Dolgozók Lapja, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-03 / 102. szám

1972. május 3. SZERDA AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évf. 102. sz. Ara: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!Fejlődött, mégis ellentmondásos a szakmunkásképzés —Több szakma és hely a leányoknak -Csökken a divatos iparok vonzása A szakmunkásképzés hely­zete Komárom megyében jobb, mint az országos átlag. megyei tanács végrehajtó bi­­­zottsága kedden megtartott ülésén ennek megfelelően ér­tékelhette a tennivalókat. Helységenként vizsgálták a szakmunkásképző intézetek körülményeit. Megállapíthat­ták, hogy a vállalatok felelős­ségüket felismerve foglalkoz­nak a szakmunkás utánpót­lással. Ennek köszönhető pél­dául az, hogy csaknem min­den iparágban megfelelő tan­műhelyekben, munkahelye­ken sajátíthatják el a szakmai fogásokat az ifjúmunkások. Annál nehezebb körülmények között oktatják elméleti is­meretekre a­ növendékeket. Zsúfolt a tatai, a tatabányai, az esztergomi szakmunkáskép­ző intézet. Kisbéren nincs sa­ját helye az iskolának. Vár­ható a helyzet javulása Kis­béren és Esztergomban. Mind­két helyen új tantermekhez jutnak az ipari tanulók. A végrehajtó bizottság fel­hívta a figyelmet arra, hogy Esztergomban a városi tanács gondoskodjék a majd megüre­sedő szakmunkásképző intézet helyi hasznosításáról. A fel­szabaduló épületbe általános iskolát lehetne elhelyezni. Vizsgálta a végrehajtó bi­zottság a mezőgazdasági és élelmezésipari szakmunkásta­nulók képzését, örvendetes, hogy sikerült javítani a sütő­ipar utánpótlását. A mezőgaz­daság különböző ágai iránti érdeklődést azonban nem le­het helyben kielégíteni. A ta­tai intézet együttműködik más iskolákkal, hogy a fiatalok kí­vánságuknak megfelelő szak­mákat sajátíthassanak el. Még mindig nagy gondot okoz a leányok képzése. A ne­hézségek csökentése érdekében alkalmas szakmákat. Gondos­­összesítik a lányok számára kodnak róla, hogy a jegyzék­be az eddiginél több ipari szakma kerüljön. Az iskolai felvilágosító munka, a pálya­­választási tanácsadó intézet útmutatása, a propaganda kü­lönböző eszközei szükségesek ahhoz, hogy a leányok bizto­sabban választhassák ki hiva­tásukat. Ezt segítik elő azzal is, hogy több kollégiumi he­lyet létesítenek lányok számá­ra. Örvendetes, hogy csökkent a divatos szakmák vonzereje. A múlt évinél kevesebb fiatal szeretne autószerelő, női fod­rász, élelmiszer-üzleti eladó lenni. Még mindig kevesen jelentkeznek azonban gépsze­relőnek, gépi forgácsolónak,­ szerszámkészítőnek, műsze­résznek, kőművesnek, vil­lanyszerelőnek és még több hasonló jó szakmára. Emelni kell az oktatás színvonalát — mutatott rá a végrehajtó bizottság. — A fő cél az, hogy szakmáját jól ismerő általános műveltséggel rendelkező szakmunkások ne­velődjenek az iskolákban. Foglalkozott a végrehajtó bizottság a tanácsi dolgozók káderhelyzetével. Több intéz­kedés várható a közigazgatás­ban dolgozók helyzetének, munkájának javítására. Kísér­leteznek a gyakornoki rend­szer bevezetésével. Számíta­nak a komáromi közigazgatás­ban dolgozó vezetőkre, hogy ne csak operatív irányítók le­gyenek, hanem segítsék elő beosztottjaik emberi, politikai, szakmai fejlődését is. erőt sugárzó felvonulása és vidám majálisa 28. szabad május elsején nem volt Komárom megyében egyetlen helység, ahol ne emlékeztek volna meg a munkásosztály nemzetközi ünnepéről. A felvo­nulásokat szervezettség, erő jellemezte. A menetekben résztvevőkről sugárzott a­­ jókedv, a bizakodás. A fel­­vonulók átvitték jó hangulatukat a kitűnően sikerült majálisok forgatagába. Megközelítőleg így lehet, jelle­mezni 1972. május 1-ét Komárom megyében is. Tatabánya Dorog Vendégeivel az élen elindult az emberfolyam, hogy nyolc­van perces folytonossággal elvonuljon a Széchenyi téren Dorogon élő hagyományai felállított dísztribünön helyet vannak a májust köszöntő