Dolgozók Lapja, 1980. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-01 / 230. szám
Öt földrész „világnyelvén" Jletjj^en a zene mindenkié! Amiből csak szép és nemes születik Ez a jelmondat 1974. december 31. óta meghódította a világot Kodály hitvallását fejezi ki, s Yehudi Menuhin javasolta az UNESCO-nak, hogy az év egy napját szenteljék a zenének, így indult útjára a fenti jelszóval a kezdeményezés. Hatodik alkalommal öltenek ünnepi díszt a hangversenytermek szerte a világon, hatodik esztendő ez, amelynek tán nagyon október első napsokan megtalálják az utat a zenéhez, s mennek el, hogy a legkifejezőbb módon legyenek részesei mély nyomokat hagyó élményeknek. Nálunk, Magyarországon úgy alakult, hogy ezen a napon lépnek fel azok a kórusok, zenekarok, amelyek az esztendő folyamán valahol, valamilyen alkalomból kiválóan szerepeltek, így jogot nyertek arra, hogy a zenei világnapon magát a ZENÉT képviseljék. A zenétől jobb lesz az ember — vallotta Petrovics Emil zeneszerző, s ez lett a második szállóige, amely szorosan október elsejéhez, a világnap eseményeihez kapcsolódik. Nem készült ugyan felmérés, nem foglalkoztak vele pszichológusok sem, de egyértelmű a mondás tartalma. Mert ha nem így lenne, vajon kik és hányan vállalkoznának arra, hogy letéve a napi munkát, gondokat, művelődési házakban, falusi-városi kultúrtermekben gyülekezzenek hetente kétszer, háromszor csak azért, hogy karéneket tanuljanak, hangszerek világában vagy keressék a nemest, a szépet, a jót. Jönnek, mert kimondva vagy kimondatlanul érzik, hogy az ember értelmi-érzelmi-hangulati hullámzását oly jól tükröző ének-zenei motívumokban saját küzdelmeikre, örömeikre, bánatukra, sikereikre és kudarcaikra ismernek. A zene segít a hullámokat elcsitítani, megnyugtat, máskor fellelkesít, elzsongít vagy nagy tettekre sarkall. A zene mindenkié és mindenki jobb lesz általa. Művelői és hallgatói részesei lesznek egy nagy kohónak, amelyből a salak más úton távozik, hiszen, a zene hullámain nincs helye alantasságnak, belőle szép és nemes születik. A zenei világnapon mind az öt kontinenst egybefogja, átöleli az a nagy gondolat hogy végre van egy nyelv, amelyet minden rendű és rangú színű, és képzettségű ember ért, — s ez a zenei hang. Ha a legcsodálatosabb orgonán, az emberi hangszálakon szólal meg, ha avatott kezekben hangszereken mindenképpen eljut mindenkihez. Az egyetlen tolmács nélküli nyelv, érzelmi átéléséhez semmiféle „szótár” nem kell, mert ilyen nagy erő, így át fogja a világot, ezért is karolta fel a nagy hegedűművész gondolatát az UNESCO londoni tanácskozása, hiszen az ENSZ tevékenységének középpontjában is az áll, ami a zene célja: békés, kiegyensúlyozott világban olyan alkotó ember éljen, aki számára az élet egyenlő az ünnepek és hétköznapok váltakozásaival, mint ahogyan a zenében ősidők óta egymás mellett születik a munkadal és az emelkedett hangú ünnepi muzsika. Most, a hatodik Zenei világnapon is egy óhajunk lehet: legyen a zene mindenkié — mert ha mindenki eljut hozzá, az azt jelenti, hogy emberhez méltó, EMBERI világban élünk. Ádám Éva Mindenki csemegéje „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, íróik, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható” — írja Kosztolányi Dezső az Ábécé a nyelvről és a lélekről című írásában. De vajon élünk-e a nyelv szépségével, helyesen használjuk-e? Ehhez nyújt segítséget