Dolgozók Lapja, 1975. október (28. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-01 / 230. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 1975. októberi. XXVIII. évf. 230. sz. szerda AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ara. g0 filér 9 BManács tiltakozása Az Országos Béketanács el­nöksége mély felháborodással fogadta a spanyol fasiszta vér­bíróság ítéletét az öt hazafi halálra ítéléséről. A halálos ítéletek végrehajtását a hala­dó emberiség ellen elkövetett olyan bűnténynek tekintjük, amelyért a fasiszta hóhérok­nak felelniük kell a spanyol nép, s az egész emberiség előtt. A francoista rezsim a barbár gyilkosságokkal, korábbi gaztetteit amelyekkel tovább te­tézte, nem tudja megállítani a történelem kerekét. Mélysége­sen elítéljük a spanyol fasisz­ták újabb bűntettét, és köve­teljük valamennyi politikai fo­goly azonnali szabadon bocsá­tását. A magyar Béketanács elnöksége teljes szolidaritásá­ról biztosítja a spanyol hazafi­akat, akik a fasizmus megdön­téséért, a demokrácia helyre­állításáért és az emberi jogok érvényesüléséért harcolnak Spanyolországban. Meggyőző­désünk, hogy a spanyol haladó erők egysége, összefogása, kö­zös harca győzni fog, és véget vet a hosszú idő óta tartó fa­siszta terrornak. Aláírták a magyar—kubai tárgyalások jegyzőkönyvét A tárgyalások jegyzőköny­vének aláírásával véget ért Budapesten a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési bizott­ság ötödik ülésszaka. A Par­lament delegációs termében kedden délután írta alá a zá­róokmányt dr. Szekér Gyula és B. Castilla miniszterelnök­helyettes, a bizottság két társ­elnöke. 24. A küldöttségek szeptember és 30. között folytattak tárgyalásokat Budapesten két ország közötti gazdasági a kapcsolatok helyzetéről és to­vábbfejlesztésének lehetősé­geiről. Áttekintették a leg­utóbbi ülésszak óta végzett együttműködési munkát, külö­nös tekintettel az 1973. no­vemberében nyújtott magyar hitel felhasználására. Megálla­pították, hogy időarányosan, megfelelő ütemben került sor ennek felhasználására, de kutatni kell azokat az újabb lehetőségeket, amelyek megfe­lelő feltételeket teremtenek a teljes hitelkeret kiaknázásá­ra. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom dinamiku­san fejlődik, az idén az 1974. évihez viszonyítva várhatóan 78 százalékkal növekedik, amihez az is hozzájárult, hogy szélesedett a Kubába irányuló magyar exporttermékek vá­lasztéka. B. Castilla nyilatkozott kubai küldöttség tárgyalásai­­­ról: — Elégedettek vagyunk a tárgyalások eredményeivel — mondotta. — A jegyzőkönyv­ben rögzített együttműködé­si feladatok teljesítése mind­két ország javát szolgálja és kifejezi azokat a jó kapcsola­tokat, amelyek a két ország népe, pártja és kormánya kö­zött kialakult. — Megbeszéléseinken egyet­értettünk abban, hogy folytat­juk a következő tervidőszakra vonatkozó népgazdasági ter­veink egyeztetését, s arra tö­rekszünk, hogy a tervkoordi­­n­ációt folytató önéra b­v M­z­ újság legközelebbi üléséig, tehát még az idén, mindkét fél egyetértésre jusson a még hátralévő kérdésekben is. A gazdasági együttműködésben új lehetőséget jelent a magyar híradástechnikai iparban és a mezőgazdasági géngyártásban elért fejlődés. Tárgyalásain­kon szóba került az is, hogy a magyar fél fokozott részt vállal a kubai kikötők gépe­sítésében. A közületek őrizzék gondosabban értékeiket! Tanács vb Kisbéren Kisbér—Hánta közös taná­csú nagyközség végrehajtó bi­zottsága keddi ülésén a köz­rend és közbiztonság helyze­tét tárgyalta. Megállapította, hogy az