Dolgozók Lapja, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-01 / 50. szám

DOlúOL AZ MSZMP KOMÁROM M­E­G­Y­E­I BI­Z­O­T­T­S­Á­G­A E $ A MEGYE­I TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM. 50. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1969. MÁRCIUS 1. SZOMBAT világ proletárjai, EGYESÜLJETEK I Október 17: az SZDSZ kongresszusa A kereskedelem problémái a SZOT napirendjén Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Virszlay Gyula SZOT-titkár megnyitója után Geréb Sándorné, SZOT titkára számolt be a a magyar szakszervezetek nem­zetközi tevékenységéről. A SZOT a beszámolót jóváhagyta és egyetértését fejezte ki azzal, hogy az SZVSZ főtanácsának 1968. decemberi határozata alap­ján Budapesten tartják a VII. szakszervezeti világ­­kongresszust. A tanács meg­bízta az elnökséget, hogy tegyen meg minden szüksé­ges intézkedést a világkong­resszus sikeres előkészítése és lebonyolítása érdekében. Ezután Ligeti László a Kereskedelmi, Vendéglátóipari Pénzügyi és Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szóbeli kiegészítése követ­kezett a szakszervezet elnök­ségének írásos jelentéséhez, amely a lakosság ellátásá­val, a minőség és az árak alakulásával és a KPVDSZ ezzel kapcsolatos tevékeny­ségével foglalkozik. Mivel a fogyasztói árak alakulása nagymértékben befolyásolja a dolgozók élet­­színvonalát, a szakszerveze­tek elsőrendű érdekvédelmi feladata őrködni afelett, hogy a párt és a kormány életszínvonal politikája az árak és a minőség oldalá­ról is érvényesüljön. A jelentés megállapítja, hogy a kereskedelemben, az önálló vállalati, szövetkeze­ti árpolitika még nem ér­vényesült a kívánt szinten, csupán kezdeti eredményei mutatkoztak, elsősorban a nagykereskedelemben. A módszerekből az következik, hogy az árcsökkenés rend­szerint átmeneti jellegű — a leértékeléseknél, a kiáru­sításoknál jelentkezik — míg az áremelés tartós. A válla­lati ármunka bizonyos fo­gyatékosságai kedvezőtle­nül hatnak a szakszervezeti szervek árellenőrző tevé­kenységére is. A KPVDSZ — a SZOT elnökségének egy korábbi állásfoglalása alapján — fokozta árellenőrzési tevé­kenységét. Társadalmi árta­nácsadó bizottságot hozott létre, s segítségével rend­szeresen vizsgálja az áruel­látás helyzetét, az árak ala­kulását. A tapasztalatokról rendszeresen tájékoztatják a SZOT illetékes szerveit. Bő­vítették kapcsolataikat az ipari szervezetekkel, köl­csönösen tájékoztatják egy­mást. Például a Vasas Szak­­szervezettel közösen vizsgá­latot tartottak a hűtőszek­rények ügyében. A kereskedelmi hálózat negyede 7500 üzlet, korszerű formában dolgozik. Különö­sen számottevő az előreha­ladás a III. ötéves terv idő­szakában, s 1970-ig várha­tóan a bolti alapterület, 23 százalékkal, a vendéglátó­helyek alapterülete 16 szá­­zalékkal, a szállodai férő­helyek száma 52 százalék­kal, a nagykereskedelmi tárolótér 15 százalékkal, a zöldség-gyümölcs raktárhá­lózat pedig 70 százalékkal növekszik, míg ez alatt az idő alatt az áruforgalom 35—40 százalékkal nő. Ennek ellenére egyes ága­zatokban, például a cipőke­reskedelemben, változatlanul elmarad az üzletek színvo­nala a követelményektől. A hálózatfejlesztés sem éri el a tervezettet, bár a köz­­­ponti és a vállalati forrás­ból származó pénzügyi esz­közök várható nagyságrend­je megegyezik a eredeti előirányzatával terv A tervezett 12 új áruház közül csak 3 épült meg, a többi­re a Centrum Áruház Vál­lalat fejlesztési alapja nem