24 óra, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-12 / 111. szám

1994. május 12., csütörtök Ellenség vagy barát...? Sok éve ismerem Öcsit. Együtt nőttünk föl. Kedves kölyök volt, olyan, akit mindenki kedvel. Egyszer elpanaszolta, hogy a szülei válnak. El sem tudja képzelni, hogy mi lesz ezután...? Öcsire eztán nem lehetett ráismerni. Kicserélték. Az iskolához sem volt már kedve, bukdácsolt, s híres rossz fiú lett. Az általánost sem fejezhette be a lakóte­lepen, a dolgozók iskolájába került. Lelassultak az évek, most tart a hetedik osztálynál. Pedig belül olyan, mint rég. Keresnie kellett egy tár­saságot, ahol ő is „valaki”. Meglelte: „kopasz”, nem­zeti ifjú lett belőle. Azóta gyűlölködik. Utálja a zsidó­kat, cigányokat, négereket. Mikor kit. Meggyőződése: igazságosztó szerepet szán neki a sors. Azt mondja, kedvel. Én is őt. Pedig félig zsidó va­gyok... így van miért egy­másra csodálkoznunk. Ez a kedves fiú egyre bel­jebb téved a sötét erdőben. Bár minél hamarabb megta­lálná a világosságot! Kiss Kati SULI-BULI Speciális szakok helyett általános gazdászképzés A jövő útjai­­ a Jávorkában Új képzési forma indul a kö­vetkező tanévtől az immár 60 éves Jávorka Sándor Mezőgaz­dasági Szakközépiskolában, Tatán. Az első osztály egy vi­lágbanki kísérleti program sze­rint tanul majd. Mindezekről az iskola igaz­gatójával, Hartmann Márton­nal beszélgettünk. - Mi indokolja a váltást? A társadalom maga is válto­zásokon esik át, ezért az isko­lák, mint szakképző intézmé­nyek feladatai is átalakulóban vannak. Létrejött a magántulaj­don, és a kistermelők, a ma­gángazdálkodók rétege, s ne­künk a megváltozott igények­hez kell igazodnunk az oktatás­ban. Olyan általános gazdászokat képezünk majd, akik biztosab­ban megtalálhatják a helyüket az életben, s könnyebben dönt­hetnek, ha tovább akarnak ta­nulni. Ezért áttértünk a régebbi, speciális szakok helyett az álta­lánosabb gazdaképzésre. Isko­lánk, az itt dolgozók mindig is fogékonyak voltak az újra, most is szívesen részt vállalnak a programban. -Mi ennek a fejlesztési programnak a lényege? - Nagyon széles szakmai alapozást valamint sokkal na­gyobb általános műveltséget ad, mint a korábbi oktatási rendszer. Az itt tanuló diákok a 4. év végén általános érettségi vizsgát tesznek, majd ezután kezdődik a speciális ismeretek „ráképzése” az alapokra. Tulaj­donképpen középfokú mező­gazdász képzést végzünk, me­lyet eddig az ország hat iskolája tesz, egy-egy Kőszegen, Tö­­rökszentmiklóson, Kaposváron, Barcson, Kecskeméten és Szekszárdon. Hozzájuk csatla­kozunk ebben az évben mi is. Nálunk eddig nem jutott elég idő az idegen nyelvek tanulá­sára. Most ez is megváltozik, két nyelv közül választhatnak a diákok. Heti négy órában okta­tunk angolt vagy németet. Eh­hez jön még az informatika, amelyet két éven át tanulnak, lesz még földrajz, de például több lesz a kémia óra is. Az első két évben nincs gya­korlat és szakmai képzés, erre csak a harmadik évtől kerül sor. Amennyiben diákjaink tovább akarnak tanulni, megtehetik. Az érettségi után bármelyik fel­sőoktatási intézményben foly­tathatják majd tanulmányaikat. - Mi lesz azokkal a gyere­kekkel, akik nem akarnak to­vábbtanulni vagy nem veszik fel őket a kiszemelt egyetemre, fő­iskolára? - Itt maradhatnak az iskolá­ban és 19 féle szakképesítés közül választhatnak, melyiket óhajtják megszerezni. További egy-két év alatt szaktechnikusi képzettséget szerezhetnek. A tanulmányi idő végén vizsgát kell tenniük. Nagy előny ebben a képzési formában, hogy a diák nem kényszerül korán pályaválasz­tásra, időt nyer, egészen az érettségiig. Ráadásul a rugal­mas képzés segítségével jobb döntési helyzetben