az Édes Anyanyelvünk, amely negyedévenként jelenik meg, s hasznos tanácsaival, színes, érdekes cikkeivel mindenki csemegéje. Nyelvi játékok, vetélkedők gazdagítják az újságot, s mindezekhez kapcsolódik a szerkesztőségben működő nyelvi tanácsadás, ahol minden kedden délután tizenhat és tizennyolc óra között nyelvészprofesszorok várják a tanácsért hozzájuk fordulókat. Az 1980/3., azaz a legújabb számiban jelent Pák Szende Aladár, meg Fábián és Fülöp Lajos összeállítása. Útmutató az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 1980/81. tanévi magyar nyelvi pályatételeinek kidolgozásához címmel. Rádió- és tv-műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Zerbetkiari muzsikja. 8.30: Kínai népi dallamok. 9.43: Kis magyar néprajz. 9.43: Tarka mese, kis mese. 10.06: Csiribiri. 10.36: Szerpentin. 11.36: Fúvószenekar. 12.35: Magvetők. 12.56: Operaslágerek. 13.26: Dzsesszmelódiáik. 14.20: Martha Argerich zongorázik. 16. 10: Amatőr zenei együttesek. 15.27: MR 10-14. 16.10: Kritikusok fóruma. 10.210: Romantikus zene. 17.07: Vásári történetek. 17.32: Nótacsokor. 19.15: Kilátó. 20.00: Zenei világnap. 20.31: Népzenekedvelőknek. 21.01: Mozart-vonósnégyes. 21.30: Ami a számok mögött van, 11. 22.210: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az új magyar zene hónapja. 23.13: Operaegyüttesek. 0.10: Dzsessz. PETŐFI RADIO 8.05: Kemény Egon dalaiból. 8.29: Amerikai hétköznapok. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.43: Fali operettdalaiból 30.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. [12.00: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.29: Bíró Lívia jegyzete. 13.30: Labirintus. 14.00: Kettőtől négyig . . . 14 00: Nagy János énekel. 14.15: Zenés játékokból. 14.36: Slágermúzeum. 15.32: Daloló, muzsikáló tájak. Ifj.00: Mindenki iskolája. 16.40: Fiataloknak! 17.30: A világok varázslója. 18. 00: Kupamérkőzések. (Labdarúgás) . 19. ?0: Openettekből. 19.52: A beat kedvelőinek. 20.40. ..Páros páratlan”. 21.36: Labdarúgó-kupamérkőzés. 22 30: Nóták. 23.15: Könnyűzene. 3. MŰSOR f1.CO: Iskola rádió. 9.30: Zenekari muzsika. 11.05 : Kamaramuzsika. 13.07: Händel-oratórium. 14.31 : Híd a városhoz. 16.27: Szólisták. 36.40: öt földrész zenéje. 37.00: Jelentős parányok. 37.30: Az új magyar zene hónapja. 17.57: Beethoven: TI. swim-féma. 18.33: Bach : d-molll hegedű partika. 19.06: Iskolarádió. 19.36: A főszerepben: Tito Gobbi. 20.20: Külföldi tudósoké a szó. 21.44: ZeneQpari muzsdika. BUDAPESTI TV 8.00 • Tv-téma, (Sz) 8.06: Iskola-tv. 8.55: Delta, (Sz) 18.35: Szerelmi lecke. Angol tvfilm, (Sz) ti...JÓ: A tenger tatkól (firft )4-10: Iskola-tv. 16.20: Hírek. 16.26: A medve, aQó medve akart maradni. Rajzos mese. 16.46: BNV *80 Ősz. (Sz) 17.00: Staféta. Tíz perc ifjúság. 17.10: Közönségszolgálat. 17.25: Bp. Honvéd—Sporting Lisszabon, BEK-visszavágó. (Sz) Kb. 18.15: Tv-témna. 15.15: Esti mese.(Sz) 19.30: Tv-híradó. (Sz) 20.00: Az Angyal visszatér. (Sz) 20.50: Házimuzsika a győri Borsosházban. (Sz) ai.40: Panoráma. Jelenségek a világpolitikában. (Sz) 22.05: Tv-híradó 3. (Sz) 2. MŰSOR 20.00: Alföldi antenna. 30.25: BNV ’80 Ősz. (Sz) 20.40: Egészségárukért! (Sz) 20.50: Tv-híradó 2. (Sz) 21.10: Csere. Juirij Trifonov drámája. A Szolnoki Szigligeti Színház előadása. POZSONYI TV 16.26: Nyugat-Szlovákiai magazin. 16.56: Bánik Ostrava—IBV Vestmannaegjaer labdarugó BEK-mérkőzés. 