Dolgozók Lapja, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-03 / 283. szám

Egy nap a külpolitikában VDK-tiltakozás Washingtonnál • Ügyrendi tárgyalások Párizsban — Izraeli támadások Jordánia ellen A Vietnammal kapcsola­­­­tos párizsi béketárgyalá­­sokról továbbra is sok szó esik az éter hullámain, a televízió képernyőjén és a világsajtó hasábjain. Most már csaknem minden meg­figyelő biztosra veszi, hogy a jövő héten végre megin­dulnak a négyes tárgyalá­sok a VDK, a DNFF, illet­ve az Egyesült Államok és a saigoni rezsim delegációi között. Az amerikaiak ed­dig a saigoni szabotázsra hivatkoztak. Most, hogy ez — legalábbis a tárgyaláso­kon való részvételt illetően — véget ért, más eszközökhöz Washington dilt a megbeszélések folyama­meg­nehezítésére: megszegte sa­ját ígéretét a VDK bombá­zásának megszüntetéséről. Ha Van Lau ezredes, a vietnami Demokratikus­ Köztársaság Párizsban tár­gyaló delegációjának he­lyettes vezetője kénytelen volt élesen tiltakozni Cy­rus Vance-nál, az amerikai küldöttség helyettes vezető­jénél amiatt, hogy Észak- Vietnam területe fölé USA- bombázók hatoltak be és támadásokat is hajtottak végre. Nem hivatalos je­lentések szerint ugyanezen a megbeszélésen előzetes tárgyalások folytak a kibő­vített tanácskozás ügyren­di kérdéseiről. A francia fővárosban egyébként sza­porodnak a találgatások ar­­ról: változatlan marad-e az amerikai delegáció személyi összetétele Nixon új hivatalba lépése­ után. elnök A válasz: csaknem­­ bizonyosan nem. A jelenleg az Egye­sült Államokban tartózko­dó Harriman, az­ amerikai delegáció vezetője, állítólag érzékeltette, hogy Nixon va­­lószínűleg a saját emberét nevezi ki majd az ő helyé­re. Ugyanakkor a „folyama­tosság fenntartása nem lehetetlen, hogy miatt” he­­lyettese, Vance végig Pá­rizsban marad. Hogy mit jelenthet ez a „végig” arról Husk vasárnapi tv-interjú­­jában kijelentette: a tár­gyalások még hosszú ideig elhúzódhatnak és tartamuk alatt Vietnamban komoly harcokra lehet számítani. Nemcsak a Távol-, ha­nem a Közel-Keleten is dörögnek a fegyverek. A megszállva tartott szíriai magaslatokról izraeli nehéz­ A ütegek tüzet nyitottak a Jordániai területre Irbid térségében, valamint a Jor­dán folyó völgyének északi részében fekvő Souna és Mansich helységekre. Az ak­ciót a légierő is támogatta, ami csak fokozza az amúgy is súlyos provokáció jelen­tőségét. Az első ammani jelentések a komoly anyagi kár mellett .. négy halálos áldozatról számolnak • pe.. . ... Tekintve, hogy egy i­­z­­­raeli kommandó ezenkívül, behatolt jordániai területre és a tűzszüneti vonaltól mintegy hatvan kilométer,­nyire felrobbantott két hi­dat. Husszein király kabi­netje elhatározta: hala­­déktalanul kérni fogja a Biztonsági Tanács összehí­vását. Ata­ssi szíriai elnök beszédében vádolta az Egyesült Államokat, mert az USA kor­mánya Phantom-típusú repülőgépeket adott el Izrael­nek, és ez fenyegeti az arab államok biztonságát Római tudósítás: Szándékosan elhúzzák a kormányválságot­­ Két hete tart már az olasz kormányválság, de egyelőre még távolinak látszik a meg­oldás. Rumor, a kijelölt mi­niszterelnök, a Keresztény­­demokrata Párt főtitára, hétfőn tudta összehozni a tervezett új középbal kor­mányban résztvevő három párt küldöttségeinek első találkozóját. A megbeszélés után közölték, hogy a tár­gyalások hosszan tartanak majd és több szakaszban bonyolódnak le. Az ilyesfajta lassúság az új kormány megalakításá­ban — amelyhez hasonlóra n­em igen akad példa más o­szágokban — két okkal magyarázható. Az első, ál­talános jellegű ok az, hogy az 1947 óta megszakítás nélkül kormányzó keresz­ténydemokraták vezetőinek szokása a válság elhúzása, a bonyolult tárgyalási