nyújt lehetőséget. A 9 nagy­kereskedelmi raktár közül is csak négy készült el, s az építési program azért szenved törést, mert a vál­lalatok fejlesztési program­ja nem áll arányban a be­ruházási költségekkel. A beszámoló leszögezi, hogy a fogyasztók érdekei­nek védelme az egész ke­reskedelemben előtérbe ke­rült. A szakszervezetek mintegy tízezer ipari dolgo­zó részvételével csaknem két évtizede foglalkoznak a kereskedelem társadalmi el­lenőrzésével. A KPVDSZ úgy látja, hogy a társadal­mi ellenőrzést a kiskeres­kedelemről most már ki kell terjeszteni a nagykereskede­lem és az ipar egyes rész­legeire is. A főtitkári beszámoló és az elnökségi jelentés végül a kereskedelmi munka szín­vonalának növelése érdeké­ben megszabta saját, — a KPVDSZ — feladatait. E­­szerint továbbra is rendsze­resen figyelemmel kell kí­sérni az áruellátást és az árak alakulását. A kereskedelmi hálózat fejlesztése érdekében a szak­­szervezeti szervek kiemelten foglalkozzanak a beruházá­sokkal, rendszeresen ellen­őrizzék a fejlesztési alapok felhasználását. A kereske­delmi dolgozók magatartá­sát elsősorban a szakszerve­zeti nevelőmunkával kell alakítani, de az anyagi ér­dekeltséggel is ösztönözni kell a dolgozókat a lakos­ság igényeinek mindjobb ki­elégítésére. A szakszerveze­tek fontos feladata a keres­kedelmi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javí­tása, amely egyben a fo­gyasztók érdeke is. A napirend megvitatásá­ban részt vett Szurdi István belkereskedelmi miniszter is, aki többek között elmondot­ta: — Kötelességem ezen a fó­rumon is aláhúzni, hogy a kereskedelmi vállalatok 1968-ban általában kielégítet­ték a lakosság igényeit, fel­adataikat, kötelezettségeiket néha nem is hibátlanul, nem is zökkenő nélkül, de meg­oldották. Mindenesetre bebi­zonyosodott, és az új gazda­ságirányítási rendszer erős­ségét is jelzi, hogy sikerült kötelező tervutasítás nélkül, a fogyasztási cikkek központi elosztása nélkül kereskedni és a lakosság igényeit kielé­gíteni. Ezután Somoskői Gábor, a SZOT titkára terjesztette elő a SZOT 1969. évi költségveté­sét. Utolsó napirendi pontként Gáspár Sándor, a SZOT fő­titkára számolt be a tanács legutóbbi munkáról. ülése óta végzett Elmondotta: közelmúltban 235 kohó- „i és gépipari üzemben vizsgáltuk meg, hogyan alakultak a ke­resetek, és hasonló vizsgála­tokat végzünk más iparágak­ban is. Nagy gondot fordí­tunk arra, hogy a szervezet munkáját egyre inkább a társadalmi követelmények­hez igazítsuk és hogy kifej­lesszük a reform és a szak­­szervezeti munka kapcsola­tának legmegfelelőbb mód­szerét.” A SZOT ülése Gáspár Sándor zárszavával ért véget. Az SZVSZ nyilatkozata Erősítsük szolidaritásunkat a harcoló Vietnammal A Szakszervezeti Világszö­vetség titkársága pénteken nyilatkozatban szólította fel a világ szakszervezeteit és dolgozóit, hogy vállaljanak még erősebb szolidaritást a vietnami dolgozókkal és nép­pel. A vietnami Holdújév al­kalmából közzétett nyilatko­zat kiemeli, hogy „a vietna­mi dolgozók és szakszerveze­tek nagy sikereket értek el a hazájuk szabadságáért és függetlenségéért vívott hő­sies küzdelemben. A Viet­namról folyó párizsi négy­hatalmi értekezlet megnyitá­sa nagy horderejű politikai esemény volt, a konferencia menete azonban azt mutat­ja, hogy az Egyesült Államok és a saigoni rezsim küldöttei állandóan akadályokat gör­dítenek a rendezés útjába” — mutat rá az SZVSZ titkársá­gának nyilatkozata, majd a továbbiakban