18.46: Esti mese. 38.56: Dokumentumműsor. 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Ünnepi hangverseny a Zenei Világnap alkalmából. 21.20: „Aki szelet vet...” Szovjet dokumentumfilm. 22.06: Tv-híradó 2. 22.35: Fehér nyom. NDK tv-film. 0.00: Hírek. 2. MŰSOR 37.30: Hitek. 17.46: Kicsinyeik műsora. 38.00: Tv-tipp. 18750: Tehetségkutatás. Ifjúsági, vetélkedő. 19.30: Angol nyelvtanfolyam. 20.00: SpasHa Praha—Spora Luxemburg labdarúgó KEK-mérkőzés, második félidő. 21.05: Tv-sorozat 1. rész. 22.00: Este — kettőnknél. 22.46: Tv-híradó. BECSI TV 9.:»: Ország és emberek. 10.00: Iskolabelevízió. 10.30: Az én gésám. Filmkomédia. 17.00: Kicsinyek műsora. 17.30: Bácsikiám a Marsból. Filmsorozat. 17.36: Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: MT. 1 °. no: Osztrák képek. lév»: Tv-híradó. aufó: Az utolsó híd. Főm. 21.86: Hireki n. PROGRAM 18.00: Olasz nyelvlecke. 18. »: Ifjúsági magazin. 19. »: Tv-híradó. 20.15: Kultúra szerdán. 21.06: Riportműsor. SS..30: Mosoly. Szatirikus fümtoomédia. UI: Hue*. DOLGOZÓK LAPJA Október 7-én koszorúzás Ünnepi megemlékezés Bethlen Gábor születésének 400. évfordulója alkalmából Kiállítás és konferencia Ez év őszén ünnepeljük Bethlen Gábor erdélyi fejedelem választott magyar király születésének 400. évfordulóját A Hazafias Népfront Bethlen Gábor emlékbizottsága véglegesítette a jubileumi rendezvények programját. Az eseménysorozat október 7-én délelőtt Bethlen Gábor szobrának megkoszorúzásával kezdődik. A Bethlen Gábor emlékbizottság, valamint az országos rendezvények házigazdáinak képviselői — Debrecenben és Hódmezővásárhely küldöttei — helyezik el a megemlékezés virágait. Ugyanezen a napon megnyílik a Bethlen korát és életművét bemutató kiállítás Budapesten — a Hadtörténeti Intézet és Múzeum várbeli épületében. Október 8-án és 9-én nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek Debrecenben. Napirendje két fő referátum köré csoportosul. Az egyik Bethlen Gábor és állama, a másik Bethlen és az európai művelődés címmel hangzik el előadás. Október 10-én Hódmezővásárhelyen tudományos ülésszakot tartanak Bethlen Gábor az irodalomban és a művészetben címmel. Felavatják Bethlen Gábor mellszobrát — Pátzay Pál utolsó alkotását — a Bethlen Gábor Gimnázium aulájában. A televízió és a rádió is ünnepi műsorokat sugároz az évforduló alkalmából. Október 7-én, este 20.50 órakor Bethlen Gábor nyomában című színes dokumentumfilmet vetítik a televízió 1-es csatornáján. a 2. csatornán október 16-án jeles magyar tudósok részvételével kerekasztal-beszélgetést rendeznek a nagy fejedelem mai történeti értékeléséről. A rádió helyszínen rögzíti a hódmezővásárhelyi irodalmi műsort, s felvételről később sugározza. Az országos jellegű megemlékezések mellett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat helyi szervezete, egyetemi tanszékek, és más intézmények is megemlékeznek a nagy erdélyi fejedelem tevékenységéről. 