eddigi jó körülmé­nyek tovább javultak. A ta­valyi és az idei esztendő azo­nos időszakában a bűncselek­mények száma 23, illetve 20 volt. Még ennél is kevesebb lett volna, ha a különböző kö­­zületek nagyobb gonddal őr­zik értékeiket. Ez a kívánság indokolt, hiszen amíg tavaly két esetben rövidült meg a köztulajdon, addig az idén már hat ilyen károsodás tör­tént a már említett azonos időszakban. A végrehajtó bi­zottság rámutatott, hogy né­hány közületi vezető nem elég­gé lelkiismeretesen hajtja végre a rendőrség figyelmez­tetéseiben ajánlott intézkedé­seket. Kevesebben nyúlnána­k hozzá illetéktelenül a gántulajdonhoz is, ha a ma­ja­rak gazdái néha nem lenné­nek annyira figyelmetlenek. Örvendetes, hogy viszonyla­gosan kevés garázda, csend­háborító zavarja a közrendet. Az eredmények egyike, hogy a nyomozások mintegy 90 szá­zalékban derítik fel a tettese­ A bűnesetek elkövetéséhez — többségében — az alkohol adja a „bátorságot”. A tör­vényes rend megsértőinek je­lentős hányada viszonylago­san alacsony műveltségű , és elég sok a visszaeső bűnöző. A fiatalkorúak megtévedésé­nek hátterében csaknem min­dig megtalálható a rossz csa­ládi légkör. A végrehajtó bizottság el­fogadta a beszámolónak azt a megállapítását, hogy még na­gyobb erőfeszítések szüksége­sek a közlekedési balesetek megelőzéséhez. Számuk, saj­nos, emelkedő. Volt közöttük egy halálos kimenetelű is. A balesetek többségét meg le­hetett volna előzni. A bajt ugyanis gyorshajtás, szabály­­talan előzés, hibás kanyaro­dás, a követési távolság el­hanyagolása, esetenként pedig ittas vezetés okozta. A végrehajtó bizottság mutatott, hogy a javulás rá­a rendőrség következetes mun­kájának, az önkéntes rend­őrök és a munkásőrök rend­szeres segítségének köszönhe­tő. A jó közrend és közbizton­ság tovább javult, s újabb in­tézkedésekkel kiküszöbölhe­tők a még­ meglévő hibák. Ezért szükséges például veszélyeztetett családok ismé­­­telt felülvizsgálása, a körük­ben élő fiatalkorúak támoga­tása. " Meg kell találni azo­kat, akiken alkoholelvonó-kú­­rával szükséges segíteni. S na­gyon lényeges, hogy az álhu­­man­izmust elkerülve, határo­zott intézkedésekkel előzzék meg a nagyobb hibákat. F. A. Ahmed Jugoszláviában Magyarországon tett látoga­tása után kedden több­napos baráti, hivatalos láto­gatásra Jugoszláviába érke­zett Fakhruddin Ali Ahmed, az Indiai Köztársaság elnöke. A magas rangú vendéget Brioni szigetén vendéglátója, Tito el­nök köszöntötte. Az államfői megbeszéléseken a jugoszláv— indiai kapcsolatok fejlesztésé­ről és időszerű külpolitikai kérdésekről lesz szó. Mai számunkban: Igényesebb vezetést! A kiváló 3. oldal 4. oldal Fiatalok egymás között 5. oldal í Óvjuk a dolgoz munkáját és javaitI 25 éves a polgári védelem A fegyveres erők napja al­kalmából emlékeztek meg polgári védelem fennállásának a 25. évfordulójáról kedden Ta­tabányán, a megyei tanács székházának nagytermében. Az ünnepséget dr. Kiss István, a megyei tanács elnöke, a Ko­márom megyei polgári véde­lem parancsnoka nyitotta meg.