Dolgozók Lapja, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-08 / 83. szám
Egy nap a külpolitikában az izraeli kihívás Az izraeli munkáspárt országos konferenciája keddi, befejező ülésén egyhangúlag határozatot fogadott el, amely kimondja, hogy Izrael nem tér vissza 1967-es határai mögé. A határozat a kongresszus támogatásáról biztosította a kormány politikáját, „védhető határokat” biztosító rendezést követel az arab—izraeli konfliktusban és elutasít mindenfajta nemzetközi vagy négyhatalmi biztosítékot, amely a rendezést elősegítené. Az izraeli kormánypárt a háromnapos konferencián teljes támogatásáról biztosította Golda Meir politikáját, azt, hogy Izrael nem hajlandó kivonulni a megszállt arab területekről. A határozat „lényeges területi módosításokat” követel ,• s ezzel ellentétbe kerül az amerikai Rogers-terv elképzeléseivel is, amely a megszállt területek nagy részének kiürítését tartalmazta és bizonyos határkiigazításokat javasolt. A konferencia másrészt támogatta azt a törekvést is, hogy új településeket létesítsenk a megszállt területeken. Az izraeli vezetők számítanak rá, hogy területi követeléseik nem találnak egyetértésre a nemzetközi közvéleményben, még Izrael barátai részéről sem. Galili tájékoztatásügyi miniszter kijelentette: „Várhatóan mindenfajta nyomást gyakorolnak ránk barátaink, hogy fogadjunk el olyan békejavaslatokat, amelyek semmit sem oldanak meg. Vissza fogjuk utasítani ezt a nyomást”. Nem kétséges, hogy Galili az Egyesült Államokat értette „barátokon”. Nem hivatalos részről az amerikai rosszallás már be is következett: Charles Yost, az Egyesült Államok volt ENSZ- nagykövete bírálta Izrael terjeszkedő politikáját a Life című hetilap legutóbbi számában megjelent cikkében. Most megállapítja a cikkben, hogy Izrael kiterjedt területi igényei azt jelentik, az izraeli kormány elutasítja a békés rendezést. Képtelenségnek nevezi a volt diplomata azt az izraeli próbálkozást, hogy biztonságára hivatkozva akarja igazolni a területi hódításokat. „Miféle biztonságot o adhat néhány kilométernyi területsáv a sugárhajtású repülőgépek és rakéták korszakában egy olyan kis országnak, mint Izrael?” — kérdezi. Yost hangja persze nem a Fehér Ház hangja, de nem kétséges, hogy a hivatalos Amerika sem hagyhatja majd szó nélkül azt a tényt, hogy Izrael most már nyíltan semmibe veszi „barátai” rendezési javaslatát is, nevezetesen a Rogers-tervet. Lehetséges azonban, hogy Nixon ezúttal ismét cserben hagyja saját külügyminiszterét is, mint ahogyan az már nem egy esetben megtörtént. Vagy, ha szóban hajlandó lesz is elítélni ezt az újabb izraeli kihívást, gyakorlatilag aligha fog bármit tenni ellene. Lévén, hogy Izrael eddig is csak azt tehette, amit washingtoni gazdái sugalmaztak számára.... Támadnak a felszabadító erők Laoszban és Dél-Vietnamban Saigon, AFP noka, hétfőn Saigonból A dél-vietnami hazafias erők tüzérsége a legutóbbi 12 óra alatt az amerikaiak több megerősített állását támadta. A saigoni amerikai parancsnokság szóvivője három támadást minősített jelentősebbnek. A dél-vietnami kormányhadsereg parancsnoksága szerdán megerősítette, hogy az 1. gyalogos hadosztály egységei kedden laoszi területen megtámadták a szabadságharcosok egy támaszpontját. A dél-vietnami kötelékeket