9 tengőtől a discóig Tanfolyam a társastáncot kedvelőknek Ismét indul Tatabányán társastánc tanfolyam, ezúttal a Puskin Művelődési Központ rendezésében. A régebben csak a szalontáncokat népszerűsítő,jesztő tánctanfolyamokon terma már a modern táncok oktatásával is foglalkoznak. A csütörtökönként lezajló táncórákon a teenagerek fejleszthetik ritmusérzéküket, harmonikusabbá tehetik mozgásukat. Az új csoport oktatója 6 hónapos időtartamra Gutter János, a Népművelési Intézet táncpedagógusa lesz. A tanfolyam befejeztével társastánc-klubot kíván szervezni tehetséges tagok részvételével a Puskin Művelődési Központ. A tanfolyam fél évig tart — ez idő alatt valamennyi tánccal megismerkednek a résztvevők. Az első foglalkozást október 2-án, 17,30-tól 19,30-ig tartják, és a következő foglalkozásokat is csütörtökönként azonos időben rendezik. Beiratkozás október 2- án, 16.30-kor a Puskin Művelődési Központban, ahol minden fiatal érdeklődőt szeretettel várnak... 1M0 október L. szerű* Halta István kiállítása Bicske nagyközség kezd bekapcsolódni a tatabányai képzőművészek „hatáskörébe”. A Tatabányai Szénbányák szakszervezeti bizottsága nemrég Bondor István szobrászművész alkotásaiból szervezett kiállítást az immár „bányász nagyközségben”, október 2-án pedig az ugyancsak tatabányai Karkus István grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás bicskei Petőfi Sándor Művelődési Központban. A tárlatot — melyet a képzőművészeti világhét jegyében rendezik — Hubay Győző, szénbányák szakszervezeti bizottsága kulturális osztályának vezetője nyitja meg 16 órakor. Megtekinthető október 30-ig naponta 10—18 óráig. A képzőművészeti világhét eseménye Horga György képei a kertvárosi galériában A képzőművészeti világhét jegyében a tatabánya-kertvárosi Bányász Művelődési Otthon kisgalériájában nyílt meg Horga György festőművész kiállítása. Bár a művész országosan és nemzetközileg egyaránt ismert és elismert, megyénkben mégis szinte ismeretlen. 1960 óta — akkor végezte el a Képzőművészeti Főiskolát — hazai’ tárlatainak sorozatán túl, kiállított már Szófiában, Genfben, Firenzében, Luxemburgban, a finnországi Kouvolában, Malmőben, Poznanban, Japánban, több alkalommal Dániában és az NSZK-ban. A főiskolán Mohácsy R. Ferenc, Sebestyén Ferenc, Kmetty János, Poór Bertalan és Barcsay Jenő tanítványa volt. A művészről ennyi talán elég is. „Műveit aprólékos kidolgozás és gazdag kolorit jellemzi” — mondják róla a kritikusok, és, hogy ez valóban így is van, arról a tárlaton bárki meggyőződhet. Ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy színárnyalataival olyan plaszticitást ér el képein, hogy vászon két dimenzióját — szemünket és eszünket is megcsalva — három dimenzióra tudja tágítani! Első nagy sikereit virágképeivel aratta, ezekből 1974- ben naptárak és képeslapok is készültek. A 70-es évek elején a magyar SCI-FI irodalom atyjának nevezett Kuczka Péter hatására foglalkozni kezd a SCI-FI tárgyú festészettel is. 1975-ben a Veszprémi Vegyipari Egyetemen ezekből a képeiből nyílik már kiállítása. Dániában és Poznanban önállóan mutatkozik be, illetve vesz részt nemzetközi — e műfaj jegyében fogant — tárlaton. 1976-ban a Galaktika 15. száma is bemutatja munkáit. Nemcsak festményeket készít, hanem illusztrációkat, könyvborítókat, főként a Kozmosz fantasztikus könyvekhez — példaként hadd említsük meg a nagy sikert aratott Asimov trilógiát (Az Alapítvány, Az Alapítvány és a birodalom, a Második Alapítvány) vagy a magyar szerző tollából most megjelent Endogén expedíciót — de készített már meseillusztrációt is. Bár a SCI-FI-témával foglalkozó festészet csak egy része munkásságának, de az ebben a körben szerzett tapasztalatai felfedezhetők más képein is, mint ahogy ez a mostani kiállításán is lemérhető." Némely képén a látomásszerűségen, más művein a háttér kidolgozásában, vagy az alkotás színvilágában