Dolgozók Lapja, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

VASÁRNAP AZ MSZMÍ»f KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ara: 1 forint, Biztonságos raktárakban az ország kenyere Befejezéshez közeledik az aratás. A jelzések alapján be­csült adatok szerint a jövő hét elejéig az ország gabona­vetés-területének megközelí­tően 90 százalékáról levágják a kalászt. A földeken folyó szorgos, megfeszített munká­val egyidőben gondoskodnak a betakarított termés megóvásá­ról, biztonságos tárolásáról. Erről és a felvásárlás eddigi eredményeiről, tapasztalatai­ról Rékai Gábor, a Gabona Tröszt vezérigazgatója tájé­koztatta a sajtó munkatársait: — Az ország mintegy 1500— 1600 felvásárló helyén folya­matosan, szükség szerint éjjel­nappal dolgoznak. A termelő­kön és a szállítókon kívül öt­ezer-hatezer ember munkája biztosítja, hogy az új termés mielőbb a raktárba kerüljön. A felvásárló­helyek július ele­jétől eddig minden vasárnap tartottak ügyeletet, s ezeken a napokon is 5000—6000 vagon gabona került a raktárakba. — A termelők és az átve­vők jó együttműködéséhez kapcsolódtak a közlekedési tárca, — a MÁV, a Volán vál­lalatok, a MAHART — dolgo­zói, akik elismerésre méltó munkával ugyancsak messze­menő segítséget adtak a nagy­­mennyiségű gabona zökkenő­­mentes szállításához. — A gabona biztonságos tá­rolása mos­ lényegesen kön­­­nyebb, mint az elmúlt évek­ben. A jó felkészülés mellett a megfelelő minőség, a kedvező időjárás, a kombájnosok és a szállító vállalatok jó munkája lehetővé tette például, hogy a felvásárolt csaknem a felét mennyiségnek közvetlenül a földekről, a gépekről szállí­tották a raktárakba.­­ A Gabona Tröszt vállala­tai napi 10 000 vagonnyi termés átvételére készültek fel, s ez is egyik biztosítéka a zavar­talan munkának. A július 12— 18 közötti héten 50 000 vagon volt a teljesítmény, s ennyit várnak a hét végére is.­­ A gyorsjelentések szerint a Gabona Tröszt eddig mint­egy 170 000 vagon kenyérgabo­nát és 5000 vagon sörárpát vásárolt fel, s ez a mennyi­ség mindenütt biztonságos tá­rolóhelyen van. A várt termés 75 százalékát raktárakban tud­ják elhelyezni, 10—15 száza­lékát a gazdaságok bértárolás­ban vállalták, s ugyanilyen mennyiség kerül néhány hó­napra, — felhasználásig megfelelő szükségtárolókba.— — A jelzések szerint Csong­­rád, Baranya, Győr megyé­ben várhatóan a jövő hét kö­zepére elérik a tervezett gabo­nafelvásárlási mennyiséget. A betakarítanivaló fogytával a felvásárlás üteme most már csökken.­­ Az eddigihez hasonló jó összefogással, együttműkö­déssel, augusztus első felében raktárakba juthat az ország kenyere. A Budapest—Ferencváros pályaudvar Duna-menti teher­pályaudvarára naponta 30—40 vagon búza érkezik. Hétfőtől kéthetes nyári vásár Országszerte augusztus 2— 14-e között rendezik meg a hagyományos nyári szezonvé­gi ruházati vásárt — jelentette be a Belkereskedelmi Minisz­térium szombati sajtótájé­koztatóján Lantán Ferenc fő­osztályvezető. A vásárban mintegy 600 milió forint értékű árut — a tavalyinál 35 százalékkal töb­bet 20—40 százalékos enged­ménnyel. Budapesten 351 üz­let és áruház 190 millió forint értékű árualapját és kedvez­ményét árut hoz forgalomba. A vásár tekintve a lakosság körülbelül 220 millió forintot takaríthat meg. A szezonvégi vásárba