­ Az ünnepség díszelnökségében helyet foglalt a honvédelmi miniszter képviseletében Kiss Lajos vezérőrnagy, Makri Pál, a megyei pártbizottság titkára, Budai Károly, az SZMT veze­tő titkára, dr. Németh Nándor, megyei rendőr-főkapitány Szunyogh László, a tatabányai városi pártbizottság első titká­ra, Kroszner László, a Dorogi Szénbányák igazgatója, a me­gyei párt-végrehajtó bizottság tagjai, Kis János, az MHSZ a megyei titkára, Anatolij Iljin, hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet déli hadse­regcsoport ezredese is. Az elnöki megnyitó után Veres Lajos őrnagy kihirdette a honvédelmi miniszter dísz­parancsát. Majd alezredes, a polgári Kun István védelem megyei törzsparancsnoka mon­dott ünnepi beszédet. Hang­súlyozta, hogy megtisztelő fel­adat a dolgozó nép egészségé­nek, a munkavégzés feltéte­leinek, a javaknak a védelme, sorban a Szovjetunió nyújtott A polgári védelem az elmúlt a magyar polgári védelemnek, negyedszázadban állományával További feladatként a fegyel­­és eszközeivel eredményesen merett, a tudatos munkát se­, járult hozzá az ország általa­ lölte meg ünnepi beszédében nős honvédelmi felkészítését Kun István alezredes­­hez. Szép példái voltak a Katona Mihály, a Komárom helytállásnak — mondotta — megyei Hadkiegészítő és Tern­­a dunai, a tiszavölgyi árvizek létvédelmi Parancsnokság ve­­ell­­gi küzdelmek, az élet újra­­vetője a honvédség nevében indításában­ végzett munka, köszöntötte a jubiláló polgári _________ védelmet. Dr. Kiss István ki­tüntetéseket nyújtott át. A Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát kapta: Lázár József, Varga József, ezüstfokozatot kapott Varjú HHH János, Sárközi Géza, Tarcsa, vif 1 Béla, Rosta András, id. Sátek Károly. A további kitünteté­seket Kun István adta át. 25 ....... | éves szolgálat után Szolgálati­­ I Érdemérmet kapott: Száki Bálint, Turbacs Lajos. Hon­védelmi Érmet kapott: Balogh Pálné, Egerszegi Ferenc, Krajczár György, Marencsák­­­i Pál, dr. Nedeczky Árpád, Pa­sSa­róczai Imre, Rezsnyák Győző­mé, Szűk Sándor, Bartal Gyu­la, Farkas József. Vári Frigyes, Kun elvtárs köszönetét mon- Zárai Oszkár, Boltsek István- Csapó János, dr. Eke Je­nőit minden szervnek, intéz­­ni sz Fitos Géza, dr. Fülöp Mi­­ménynek azért, hogy hozzá­­hály, Kerekes László, D. Ká­­járult a polgári védelem fel- Inya Lajos, Körös Józsefne, adatainak ellátásához, fejlesz- Sulyok Ferencné Benedek téséhez. Az elismerés hangján Károly, dr. Bombicz József, szólott azokról, akik hosszabb- Lukasz Sándor, Megyeri Ja­­rövidebb ideje, sokan 25 éve, nos, dr. Schlosszer István és akár társadalmi munkások- Vízi Erzsébeti _ Többeknek ként, akár hivatásszerűen lát- nyújtottak át dicsérő oklevelet, ták el a polgári védelmi ten- jutalmaz­­nivalókat. Hangsúlyozta azt a Az ünnepség dr. Kiss István támogatást, amit a­ szocialista zárszavával és az Internacio­­országok fegyveres erői, első- rtálé hangjaival ért véget. Az ünnepség elnöksége A népi ellenőrzés megvizsgálta •­ Itiül elég a környezetvédelmi l­ő Kedden Kuncz Pálné, elnök­letével ülést tartott a Ko­márom megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság. A napirenden két téma szerepelt: Ruppert József, a megyei NEB tagja a Zöldség-Gyümölcs Értékesítő Szövetkezeti Közös Vállalat te­vékenységéről adott tájékoz­tatót a szakbizottsági vizsgá­lat alapján. Másik napirendként a vizek szennyeződésének megakadá­lyozására kiadott kormányren­delet végrehajtásának ellenőr­zéséről készült utóvizsgálat ta­pasztalatait összegezték. Az át­fogó ellenőrzés egy sor m­egyei településre, ipari, mezőgazda­­sági nagyüzemre, hatósági szervre terjedt ki. A cél an­nak megállapítása volt, hogy az eddigi kormányrendeletek nyomán miként változott helyzet, hogyan tettek eleget a a környezetvédelmi intézkedé­seknek. Az elmúlt években tovább növekedett a Duna vízének ammóniatartalma. A mellék­­vízfolyások­ és a part menti te­lepülések szennyvizei egy-két kilométeres szakaszon kimu­­ta­tható értékű minőségromlást okoznak. A folyamatos szen­­nyeződéseknél azonban na­gyobb gondot okoznak