foglaló díszelnökség előtt, ünnepnek: immár évtizedek Kikről szóljanak e sorok? A óta vetélkednek a nagyközség Előre a város következő 25 évének sikereiért. A jól előkészített felvonu­lásra gyülekezők kitűnő han­­gulatban sorakoztak. Pontosan tíz órakor csendültek fel az Erkel Ferenc zeneiskola úttö­rő zenekarának harsonái. A felvonulást a megye és a vá­­­ros vezetőiből és a munkás­­mozgalom veteránjaiból álló csoport nyitotta meg. A Tóth Bucsoki utca­­ gyalogjáróit zsú­folásig megtöltötték az érdek­lődők. Az úttesten pedig sor­ra haladtak el a munkásőrség, az úttörők, az ifjúgárdisták, a KISZ-fiatalok díszegységei. Az útvonalat díszítő zászlóerdő­ben ott lobogtak a testvéri­ országok, és a különböző né­pek zászlói. A színpompás menetben vitt táblákon Éljen a világbéke! Éljen a nemzet­közi munkásegység! Vietnamnak! Harcolunk Békét az imperializmus ellen! és még sok hasonló jelmondatot olvashattunk, nem hiányoztak a párt, az állam vezetőinek arcképei a menetből. Taps köszöntötte a szocialista bri­gádok jelvényének nagyított mását hordozó üzemi dolgozói­kat. A tatabányai Bányász Szín­pad jól összehangolt együtte­sének tagjai üdvözölték díszemelvény elé érkező üze­a­meket, a legjobb dolgozókat, akik fáradhatatlan munkájuk­kal járultak hozzá a munka­sikerekhez. A kitűnően szervezett me­net­­ néhány percre megállt, mikor a tanácsok dolgozóinak csoportja az emelvény elé ér­kezett. Sütő András városi tanácselnök lépett a mikrofon elé és a többi között ezeket mondotta: „A munkásosztály nemzetközi ünnepén, váro­­sunk , születésének negyedszá­zados évfordulója alkalmából köszöntöm városunk dolgozóit. A város fejlődésének nagysze­rű eredményei adjanak to­vábbi erőt a következő 25 év kialakításához. Építsük a szo­cialista jövőt!” A több mint 25 ezer felvo­nuló színes menetében lég­gömbök, miniatűr májusfák, virágok tömege adott színt, pompát. Nincs helyünk, hogy felsoroljuk a rengeteg ötletet, amivel az üzemek, a termelő­­szövetkezetek, a kisipari szö­vetkezetek, az intézmények, szervek dolgozói jelképezték munkájukat. Sok tapsot kap­tak — a többi között — a vá­góhíd dolgozói, csoportjuk élén jól megtermett hentesek lépdeltek kolbászfüzérrel a nyakukban. A KOMÉP dol­gozói épületek makettjeit vit­ték. A fémipari vállalat me­netéhez tartozott egy panorá­ma autóbusz, aminek ablakai­ból a legkisebbek integettek. Az erdészet menetéből gyöngyvirágok repültek a né­zők soraiba. A cementgyár makettjén füstölögtek az üzem kéményei.­­ A nagyszerű menet csak­nem két órán át vonult A Esztergom Amikor a május elsejékről számot adok, mindig megküz­dök m­inden szóért. Elégedett mégsem vagyok, hogy is le­hetnék, amikor a szavak gyöngyei sem képesek vissza­adni, amit a május elsejék hömpölygő emberáradata éb­reszt a szemlélőben, azt a sok színt, erőt, felszabadult vidámságot, elszánt szolidari­tást, nemes emberi érzelmet, amelyet a május elsejei fel­vonulások egyetlen eleven cso­korban nyújtanak. Így volt ez az idei eszter­gomi felvonulás alkalmával is, amikor a város vezetőivel és város egyre növekvő, izmoso­dó gyárainak munkásairól, a termelőszövetkezeti paraszt­ságáról, az intézmények dol­gozóiról, avagy a több ezres diákseregről? Mindannyiukról egyszerre, akik a proletariá­tus­ világünnepén kifejezték szolidaritásukat a harcoló vietnami nép mellett, szorgal­mas munkára hívtak minden­­kit a pártunk X. kongresszu­üzemei, intézményei, hogy melyikük dekorációja sikerül legjobban. Idén a Dorogi Szénbányák anyagellátó üze­mének dekorációja volt a leglátványosabb. Igaz, mészmű kemencéinek kivilá­­­gított képe is szép látványt nyújtott. A 22 ukeiii, intézmény szín­­pompás seregszemléje zajlott le május 1 délelőttjén. A fel­vonuló csaknem hétezer dol­gozó sorát a járás és a nagy­község vezetői, a munkásmoz­galom veteránjai, kiváló dol­gozók nyitották meg. Az ün­nepség vendége volt Tolmácsi