Dolgozók Lapja, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-23 / 119. szám

1970. május 13, szombat Ajánlják magukat...­ yakori jelenség, hogy egy-egy kisebb gyár igazgatóját vagy üzemvezetőjét magasabb beosztásba helyezik. Ilyenkor természetesen megindul a találgatás: „Vajon ki lesz az utóda?” S ha nem azt nevezik ki, akire az esetleg néhány jól értesült ember által befolyásolt közvélemény számított, akkor megindul a pletykaáradat, hogy az új igazgató kinek a rokona vagy barátja, s hogy mennyire ér­­demtelen az új poszt betöltésére. Ennek­­ a téves szemléletnek egyik torz oldalhajtása az a meghökkentő jelenség, amelyről a közelmúltban az egyik megyei szerv osztályvezetőjétől értesültem. Az illető visszatetsző dolog mellett megemlítette, hogy ha nem több is nagy számban, de akadnak emberek, akik magas vezető beosztásba ajánlják magukat. Ezek az önhitt férfiak felkeresik az illetékes megyei vagy járási szervet, s közük, hogy hallottak egy bizonyos igazgatói állás megüresedéséről, és az új igazgató kiválasz­tása körüli gondokról. S miután kellően hangsúlyozzák, hogy őket pusztán a közérdek vezeti, felajánlják, hogy megmentik a helyzetet, és vállukra veszik az adott intéz­mény, gyár vagy iparág gondjait Az embernek szeme-szája eláll a csodálkozástól, amikor a különböző példákat és eseteket hallja. Nem tudja, hogy nevessen-e vagy mély megrendülést érezzen az emberi ön­hittség és jellembeli eltorzulás láttán­ Éppen Tatabányán fordult elő, hogy egy korábban ala­csonyabb beosztásba helyezett gazdasági vezető úgy érezte, őt nagyobb feladatokra szánta a sors. Amikor meghallotta, hogy felettese érdemei elismeréséül magasabb beosztásba kerül, elérkezettnek látta a pillanatot, hogy „megmentse” az iparágat. S érdekes módon, nem is tetszett neki, amikor felajánlkozását az illetékes megyei szerv képviselői ízléste­lennek és erkölcstelennek találták. Az ilyen saját árfolyamon jelentkezőknek tudniuk kell, hogy magatartásuk erkölcstelen, s megítélésüknél ez a je­lenség kedvezőtlenül jön számításba, a párt káderpoliti­kájától idegen az ilyenfajta önajánlás elfogadása. S azok, akik nem hisznek a káderkiválasztás objektív mércéjében és az említett módszerekhez folyamodnak, megérdemlik, hogy a saját kárukon tanuljanak. (dkl) DOLGOZOK LAPJA Az Interkozmosz—1 eredményei A Pravda pénteki ban NDK-beli, szovjet számú­és csehszlovák tudósok beszá­molnak az Interkozmosz—1 műhold segítségével folyta­tott kutatások eredményeiről, amelyek alapján elkészítették a következő szputnyik által végzendő kutatások terveit és körvonalazzák az Interkoz­­mosz-program keretében vég­rehajtandó napkutatások tá­volabbi perspektíváit. Bár a mérési adatok fel­dolgozását még nem fejez­ték be, a kutatók már számos tudományos eredmény birto­kában jutottak — a tudósok véleménye szerint különösen eredményesek voltak azok a kutatások, amelyeket 1969. október 20-a és 30-a több napkitörés idején között foly­tattak. A műholdról érkező infor­mációt ki kellett egészíteni a földről folytatott napmegfi­gyelésekkel, hogy az adatokat maximálisan hasznosítani tud­ják. A földi megfigyelést Bul­gária, Magyarország, Lengyel­­ország, Románia, a Szovjet­unió és Csehszlovákia megfi­gyelőállomásai és intézményéi folytatták. A szocialista or­szágok tudósainak ebben a programban végzett közös munkája jelentősen hozzájá­rul a kozmikus térség kuta­tásához. Jelentős a magyarországi kezdet sikerek iparszerű sertéshústermelésben A KGST-országok szakembereinek tanácskozása Bábolnán CSÜTÖRTÖKÖN ISMÉT jelentős esemény színhelye volt a Bábolnai Állami Gaz­daság: a Magyarországon KGST-országok tartózkodó szakembereinek delegációi tanácskozásuk