Dolgozók Lapja, 1978. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-01 / 27. szám

ÍJsÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK« 1978. február 1, XXXI. évf., 27.o. szerda AZ MSZMP KOMÁROM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP­A Ara: 80 fillér Ülést tartott a MEDOSZ . Idén az elmúlt évihez ké­pest 2-3 százalékkal növekszik a mezőgazdasági termelés, s ennél is nagyobb arányban, mintegy 5-7 százalékkal fokoz­zák teljesítményüket a mező­gazdasági nagyüzemek — mon­dotta Kovács Imre, mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes a MEDOSZ központi vezetőségének keddi ülésén. Rámutatott: a termelés fej­lesztéséhez, a beruházásokhoz a gazdaságok saját erőalapjai biztosítottak, az állami támo­gatás és a hitel is a gazdál­kodók rendelkezésére áll, de ezek mértéke nem növekszik olyan dinamikusan, mint az elmúlt években. Ez azonban nem jelenti, hogy az V. ötéves terv állami támogatási és hi­telel­őirányzatai nem valósulnak időarányosan meg: 1978- ban az eredetileg tervezettnél még, így is tíz százalékkal na­gyobb hitel- és állami támoga­tás szolgálja a mezőgazdaság fejlesztését. A gazdaságokban dolgozók a létszáma idén tovább csökken: munkahelyi elvándorlás mérséklésére az üzemeknek megfelelő mértékben növelni­ük kell a jövedelemszínvona­lat. Lázár György látogatása Terézvárosban Lázár György, az MSZMP székházában Hold István első Politikai Bizottságának tagja, titkár, Füredi László tanács­­a Minisztertanács elnöke ked- elnök és a kerület más vezetői­ben Budapest VI. kerületébe látogatott. Részt vett a Láto­fogadták. Móró István tájékoz­tatót adott a kerület helyzeté­t a táson Katona Imre, a Bu­dapesti Pártbizottság első tit­kára, és Kiss István szobrász­művész, a Központi Bizottság tagjai. A kerületi pártbizottság­­ról, fejlődéséről, a pártmun­ka tapasztalatairól. Ezt követően Lázár György ellátogatott a Képzőművészeti Főiskolára: itt Somogyi József rektor és Nemes László, a pártszervezet titkára adott tájékoztatást az intézmény tevékenységéről, majd a kormány elnöke meg­jeke­n­tette a hallgatók mun­káiból készült kiállítást és né­hány műtermet Lázár György ezután az újonnan épült MÁV frcad­almir­téze­tét te­kintette meg. Végezetül a pártbizottság székházában ak­tívaértekezleten Lázár György tájékoztatót tartott időszerű politikai kérdésekről. A képen­ Lázár György és kísérete megtekinti a Képző­művészeti Főiskolát. Pullai Árpád látogatása Tatabányán A megyeszékhelyen töltötte gyei postahivatalban, majd tel­k­eddi napját Pullai Árpád, az MSZMP KB tagja, közlekedés­és postaügyi miniszter. A párt­­bizottság székházában megbe­szélést folytatott a megye ve­zetőivel Ennek során áttekin­tették a közlekedés és hírköz­lés megyei helyzetét és a to­vábbi feladatokat. A megbe­szélésen részt vett Makri Pál, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Kiss István,­­ a megyei tanács elnöke. Szó volt többek között arról, hogy 1978-ban a közlekedési ágazat fejlesztésére a megyében 370- 380 millió forint áll rendelke­zésre, amelynek felhasználása számottevően javítja majd az ágazat helyzetét. Az eszmecsere után dr. An­­talóczy Albertnek, a pártbi­zottság titkárának és Ámon Ferencnek, a megyei tanács el­nökhelyettesének kíséretében a miniszter látogatást tett a be­kerese a Tatabánya alsói va­sútállomást. Ezt követően — a délután folyamán — a KPM Közúti Igazgatóságán, és a Volán 18-as vállalatnál