amerikai helikopterek szállították Laoszba, a dél-vietnami fennsíkon, a hármas határ közelében, kedden is folytatódtak a nyolc napja tartó harcok. Laoszban a hazafias erők, keddre virradó éjjel hirtelen támadásba mentek át a Vientianét Luang Prabanggal összekötő út mentén levő megerősített állások ellen. Abrams tábornok, a Dél- Vietnamban állomásozó amerikai fegyveres erők parancsa Egyesült Államokba utazott, ahová Nixon elnök kérette tanácskozások céljából — közölte kedd este egy saigoni lap. Az amerikai parancsnokság megerősítette, hogy Abrams elutazott, de nem volt hajlandó közölni, hogy hová. Három amerikai diákszervezet kedden felhívást intézett tagjaihoz, hogy a május 5-én tartandó tiltakozási napon tüntessenek Amerika részvétele ellen a vietnami háborúban. Tavaly, ugyanezen a napon, országszerte tömeges tiltakozó tüntetéseket rendeztek amiatt, hogy egy háborúellenes gyűlésen Kent egyetemén a rendőrök lövöldözése miatt négy diák meghalt. A Thant ENSZ-főtitkár Kuba kérésére eljuttatta az ENSZ valamennyi tagjának azt nyilatkozatot, amelyet a VDK a külügyminisztériuma március 2-án adott ki, s amely hang DOLGOZOK EAFÍ S Randaranaike asszony ceyloni kormányfő bejelentette: haladó kabinetje ellen felkelést kíséreltek meg. A kísérletet meghiúsították. Politikai sztrájk egész Olaszországban Róma, UPI sei«Sfáá Szerdán Olaszország-szerte leálltak a gyárak, az üzletek, iskolák, bezártál, egyetemek, néhány órára megbénult a közlekedés. A három nagy olasz szakszervezet — a CGIL, CISL és UIL — felhívására 11 millió olasz dolgozó és alkalmazott lépett sztrájkba. Az eredeti tervnek megfelelően — szem előtt tartva a lakosság érdekeit — a városi közlekedés alkalmazottai, valamint az egészségügyi, illetve közszolgáltatások dolgozói csak korlátozott időre, órára tették le a munkát.2—4 Kedden sztrájkba lépett 150 ezer szálloda-alkalmazott is. A szálloda-alkalmazottak béremelést, rövidebb munkaidőt, jobb munkakörülményeket követelnek. A szerdai általános sztrájk célja: gyökeres társadalmi és gazdasági változások sürgetése. A sztrájkolók elsősorban a kormány nem kielégítő lakásépítési programja ellen tiltakoznak. Colombo miniszterelnök kedden arra figyelmeztetett, hogy a zilált olasz gazdaságot most igen súlyosan érintené egy általános sztrájk. Egyetlen nap munkabeszüntetés 114 milliárd líra (182 millió dollár) értékű termeléskiesést okozhat. Binh asszony tárgyalása Hartke szenátorral ... Párizs, MTI és szövetségesei csapatainak kivonási időpontját. A megbe Nguyeri Thi Binh asszonyba szélésen Binh asszony rámut adél-vietnami ideiglenes forra tott, hogy a vietnami helyzethalmi kormány külügyminiszter tartott párizsi értekezlet aztere, a DIFK Párizsban tár- indokínai háború folytatására gyaló küldöttségének vezetője irányuló amerikai kormánykedden megbeszélést tartott álláspont miatt jutott zsákutca Vance Hartke amerikai de bamokrata párti szenátorral, az Indokínában állomásozó amerikai csapatok teljes kivonásának egyik legfőbb washingtoni szószólójával. A tanácskozás után Hartle szenátor sajtóértekezletet tartott és ezen az előbbiekkel összhangban rámutatott, a Új-Delhi, PTI jelentésekre hivatkozva arról Kelet-Pakisztánból érkezett vél tudni, hogy a kelet-pakisz VDK és a DIFK képviselőivel