harmadik nap­ján a Bábolnai Állami Gaz­daságba látogattak el, hogy a helyszínen tanulmányozzák az iparszerű sertéshústerme­lés tapasztalatait Az előző napokban a szekszárdi az agárdi, illetve állami gazda­ságban jártak, ahol ugyan­csak különböző, modern ser­téstelepeket néztek meg. A gazdaság vezetősége ne­vében dr. Burgert Róbert igazgató tájékoztatta a KGST- államokból, illetve Jugoszlá­viából és Vietnamból érke­zett sertéstenyésztő szakem­bereket és az írásos tájékoz­tató mellé levetítették a gaz­daság sertéstenyésztéséről szóló filmet. Ezt követően a gazdaság lovasműsorral a hagyományos kedveskedett vendégeinek, majd ebéd után a szakemberek fehér köpenyt öltöttek, és több bá­bolnai telep, valamint a nagyigmándi sertéshizlaló társulás munkáját tanulmá­nyozták. Ezt követően a gaz­daság művelődési házában ismét összejöttek vendégek és vendéglátók, hogy kicse­réljék tapasztalataikat és a bábolnai szakemberek vála­szoljanak a vendégek kérdé­seire. Tóth János igazgató­­helyettes számos „nehéz” kérdést kapott, amelyek küldöttek nagy szakértelmét a igazolták­ a vendégeket töb­bek között részletesen érde­kelte az állami gazdaság és a partnergazdaságok kapcso­lata. az a mód, ahogy a bá­bolnai gazdaság hízóalap­anyagot ad partnereinek, azok pedig vágóállatként ér­tékesítik. a bábolnai szak­emberek szaktanácsadással segítik e munkát, amely az eddigi tapasztalatok alapján kiváló eredménnyel jár. A gazdaság fő feladatának meghatározására is kíváncsi­ak voltak a vendégek, ame­lyet az igazgatóhelyettes így foglalt össze: legfőbb cél a tenyésztés, a sertés, a ló, juh és a baromfiágazatban.­ A továbbiakban az ipar­szerű sertéstenyésztés és tar­tás korszerű technológiájá­ról érdeklődtek, nevezetesen a speciális világítástechniká­ról az istállókban, továbbá az ugyancsak speciális ta­karmányozás módjairól. Ér­dekes és számunkra is legújabb hír, hogy fűthető és a hűthető speciális szállítóko­csikat állítottak munkába a sertések, illetve malacok szállítására. Az egészségügyi kérdések taglalásánál legfon­tosabb feladatnak a betegsé­gek megelőzését jelölték meg, és ezt a takarmánykeverékek helyes összeállításával és gyógyszerezéssel valósít­ják meg. Ezen kívül injek­ciókúrában is részesítik fiatal állatokat. A továbbiak­a­ban a telepek nagyságáról és termelési eredményeiről ér­deklődtek a vendégek, ame­lyekre ugyancsak felvilágosítást kaptak.részletes EZT KÖVETŐEN dr. Lő­­rincz József, a Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi térium főosztályvezetője Minisz­be­zárta a háromnapos tanács­kozást, s zárszavában utalt a találkozó céljára és eredmé­nyére. Mint mondotta, leg­főbb feladat volt, hogy ven­dégeinek bemutassák az ipar­szerű sertéhústermelés hazai eredményeit, s ehhez véle­ményeket és tanácsokat kap­junk barátainktól. A tanács­kozás a szakmai eredménye­ken túl alkalmas volt arra, hogy ismét megerősítse a ba­ráti államok szakembereinek kapcsolatát és további jó együttműködését. A külföldi és hazai szakem­berek találkozójának záró ak­tusaként a résztvevők emlé­keztető okmányt írtak alá, amelyben összegezték a ta­nácskozások tapasztalatait és tanulságait. Egyértelműen megállapították, hogy a ma­gyarországi tapasztalatcsere elérte célját és a résztvevő országok illetékes szakembe­rei kellő képet alkothattak maguknak az iparszerű ser­téshústermelés eddigi ered­ményeiből, hogy nemcsak megállapították, Magyarorszá­gon, hanem a többi baráti országban is nagy problémát okoz napjainkban a sertés­hús előállítása, a sertéste­nyésztés fejlesztése. A közel­jövőben újabb, magas szintű tanácskozások és döntések várhatók a KGST -országok közös munkájáról e témában, és minden bizonnyal a vég­leges