sorrend betartása. Ezúttal azonban a tárgya­­ások elhúzódásának vannak sajátos okai is. A keresz­ténydemokratákat belső né­zeteltérések gyötrik és baloldali áramlatok még va­a­sárnap is újra leszögezték, hogy nem hagyják jóvá a RÚjsor által programtervezetet­ kidolgozott amelyet túlságosan általánosnak és konzervatívnak kiirtanak. Másrészt Nenni szocialistái is mélyen megoszlanak. Mindez tovább bonyolítja a helyzetet és magyarázza, miért folyamodott Rumor a válság elnyújtásának takti­kájához. Könnyen lehetséges, hogy két hét múlva, amikor krízis már egy hónapja tart a majd, amikor a sztrájkhar­cok tovább fokozódnak, amikor belső és nemzetkö­­­zi okokból lehetetlen lesz fenntartani ezt az állapotot. Rumor ezzel fordul majd a szocialistákhoz: „Ez az én programom, vagy elfogadjá­tok, vagy feloszlatjuk a parlamentet és új választá­sokat írunk ki”. Ez a manőver különben már el is kezdődött. Ponto­san vasárnap nyilatkozatot tett a Kereszténydemokrata Párt elnöke, Scelba, kijelent­ve, hogy a szocialistáknak el kell fogadniuk az általá­nosságban mozgó kormány­­programot,­­ s ha ilyen felté­telekkel nem hajlandók be­­­lépni a kabinetbe, vállalják felelősséget az új vá­lasztások kiírásáért. A szo­cialistákat a májusi válasz­tási vereség után egy újabb kudarc lehetősége — a ke­reszténydemokrata számítása szerint — 1 ver­ bk iádéra kényszerítheti. ä » DOLGOZOK LAPJA Magyar Hetek Bécsben Az őszinte siker jegyében kezdődtek meg a hét végén Bécsben a Magyar Hetek a Vienna Interkontinentálban. A tavaly tavaszi Magyar He­tek után immár másodízben hódít a magyar­ konyha. Es­ténként az egri Park-szálló népi zenekara játszik, s na­ponta bemutatja legújabb kollekcióját a budapesti Kü­lönlegességi Divatszalon. konyhának, a népi muzsiká­k­nak és a divatbemutatóknak igen nagy a sikere a szálló nemzetközi közönsége köré­ben. TU - 134-esek a MALÉV-nek November 27. és december 2. között Budapesten tartot­ták a J. F. Loginov légügyi marsall, a Szovjetunió pol­gári repülésügyi minisztere és dr. Csanádi György köz­lekedési és postaügyi mi­niszter által vezetett kor­mányközi delegációk tárgya­lásait. A tárgyalások ered­ményeként a két ország kö­zött új légügyi egyezményt írtak alá, ünnepélyesen hét­főn este J. F. Loginov és dr. Csanádi György a Kül­ügyminisztérium Dísz téri fogadótermében. A most aláírt egyezmény lehetővé teszi a MALÉV-nek, hogy a jövőben több szovjet nagyvárost érintsenek gépei, illetve a Szovjetunión átre­pülve, távolabbi országokkal is légi összeköttetést teremt­sen. A TU–134-es korszerű utasszállító gépek, amelye­ket a MALÉV rendelt, folya­matosan, már decemberben is érkeznek Mayorországra. A ma­gyar repülőket a Szov­­jet­unióban kéi­dezik ki­ az új t>­r>usú személyszállító re­pül­őgépek vezetésére. Csehszlovák diák követelének Kadlec csehszlovák isko­­ügyi miniszter hétfőn fogadta a főiskolások képviselőit, akik dokumentumot terjesztettek elő, amely értékeli a kö­zelmúltban lezajlott diák­­sztrájkert és­­ tartalmazza elképzeléseiket a Nemzeti Front szervezetével kapcso­latban. A dokumentum szerint a főiskolások akció­ikkal „pozitívan és konstruk­tívan járulnak hozzá a po­litikai problémák megoldá­sához”. A főiskolások a do­kumentumban tagadják, hogy a főiskolákon lezajlott események külföldi behatás következményei voltak. Ha­sonlóképpen tagadják azt is,­­ hogy" s­ztrájkfelhívásssa­l for­dultak volna az " üzemekhez", és a középiskolásokhoz. Motorosok,­­ autósok figyelmébe! Az Állami Biztosító tatabányai fiókja értesíti ügyfeleit, hogy a kötelező szavatossági biztosítások ügyeinek intézését 1968. december 1-től a III. kerület, Szabadság­ tér 12. alól Tatabánya-Újvárosba, V. ker. Komáromi u. 25. alá helyezi át. Ez időponttól a kötelező szavatossági biztosítási díjakat is az újvárosi kirendeltségnél lehet befizetni. Állami biztosító fiókja. Külföldi kozmetikai cikkek kiállítása és árusítása 1968. december 2—10-ig AZ ESZTERGOMI AJÁNDÉKBOLTBAN (Bajcsy Zs. u.)