az olyan nagyüzemek, mint a KKV, vékonypapírgyár, a lábatlani a cementgyár, a nyergesújfalui eternitgyár időszakos szenny­vizei. A Bakonyér a torkolat felé haladva egyre szennyezet­­tebb, a Feketevízér vízminősé­ge — az ászáni keményítőgyár és az ácsi cukorgyár szenny­vízének hatására — IV. osz­tályúra romlik, ami a víz élő­világának pusztulását okozza. A vizsgálat általános állapítása: az érvénybe meg­lé­pett rendeletek, törvények ha­tékonynak bizonyultak, s ha megállítani nem is tudták a vizek szennyeződését, de csökkentették a szennyezés ütemét. Ugyanakkor az elmúlt időszakban jó irányú szemlé­letváltozás is bekövetkezett. Különösen a mezőgazdasági üzemeknél tapasztaltak jelen­tős változást az utóvizsgálat során. Többségük nagy anyagi áldozatot vállalva igyekszik eleget tenni a követelmények­nek­­­ A városokban, településeken a gondokat a csatornahálózat kiépítése és a szennyvíztisztí­­ ­­­­ tás korszerűsítése szüntetné meg — ez azonban erőt meg­haladó költségeket kíván. Az üzemek is sokféle gonddal küz­denek. Egy ilyen „tipikus” probléma: új üzemek létesíté­sekor — rosszul értelmezett „takarékosságból” — nem épí­tik meg a szennyvíztisztító és -kezelő berendezéseket. Az a vélemény alakult ki, hogy a vízügyi törvényt kö­vető rendeletek megjelenése óta eltelt viszonylag rövid idő alatt nem bontakozhatott ki teljesen az új törekvések­ ha­tása. Nem csak hazánkban, de külföldön is jórészt hiányoz­nak még a kipróbált és bevált berendezések, eljárások , amelyek gazdaságosan és ha­tékonyan megfelelnének a kö­vetelményeknek. A megyei NEB javaslatai közt éppen ezért az is szere­pel, hogy a szennyvíztisztító berendezések tervezését egysé­gesítsék, dolgozzák ki a meg­felelő berendezéstípusokat, technológiákat. Továbbá, hogy a településfejlesztéseknél, új üzemek, gyárak létesítésé­­e­nél teremtsék meg a szenny­víztisztítás feltételeit. Társasalm­i Kedden délután Tatán, a megyei művelődési központ­ban rendezték meg a társadal­mi munkások megyei aktíva­ülését. A találkozón megje­lent dr. Antalóczy Albert, a megyei pártbizottság titkára és dr. Kiss István, a megyei tanács elnöke. A színháztermet megtöltő aktívák előtt Havas Miklós, a Hazafias Népfront megyei bi­zottságának titkára nyitotta meg az összejövetelt, Galántai Pál, a megyei majd ta­nács elnökhelyettese tartott ünnepi beszédet. Három éve, 1972-ben, a me­gyei tanács végrehajtó bizott­sága településfejlesztési és szépítési versenyt hirdetett megyénk valamennyi települé­se, helyi tanácsa számára. verseny célja volt, a lehetősé­­­gek jobb kihasználása, a meg­lévő, de fel nem tárt helyi erőforrások jobb kiaknázása, a tanácsok tömegkapcsolatá­­­nak erősítése, az állampolgári munkások se­galán felelősség és a szocialista de­mokrácia további kiszélesíté­se. A települések közötti ver­seny egyik szakasza most zá­rult, eredményeit hozták nyil­vánosságra az aktívaülésen, a kitűzött díjakat, jutalmakat dr. Kiss István elvtárs adta át. A városok kategóriájában, az első helyet Esztergom sze­rezte meg. A 3 ezer lélekszám­ban Nyergesújfalu lett az első, míg a 3 ezer lélekszám alatti községek között Mocsa került az élre. A jelentős sikerekhez jutalmat is kaptak a nyerte­sek: Esztergomot 500 Nyergesújfalut 300 ezer ezer, és Mocsát 200 ezer forint illeti a szép eredményért. Elismerést kapott Tata város, Tokod és Lábatlan nagyközségek és Tarján. Az aktívaülés Havas Miklós zárszavával ért véget, majd kulturális program követke­zett. Galántai Pál, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket

Next