terv kidolgozásában a magyarországi tapasztalatok az első helyen szerepelnek. A VENDÉGEK ÉS VEN­DÉGLÁTÓK ezután beszél­getésre jöttek össze a bábol­nai gazdaság klubjában, ahol baráti eszmecserével és ven­déglátással zárult a program. A vendégek is­mét hangsú­lyozták, hogy mindennél fon­tosabb az állattenyésztés kor­szerű fejlesztése valamennyi országban, s a KGST jó lehe­tőséget nyújt ahhoz, hogy feladatot a legjobb tapaszta­­­latokkal rendelkező ország példája nyomán oldják meg. Nyílt így szoktuk meg... az ajtó: idősebb _______ férfi lépett be a ===== szobába. Egy pa­pírdarabot­ tett az asztalra a párttitkár elé. „Igen, mindjárt aláírom” — mondotta az, az­tán megjegyezte: „Ahogy lá­tom, már csak a könyvtár igazolása hiányzik, s azután már mehet a munkaügyire... Hát, minden jót — tette még hozzá néhány pillanat eltelté­vel —, nálunk nem valami sok időt töltött, de az új mun­kahelye most már talán csak kedvére való lesz. .” Csodálkozva pillantottam párttitkár barátomra. Látva, hogy nem nagyon értem lejátszódott jelenetet, gyorsan a elmagyarázta: vállalatuknál az az előírás, hogy aki kilép az üzemtől, és más helyre megy dolgozni, annak a munkaruha leadását, a könyvtári tartozás nemlétét és a többi szük­ségest tanúsító aláírásokkal együtt vinnie kell a pártszer­vezet képviselőjének kézje­gyét is. Anélkül nem számol­hat le, ha párttag, ha párton­­kívüli, mindegy. „Általában a vállalati párt­­bizottságon írja alá az admi­nisztrátor — magyarázta ba­rátom —, de most a kislány szabadságon van, a titkár ér­tekezik, s ilyenkor én mint alapszervezeti titkár is alá­írhatom. Egyébként nem isme­rem az illetőt, pár hetet dol­gozott csak itt.” Utánagondoltam az ügynek, s megpróbáltam tájékozódni, mi indokolhat egy ilyen ren­delkezést. Olyan válaszokat kaptam, hogy „a pártszerve­zet így közvetlenül figyelem­mel kísérheti a munkaerő moz­gását, azonnal tájékozódhat róla”, „így a pártszervezt is elbeszélgethet a távozni aka­rókkal, megtudhatja szándé­kuk okát, még meggyőzheti őket, hogy maradjanak”. De egyik válasz sem tűnt valami meggyőzőnek. Tájékoztatást éppenséggel nyújt a munkaügyi osztály, ha kívánják, akár naponta­ két­szer is. Ha egy régebbi dol­gozó menni akar, annak úgy­is korábban híre kel, s kom­munista munkatársai beszél­hetnek vele időben. És még sorolhatnám az­­ ellenérveket azzal szemben, hogy egy párt­­szervezet efféle „hatósági” feladatokat lásson el, „hozzá­járuljon” a dolgozók kilépé­séhez. Ez a mai körülmények között már nem tűnik semmi egyébnek, mint egy túlhala­dott munkastílus megkövese­dett és zavaró maradványá­nak. Ami — bármilyen apró jelenség is önmagában — ép­pen a legfontosabbat homályo­­síthatja el: a pártszervezet po­litikai tevékenységét. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a pártszervezetek a je­lenlegi körülményeknek meg­felelő új, hatékony módszere­ket alkalmaznak, igyekez­nek csiszolni, fejleszteni mun­kastílusukat. De nem egy he­lyen ezzel együtt élnek, lé­teznek még azok a bizonyos megkövesedett maradványok is. Ugorjunk át az üzem­ből a terme­­l [UNK] 11 lőszövetke­zetbe: ide iktatnám egy is­merősöm beszélgetését egy tsz-párttitkárral, aki keser­vesen panaszkodott, milyen kevés az ideje. S már sorolta is: hétfőn a banktól voltak kint tárgyaim, kedden az egyik felvásárló vállalat em­berei, szerdán a biztosítótól, és így tovább. — És az elv­társ mindezeket a tanácskozá­sokat végigüli az elnökkel együtt? — Igen, végig. — És ért különösebben az említett témákhoz, szakembere ezek­nek? — Dehogy vagyok én pénzügyi szakember. — Az el­nök politikai megbízhatósága kétes talán, ezért kell ellenő­rizni? — Ugyan, hogy gondol­hat ilyet, régi