­­ vásárlók között ÉRTÉKES DÍJAKAT SORSOLUNK KI! Vásárolja meg karácsonyi ajándékait! Bő választék! ESZTERGOMI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT 1968. december 3. kedd A tőkés világ­­ valutaválsága A tőkés világ valutahely­zete legalább egy rendellenes, másfél évtizede eszten­deje pedig válságban van — jelentette ki Victor Perle vi­lághírű amerikai olasz nyilatkozatában, közgáz­ame­lyet a Pravda hétfői száma közöl. Perlő a válság számos té­nyezői közül különös figye­­­lemre méltat kettőt: 1. az amerikai imperializmus be­folyása a tőkés világ többi részére csökken, ennek egyik példája a dollár és az ame­rikai bankárok hatalmának meggyengülése a kapitaliz­mus pénzügyi világában; 2. a valutaválság alapvetően utal a kapitalizmus egyenlőt­len fejlődésére.­ Ez utóbbival kapcsolatban az amerikai közgazdász fel­hívja a figyelmet arra, hogy míg a japán termelés évi nö­vekedése tíz százalék, Nafey- Britanniáé egy százalék, kevesebb, mint Ennek követ­keztében a kapitalista álla­mok gazdasági, politikai és katonai állásaiban rohamos ütemben kerül sor a megfe­lelő változásokra. Szemtanúi vagyunk egyrészt Japán, Nyugat-Németország és bi­zonyos fokig Olaszország gyors erősödésének, másrészt Franciaország, Anglia, sőt az Egyesült Államok vi­szonylagos gyengülésének. Ez — húzza alá Perlő — visszatükröződik a nemzet­közi kereskedelemben is, ahol az Egyesült Államok elveszti vezető helyét. Az utóbbi évek során az­­ USA a nemzetközi kereskedelem­ben állandó deficittel zár. A frank megmentését, Per­lő véleménye szerint, a fran­cia kormány csak akko­r­ tudná végrehajtani, ha haj­landó lenne a válságért fe­lelős monopóliumok vállaira pénzügyi terheket rakni. Máskülönben — hangoztatta — mélységesen kételkedek hogy bármit is sikerül elérni a krízis átmeneti enyhülé­sén kívül, ugyanis a frank tartalékai máris a felére csökkentek, s ez az irányzat tovább tart. A valutaválság várható kö­vetkezményeit Perlő így jel­lemzi : a nyugatnémet ban­károk ereje az imperialista világban jelentősen megnő.­­ A dollár jobban, mint bár­ , mikor a majna-frankfurti bankárok támogatásától fog függeni. Amerika kénytelen lesz messzemenő engedmé­nyeket tenni a nyugatnémet imperializmus javára, miu­tán ez utóbbi hozzájárul az Egyesült Államok külföldi deficitjének egyensúlyba ho­­zásához. Ugyanakkor a nyu­gatnémet bankárok fárad­hatatlanul növelik pénzügyi tartalékaik arany részará­nyát a dollár rovására, ami azt jelenti, hogy csökkentik arra az esetre a kockázatot, amikor a dollárt devalvál­ják. A dollár leértékelésének­ lehetséges időpontját­ Perle 1969-re teszi, s hozzáfűzi: a­ Wall Street-i szüntelenül romló bankárok helyzete felettébb reálissá tesz egy­­ ilyen lépést Az amerikai közgazdász a kapitalista valutaválság eseményeit jó leckének tart­ja azok számára, akik a szo­­cializmus „liberalizálásának’’ hívei. Ezzel kapcsolatban utal arra, hogy a csehszlo­vákiai „gazdasági reformis­ták” egyik fő jelszava az volt, hogy országuk valutá­­­át átválthatóvá tegyék, to­­­vábbá, hogy fokozzák a kül­földi tőkéstársaságok szétüt pét a csehszlovák gazdasági életben. A „Gerecse vidéke” - i Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet értesíti a fogyasztó közönséget, hogy 1968. december 1-től •­­• az E 5-ös út mellett levő Birk­acsárdáj­a szünnap nélkül reggel 7 órától, este 8 óráig üzemel Kitűnő ételféleségek, italáruk továbbra is kaphatók M

Next