Dolgozók Lapja, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-09 / 234. szám
1969. október 9. csütörtök „ÉSZAK SELYME Hófehér lepedővászon, különböző asztalterítők, szalvéták, a legkülönfélébb női és férfi ruhaanyagok sok színben és mintával — nehéz lenne a Szovjetunió leniparának minden termékét felsorolni. Jó minőségükkel, finom kidolgozásukkal nemzetközi elismerést vívtak ki maguknak. A Szovjetunió márkájával jelzett lenkészítményeket szívesen vásárolják Franciaországban, Kanadában, Svédországban, Finnországban, Angliában és még nagyon sok országban. A termelés növekedésével szélesedik a lenkészítmények választéka is. Növekszik a férfi és női lennel kevert szintetikus anyagok gyártása. Belorusziában a közeljövőben speciális üzemet építenek a batiszt gyártására. A Szovjetunióban még több hatalmas lenfeldolgozó üzemet is terveznek, és jelentősen növelni kívánják a vásznak gyártásának mennyiségét. DOLGOZÓK LAPJA Hangversenybérlet a brigádnak A tatabányai XV/a bányaüzem 140-es elővárosi szocialista brigádjának tagjai évek óta hangversenybérlettel rendelkeznek és így állandó hallgatói a Népház hangversenyeinek. A szocialista brigád ugyanis vállalta, hogy a tagok művelődési érdeklődésüket a komolyzene irányába is kiterjesztik. Az új évadra ismét megrendelt a brigád két állandó bérletet, amellyel felváltva járnak el a hangversenyekre. Két újabb televízió az iskoláknak A Labor Műszeripari Művekben két brigád kapcsolódott be a televíziót az iskolának mozgalomba. A 22 fős Ságvári Endre szocialista brigád a Zala megyei Lenti község iskolájának ajándékoz tvkészüléket, melyet a közeljövőben adnak át. A mintegy 35 főt számláló festő brigád is ugyanilyen elhatározásra jutott. A bűnöző fiatalkorú nem bűnös Nagyon szomorú a korúak — a gyermekek — bűnözéséről szóló statisztika. Komárom megyében az összes bűntettek mintegy 9—10 százalékát fiatalkorúak követték el az utóbbi három évben. A megtévedett fiatalkorúak mintegy 18—20 százaléka 14 éven aluli volt. Elgondolkodtatóak a megyei főügyészség által összeállított adatok. Arról sem megfeledkeznünk, hogy szabad ezek az arányok nemzetközi összehasonlításban a kedvezőek közé számítanak. A hatóságok, a társadalmi szervek jelentős erőfeszítéseket tesznek, hogy minél kevesebb fiatalkorú kerüljön a bűnözők kategóriájába. A megyei főügyészség ettől a gondolattól vezérelve, összegezte az ifjúkori bűnözés okait, a tapasztalatokat, és a megyei tanács végrehajtó bizottságának rendelkezésére bocsátotta az anyagot A lényeget kifejezve azt mondhatjuk, hogy a bűnöző fiatalkorú nem bűnös. Ez úgy értendő, hogy a gyermeket, a fiatalkorút — csaknem mindig — az őt körülvevő felnőttek magatartása sodorja a bűnös útra. Általában nem a fiatalkorú tehet róla — nem ő a bűnös —, hogy bűnözővé vált. Csoportosítva az okokat, megyei főügyészség első számú indítékként szerepelteti a családi nevelés elégtelenségét, a rossz, vagy kimondottan züllött családi környezetet, a nevelési kötelezettség elhanyagolását. Ennek persze különböző megnyilvánulásaival találkozhatunk, mint például az alkoholizmussal, a bűntettre történő felbújtással, a felnőtt testvér züllesztő hatásával. Második leggyakoribb indíték a rossz nevelési módszer. Ez kifejezésre juthat a szülők ellentétes erkölcsi felfogásának érvényesítésében, az ellenőrzési kötelezettség elhanyagolásában. A fiatalkorú bűnözővé válásának indítékai között mintegy 25—30 százalékkal szerepelnek ezek az utóbbi okok. A következőkben sorra kerülnek a felbomlott házasságok, a „láthatás” — tehát az egyik volt házastársnál maradt gyermek meglátogatásának joga — körüli erkölcsrontó huzavonák. A családon kívüli felnőttek káros behatása. Kellő felügyelet nélküli tartós távollét a szülői otthontól. Az ellenséges világnézeti behatások érvényesülése. A gyakran hangoztatott rossz társaság, tehát az, hogy a fiatalkorút másik