menekültek elbeszélése szerint táni „felszabadító erők” kezére A megbeszélésen Binhasz folytatott eszmecseréi alapján az országrészben százával megkerült Kelet-Pakisztán egész szony hangsúlyozta, hogy kor- meggyőződése, hogy ha az el számolják le az ártatlan és fegy- keleti területe, a dél Chittamánya a vietnami probléma nők az év végéig hazarendelt vértelen embereket. Az öldök- gongtól az assami határ közebékés rendezésére törekszik, és Vietnamból az amerikai csapat lésben mindkét fél egyaránt lében, északon levő Syletig. kijelentette, ha az amerikai tokát, akkor a háború vége és vétkes — jelentik a nyugati A nyugat-pakisztáni egységormény valóban be akarja fe- az amerikai foglyok hazatérése hírügynökségeknek állítólag nagy szárazföldi, jezni a vietnami háborút, ak „kézzel fogható kor meg kell határoznia saját körül. Szörnyű mészárlás Kelet-Pakisztánban Menekültek vérfürdőkről tanúskodnak közelségben Kedden este érkezett meg tengeri és légi hadműveletek Chittagong kelet-pakisztáni után visszafoglalták a chittakikötőből Calcuttába a Clangongi katonai szálláskörletet és McNair angol gőzös, fedélzetén a város más részeit, Mudzsu- 120, különböző nemzetiségű bur Rahman sejk híveinek kekülföldi veszén maradt azonban Noakhali. A menekülők elmondták, Comilla és Mymensingh. Sylhet hogy Chittagong városa teljes négynapos harc után került a sen kihalt. Miután pénteken, kelet-pakisztáni erők kezére, az március 26-án, „elszabadult a A kelet-pakisztániaknak így pokol”, a lakosság legtöbbje is- megjavult az esélyük arra, délire menekült. Chittagong- hogy visszafoglalják Daccátban szanaszét hevernek a holt Az indiai jelentések azt is ellesték, sok már kilencedik nap mondják, hogy a nyugat-pasa, az utcákat csak a kóborisztáni katonai hatóságok 555 kutyák és a hollók „tisztogat- font sterling összegű díjat ígértek”. tek azoknak, akik az Avami „Nem lehet csal: az egyik Ligához tartozó parlamenti felet hibáztatni, mindkét fél képviselők bármelyikének nyoembertelenül brutális volt” — mára vezetnek, mondotta az egyik menekült. A szerdai indiai lapok közük „Olyan eset is előfordult, hogy annak a két kelet-pakisztáni bengáliak — kelet-pakisztániak származású, pakisztáni diplom gyilkoltak meg hidegvérrel magának a nyilatkozatát, aki punjabiakat.’’ Egy másik hite elítélte a nyugat-pakisztáni repült arról beszélt, hogy a hatóságok eljárását és Indianyugat-pakisztáni katonák házról-házra kormánytól kért oltalmat, járva K. M. Sehabuddin másodtkt kutattak bengáliaiak után. Kár és Amdzsadul Kük segéd„Két bengálit lábuknál fogva attasé közös sajtónyilatkozategy teherautó platójához kö- ban szögezték le: azért szakitottek, úgy, hogy miközben adottak kormányukkal, mert az kocsi haladt, fejük az utcakő- parancsot adott „ártatlan és véken roncsolódott harmadik szemtanú szét. Egy fegyvertelen kelet-pakisztániak állítása ádáz és esztelen lemészárlásaszerint április 2-án a tengeréra”. Leszögezték, hogy az összek négyszáz holttestet szálló Kelet-Pakisztánnak — mostak meg a chittagongi ki- „Bangla Desh”-nek — tartozkötő vízén. A kelet-pakisztáni hadműnak ezután engedelmességgel. A PTI hírügynökség arról is hadmű- „ ________ __ veletekről szóló jelentések még tájékoztat, hogy „hitelt érdemsúlyozta, hogy Nixon elnöknek most is