folyta­tott megbeszéléseket. Pallai Árpád valamennyi helyen a vállalatok gazdasági, politikai és társadalmi vezetői­vel beszélgetett az elmúlt év eredményeiről, a jelen gond­jairól és a jövő legfontosabb feladatairól. Nagy súlyt helye­zett arra, hogy helyzetképet nyerjen a dolgozók bér-, mun­ka- és életkörülményeiről; utalt a feszített feladatok ne­hézségeire, ismertette azokat a rendelkezéseket és törekvése­ket, amelyeket a tárca tesz an­nak érdekében, hogy a vég­eredményben szoros tervet végre lehessen hajtani. A miniszter elvtárs a késő Szabó T. Attila, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem nyugal­mazott professzora, az újabb magyar nyelvtudomány egyik legjelentősebb élő személyisé­ge, a nyelvtudomány történe­ti ágában olyan értékes anya­got gyűjtött, amely alapján a nyelvtudóst a Magyar Tudo­mányos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. Az erről szóló hivatalos akadémiai oklevelet kedden a kolozsvári Belvedere szálló különtermé­ben rendezett ünnepségen a d­délutáni órákban utazott visz­­ték át a nyelvész professzor­sza a fővárosba­ nak. Ünnepség Kolozsváron Mai számunkban: Ha a kemencékben újra fellobban a tűz ... 3. oldal Vetélkedő a NOSZF évfordulója tiszteletére 4. oldal fiatalok egymás között 5. oldal jő munka a műhelyben — biztonság a bányában A Tatabányai Szénbányák bányaüzemeiben használt jö­­vesztőgépek, biztosító bérd­­ezések javítását és karbantar­tását a vállalat központi m­űhely üzemében végzik. Az­ itt dolgozók munkáján a széntermelés zavartalansága és biz­tonsága múlik. Képünkön: javítás alatt egy IGS jövesztőgép- Csatlakozva a Láng gyáriak felhívásához a hőerőműben is folytatják a munkaversenyt A Tatabányai Hőerőmű szo­cialista brigádvezetői és a dol­gozók képviselői munkásgyű­lésen ismerték meg legfonto­sabb ez évi feladataikat és csatlakozva a Láng gyáriak, valamint a tatabányai bányá­szok felhívásához, folytatják a munkaversenyt. A vállalat dolgozói ezen belül­ 38 szocialista brigád cé­lul tűzte ki, hogy a vállalat 1978. évi tervét annak fő mu­tatóit teljesítik, illetve túltel­jesítik. fejlesztési A villamos energia tervek teljesítése mellett, a hőszolgáltatás irán­ti igényt maradéktalanul ki­elégítik. Terüit javítják erő­műveik fajlagos hőfogyasztá­sát és a villamosenergia-ter­­melés során mintegy 30 kaló­ria hőt takarítanak meg min­den kiadott kilowattóránál. Jelentős feladat lesz a 100 megawattos blokk kazándob­jainak cseréje, ehhez 60 dol­gozó átirányításával segítsé­get adnak a kivitelezőknek. A munka gyors és tervszerű el­végzésére komplex brigádot szerveznek és brigádversenyt hirdetnek meg. Ezzel a terve­zett 82 napos kivitelezési időt 10 nappal csökkentik. Vállal­ják, hogy az el nem tüzelhe­tő szenet a karbantartás ide­je alatt elszállítják más erő­művekbe. Mintegy 200 ezer tonna szén elszállításának fel­tételeit teremtik meg azért, hogy a bányák termelését ne korlátozzák. Tervszerűen folytatják a hő­központ építés-szerelési mun­káinak második ütemét A ta­tabányai telep szállítóüzemé­­nek saját tervezésű és kivite­lezésű korszerűsítésével csök­kentik a nehéz fizikai mun­kát és javítják a munkakörül­ményeket. Munka- és üzemszervezés­sel, műszaki fejlesztéssel nö­velik a munka hatékonyságát, 5 százalékkal kevesebb átlag­létszámmal végzik el ez évi feladataikat. Rendszeres tájé­koztatást adnak a vállalások időarányos teljesítéséről és részletesen elemzik majd a