fiatalkorú bírt rá bűntett elkövetésére — nem ismeretlen —, de az indítékok között a ritkábbak közé sorolható. Nem szükséges hangsúlyozni azt, hogy a körülmények halmozódva fejtik ki káros hatásukat. Aláhúzni viszont azt szükséges, hogy az ifjúkori bűnözés csökkentése döntően a felnőttek felelőssége. Persze, nem elég, ha ez a bíróság, az ügyészség munkájában jut kifejezésre. Nagyon örvendetes, hogy hatóságaink a kemény szigortól a próbára bocsátásig, bátran és hatásosan alkalmazzák a rendelkezésükre álló eszközöket. Nemes megemlíteni, hogy Érmegyében 1967—1968-ban péladául 61 fiatalkorú nem büntettek meg, terheltet hanem próbára bocsátottak. Közülük 57 sikerrel állta meg a helyét. Sok esetben már az ügyészi, vagy bírói figyelmeztetés elegendőnek bizonyult. Ha is a felnőttek előbb közbeléptek volna, akkor bizonyára már ezeket az eljárásokat is elkerülik. . ." A főügyészség tanulmánynak beillő előterjesztése kitér arra a jelentős segítségre, amit a társadalmi szervek nyújtanak a veszélyeztetett gyermekek felderítésében, az utógondozásban és egyéb társadalmi módszerek alkalmazásakor. Megjelölték azokat a városokat is, persze ahol a tanácsok többet tehettek volna a fiatalkorúak érdekében. A megyei tanács bizottsága határozatot hozott arról, hogy a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó munkaértekezletek, s az állandó bizottságok tanulmányozzák a megyei főügyészség megállapításait, és további munkájukat ennek megfelelően végezzék. Magvető-est Tatabányán A népszerű könyvkiadó, Magvető, október 13-án hétfőn este 6 órai kezdettel a Megyei Könyvtár klubjában (Újváros) Magvető-estet rendez. A könyvkiadó két neves szerzője is ellátogat ez alkalommal Tatabányára. Mándy Iván író és Tornai József költő és műfordító képviselik a kiadót, műveiket pedig Béres Ilona és Bitskei Tibor színművészek tolmácsolják. A hétfői est folytatása régebben már megszokott és a népszerű szombati klubprogramoknak, ^ Napközis öregek között — Környén A KÖRNYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ klubszobájában vagyunk. Délelőtt tíz óra. Az asztalok mellett idős asszonyok ülnek. Beszélgetnek, vagy éppen olvasgatnak. Az ajtó szinte percenként nyílik, mindig érkezik valaki. Látogatásunkkor az öregek éppen a Déryné Színház legutóbbi előadásáról beszélgettek. — Ugyanis — mondja Széplaki Gergelyné, az öregek napközi otthonának vezetője — mi valamennyi előadást megnézünk, számunkra fenntartják a nézőtér első sorát. — Tudja, olyan jó érzés fog el, amikor a kisöregek lassan, komótosan elfoglalják a helyüket. — Kik lehetnek tagjai az öregek napközijének? — A magányosok, drágám ! — válaszol az egyik néni. Nyílt arcú, kék szemű, s kendője s kötője csak úgy ropog a friss vasalástól. — Mit csináljak otthon egyedül? — Bámuljam a négy falat és keseregjek? Inkább eljövök ide. Beszélgetünk, nevetgélünk. Szóval, sokkal jobb így együtt. • Azok az idős emberek, akik 400 forint alatti jövedelemmel rendelkeznek, térítésmentesen reggelit és ebédet kapnak. Naponta 5 liter tejet ad a Vörös Csillag Tsz, az ebédet pedig a környei kisvendéglőben fogyasztják el. — Tessék elképzelni — mesélik nevetve, de érezhetően fájó érzésekkel —, amikor először csoportosan végigmentünk az utcán, akartak olyan emberek, akik utánunk szóltak. „Nem szégyellik magukat, a szegénykonyhára járnak! Az ilyenek inkább akasztanák fel magukat!” Először nagyon fájt ez nekünk, de aztán arra gondoltunk, senki nem tudja mi lesz velük öregségükre, és akasszák fel magukat azok, akik mondják — kardoskodott a többiek élénk helyeslése közben az egyik energikus néniké. — Most már szívesen jönnének mások is. Csakhogy nincs férőhely. Időközben a faluban is elterjedt, hogy nem is olyan rossz kezdeményezés ez. Jól érzik magukat az öre 1gék, s anyagilag is rendezettebb életet élhetnek. Jelenleg 30-an vannak, sajnos egyelőre nincs több