be­vont cikkek körét és az enged­mény mértékét a vállalatok ezúttal is önállóan határozták meg. Központi intézkedés, hogy a vásárt nem hosszabbít­ják meg, s közben az enged­mény mértéke nem változhat. A tavaszi-nyári kiegyensúlyo­zottabb, javuló ellátás követ­kezménye a bőséges készletek kínálata. A legtöbb cikkből még gazdag a választék. A ki­árusításhoz ezúttal az ipari vállalatok is tetemes árualap­pal és pénzügyi eszközökkel járultak hozzá. Változások az áruhitel-akcióban A Belkereskedelmi Minisz­térium — a Magyar Nemzeti Bankkal és az OTP-vel egyetértésben — módosította az áruhitelakcióban árusít­ható cikkek jegyzékét. E szerint augusztus 2-től nem adják részletre a Ja­­wa M—20-as típusú, a Jawa 250-es és 350-es motorkerék­párokat és — az MZ gyárt­mányok kivételével — az egyéb import-motorkerékpá­rokat. Hitellevélre vásárolha­tók viszont a 125, a 175, a 250 köbcentis és az ennél nagyobb motorkerékpárok, továbbá az 1500 forintnál drá­gább vezetékes háztartási gáz­tűzhelyek és a hazai gyárt­mányú propán-bután gáztűz­helyek. A minisztérium ezzel kapcsolatban felhívja a vá­sárlók figyelmét, hogy a gáz­tűzhelyek hitelre történő áru­sítása nem jelenti egyben a bekapcsolási engedély meg­szerzését. Ugyancsak augusztus 2-től kedvezőbb fizetési feltétele­ket állapítottak meg néhány cikknél. A mosógépet ideig­lenesen 5000 forintig 10 szá­zalékos, azon felül 20 száza­lékos előleggel árusítják. Az év végéig 10 százalékos elő­leg lefizetésével kapható rész­letre mindenféle televízió, a Szatmár típusú, Videoton gyártmányú rádió és 5000 fo­rintig egyéb rádió, valamint magnetofon és háztartási var­rógép. Húsz százalék előleget kérnek az 5000 forinton fe­lüli rádiók és magnetofonok részletvásárlásakor. Mai számunkban: 25 éves a forint Kloss kapitány 4. oldal A népművelés és lehetőségei ( 5. oldal ) Születésnapi köszöntő helyett J 6. oldal ^ 3. oldal Fonal­feldolgozás Vértestolnán A tarjáni ÁFÉSZ még az év elején rendezte be Vértes­tolnán azt a fonalfeldolgozó üzemét, amely a Lakástextil Vállalat tatai szőnyeggyárá­nak dolgozza fel a különbö­ző szőnyegekhez szükséges alapanyagot Kezdetben 8 asszony talált állandó mun­kát, de most, hogy három műszakos lett az üzem, több mint húszan dolgoznak. Gyorsan megtanulták a tolnai asszonyok a gépek kezelését. A motringolás, a keresztor­­sózás, a csévélés mestersége nem is olyan ördöngős do­log és ma már szépen keres­nek vele, az átlagfizetés 1600 —1700 forint. Az idei jó eredmény kötelez ! Befejezte az aratást a Pilishegyi Ritka alkalom, amikor munkások és vezetők egyazon sikernek egyformán örülnek. Amikor úgy büszkék saját eredményeikre, hogy abban a mások szorgalmát, szaktudá­sát is messzemenően elisme­rik. Ilyen esemény, történt a minap a Pilishegyi Állami Gazdaságban. A gazdaság kol­lektívája minden eddigi esz­tendőnél korábban­­ már jú­lius 28-ra befejezte a kalászo­sok betakarítását. Rendkívül nagy szó ez, hiszen dimbes­­dombos vidékükön számtalan akadálya van a zavartalan munkának. A gyors aratás mellé egyéb öröm is járult: 19,2 mázsa lett a termés 1127 hold őszi búza átlagában. Eh­hez hasonló terméshozamra még nem volt példa a környé­ken. A sokévi átlag eddig 13— 15 mázsa körül mozgott —, a tavalyi, — melyet a kedvezőt­len időjárás nagyban befolyá­solt — 13 mázsa volt. Az idén országosan is jó a termés. Ám a pilishegyiek hol­danként hat mázsás többlete csupán az időjárással nem ma­gyarázható, mert akkor kön­­­nyen hamis következtetésre jutnánk. Nem így látják a gaz­daság vezetői sem.