kommunista! — "Hát akkor miért kell ma­gának is minden ilyen megbe­szélésen ott lennie? — Hogy miért? Hát... így szoktuk meg... Sok mindenre választ ad ez az utolsó három szó. Vala­mikor, más helyzetben kiala­kult ebben a tsz-ben a párt­titkári tevékenységnek egy formája. S ehhez most is ra­gaszkodnak, anélkül, hogy egyszer végiggondolták volna: voltaképpen van-e ennek ér­telme, célja, haszna? Pedig len­ne mit csinálnia abban a szö­vetkezetben a párttitkárnak, a pártmunka tucatnyi területén kellene előbbre haladni, de nincs idő ezzel foglalkozni, mert az időt lekötik a meg­szokott és szükségtelen mun­kaformák. S olykor a legszebb szán­dék is visszájára fordulhat eb­ben a tekintetben. Ilyen szán­dék például, hogy a pártszer­vezet­ foglalkozzék a dolgo­zók mindennapi gondjaival, ügyes-bajos dolgaival. Nos, ismerek néhány párttitkárt — gondolom, olvasóink is is­mernek —, akiknek a társa­dalmi tevékenységét nagyrészt ez köti le. Olykor még leg hangon méltatjuk is őket, emelkedett stílusú cikkekben mutatjuk be tevékenységüket (magam is írtam ilyeneket), mondván, mennyire­ erősítik a párt iránti bizalmat, a párt tö­megkapcsolatait. Holott érde­mes lenne egyszer ezt is kriti­kai mérlegelésnek alávetni. Hi­szen a dolgozók érdekképvise­letére, munkahelyi problémáik szóvátételére elsődlegesen szakszervezetek hivatottak, a a lakóhelyi személyes gondok­nak a­ tanácstagok lehetnek a szószólói (bár nekik sem ez a fő teendőjük), felesleges tehát a pártszervezetnek, a párttit­kárnak erre összpontosítania energiáját. Egyes esetekben persze helyes és szükséges le­het, hogy a pártszervezet fog­lalkozzék személyes gondok­kal és kérdésekkel, de egészé­ben véve ez nem az ő dolga. Mert amelyik párttitkár ide­je nagy részében ezzel törő­dik, annak nem marad elég a semmilyen egyéb szerv ál­tal el nem végezhető párt­feladatokra, a politikai mun­ka, a pártmunka szervezésére és irányítására. y *| ty, olyan formaia OAdli.Uh és módszere ===== alakult ki pártmunkának az évek során,a amelyek ma is célravezetőek, amelyekhez továbbra is érde­mes ragaszkodni. De velük együtt megmaradtak néhol az élet által túlhaladott formák is, melyek már jórészt vagy teljesen elvesztették tartalmu­kat, s ma csak elvonják az energiát és a figyelmet a fon­tosabb teendőktől. Ezért szük­séges a pártmunkában a meg­szokott módszerek állandó és folyamatos felülvizsgálata, hogy ne cipeljünk magunkkal feleslegessé vált „holtsúlyo­kat”. Gyenes László Pannónia konferencia Pénteken véget ért a há­romnapos székesfehérvári Pannónia konferencia. Az Al­ba Regia Napok­­ keretében megrendezett nemzetközi tu­dományos tanácskozáson a ha­zai és külföldi régészek meg­vitatták a Dunántúl történeté­nek legújabb kutatási ered­ményeit. Az emeleten _____nak. Névjegy nagyságú felirat mindegyiken. Igazgató. Olva­som, a soron következőn. Nem a titkárnő fogad „Milyen ügy­ben?” felkiáltással. Az ajtó valóban egyenesen a főnök szobájába nyílik. — Nálunk ez a divat — mosolyodik el csodálkozó te­kintetemre Takács György, a tatabányai VII-es bányaüzem igazgatója. — Bárki előzetes bejelentés nélkül elmondhat­ja ügyes-bajos dolgait. Min­den dolgozó előtt nyitva az irodám. Szinte mindenről tu­dok, ami az üzemben törté­nik. A problémát jelentő csa­ládi ügyek nagy része is va­lamilyen formában elém ke­rül. Bátortalan kopogás után fiatal szőke legény lép be. A Somlyó-aknáról helyezték ide, mondja- Ide könnyebb lesz naponta eljutnia, mert vidék­ről jár be. — Holnap reggel már mun­kára jelentkeznék­ — teszi hozzá a fiú. — Várjon csak egy kicsit — szól utána az igazgató. Kendőt ne feledjen el hozni. — Kendőt? Minek? — A fejére — hangzik válasz. — Túl hosszú a ha­n­ja. A