munkaversenyt A szocialista brigádok öt­ezer társadalmi munkaóra tel­jesítésével, egy buszváró épí­tésével járulnak hozzá a vá­ros fejlesztéséhez. Továbbra is patronálnak két iskolát és egy óvodát. Szocialista szerződés keretében vállalják a hűtőtó­val kapcsolatos hőhasznosí­­tási kísérletek folytatását. Anyag- és energiatakaré­kossági vállalásokkal, baleset­­mentes munkával, a munka­­védelmi és üzemegészségügyi ellátás javításával, a vállalati lakásépítés támogatásával kí­vánnak hozzájárulni az iparág és a népgazdaság ötödik öt­éves terve harmadik évének sikeres teljesítéséhez. Lassú az ipari szövetkezetek beruházásainak megvalósulása A KISZÖV elnökségének ülése Az Ipari Szövetkezetek Ko­m­á­rom megyei Szövetségének elnöksége keddi ülésén a szö­vetkezetek V. ötéves tervi be­ruházása programjának meg­valósítását vitatta meg. Megyénk ipari szövetkezetei a lakossági árualapok válasz­tékának növelését, a szolgál­tatások bővítését, a tőkés ex­port jelentős fokozását, a la­kásépítés és karbantartás fej­lesztését tűzték beruházásaik céljául Mindezek megvalósí­tására 381,7 millió forint ér­tékű beruházást határoztak el, ami 140,7 százalékkal több, mint a bázisidőszaké volt. Az V. ötéves terv első két évében 102 millió forint érté­kű beruházást valósítottak meg, ez a tervnek csupán a 26,7 százaléka! A beruházások megválasz­tása számottevően elmaradt a tervezettől A KI­­SZÖV-elnökség a lemaradás fő okait a beruházások nem megfelelő előkészítésében, építőipari kapacitáshiányban, a támogatások , a hitelek késői elbírálásában, a szerve­zetlen lebonyolításban és a gé­pek nehézkes beszerzésében állapította meg. Jelenleg tíz ipari szövetkezeti beruházás megvalósítása és ennek a ter­vezése van folyamatban, jó néhány beruházás megvalósí­tása viszont bizonytalan. Az Esztergomi Vasipari Szövet­kezet például az állami válla­latokkal való együttműködés­re kért (kapacitásteremtő) tá­mogatást, azonban az együtt­működés konkrét célja, tár­gya máig is tisztázatlan. A Delta nem csak pénzhiánnyal de tervezési és építési kivite­lező hiánnyal az új telephely is küzd. Pedig kialakítása a szövetkezet fejlődésének alap­feltétele. Az Esztergomi Szolgáltató Szövetkezet az új szolgáltató­ház terveit nem kapja meg időben a tervezőtől emiatt húzódik el a kivitelezés. A Komárom megyei Háziipari Szövetkezet a Latex Vállalat tatai szőnyeggyárával való együttműködés céljára mű­helycsarnokot épített, ennek ellenére még nem döntöttek az együttműködés mikéntjéről feltételeiről Az építőipari és szolgáltató szövetkezetek la­­káskarbantartási társulásá­nak szervezése a kívánatosnál lassúbb. Az ipari szövetkezetek be­ruházásainak­­ megvalósításá­ban mutatkozó jég, megtorpanás szervezetlen­azt jelzi, hogy az öt évre kialakított be­ruházási terv nem volt elég­gé megalapozott A szövetke­zetek nem rendelkeznek a bo­nyolításban jártas építőipari szakemberekkel És bár a szö­vetség elnökségi ülésein több­­ízben felvetődött a beruházá­sok koordinálásának, segíté­sének igénye, megoldás azon­ban nem született Jelenleg a szövetség nem rendelkezik ele­gendő információval és appa­rátussal ahhoz, hogy érdem­ben segítse beruházásainak a szövetkezetek gyors meg­valósítását Gondot jelent a szövetkeze­tek számára az is, hogy a be­ruházások hatékonysága a kí­vánatosnál és a lehetségesnél kedvezőtlenebb. A KISZÖV-elnökség úgy határozott, hogy új módszert alakít ki a beruházási infor­mációs