­­ A mostani eredmények­ben megtalálható az előző évek igyekezete, sok-sok fá­radsága, melyet a fejlettebb agrotechnika alkalmazása ér­dekében kifejtettünk. Azon voltunk, hogy minden évben nagyobb szakértelemmel, fo­kozott gépesítés mellett ter­messzük a gabonát. Nagyon sokat jelentett, hogy általá­ban minden munkát a legmeg­felelőbb időben végeztünk el. Igen jól sikerült a vegysze­res gyomirtás is. Azon vol­tunk, hogy valamennyi tábla megkapja a kellő mennyiségű műtrágyát. Volt tábla, amely­ben egyik, vagy másik munka késedelmet szenvedett — itt már nem is dicsekedhettünk hasonló hozamokkal. Optimá­lis időben, megfelelő kapaci­tással, jól szervezetten láttunk hozzá a betakarításhoz is. Eredményeinkben nagy a dol­gozók érdeme. Megértették és segítették a szakvezetést, kollektív összefogásnak is kö­­­szönhető, hogy mintegy 32 va­gonnal több gabonánk ter­mett. Ez csaknem e­­­ymillió forint többletbevételt jelent gazdaságunknak — mondotta Bódis József igazgató. Ez a gazdaság az eddigi be­takarítások alkalmával gyak­ran szorult idegen segítségre. Most elsőízben ők segítenek. Szerdán fejezték be saját gaz­daságukban a betak­­­rítást, csütörtök reggel pedig már hat kombájnnal és teljes szállító kapacitással átmentek a so­modorpusztai állami gazda­ságba. Közreműködésükkel napokon belül befejeződik ott is a betakarítás. A pilishegyi gazdaság dol­gozóinak a sikeres munka és a kedvező terméshozamok felet­ti öröme még egészen friss. De nem regisztráló, hanem ösz­tönző hatású. Erre lehet kö­vetkeztetni az igazgató szavai­ból: — Ezúttal vitathatatlanul bebizonyosodott, hogy ha a kalászosok termesztésével kapcsolatos feladatokat gon­dosan és időben végezzük el — az odaadó munkát még a mi gyenge talajú földjeink is képesek meghálálni. Ezért az idei jó eredmény kötelez ben­nünket a jövőt illetően. Egy héten belül hozzálátunk a műtrágyázáshoz, a vetőszán­táshoz, hogy ezúttal is jól elő­készített talajba, időben elvet­hessük a gabonát. Az időjá­rást sajnos nem tudjuk befo­lyásolni, de azon leszünk, hogy ami rajtunk múlik, azt mara­déktalanul megtegyük a­ jövő évi jó termés érdekében. Aratás után Gyermelyen A tervezettnél hamarabb, a hét közepén fejezték be az aratást a gyermelyi Petőfi Termelőszövetkezetben. Ebben az évben 1200 holdon termel­tek gabonát. Jól fizetett a bú­za, amelyből 21,03 mázsát, őszi árpából 26 mázsát, tavaszi ár­pából pedig 25,9 mázsát taka­rítottak be holdanként, így a tervezett 165 vagon helyett 250 vagon gabona termett Gyer­­melyen. Gondos szárítás és tisztítás előzi meg a gabona zsákolását. Jólesik a hideg víz a lapáto­­lóknak, akik a­­ közelmúltban készült fedett gabonatároló­ba szállítják a terményt. Légi- és víziparádé Az alkotmány ünnepe alkal­mából az MHSZ budapesti vezetősége ez idén is megren­dezi az immár több mint tíz éves múltra visszatekintő bu­dapesti honvédelmi napot, il­letve annak keretében az igen népszerű vízi- és légiparádét. A nagyszabású változatos program délelőtt 11 órakor kezdődik és több mint másfél órán át tart,

Next