munkavédelmi szabá­lyok előírják... — Kendőt nem hozok. In­kább levágatom. — Azt is lehet — moso­lyog a főnök. — Még jobb, mint a kendő. Ismét magunk maradunk a barátságos irodahelyiségben. — Előfordult már, hogy munkára jelentkezett valaki, dolgozott is vagy­ három na­pot. Előleget is kért, aztán lelécelt, nem láttuk többet. Ismét kopogás. Egy házas­pár nyit be. — Áthelyezéssel szeretnék a központi műhelyhez kerülni — mondja a férfi. — Felmondott néhány nap­pal ezelőtt­ Azt mondta, jobb, kényelmesebb munkahelyet talált, a vállalaton kívül. — hangzik az igazgató megfon­tolt érvelése. — Felmondá­sát elfogadták. Most mégis meggondolta magát. Nekünk viszont már jogilag semmi kö­zünk egymáshoz- vissza nem csinálhatunk semmit. A hű­ségpénzt ott is megkapja majd, és ezt a néhány napot összekötik. Semmiféle kárt nem szenved. Alig csukódik az ajtó, már újra nyílik. Nyugdíjas bácsi problémájával foglalkozik Ta­kács György. — Nincs is ma olyan nagy forgalom. Előfordul, — hang­zik az igazgató magyarázata —, hogy tízen állnak a szo­bámban. Mindenki bizalom­mal fordul hozzánk a legap­róbb problémával is. Talán ez is hozzájárul ah­hoz, hogy a VII-es bányaüzem szigorú munkafegyelméről is­mert. Ahol a vezetők min­dent megtesznek a dolgozók érdekeinek védelmében, ott a humanitás elvének figyelem­­bevételét elvárhatják, megkö­vetelhetik a legnagyobb fe­gyelmet is. Leszállás előtt a kasban kissé váratlanul ért az utolsó „Jószerencsét!”. Nem köszön­tés volt ez, hanem sóhaj, jó­kívánság, hogy épségben ér­kezzünk vissza, hiszen a föld mélyén a munka kiszámítha­tatlanabb, mint fönt, a fény­ben. Mozgó csillesor mellett ban­dukolunk. Néha zajosan ös­­­szetorlódnak, megállnak, majd erős rándulás után ismét el­indulnak a fekete alagutak apró szerelvényei... Különös szag érződik a levegőben. A robbantásról — tájékoztat kí­sérőm. Néhány, számomra bravúrosnak is mondható „akadályelhárítás” után elér­jük a frontfejtést. Meleg van itt, fülledt a­ levegő. A szén­falat fúróval bontja egy jól megtermett, széles vállú fia­talember. Mint amikor tech­nikai hiba miatt megszalad a film, egész teste átveszi a vil­lanyfúró rezonálását. Homlo­kán verejtékcsepp csillan, vi­lágos barázdát írva lesiklik a szénportól fekete arcon, és megbújik a száj szegletében. — Van itt szabad lapát — szólít meg egy bányász. — Hely is van, beállhat. Osztatlan derűt váltanék ki mindenkiből „szakavatott” mozdulataimmal. Eszembe ju­tottak azok a keserves órák, amikor jobb híján, ámbár ne­gyed ekkora lapáttal, nekem kellett fellapátolnom és be­hordanom az utcáról a tíz­egynéhány mázsa tüzelőt... Ezt a lapátot talán üresen sem bírnám el. A vasrámok közé kuporod­va ketten tízóraiznak, öröm­mel fogadom a szíves Invitá­lást. Itt lenn valóban job­ban esik a szalonna- a ke­nyér, mint odafönn, de még a víz is, a szénporos kulacs­ból. Egy­ helyen csoportosulást fedezünk fel- A fúró a felé­nek irányul. Mint a malom garatjából folyó liszt alá a molnár, úgy tartja markát kísérőm a nyílásból csurgó szénpor alá. — Ez már homok — mond­ják egyszerre többen. — Har­minc centi vastag lehet a szénréteg. A csapatvezető a sietségtől kipirultan érkezik, kezében még egy lámpával. Az egyik vájárnak munka közben el­romlott a lámpája. Anélkül nem folytathatja a munkát, öt szolgálta ki most a csa­patvezető. Ez sem történhetett volna meg harminc eszendő­­vel ezelőtt­.. dolgozunk együtt — vall társairól, munkájukról a csapatveze­tő. — Úgy vagyunk egymás­sal, mint a testvérek. A mi csapatunkba rang bekerülni. A legnehezebb munkát is megkönnyíti az összefogás, a kölcsönös bizalom... Itt egyik sem hiányzik. Magyar Emőke egyfor­ma aj­tók so­rakor Kölcsönös bizalom Régen

Next