férőhely. Talán január 1-től — mondja a vezető. " Időközben is egyre-másra jönnek. — A férfiak mindig késnek — jegyzi meg csípősen az egyik asszony. — Eleget vagyunk veletek — veszi a lapot a 85 esztendős, vidám szemű öreg, s jóízűen nevetgél. Beteg a felesége, az éthordóban neki viszi majd haza az ebédet. Egy másik házaspár is rendszeresen itt tölti napjait. „Mert nincs békéje a menyétől” — mondják az öregek. Úgy ismerik gondját-baját, mint a egymásjukét. Minden nap meg sajátis tárgyalják, mit lehetne tenni, hogyan lenne mégis jobb, és bár többnyire a meglévő helyzeten nem lehet változtatni, mégis megvigasztalódnak Azonkívül programokat is szerveznek. — Nagyon jó volt a komáromi fürdőben, szinte újjászülettem — meséli egyikük. — Tudja, még Hévízre is szeretnénk elmenni, csakhogy az nagyon drága. És szívesen járnánk ám moziba is, a tévé nem mindig ad Mert jó műsort. Mi a leginkább megkapó a 70 év körüli öregek esetében? Az a nagyfokú érdeklődés, és lelkesedés, amivel számukra új dolgokat fogadnak. Kivétel nélkül szívesen járnak például színházba, holott többségük azelőtt sohasem jutott el az előadásokra. Nagyon sokan itt kaptak rá az olvasásra, egyik néni lett most is hatalmas kupac újság. Mondták, folyton olvas Egy másik Jókai: A kőszívű ember íjai című könyvét dicséri. „Higgye el, kedvesem, minden betűje aranyat ér.” Csak az a baj, hogy hűvös van, és kényelmetlenek a székek — panaszolják. Megtudtuk, hogy a művelődési ház jelenleg problémával küzd, nincs tűtó, és így bizony eddig nem tudik fűteni a helyiséget. Azt pedig magam is tapasztalom, hogy a székek is inkább presszóba valók, mint a fájós lábú, fáradt öregek számára ülőalkalmatosságul. Valami kényelmes, nyugágyféle kellene ide, hogy ebéd után, ha már bevették az orvosságot is, kicsit lepihenhessenek. — Még azt szeretnénk, ha nem lenne itt a tv. Akkor csak a miénk lehetne ez a kis szoba. Horgolnánk terítőket, hoznánk virágokat. Ogy sokkal otthonosabb lenn és mi még jobban éreznénk magunkat — magyarázza az energikus szószóló. A MŰVELŐDÉSI HÁZ ifjú igazgatója úgy mondja, megpróbálják megoldani a teremproblémát. Annál is inkább — mosolyog a fiatalember —, mert a nénik úgy vigyáznak a művelődési házra, mint szemük fényére. Tetszett volna a hallani, mit kapott az egyik fiú, mikor abban a bizonyos helyiségben égve hagyta a villanyt. — Pazarolj gyerekem, ne pedig itt otthon — korholják kórusban (horváth) Hajlott hát görnyed satu fölé. Bütykös ujajak, keményedett bőrű, érdes tenyerek szorítják a reszelőt. A reszelő hersegve futkos a könyökvason. Egy-egy hersenésnél csillanó finom vaspor hull a satuasztalra. Néhány perc múlva a könyökvasról eltűnnek a hegesztéstől nőtt dudorok. Összenőttek a vasdarabok. Szeretnék most láthatatlanná válni, s úgy figyelni Bolyán Gábor kovácsmester tevékenységét. Naív ez a kíváncsiság, tudom. Köszöntöm az öreg mestert, s arra kérem, ne vegyen észre. Úgy tegye a dolgát, mintha itt se lennék. Úgy is teszi. S én ott kíváncsiskodom mellette, de zavarom. Kölyökkoromban nem is így leselkedtem-kíváncsiskodtam falunk öreg, morgó kovácsa körül, mikor az a lovakat patkolta. Közel hozzánk a kovácsműhely, volt korán reggel, ha megéreztem s a patak égett-fanyar szagát, már rohantam oda. Csak a patkolásra voltam kíváncsi. Persze, itt nem patkolnak lovakat, nem száll égett pataszag. Gabi bácsi fogja a könyökvasat, kimegy a műhely elé, bebújik a feltámasztott elejű Ikarus üres motorházába. Illesztgeti a könyökvasat. Bújnék én is, de nem férek be. Tekergetem a nyakamat, mint a gunár, s figyelem az öreg munkáját. „Sanyi szól Borbély Sándor autószerelőtanulónak, aki ott tölti gyakorlatát — hozzál egy 19-es és 22-es kulcsot.” Sanyi hozza a kulcsokat, tartja elkönyökvasat, Gabi bácsi meg a szemüvege elé fogja a hegesztőpajzsot, kék fény villog a rozsdás vasak közt, s már fel is van erősítve a könyök alakú vas. — Kormány