fedezhető fel ez a hatás. A megyében először kiállító művész alkotásait minden bizonnyal érdeklődés kíséri majd a kertvárosi galériában. J. 7. (26.) Búg a telefon, Jones odaballag a készülékhez. — Halló, itt Jones. Dán, hallak. Jól hallak. Igen. Értem. Mária arra maszkal, ahol pisztrángot szoktünk enni. Várj csak ... Egyedül van ? ... Értem. Értem. Mi is van ott a közelben? Egy apró kis szálloda. szerelmeseknek. Igen, a Kék Pisztráng! Megvan. Erzsébet majd segít neked megismerni Máriát. Mária nagyon fontos. Köszönöm. Dán, hogy értesítettél. Remekül dolgozol. Pompás fickó vagy. Nem, nem kell... De azért legyetek a közelünkben. Nem veszthetjük el őket. Mária és József belép a Kék Pisztráng halljába. — Szobát szeretnénk — mondja József, kicsit elfogódottam. — Egy szobát, fürdőszobával, ha lehet. — Lehet — mondja a feltűnően alacsony pult mögül eső fiatalember. — Lehet kérem, lehet. A tóra nézzen, vagy az erdőre? — A tóra kérném. Igen, a tóra — József visszafordul, Máriát keresi a szemével. Mária egy ablaki mélyedésben áll biztatóan Józsefre mosolyog és nézi tovább a tálat. De nem egyszerűen a természetben gyönyörködik: észreveszi, hogy Erzsébet és Dán közelítenek a Kék Pisztránghoz. József, «^intézvén az elintézendőkert, visszamegy Má nahoz. — A tóra fogunk nézni — mondja József. — A szobánk fog a tóra nézni — mondja Mária. Nevetnek. — De nem leszünk egyedül! — Egy közös, kollektív épületben sohasem vagyunk egyedül. Nem vagyunk egyedül egy hangverseny lejemben. eey színházban, egy egr szállodában . . .stadionban. — Nem pontosan így értem. — Hát? — Úgy érzem, hogy követnek. — Kicsoda? —« Egy kolléganőm és egy férfi. — De miért? — Sejtem. Foxman miatt A Génbarik miatt. — Ki ez a kolléganőd? — Erzsébet — Erzsébet? Ebttől még nem leszek okosabb. — Én sem tudok sokat róla. Valaha Foxman egyike, ha éppen nem az egyetlen — kedvence volt. Aztán valahogy minden félbemaradt. Erzsébet már nem tanult olyan sokat. Foxman se akarta annyira tanítani ... Szóval, elromlott az egész. Mintha gyűlölnék is egymást, talán éppen a kudarc miatt.... hogy kettőjüknek nem sikerült valami. — í« ezért követ Erzsébet téged ? Ezt nem hiszem... — Biztosat én sem tudok. Megyek, felhívom Foxmant. Mária telefonál. József tétlenül várakozik. Az ablakmélyedésből ő is láthatta a közelgő alakokat. — Professzor úr, itt vágyok egyedül... Erzsébet egy férfival mindjárt megérkezik. Úgy érzem, követnek... Igen? És mit tegyek? Értem, professzor úr. Azonnal meg vés:. Mária odamegy Józsefhez kicsit szomorúan, mondja: — Józsefem, édes Józsefem, ne haragudj. Azonnal el kell mennem. Foxman vár, mindjárt megjön egy gyorskocsi érmény — És velem ma lesz? — Próbáld megtudni, hogy Erzsébet és az a férfi miről beszélnek. Figyelj meg minden apróságot. De ha nem tudsz meg semmit, az se baj. Én akkor is szeretlek. És hajnalra, legkésőbb reggelre visszajövök. Melyik szobában lakunk? — A tizenhetesben. — Akkor viszlát, a tizenhetesben. Megvársz? — Igen Mária és Foxmannak a teraszra, közel fölsétála delfinekhez. — Azért hivattam ide, kedves Mária, mert... Nagyon veszélyes hely magának most a Kék Pisztráng — Köszönöm, professzor úr. Bocsásson meg de ha így áll a helyzet, akkor ... tudja, a vőlegényem ... — Hogy is hívják? — József. Szeretném, ha József is idejöhetne. Különösen, ha veszélyben van. Folytatjuk [páti miklós A FEKETE GÉD TITKA FANTASZTIKUS REGÉNY