rendszer fejlesztésére a szövetkezetek és a szövetség között Emellett a szövetkeze­tek vezetői számára beruházá­si továbbképző tanfolyamot szerveznek fi „Dorogiak Dorogén" Az 1978. évi munkaprogram A „Dorogiak Dorogért’- moz­galom szervezőbizottsága köz­­­zé tette 1978. évi munkaprog­ramját. A nagyközségi ta­nács, a Hazafias Népfront ké­ri a szocialista brigádokat, hogy azoknak a feladatoknak a megoldásában nyújtsanak segítséget, támogatást, ame­lyeket ebben a munkaprog­ramban megjelöltek. Az idén mintegy 2600 négyzetméter járda építése válik esedékes­sé. A meglévő játszóterek fenntartása és továbbfejlesz­tése, a Zalka Máté telep par­kosítása, fásítása, különböző tereprendezési munkák, mind­mind alkalmat hogy a brigádok adnak arra, társadalmi munkafelajánlásaikat konkré­tan fogalmazzák meg. A Mun­kás utca útépítési, kiviteli­ tervének elkészítése,, a Petőfi iskola 4 tanteremmel való bő­vítésének tanulmány- és ki­viteli tervei éppúgy fontosak és nagy segítséget jelentenek, mint az iskolák, bölcsődék, gyermekintézmények támoga­tása, az új 80 férőhelyes böl­csődénél való közreműködés, illetve a Sátorkői tó környé­kének rendezése, parkosítása, amelyet a dorogi területi KISZ-bizottság szervez meg. Korszerűsítik az ügyvitelgépesítést Megyénk fogyasztási szövet­kezetei 1972-ben a SZÖVOSZ ajánlására létrehozták Tatán a központi adatfeldolgozó egysé­güket. Az utóbbi három évben azonban jelentős változások történtek megyénk szövetkezeti életében, a kis szövetkezetek egyesülésével nagyobbak jöt­tek létre, az áfészek száma fe­lére csökkent. Szükségessé vált a középgépes adatfeldol­gozási rendszer átszervezése. Ebben az egyik legfontosabb feladat a bizonylati és ok­mányfegyelem javítása. Az ötödik ötéves tervidőszak vé­géig tovább kell egységesíteni az alapbizonylatolási, az adat­feldolgozási és az adatrögzíté­si módszereket. 1980 végére valamennyi fogyasztási szövet­kezetnél meg kell oldani a munkafolyamatok teljes kö­zépgépes feldolgozását. Az ügyvitel és a belső in­formációs rendszerek tovább­fejlesztését a munkaerő-gazdál­kodás is sürgeti, hiszen a fo­gyasztási szövetkezeti hálózat­ban 1980-ra az összes foglal­koztatottak számához viszo­nyítva az igazgatási létszám országosan csökken. A MÉSZÖV áfész-titkársága a közelmúltban elkészítette a következetek ügyvitelgépesíté­sének korszerűsítési program­ját Az adatfeldolgozási re­form végrehajtásakor az idén önálló gépparkot alakítanak ki az esztergomi, a komáromi és a kisbéri áfészeknél. A később létrejövő tatabányai, illetve a tatai áfész a jelenlegi SZÖV­­ADAT keretében dolgoztatja fel majd anyagát. Az adatfel­dolgozáshoz szükséges Ascota típusú gépeket a szükséges ki­egészítő berendezésekkel a szövetkezetek szerzik be, s az üzembe helyezés technikai fel­tételeiről is gondoskodnak. Az érintett szövetkezeteknél szervezik meg az adatfeldol­gozásban részt vevő dolgozók szakmai képzését. A gépek­ munkába állítása után kerül sor a gyakorlati oktatásra. A program szerint elsőként az esztergomi és a kisbéri szö­vetkezeteknél kezdik meg még az idén a negyedik negyedév­ben a folyószámlák gépi köny­velését. 1979. január elejétg helyben végzik majd a kisbé­ri áfész főkönyvi, illetve komáromiról a folyószámla és a az árukönyvelést A harmadik ütemben az árukönyvelést ia átveszik a SZÖVADAT-tól. A következő években sor kerül az ipari anyagkönyvelések és a felvásárlás gépi feldolgozá­sára is,

Next