Ferenc, a megyei pártbizott­ság titkára is. Nehéz lenne kiemelni a dolgozók, az üzemek soraiból is valamelyiket. Derűs, han­gulatos volt a demonstráció egésze. Zászlóerdők, színes léggömbök, termelési eredmé­nyeket hírül adó táblák emel­­kedtek a sorok fölé a magas­ba. Sok volt a figyelemre méltó ötlet, mégis az osztá­lyozó és homokvasút üzem érdemelte ki a legnagyobb tapsot. A szocialista brigádok eredményeit, vállalásait jelző táblákat vittek a dolgozók, a díszemelvény előtt pedig szí­nes léggömböket engedtek a magasba. A járási kórház-rendelőinté­zet fiataljai a népek barátsá­gát, szolidaritását szimboli­zálták soraikkal. Tetszett a gyógyszerárugyár zászlóerdőt lobogtató menete, s a Fém­munkás Vállalat, valamint a ruhagyár dolgozóit is nagy tapssal köszöntötték a műve­lődési központ előtti teret el­özönlő érdeklődők. délelőtti erőt sugárzó de­­sán hozott határozatok végre­ Délután hinták, céllövöldék monstráció a Május 1. park­ban, a Turul emlékműnél, a János-forrásnál és egyebütt kerekedett nagyszerű majáli­son folytatódott. hajtásáért, negyedik ötéves fogadták, várták az érdeklő­tervünk céljainak valóra vál­ d őket. Este a művelődési ház­iasáért. - ban táncesttel zárták a napot a Duna mentén A dorogi járás számos köz­ségében ünnepségekkel, meg­emlékezésekkel köszöntötték a dolgozók a munkásosztály nagy ünnepét. Nyergesújfalun a viscosagyár m­űvelődési há­zában május elseje jegyében közös ünnepséget rendeztek a község és a vegyipari üzem dolgozói a múlt hét végén. Az ünnepség szónoka Tolmácsi Ferenc, a megyei pártbizott­ság titkára volt. Ez alkalom­mal értékelték a gyárban dol­gozó szocialista brigádok mun­káját is. Hangulatos ünnepséget ren­deztek Lábatlanon is. A nagy­község dolgozói két irányból, a papírgyár felől és a vasbe­tongyártól indultak el, a so­rok a Dózsa György utcában egyesültek. A papírgyár, a kőfaragótelep, a vasbeton­­gyár, a cementgyár és a kis­ipari szövetkezet dolgozói a községi sportpályára mentek, ahol Szalai Béla, a papírgyár szakszervezeti bizottságának titkára mondott beszédet. Az ünnepséget kulturális és sportműsor követte. A szomszédos Duna menti községben, Süttőn május 1- én egésznapos programmal adóztak a hagyományoknak. Délelőtt nagyszabású lövész­versenyt rendeztek. Ötvenöten a sportpályán megrendezett majálison találkozott a köz­­­­ség apraja-nagyja. Kellemes, hangulatos, mondhatni csa­cs ami a festői Duna-ka­­nyart illeti: a délutáni órák­ban az üde zöldben pompázó ligetek, pihenő helyek meg­teltek turistákkal, pihenni vá­gyó emberekkel. A Pilis hegy­ség vadonjai is hangosak­­ vol­tak a turistáktól . Kellemes, emlékezetes tavaszi nap volt. Komáromban a Jókai ligetben felállított díszemelvény előtt, amelyen ott láthattuk Makri Pált, a megyei pártbizottság­­ titkárát, a város országgyűlési képvi­selőjét is, ezrek vonultak vé­gig. Számos nézője akadt a menetnek, sokan köszöntötték az ismerősöket, barátokat, családtagokat. A gyárak ve­zetői ott haladtak a dolgo­zókkal együtt, magasra emel­ve a zászlókat, Kádár, Fock és Losonczi elvtársak képeit. Sok anya kisgyermekét is el­hozta, volt, aki gyerekkocsi­ban tolta az aranyos ikre­ket, mások a­ nyakukban ci­pelték a lelkesen integető ap­róságokat. S hogy melyik üzemnek vagy hivatalnak a menete volt a legszebb? Ki tudná azt el­dönteni? ötletes­ volt a Sütő­ipari Vállalat dolgozóinak, az öntödei munkásoknak, a len­fonógyári munkásnőknek felvonulása, de lehetne sorol­a­ni számos más vállalatot. Az ifjúság, a munka öröme, de­rűje fénylett az arcokon min­denütt. f (Folytatás a 3. oldalon) Bányászok a menetben Mintegy 7 ezer ember színpompás demonstrációja Dorogon mérték össze erejüket a hon­ : fA 31 jfcaaay* ;/y § W védelmi vetélkedőn. Délután Az UNIKER Vállalat fiataljai Esztergomban népviseletbe lád­as volt Süttőn a május öltözve vonultak fel a népes csoport élén elseje. i

Next