lesz­­nek Az oktatás tárgyi feltételei­biztosítása folyamatban van, épül a tangazdaság, s nyár végére megkezdődhet a felújí­tott épületekben az állattartás. Aki kéri, annak vontatóvezetői jogosítványt ad az iskola, füg­getlenül attól, fiú-e vagy lány... Meggyőződésem, hogy ez az új képzési forma a jövő útja, nekünk pedig feladatunk és kö­telességünk, hogy tovább ke­ressük az értelmes irányt az ok­tatás területén - fejezte be az igazgató. T. Török Ibolya Egy csodás hét Angliában A tatabányai Árpád gimná­zium hatosztályos tagozatának és a tatai Eötvös gimnáziumnak a tanulói tíznapos nyelvtanfo­lyamon vettek­ részt Broad­­stairben. Odafelé látták Köln és Frankfurt fényeit. Éjszaka ér­keztek meg Brüsszelbe, ahol megnézték a Főteret, a királyi palotát és a Maneguin Pist. A következő megálló Dunkerque volt. Rövid városnézés után „hajóztak be”. A La Manche szépségei elvonták a figyelmü­ket a gyomruk háborgásáról.... Délután érkeztek meg Broadstairsbe. A vendéglátó családok már várták őket. A teázás után mindennap be­szélgettek a házigazdáikkal. Megismerkedtek az angolok szokásaival, életmódjukkal. Megkedvelték az angliai ízeket, a reggeli cornflakest, pirítóst és a lunch-öt. Hétfőn mentek először az is­kolába, ahol tudásszint felmérő tesztet írtak, és a tanáraik ennek alapján sorolták be őket az új csoportokba. Változatos programokon vet­tek részt. Jártak a margeti bow­­lingpályán. Canterbury-ben megcsodálták a katedrálist. Vá­sároltak a ramsgate-i piacon. Voltak moziban, agárverse­nyen, táncoltak country zenére. A búcsúdiszkót egy hotelben tartották, ahol még egyszer ta­lálkozhattak német és thaiföldi barátaikkal, akikkel együtt ta­nultak az iskolában. Másnap Londonba kirándul­tak. A Tower Bridge, a Tower, a Big Ben, a Parlament és a Buckingham palota lenyűgözte őket. Löncsöltek a St. James parkban. Látták a kétszintes, pi­ros buszokat, a bobbykat és a királynő testőrségét. Hazafelé csendes volt a csa­pat. Sajnálták, hogy lezárult ez a csodás hét... „Anyu! A kikötőbe mentem...” - írja a táblára németül Takács Klári, a kerékteleki általános iskola hetedikese, Szabóné Kopácsi Teréz tanítványa. Rendőrautó - iskolában...? Néhány nappal ezelőtt a já­rókelők meglepve tapasztalták, hogy egy rendőrautó áll a tata­bányai Bánhidai Általános Is­kola udvarán. Nem betörés mi­att helyszíneltek a rend derék őrei. Egy izgalmas közlekedési vetélkedőnél segítettek. Az eseményről Páli Fe­­rencné tanár tudósított bennün­ket: „Molnár Antal rendőrzászlós hozta a kerékpáros ügyességi vetélkedőhöz a bólyákat, de a rendőrautó rejtette azt a sok pó­lót és ajándékot is, amelyet a verseny helyezettjeinek szán­tunk. Törökné Bíró Marianna tanárnőnek, közlekedési szak­­referensnek majdnem kilenc­ven gyereket sikerült mozgósí­tania. A közlekedési totó kitöl­tése után izgatottan tolongtak az udvaron. Nem volt könnyű a feladatuk. Kerékpárjukkal a bó­­lyák között lavírozva a lehető legrövidebb idő alatt, a legke­vesebb hibapontot összegyűjtve kellett beérkezniük a célba. A verseny végén a győzte­sek, az alsós és felsős csapatok és egyéni versenyzők örömmel vették át az oklevelet és az ajándéktárgyakat. Berek Imre, Fórián József, Kirschner Judit és Hornyák Ivett képviseli majd iskolánkat a városi döntőn, május 19-én. Szeretnénk megköszönni Molnár Antal segítségét, aki sokszor tartott már előadásokat, foglalkozásokat nálunk...” Kincskereső gyerekek Tatabányán Sokan hangoztatják, hogy az oktatásban egyre rosszabb a helyzet. A megoldás új, vagy a már rég elfeledett módszerek alkalmazása. A tatabányai Arany János Általános Iskola egy fiatal pedagógusa, Maklári Kiss Balázsné úgy gondolta, a legjobb egy saját tanterv elké­szítése. - Mikor és miért döntött úgy, hogy megszerezi a tehetséges gyerekek osztályát? - Hat évvel ezelőtt fogalma­zódott meg bennem a gondolat. Akkor, egy főiskolai gyakorla­ton találkoztam egy pedagó­gussal, aki fantasztikusan bánt a gyerekekkel, és aki köré vé­letlenszerűen a nagyon tehetsé­ges csemeték rendeződtek. Úgy éreztem, nekem is valami ilyesmit kell majd csinálnom egyszer. Most van rá lehetőség. -Mit kell „tehetséges gye­rek" alatt érteni? -Talán nem is ez a legjobb kifejezés. Az osztályt Kincske­resőnek nevezem. Azért, mert azt remélem, olyan gyerekek lesznek majd itt, akik önmaguk is kincsek, és velük együtt sok kincset fogunk keresni és ta­lálni. Én azt szeretném, ha az apróságok kicsit többek, mások lennének, mint az átlag. - És hogyan fogják keresni a kincset? - Sok pluszt szeretnék adni. A magyart a Zsolnay-módszer­rel tanítom, a többit egyén­ial> terv alapján. Ennek­ feszíté­sében és véghezvitelében két kollégám, Erdélyi Anikó és Nagyné László Mária segít. Az a célom, hogy három év alatt tanuljuk meg az alsó tago­zat anyagát és a gyerekeket harmadikból ötödikbe ugras­suk, vagy ha találunk egy vál­lalkozó szellemű gimnáziumot, akkor oda léptessük át. Első osztálytól tanítom majd az an­golt, ami mellé harmadikban belép még egy idegen nyelv. Az oktatás mindennap háro­mig fog tartani. Házi feladat nem lesz, amit tudni kell, azt el­sajátítják a gyerekek az iskolá­ban. A tananyagban szerepel bábozás, barkácsolás, sakk, sport, úszás, lovaglás. Rendsze­resen viszem az osztályt szín­házba, moziba. - Március közepén lezajlott a felvételi. Hányan jelentkeztek? Kik kerültek be a csoportba? - Negyvenöt leendő kisisko­lást hoztak el a szüleik, ebből 22-őt vettünk fel. A „vizsgán”, ami inkább egy játékos dél­­előtthöz volt hasonló, a szociá­lis érettséget, a színek, a család ismeretét, és a logikus gondol­kodást figyeltük. Nagyon­­ „anyag” jött össze, értem­es, okos gyerekekkel találwztunk. Természetesen­­ a 15-20 perc, amit egyenként az ovi­sokkal töltött­­ jnk­ kevés, csak a pillanatra a teljesítményt láthat­tuk. Ezért osztályunk „átjár­hat” lesz a párhuzamos­­­okkal. Ez azt jelenti, ha időközben valaki itt nem bírja a tempót, átléphet a másik el­sőbe, és ha ott derül ki másról, hogy átlagon felüli a teljesít­ménye, átjöhet hozzánk. Csapocska Monika 5 „Szól a szív és zeng a dal” Zsúfolásig megtelt Tatabányán A Közművelődés Háza színház­­terme a Herman Ottó Általános Iskola tanulóinak „Szól a szív és zeng a dal” című műsorán. A gyerekek verssel, dallal, tánccal szórakoztatták a zömmel szülőkből álló közönséget. Pályázaton díjat nyertek A „Komárom-Esztergom megye folyó- és állóvizeinek jelenlegi állapota” címmel meghirdetett pályázaton első díjat nyert az oroszlányi Ságvári általános iskola csapata (Börcsök Péter, Ke­resztes Nagy Csilla, Sztruhár Szabina, Waldmann Ildikó, Dió­szegi Zoltán, Pogrányi Péter, Tóth Sándor, Hadjadi Leila, Szabó Luca) Zentai Klára, az ácsi Jókai Mór Általános Iskola tanulója és Cserjési Renáta, a tatai Eötvös gimnázium diákja. Valamennyiüknek őszintén gratulálunk! (Képünkön Zentai Klára hetedik osztályos tanuló veszi át a díjat.) A Buci Maci pályázatról Sok szép munkát küldtetek be nekünk. A legügyesebbek a következők voltak: Frész Gábor (Kecskéd), Vida Henrietta (Szomód), Sztána György (Dorog), Farkas Krisz­tián (Tárkány), Gálovich Mar­tin (Tata), Izsó Tamás (Gyer­­mely), Hörömpöli Adrienn (Mocsa), Kőszegi Viktória (Tata), Jankovics Tamás (Ba­­konysárkány), Kaposi Geno­véva (Szomor), Hermann Ber­nadett, Bölcs Zoltán és Zsu­zsanna, Tömpe Bernadett, Túri Szabina, Lakatos Judit, Dobszai Ildikó és Kovács Beatrix (Tata­bánya), