetben Wilson is erős ellenzéki nyomás alatt áll, s bármilyen megegyezés nagy sikerhez juttatná a torykkal szemben. A független afrikai államok azonban semmieset­re sem egyeznek bele az af­rikai lakosság érdekeinek bármilyen kiárusításába. A kiárusítás — ha létre­jön — heves bírálatot kelt majd nemcsak a nemzetkö­ziség januári londoni csúcs­­értekezletén, hanem a brit Munkáspárt baloldali kö­reiben is. Da Nang és Saigon a szabadságharcosok ríszében­ ­ A dél-vietnami hadszín­tér „északi frontján”, Da Nang térségében, az amerikai fegyveres erők napok óta sikertelen hadműveletet foly­tatnak a Thuong Dac-i kü­lönleges kiképző táborba be­szorított dél-vietnami és amerikai alakulatok mentésére. A gyűrűben fel­re­kedt intervenciós katonák immáron tíz napja elkesere­dett kísérleteket tesznek, hogy kijussanak a dél-viet­nami népi felszabadító fegy­veres erők szorításából. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint ezekben az órákban heves harcok foly­nak a jelzett térségben. Az amerikai felmentő sereg ki­lenc kilométernyire megkö­zelítette a tábort, de ekkor hirtelen partizán osztagok fogták körül őket. Az ame­rikaiak kénytelenek voltak vadászbombázók és tüzérség támogatását kérni. A hazafiak automata fegyverekkel, pán­célöklökkel és 60 milliméte­res aknavetőkkel harcba az ellenséggel­ szálltak A „déli frontszakaszon” a főváros birtoklásáért ütközetek során — az vívott AFP jelentése szerint — a gerilla­hadsereg osztagai mindin­kább megközelítik Saigont. Különösen élénk a harci tevékenység Trang Bang és Binh Chanh övezeteiben, amelyeken áthaladnak a kambodzsai határtól a fő­város felé tartó stratégiai je­lentőségű útvonalak. Az amerikaiak három koncent­rikus körben építették ki Saigon védelmi vonalait, de ezek közül az elsőt, az úgynevezett külső vonalat a hazafiak a védelmi Tay Ninh térségében indított of­­fenzívákkal áttörték­. Az amerikaiak most bombázá­sokkal próbálják visszaszorí­tani az előrenyomuló forra­dalmi néphadsereget. A—52-es sugárhajtású stra­tégiai bombavetők kedden — egy hónap óta először — be­hatoltak a VDK-nak a demi­­litarizált övezettől északra fekvő vidékeire. Az ameri­kai katonai szóvivő bejelen­tése szerint a gépek 11 kilo­méter mélységben pusztítot­tak a VDK területén. Saigonban elismerték, hogy a vietnami néphadsereg part­védő ütegei hétfőn tűz alá vették és eltalálták a partok előtt ólálkodó egyik ameri­kai rombolót. A károkról a szóvivő részletesen nem volt hajlandó beszélni, csak an­­­nyit közölt, hogy három ten­gerész megsebesült. Kedd déli tudósítások sze­rint a Saigon környékén te­vékenykedő szabadságharcos egységek szilárdan megvetet­ték lábukat a fővárostól , 40 kilométernyire fekvő Trang Bang övezetében. Ezen a tá­jon már napok óta harcok folynak. A 22. heves szá­mú országos főközlekedési útvonalon a dél-vietnami né­pi forradalmi erők tőrbe csal­tak egy amerikai gyalogos századot. Az amerikai főha­diszálláson elzárkóztak az elől, hogy a veszteségekről beszámoljanak, Egy hónapig tartózkodtam, turistaként az NDK-ban. Sok szépet, érdekességet láttam, most mégsem a tenger kék­ségéről, a hegyek magassá­gáról és a rétek virágairól szeretnék szólni. Az egy hó­nap alatt inkább arra figyel­tem, milyenek a német em­berek, hogyan éreznek, ho­gyan gondolkodnak. A Treptow Parkban Berlinben járva az ember csodálkozik a gyönyörű, szé­les sugárutakon, az impozáns toronyházakon, szállodákon, az üzletek dús kirakatain — annak tudatában, hogy itt a háború alatt majdnem min­den házat találat ért, nem volt egy ép szakasz villa­mossín. Huszonhárom év alatt a keletberliniek cso­dát műveltek. Csodálkoztam és meghatódtam azon a tö­rődésen, ahogy ápolják par­kosítják a fővárost, ahogy a diák­ok társadalmi munká­ban építik Európa egyik leg­szebbnek ígérkező, főterét, az Alexander modern Plat­­zot, ahogy politizálnak, szen­vedéllyel és hozzáértéssel. De a csodálat és áhitat jel­zőkkel kifejezhetetlen fokát éreztem akkor, amikor el­mentünk a Treptow Farkba és megpillantottam a kép­ről már ismert monumentá­lis emlékművet. Az emlék­mű a fasizmus feletti győ­zelem