nélkülivé alakítjuk át a régi Ikarusokat — magyarázza. — Ha nincs más fontosabb munkánk, hát ezt csináljuk. Biztosan látott már a városban ilyen „munkásszálló-buszokat”, mindet mi alakítottuk át. Bemegyünk a műhelybe. A kovács a tűzhelyhez megy, egy vasnyárssal kiforgatja a tűzből a salakot, szenet hány rá, majd megnyom egy gombot. A tűzhely alatt forogni kezd a ventillátor, füstös lángnyelvek csapnak a levegőbe. Lobog a tűz. Hosszú vályú alakú vasrudat dug a parazsak közé. Állok mellette, s olyan furcsának tűnik, hogy itt nincs fújtató, hanem ventillátor élesztgeti a tüzet. Nekem úgy maradt meg az emlékezetemben a kovács, hogy a tűz mellett áll, és egyik lábával a fújtató pedálját tapossa. Felfúvódott-összehúzódott a harmónikaszerű bőtzacskó, s mint egy hatalmas, levegővel teli arc, fújta a tüzet ... Szóvá is teszem ezt a fújtató-ügyet. — Ez már modern kovácsműhely — mondja Bolyán bácsi. — Hangjából büszkeség érződik. — Amikor 1928-ban felszabadultam, én is olyan „fújtatós műhelyben” dolgoztam Öcsöndön, mert ott kezdtem. Azután még nagyon sok helyen dolgoztam. Hej, mennyi lovat megpatkoltam, mennyi vasat megforgattam a tűzben, az üllőn... — Itt ebben a jól felszerelt műhelyben gyerekjáték munka a régihez képest. Azt a se tudtam a felszabadulásig, míg ide nem kerültem Tatabányára, mi a hegesztés, a rugós kalapács. Kézzel forrasztottunk akkor. No meg a munkaidő se volt a kovácsoknak megszabva. Reggel négykor kezdtünk, akkor vasaltuk a lovakat, mert még nem járt a légy, meg este, aztán 8-ig is dolgoztunk. Vígan lobog a tűz a ventillátor fúvására, falánk lángnyelvek nyúlnak fel, húzódnak vissza, mint csúfolódó gyereknyelvek. A vályú alakú vas vége sárgás-vörösre izzott. Gabi bácsi kiemeli a tűzből, az üllőre teszi. Égett széndarabok. Pattognak róla. Keresi a jelzést, ahol hajlítani kell, közel hajós, nem találja. Segítek neki, megmutatom. Hatalmas ütések hullnak a vasra, az meghajlik. A hajlás szögét a betonpadlózatra húzott krétavonalakon ellenőrzi. Aztán tovább táncol kézben a kalapács, cseng-bong a az üllő. Egy nagy ütés a vasra, két-három lendületcsillapító ütés az üllőre, ahogy azt a kovácsok szokták. Ez az jellegzetes kovácsműhelyi dalalam, mely mindig a fülemben cseng... — Nem nehéz a kalapács 58 évesen? — érdeklődöm. — Úgy hozzászokik, hozzáedződik az ember keze egy élet folyamán, hogy még öreg korban is könnyedén emelgeti — mondja. — De a hátam, látja, az meggörbült. Az üllőrehajlástól, meg a kalapács emelgetésétől, még fiatal koromban. Nézelődöm a műhelyben. Pillantásom pár percre megnyugszik a szerszámtartón. Sok-sok szerszám, kalapács, üllőbetét. Odanéz a mester, s büszkeséggel mondja: „Mind én csináltam, amikor idekerültem. Mert otthon eladtam minden szerszámomat. Sok kovács átment más szakmába,öreg lakatosnak. Először azt gondoltam, átmegyek én is. Aztán mégis megmaradtam az üllőnél. Olyan jóleső érzés parancsolni a vasnak, amikor a vas engedelmeskedik az ember akaratának. Azt formál belőle, amit akar. Úgy hiszem, ezzel rátapintott a lényegre, a kovácsmesterség szépségét nem lehetne szebben kifejezni. — Mi volt legnehezebb, azok közül, amit eddig csinált? — érdeklődöm. — Régen a szekértengely készítése, most meg a nagy teherkocsik rugóinak a felívelése, mert ezt kézmelegre hevítve kell csinálni. ból A sarokba hányt vashalmazkiválasztja a szükséges darabot, az üllőre teszi, ráver, hámlik, pattog róla a rozsda! Aztán tűzbe teszi. Ebből lesz az átalakított busz vontatóján az akasztó-karika. Olyán Gábor, a KOMÉP-telep kovácsmestere két év múlva nyugdíjba megy. Nem tudja, mivel telnek el majd a napjai. „Itt érzem jól magam a műhelyben, itt olyan gyorsan szalad az idő, nogy, mindig azt gondolom, ma még semmit se csináltam” — mondja, s kezében magasba lendül a nehéz kalapács, az üllőn alakot változtat a vasdarab... Gyürke Zoltán „Parancsolni a vasnak" B