hangsúlyozza: az amerikai hadvezetőség megsokszorozza a VDK ellen irányuló provokációt s ezért a nemzetközi munkásmozga­lomnak fokoznia kell ébersé­gét, erősítenie kell szolidari­tását a harcoló vietnami nép­pel. A titkárság felszólítja a szervezett dolgozókat, hogy még nagyobb eréllyel kezzenek rákényszeríteni igye­az amerikai kormányt a VDK és a DNFF jogos követelései­nek teljesítésére. A titkárság végül szorgalmazza, hogy különböző szintű szakszerve­­­zeti konferenciákon jóváha­gyott szolidaritási határoza­tokat hozzák a párizsi tár­gyalások részvevőinek tudo­mására. Más számunkban: A műszaki fejlesztés eredményei a Komáromi ÁG-ban 3. oldal A pedagógus etikáról Tea 5 dollárért Vásárolni jó 4. oldal 5. oldal ­ . f­t. OXIGÉNGYAR ÉPÜL A Dunai Vasműben korszerű, nagy tel­jesítményű oxigén­­­gyár épül az acélgyártás fejlesztése és gazdaságosabbá tételé­ért. Az oxigéngyártó üzem mellett 5000 köbméteres oxigén­tároló is épül. A legfontosabb gépegységek próbaforgatását már meg is kezdték. A huszonkét méter magas, 5000 köbmé­teres oxigéntárolót a győri Magyar Vagon és Gépgyár dol­­ gozói szerelik. A jubileumi verseny eredményei Újabb vállalásokra készülnek az üzemekben Néhány héttel a Tanács­­köztársaság nagy évforduló­ja előtt, megyénk üzemeit járva, mindenütt a lelkes ké­szülődés nyomait láttuk. A szocialista brigádok már sok helyütt napirendre tűzték azoknak a felajánlásoknak az összeállítását, amelyekkel az ünnepet köszöntik majd. Ezzel egyidőben folyik múlt évi — a KMP megala­­­kulásának 50. évfordulója tiszteletére indított — jubi­leumi verseny munkasike­reinek az értékelése is. Tata A bőrgyárban befejezték a múlt évi jubileumi verseny értékelését, így a szakszer­vezeti bizottságon már ez­zel fogadtak bennünket. Az üzem dolgozói hét szocialista brigádban versenyeztek egész éven át. A termelés fokozásában, a gazdaságos­ságban és a munkahelyek tisztán tartásában egyaránt szép eredményeket értek el. A legkiválóbb eredmény­ről a Ságvári szocialista bri­gád tagjai adtak számot: a múlt évet is hozzászámítva, nyolc éven át maradéktala­nul teljesítették vállalásai­kat. Ezért most elnyerték a szocialista brigád cím arany fokozatát , s ez személyen­ként egyúttal két nap pót­­szabadságot is jelent Az utóbbi napokban a bőr­gyárban is egyre több szó esik a tavalyi verseny foly­tatásaképpen idei, jubileumi kibontakozó versenyről. Erre már úgy felkészültek a szocialista brigádok, hogy mihelyt megismerik a buda­pesti anyavállalat felaján­lását — ami a közeli na­pokban várható, — nyom­ban megteszik az ahhoz kapcsolódó saját vállalásai­kat is. N­y­ergesú­j­fa­l­u A nyergesújfalui eternit­gyárban a korábbi eredmé­nyekhez kapcsolódott a múlt évi verseny. 1967-ben ugyan­is három üzemrész kollektí­vája — az idomgyártó, az „U”-cső üzem és a műhely villanyszerelő részlege — küzdött a szocialista üzem cím elnyeréséért. Ma már jól élnek az új gazdaságirányítási rendszer lehetőségeivel. — Figyelem­be veszik a vevők, a piac igényeit s növelik a terme­lésüket. A tetőfedőlemez­­gyártók teljes egészében ele­get tettek vállalásaiknak. Csupán a csőgyártók adtak kevesebb terméket a kelle­ténél, de a produktív idő alakulását véve alapul, ná­luk is magasabb volt a termelékenység, mint az előző években. A szocialista brigádok tár­sadalmi munkára is vállal­koznak. A lakótelepen — üze­mi hozzájárulással — két új, portalanított utat építettek, és emellett még mintegy százezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek. Az eternitgyár kollektívája most a szocialista gyár cí­met szeretné megszerezni új eredményeivel. Lábatlan A lábatlani vasbetongyár hat üzemrészében 34 szo­cialista brigád már hosszú idő óta versenyben áll egy­mással. Ennek eredménye­képpen a legtöbb brigád már negyedszer, sőt olyanok is vannak, amelyek már hatodszor nyerték el a szo­cialista címet. A brigádok vállalásai termelékenység növelésére, a a gazdaságosság fokozására, fokozott balesetvédelemre és a a kifogástalan áruszállításra összpontosultak. A felaján­lások pontjait maradéktala­nul teljesítették. Sorrendben a verseny legjobbjai: I.: A szállító — „D”-üzem; II.:­­a termelő-poligon-üzem; IU. a feszített alj-üzem. A vasbetongyár, szocialis­ta brigádjai is csakúgy mint másutt, rövidesen összegezik új versenyvállalásaikat. A múlt évi munkasikereikhez kapcsolódó idei vállalásaik­kal ugyanis méltó módon szeretnék köszönteni a Ta­nácsköztársaság évforduló­ját. Közös üdülőt épít Hévízen megyénk nyolc tsz-e Megyénk termelőszövetke­zeteiből a biztosító és önse­gélyző csoportok tagjai közül évente csaknem üdülnek Hévízen. A kétszázan hévízi, gyógyfürdőzéssel és gyógy­kezeléssel egybekötött üdü­lést azonban évről-évre egy­re több idős gazda igényli. Az ő kérésüknek kívánt ele­get tenni megyénk nyolc termelőszövetkezete, amikor megbízta a tsz-ek területi szövetségét egy kisebb mé­­rrtű üdülő megvásárlásával. A választás egy, a fürdő kö­zelében lévő 500 négyszögö­les telken fekvő, kisebb csa­ládi házra esett­­, amely megfelelő átépítéssel üdülő­nek kiválóan alkalmas. Néhány nappal ezelőtt megszületett a nyolc terme­lőszövetkezet döntése is: vásárolt családi házból ki­a bővítéssel és átalakítással rövidesen 21 személyes üdü­lőt építenek. Az elképzelések szerint külön férfi és női tusolóhelyiséget, főzőfülkét és közös társalgót is építe­nek. A szobákat beépített szekrényekkel készítik és hűvös időben olajkályhákkal fűtik. Az átépítés a vásárlá­si költséggel együtt előre­láthatólag 750 000 forintot tesz ki. Az üdülő elkészülése után, az évi 90 százalékos kihasználtságot figyelembe véve, minden évben 700 ter­melőszövetkezeti gazda tölt­het 10-10 napot Hévízen. Ugyanakkor újabb termelő­­szövetkezetek társulása révén az 500 négyszögöles telken másik üdülő felépítésére is mód van, viszonylag kedve­ző anyagi befektetés mellett. Ülést tartott a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Pénteken tartotta meg rendes havi ülését Tatabá­nyán, a megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság. Két befeje­zett vizsgálat tárgyalták meg: tapasztalatait a lakosság szénnel való ellátását, s a megyei Távhőszolgáltató Vállalat gazdálkodását, a fejlesztési terveit, a fűtéssel­­ kapcsolatos panaszok intézé­sét. A vizsgálat tapasztala­tainak részletes ismertetésé­re visszatérünk. A tanácsko­záson a vállalatok képvise­lőin kívül részt vettek dr. Fodor István, és dr. Remé­nyi András, a KNEB képvi­selői is. Pá­rt csoportvezetők tanfolyama A megyében működő párt­csoportvezetők számára tan­folyamot indítottak. Az ok­tatás megyeszerte megkezdő­­dött. Az előadásokat nagy ér­deklődéssel fogadták a részt­vevők. A tatai járásban február 26-án Kollok Péter, a járási pártbizottság első titkára a Magyar Szocialista Munkáspárt munkamódsze­réről, munkastílusáról tar­tott előadást. A Tatán meg­tartott foglalkozáson a tárca csaknem minden pártcso­portvezetője részt vett.

Next