hirdetője, a német nép felszabadításának s a szov­jet néphez fűződő hű és igaz barátságának záloga, szimbóluma. Esős, szürke hétköznapon jártunk ott. Arra gondol­tam, nem lesznek olyan sokan. Ám rosszul számítot­tunk. Számtalan autóbusz szorongott a parkírozóhelyen, s még több magánautó, nem is beszélve azokról a berli­niekről akik rendszeresen, visszatérően eljönnek ide. Sokféle arcot láttam. A legtöbb ember meghatódot­­tan lépkedett a köveken. Kattogó magyarázó fényképezőgépek, idegenvezetők mindenhol. „Ennyi és ennyi márvány van itt... A park területe... A középen látható szobor...” Mellettünk közvetlen egy német család. Az apa, az anya és három gyerek. A szülők akkor születhettek, amikor a háborúnak vége lett. Az öltözetükről nem le­het megállapítani, fizikai vagy szellemi munkások-e. Az apa mondja az adatokat, egészen közel vannak meg­hallom. — Negyvenezer szovjet katona sírja van itt... Christa Mann Sehma egy kis falu az NDK déli határán, néhány kilométer választja el Cseh­szlovákiától, s ebben a falu­ban Christa Mann, a helyi fonalfinomító üzem szak­­szervezeti titkára volt a ven­déglátónk. Szívesen beszélt a legégetőbb problémákról.­­ A termelés egyik ke­rékkötője volt még nemrég, hogy az asszonyok az össze­­kuszálódott szálat egy bo­rotvapengével levágták az orsóról, holott azt mind le kellett volna fejteni. Nem is beszélve arról, hogy rendkí­vül súlyos a sérülési lehe­tőség is, mert a szájuk szé­lén tartották a pengét úgy beszélgettek, cigarettáztak. A szó szoros értelmében is sa­ját húsukba vágnak, nem­csak a keresetüket rövidítik meg ezzel az eljárással. Per­sze gyűlés gyűlést míg sikerült — úgy követett, ahogy — lebeszélni őket róla. És... Ha csak gyűlés lett nem lett volna semmi volna, mény. Naponta többször ered­is végig kell menni az üze­men, figyelni, pedig hát nem is tartozik egészen a hatás­körömbe. Egy más alkalommal a következőket mondta: — Most volt nálam a párt­titkár. Be kell mennem dél­után gyűlésre, megbeszélni egy újabb szolidaritási ak­ciót a vietnami szabadság­­harcosok megsegítésére. Már több alkalommal küldtünk nagy összeget mindig szíve­sen adták. Tudja, a német munkások legjobban azt sze­retik, ha tettekkel politizál­hatnak, ha tettekkel fejez­hetik ki állásfoglalásukat az egyes aktuális kérdésekben. Megkérdeztem, mi a vé­leménye a csehszlovák hely­zetről. Határozott állásfogla­lást éreztem feleletében. — Még nem tudom pon­tosan, mi lesz a vége, de az biztos, hogy ugyanolyan uszító politika áldozatai, mint a magyarok voltak 56- ban. De bízom abban, hogy a kommunista párt­ erős lesz, s hamarosan rendeződik a helyzet. Meggyőződésem, hogy nem marad el a vérpártok segítsége sem.test­Egy hét múlva aztán ki­adták Moszkvában azt a bi­zonyos megnyugtató tartal­mú nyilatkozatot. MOZAIK AZ HDK-BÓL 1968. október 9. szerda Főiskolai hét Berlini tartózkodásunk egyik legérdekesebb és leg­hasznosabb eseménysora volt az idén tizedik alkalommal megrendezett főiskolai hét néhány előadása. Jubileumi összejövetel, a színvonal ennek megfelelően igen magas volt. Úgyszólván a modern pedagógia összes kérdése felvetődött vala­milyen formában, a közpon­ti helyen pedig az NDK- ban bevezetett iskolareform feladatai, valamint az új szocialista hazafiságra nevelés kérdései álltak. való Ér­dekessége az NDK tudomá­nyos életének, hogy mind a tankönyveket, mind a tu­dományos kutatások eredmé­nyeit nem egyetlen személy, hanem valamennyi esetben pedagógus kollektíva dol­gozza ki.­­Természetesen ez­zel korántsem a magyar iskolakönyveket szeretném támadni, de alighanem a mi tankönyveink is jobbak len­nének néhány esetben, ha nem egy tanár készítené. Akármilyen jó szakember, akármilyen nagy gyakorlat­tal is rendelkezik, a régi köz­mondásnak van igaza, több szem többet lát.­ Az előadások maguk is ta­nulságosak voltak, és külö­nösen az volt számomra ér­dekes, hogy bepillantást nyerhettem a keletnémet szocialista iskolarendszer feladataiba, nehézségeibe, legújabb eredményeibe, me­lyekről alkalom­adtán még érdemes lesz szólni az érdek­lődő olvasó számára. Wer Vilmos

Next