Dolgozók Lapja, 1973. március (26. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-15 / 62. szám

*» EGY NAP a külpolitikában Egy tervezet margójára Érdekes hírt közölt a szovjet fővárosból a TASZSZ: kétnapos tárgyalás után összeállították a KGST és a Finn Köztársaság között kötendő egyezmény tervezetét. A tanács­kozások viszonylag rövid időtartama nem téveszthet meg senkit. Az ilyen jelentőségű dokumentumok nem egyik nap­ról a másikra, sőt általában nem is egyik évről a másikra születnek. Sok mindennek kellett történnie ahhoz, hogy ez a bizonyos szempontból feltétlenül úttörőnek számító okmány­­ elkészülhetett. Az eddig elvezetett folyamat két legfontosabb szektora a KGST fejlődése és a következetes finn politikai vonalvezetés. A KGST 1949-ben­ alakult meg Moszkvában a szocialista országok gazdasági együttműködésének szervezeteként. Ala­pító tagjai: Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyar­­ország, Románia és­ a Szovjetunió — a szervezethez még az alapítás esztendejében csatlakozott Albánia is, amely azon­ban 1962. óta gyakorlatilag nem vesz részt a KGST tevékeny­ségében. Ugyanakkor 1950-ben az NDK, 1962-ben pedig Mongólia csatlakozásával egészségesen szélesedett a tagság. Később két latin-amerikai ország, előbb Kuba, majd a közelmúltban Chile is kapcsolatba került a szervezettel, amelyben megfigyelőként részt vesz a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság, a Vietnami Demokratikus Köztársaság és Jugoszlávia is.­­ A szervezet legfelső szerve a Tanács, amelyben a tag­országok kormányai képviseltetik magukat általában kor­mányfői, vagy miniszterelnök-helyettesi szinten. Az együtt­működés az élet legkülönbözőbb területein mind intenzívebbé válik, előtérbe került az integráció komplex programja. Shultz elutazott Moszkvából George Shultz, az Egyesült szovjet—amerikai bizottság Államok pénzügyminisztere, társelnöke — üzleti megbe­­az elnök gazdasági tanácsadó- széléseket folytatott Vaszilij já szerdán elutazott Moszkva- Garbuzov szovjet pénzügyim­ből, ahol a szovjet kormány mszterrel és a gazdasági élet meghívására négy napig ven­ ^ képviselőivel i­degeskedett. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Szovjet hivatalos körökben Központi Bizottságának főtit- megértéssel fogadják az ame­­riára a Kremlben fogadt a likai félnek azt a szándékát, Schultzot. Mint Moszkvában hogy hivatalosan közölték, a meg­­dasagi a kereskedelmi—gáz­­kapcsolatok fejlesz­­beszélés során véleménycserét tese területén realizálja azokat folytattak a szovjet—amerikai a célokat, amelyekre vonatko­­kereskedelmi és gazdasági zólag megállapodás jött létre kapcsolatok jelenlegi helyzetét az 1972. májusában megtartott és fejlődésük távlatait érintő moszkvai csúcstalálkozó idő­­kérdések átfogó köréről." jön, és amelyek kifejezésre Ju­mi Shhultz — aki a kereskedel­­moltak a két ország megfelelő kérdésekkel foglalkozó megállapodásaiban. — »Ot>GOZÖK LAPJA Bizalomerősítő lépések A helsinki nagyköveti tanács- frontáció ezen a téren is fo­kozás a munkabizottságban nyegesen enyhült, folytatta az európai biztonsági Ennek megfelelően a szerdai és együttműködési értekezlet munkabizottsági ülést­kon­­előkészítését. Mértékadó for­­struktív, jó légkör jellemezte, másokból származó szerint a 34 érdekelt értesülés a NATO tagállamok és az el ország nem kötelezett országok fél­­diplomatái a tervezett konfe­­szólalásai egyaránt realitásér­­tend­ű első napirendi pontjá­­tékról, a felvetett problémák­nak tárgyalása során szerdán együttes megoldásának ige­­fog­lalkoztak először az úgyne-­­véről tanúskodtak. Mengyele­­vezett bizalomerősítő