főként „menekültekre” fő források” szerint a kétre„a háború vietnamizálásával” hivatkoznak és emiatt megbíztes kelet-pakisztáni polgárház háború meghosszabbítása a hatatlanok. A PTI indiai hírború halálos áldozatainak szócélja. ügynökség Calcuttát» érkező ma elért» a hatszázezret. Merénylet Stockholmban Stockholm, Reuter Merényletet követtek el szerdán reggel Jugoszlávia stockholmi nagykövetsége ellen. Két fegyveres ismeretlen hatolt be a követség épületébe, ahonnét nem sokkal később heves lövöldözés zaja hallatszott ki. A rendőrség azonnal a helyszínre sietett. A merénylők — feltehetően horvát nacionalisták — háromnegyed órán át a rendőröket is sakkban tartották, mielőtt megadták volna magukat. Rolovics nagykövetet három golyóval a testében szállították kórházba. A gyomrán és a lábán fején, a sérült meg. Állapota súlyos. A nagykövet titkára és a követség egyik fődolgozója is lövést kapott és kórházba került. Mint később kiderült, a két fegyveres útlevélkérelem ürügyével hatolt be a nagykövetségre. Elbarikádozták magukat a nagykövet irodájában, akit túszként fogva tartottak. A rendőrségnek végül sikerült rávennie őket, hogy engedjék el sebesült foglyukat és letartóztatta őket. Február 10-én horvát usztasa terroristák már követtek el hasonló akciót a göteborgi jugoszláv konzulátus ellen. Az esetet követően a jugoszláv nagykövetség a svéd kormányhoz fordult és fokozott védelmet kért a horvát nacionalisták terrorista akciói ellen. A vádló tiltakozik Washington, MTI Daniel százados (a vád képviselője a My Lai 1 vérengzés előidézőjének, Calley hadnagynak a perében) levelet intézett Nixonhoz s ebben élesen elítélte az elnököt, mert beavatkozott a Calley-ügyba. A levélben — amelynek a szövegét az ügyész hat amerikai szenátorhoz is eljuttatta — szemére veti Nixon elnöknek, hogy közbelépésével kárt okozott a katonai igazságszolgáltatási rendszernek és aláásta a bíróság tekintélyét. Az ügyész rámutatott, hogy „Calley-t előre megfontolt gyilkosság miatt ítélték el és most nemzeti hősként ünnepük, ugyanakkor pedig bírálják azt hat becsületes katonai bírót, a aki a hozott ítélettel példásan teljesítette kötelességét”. MTL i&m t JÁRMŰ ÉS ALKATRÉSZ KTSZ Talaj, Fazekas u, 14. alá felvess: hegesztőket, lakatosokat, segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. m V.B. K. M. Villamos Állomásszerelő Vállalati Gyára, Budapest XI., Kőérberki út 36. keres a Lábatlan Vékonypapírgyár munkahelyre lakatosokat, villanyszerelőket, férfi betanított munkásokat. Jelentkezés a gyár Lábatlan Vékonypapírgyár Búza kirendeltségénél, József munkahelyvezetőnél, 153 mellék. A DOROGI SZÉNBÁNYÁK gépkocsi részlege általános gépjármű szerelők és lemezlakatosok részére felvételt hirdet Bérezés kollektív szerződés szerint Juttatások: hűségpénz, prémium, nyereségrészesedés, illetményszén, étkeztetés, munkásszállás. Jelentkezni lehet: Dorog, Rákóczi út 67. HÚSVÉTI ITAL ÉS CUKRÁSZSÜTEMÉNY SZÜKSÉGLETÉT MEGOLDJA A TATABÁNYAI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT Ampeles Vermouth különlegesség Szovjet és lengyel vodkák Húsvéti süteményspecialitások Kitűnő import és belföldi likőrök. Széles bor- és üdítő ital választék. Minden kedves vendégünknek kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk. * #