lépések, v­ol szovjet nagykövet a vitát nevezetesen bizonyos katonai mintegy összegezve hangsú­intézkedések témakörével. lgazda, hogy a még fennálló nehézségeket át lehet hidalni. A Szovjetunió a konzultáció A munkabizottság végül második szakaszában benyúj­­totte Svédországot, hogy fel­az­­ott új és kiegészített napirend első napirendi pontnak erről ai javaslatába belefoglalta a az aspektusáról állítson össze semleges és nyugati államok munkaokmányt, amely váz­­ide vágó indítványainak ősz-­latul szolgál majd­ a szövege­szes reális és elfogadható ele­­zést végző minicsoport szá­mét, így a kelet—nyugati kon­­mára. Arafat nem vállalja Az El Fatahnak nincs köze a bűntényhez N. Bejrút kijelentette, hogy dokumentu­mok állnak rendelkezésére an- Jasszer Arafat, a palesztinai­nak bizonyítására, hogy a Fő­­felszabadítási sze­vezet veze­­teje szeptember tagjai között lője a bejrúti Asz-Szajjad­ot- ott vannak az El Fatah geril­­mű lapnak adott nyilatkoza­­tai is. Erre­ az állításra vála­­jában szerdán leszögezte: szólva Arafat kijelentette: „e­z,mint a palesztinai felszabad!­ szervezet akcióiban, japánok, tási szervezet elnöke, nyíltan törökök, irániak, s más, a­ki­­kijelentem, hogy nem tartozik lág négy sarkából érkezett rám, s nem is áll módomban harcosok is részt vettek, mi megakadályoznia Fekete szép- különös van akkor hát abban, tember szervezet tagjait ak­ ka a különböző palesztinai el­­d­eik végrehajtásában”. lenállási mozgalmak tagjai kö-Arafat, aki egyben az El ZÜ1 is egyesek csatlakoznak Fatah gerillaszervezet vezető­ ehhez a szervezethez?- je is, a Fekete szeptember tag­jai által végrehajtott Kharto- New York tmi terrortámadás óta több­ször is cáfolta, hogy bármely, az Egyesült Államok to­­általa képviselt szervezetnek vább fokozza az Izraelnek köze lenne a szégyenletes bűn­ nyújtott katonai támogatást. A tényhez. Szerdán megjelent New York Times című lap a nyilatkozatában rámutatott, hadügyminisztériumból és a­hogy a khartoumi akció a pa- külügyminisztériumból szer­­kesztinok végső elkeseredése- értesülésekre hivatkozva nőm brutális kifejezése Volt. közölte, hogy az Egyes lt Ál- A khartoumi események lamok „újabb kötelező i­sége­­után Nimeri, szudáni államfő­ket” vállalt magára Izraellel szemben. A Golda Meir izraeli mi­niszterelnök legutóbbi was­hingtoni látogatása­­ alkalmából megkötött megállapodás alap­ján az Egyesült Államok az eddigieken felül további 24 Phantom és 24 darab Skyhawk típusú vadászrepülőgépet ad Izraelnek a korábbi megálla­podásokban megígért 42 Phan­­tomon és 80 Skyhawk-on fe­lül. Ugyanakkor az Államok­­ segítséget Egyesült nyújt Izraelnek egy saját konstruk­ciójú, korszerű­­ sugárhajtású vadászrepülőgép gyártásának elindításához is. Nagy aktivitás a jelölő gyűléseken Szerdán 281 jelölő gyűlést mét nemzetiségi kórus adott le. Szavai megnyugvást tartottak a megyében. Legtöbb műsort, Alsógalla német nem­ tettek a felszólalókban. Kel­Et-­bet a komáromi és a dorogi já­ zetiségű választópolgárainak mondotta, hogy minden olyan rásban, szám szerint 103-at, nagy gyönyörűségére. esetben, amikor a város fej-illetve 83-at. Az eddigi több száz jelölő gyűlés tapasztala­ érdekeit, ezt előzetesen meg­*«• Johnt hi­mnirzkc emelte, hogy nagy sza­von kéglik az emberek fel­ lődése érinti az egyes lakosok­­ai alapján már lehet bizonyos következtetéseket levonni a iSSStSfS. emlit&re „«6. „k megnyilvánuló bizalomra a gyűlések aktivitására vonat­­s­kozóan. asszony is ott ült a széksorok­ban, hallgatva a beszédeket, az ajánlásokat. Eljött a választók közé Szunyogh László, a váro­s községekben, városokban s a­ pártbizottság titkára, szép nagy számban jelennek meg előadásban vázolva Tatabánya a választópolgárok ezeken a fejlődését, a tanács testületi jelölő gyűléseken. Az érdeklő­ tevékenységét, a lakosság élet­­ét és egyrészt a jelölt szeme­ színvonalának gyors növeké­­lyének, másrészt a helyi politi­­kósét. Herczegh László, a Ka­ka céljainak szól, így a ha­­zafias Népfront városi bizott­­lasztók nemcsak azt mondják sagának elnöke pedig­­ arról él, hogy ők személy szerint szólt, hogy a népfront jelöltjei milyen embernek ítélik meg milyen jó munkát végezhetnek a jelöltet, hanem azt is, mit várnak tőle, majd a tanácsban, a lakos­ság érdekében, ha megválasz-Az előterjesztett javaslatok tasra kerülnek­­általában közérdekűek. Tata- a 19. számú választókerület­­bányán, Tatán és Esztergom- ben Sütő Andrást, a városi tó­­ban például sokan tettek ja­­nács elnökét javasolták ja­vaslatokat a köztisztaság ta­­nácstag jelöltnek. Az alsógal­vításra. Számos helyen sült fel javaslatként az me­nt­és járdaépítés, a jó ívóvíz be­vezetése. A jelenlévő vezetők ezekre a javaslatokra mind­járt helyben válaszolnak,, il­letve feljegyzik őket és eljut­tatják az illetékes testület­hez. A Hazafias Népfront fe­lalak nagy ovációval fogadták a javaslatot, hiszen­ Sütő And­rást eddig is mindig felkeres­hették gondjaikkal. A 20. számú választókerület lakói Bölcs Ferencet, az AFIT tatabányai üzemének eszter­gályosát jelölték tanácstag­jöltjeit. általában alkalmasnak "ak­­it is jól ismerik, hiszen tartják, mivel legtöbbje -mint TMint a Hazafias Népfront kor­tanácstag, eddig is példásan hett bizottságának titkára, vett részt a lakosság ügyeinek már eddig is számos jó köz­­intézésében. Tatabánya alsógallai terü­letén szerdán este a 19. és a 20. számú tanácstagi válasz­tókerületben tartották meg a­deményezéssel hívta fel ma­gára a figyelmet. Sok értékes javaslat is szü­letett a jelölések kapcsán, szá­mos tartalmas felszólalás Hazafias Népfront jelölő gyű- hangzott­­ el a választópolgárok részéről. Többen érdeklődtek arról, hogy a város távlati rését. Nem hiányoztak az ün­­­nepi hangulat kellékei, Alsó­­galla nemzetiségi lakossága fejlesztése során Alsógalla most is kitett magáért. Sőt, a egyes részei nem kerülnek-e a „szomszédok” is kifejezésre kisajátításra. Mások a rossz juttatták nagyrabecsülésüket autóbusz-közlekedés miatt se­­a Hazafias Népfront rendez­­tették ki aggodalmukat. Süte­ményei iránt R­ sergallai­né­ András válaszolt a kérdések-jelentek meg a régi tőzsgyöke­­res lakosok. Ami pedig külön L 1973, íttámus 15. esfitäfröHs Szovjet—olasz közlemény Moszkvában közleményt a kambodzsai néppel, továbbá hoztak nyilvánosságra az az arab népeknek az izraeli SZKP és az OKP küldöttségei­ agresszió ellen vívott harcá­­nak tárgyalásairól. A megbe­­val. széléseket március iás 13-án tartották a szovjet főváros­ban. A szovjet pártküldöttsé­get Leonyid Brezsnyev, az A küldöttségek üdvözölték a kommunista- és munkáspár­tok, az összes nemzeti felsza­­badítási és haladó társadalmi SZKP Központi Bizottságának erők vívmányait Európában, főtitkára, az olasz pártküldött- Ázsiában, Afrikában, Ameri­­­sé­’et Enrico Berlinguer, ^­az­kában, a Francia Kommunista Olasz Kommunista Párt főtit­­kárt sikerét a márciusi nem­kára vezette.­zetgyűlési­­ választásokon. Az SZKP és az OKP vele- Hangsúlyozták teljes szolidari­­ménye szerint Európában tájukat a forradalmi Kubá­­megvannak a reális lehetősé­­gek a chilei testvérpárttal és nek arra, hogy radikális sor­ a Chilei Népi Egység kormá­­dulat . történjen a feszültség nyával. enyhítésére és a béke, a biz­tonság és az együttműködés felé — állapítja meg többek között a közlemény. Az euró­pai biztonsági értekezletet össze lehet és össze kell hív­ni az év első felében. Mindkét párt forrón üdvö­zölte a vietnami nép győzel­mét a nemzeti függetlensé­gért, a békéért, és a haladá­sért vívott hősies harcában. Méltatták annak az önzetlen és sokoldalú segítségnek a je­lentőségét, amelyben a­­ szo­cialista országok, mindenek­előtt a Szovjetunió részesítet Mindkét delegáció megálla­pította, hogy az ÖKP és az SZKP közötti kapcsolatok kedvezően fejlődnek, fokozó­dik együttműködésük az im­­perialistaellenes harcban. Új­ra megerősítették törekvésüket arra, hogy a jövőben is fej­leszteni és erősíteni fogják a két párt hatékony testvéri együttműködését, a hagyomá­nyos baráti kapcsolatokat Szovjetunió és Olaszország­ né­­­pei között politikai, gazdasági és kulturális téren. Az OKP küldöttsége ezzel féli és részesítik a vietnami kapcsolatban hangsúlyozta, népet, méltatták a világ min­den demokratikus erőinek szé­les körű nemzetközi támoga­tását a vietnami nép számára. Az SZKP és az OKP hangsú­lyozta annak szükségességét, hogy fokozni kell a küzdelmet a megállapodások teljes vég­hogy a szovjetellenesség min­den­ formája káros. Az SZKP újra megerősítette változatlan szolidaritását az olasz kom­munisták küzdelmével a béké­ért, a demokráciáért, és a tár­sadalmi haladásért. A tárgyalásokat az SZKP és­rehajtásáért, valamint segítse­ az OKP közötti kapcsolatokra Bet kell nyújtani az ország jellemző barátság és kölcsö­­újjáépítéséhez.A női megértés légkörében tar-Mindkét párt megerősítette tották —, állapítja meg befe­­teljes szolidaritását a laoszi és j­elésül a közlemény. JIcí/Mssebb HÍREINK Moszkva Moszkvában szerdán bezár­ Budapest Vályi Péter, a Miniszterta­­ta kapuit a magyar környezet­­nács elnökhelyettese szerda védelmi kiállítás. A kiállítás délután hazaérkezett észak­­són szovjet és magyar észak- amerikai útjáról. Az Amerikai emberek tapasztalatcseréket Egyesült Államokban Frede­­folytattak a környezetvédelem r’ck B. Dent kereskedelmi mi- és a vízgazdálkodás kérdései- tisztet, Kanadában Mitchell­ről Accrában fotókiállítás nyílt Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából. A Sharp külügyminiszter meghí­vására tett hivatalos látoga­tást. Ugyancsak hazaérkezett Nagy János külügyminiszter­­helyettes, dr. Szalai Béla kül­kereskedelmi miniszterhelyet­tes és Fekete János, a Magyar megnyitón Paul K. Nkegbe Nemzeti Bank elnökhelyettese, Ghánai oktatásügyi miniszter akik a miniszterelnök­ helyet­­méltatta a magyar költő mun­ test észak-amerikai útjára elkí­­kásságát. sérték. Acera Az 1848-as forradalmak Európában fontosabb: Pozsonyban tör­vénybe iktatták a jobbágyok felszabadítását, a köztehervi­selést és a törvény előtti egyenlőséget. A forradalom következő ál­lomáshelye Berlin volt, ahol március 18-án került sor a bé­csiekhez hasonló összeütkö­zésekre- A porosz demokrata-Kevés forradalomnak jósol- 28-én kikiáltották a köztársa­ egész Birodalomnak alkot­ kus,­a refombarát erők gyón­­ták meg annyian a jöttét és Ságot. Az ország irányítását irányt követelt. Ez indította g^® 8« miatt azonban az it, várták érkezőét, mint az egy, a felkelők által kijelölt el azt a szervezkedést, amely e­el"*", eredmények viszonylag 1848-as forradalmakét Euró- ideiglenes kormány vette át. március 13-án Bécsben is a szerények voltak, bokkal na­pában. A várva várt forrada- Ez a kormány — egy kivétel­ a tüntetők és a katonaság ős­­ Syobb jelentőségű­­ volt az sem elérkezett és a futótűz lel — polgári politikusokból szeütközéséhez vezetett Mivel osztrákok­ altat­a megszár­t gyorsaságával szaladt végig a állott, de azt a felkelők se- a nyugalmat nem sikerült Észak-Olaszországban Beán­kon­tinensen. raiban lévő munkások ezekben helyreállítani, az udvar me- i­­ Az 18­8-as és forradalmi a napokban ellenőrzésük alatt ijesztette Metternich kancel­­liltort felkelése. Mind Milano­­fejleményei január 12-én ma­ tartották. Ez a magyarázata járt. A császár alkotmányt bar1’ ,rru v­elence var.osa Dami lermóban Szicília fővárosé­ annak, hogy sikerült kikény- ígért, beleegyezett a sajtósz­ a­­nw“"c.1.us !°~an iot>t,an­ land'- ban indultak el. Az ekkor ki­­szeríteniük a munkához való hódságba és a nemzetőrség az e,,s ® ne,t­ensk^. „T tört felkelés nyolcnapi küz­­jog deklarálását, és az általa­ szervezésébe. A bécsi fejlemvé­­delem után kiverte a főváros- noi munkanélküliség közül- nyék egyelőre megálltak itt, bár a szigetet birtokló nápolyi ményei között munkát biztosi- hogy május­ közepén majd az király csapatait. A győzelem jó nemzeti műhelyek meg­ elégedetlen diákok újabb fél­osztrák katonaság mindkét vá­­­rost kénytelen volt kiüríteni. Rövidesen a független Piemont és más itáliai államok is fel­A.II Uly uscipauil U gy UCLICIU ^ uvumcu n Uiug­ ci­gcuciica umAUA ujaou ICL- i ,, , , „ meghozta gyümölcsét, az ural­ szervezését. A kormány egy­ lépése a császárt is menekü­­lettek az osztrák naaero e­­l­len. Észak-Olaszországban osztrákellenes nemzeti függet­lenségi háború bontakozott ki, amely jelentősen lekötötte Ausztria erejét. A népek tavasza még egy, elkésett meglepetést tartoga­tott: az áprilisban lezajlott kodó február 10-én alkotmányt ben megkezdte a nemzetgyű­­lésre késztesse, adott a szigetnek, majd rövi­­desi választások előkészítését. Bécs forradalma hatott Pest­­iesen szárazföldi országré­ A nemzetgyűlését, amelynek­re is, ahol március 15-én a szének is. A példa gyorsan feladata az­ új köztársasági radikálisok Petőfi és Vasvári hatott Itáliában. Toscana, Pie- alkotmány kidolgozása volt, vezetésével kiharcolták a cen­­mont és a Pápai Állam egy A franciaországi hírek nyug­­tara eltörlését. A magyar fő­­hónapon belül követték, talanságot okozták szerte város eseményeinek jelen­tősé­ A láncreakciót azonban nem Európában. Elsőnek, még fele­ge elsősorban az, hogy a for- Palermo, hanem Párizs indí­­tuár végén, a Rajna-menti radalmi ifjúság az elkövetkező előkészületek után, május 18- totta el. 1848. február 23-án Baden nagyhercegségben, két­ hétben bátorítani, s ha án a Majna-menti Fr­ankfurt­­egy békés reform lakom­a be- majd március elején Bajorot-, kellett: kényszeríteni tudta a bán összeült az a parlament, tiltása miatti tiltakozás a ka­­szag fővárosában jelentkezett pozsonyi törvényhozást. Ennek amelynek liberális és demok­a párizsi események hatása, eredményeként megszavazták vala tagjai nem kevesebbet Ezután a Habsburg birodalom és Béccsel is elfogadtatták az akartak, mint kidolgozni az fővárosa, Bécs következett.- áprilisban szentesített terve- egységes Németország alkot­ Itt az eseményeket a közeli nyékét' Magyarország alkot­­ó lányát A törekvésnek kevés Pozsonyban , ülésező magyar mányos monnarchiává alakult, realitása volt, hiszen a né­­orsz­ággyűlés fejleményei is felelős kormánnyal, évenként met nyelvterület kisebb­en­­segítették. Pozsonyban ugyan­ összeülő népképviseleti or­­gyok forradalmai megállották tanúsággal való összecsapás­ra, majd fegyveres harcra ve­zetett. A király úgy vélte, hogy miniszterelnöke menesz­tésével megmentheti a helyze­tet. A lépéssel azonban elké­sett és magának is menekül­nie kellett. Párizsban február is Kossuth március után or­szággyűléssel -De ami­­ a­­ leg- a kisebb-nagyobb fejedelmek

Next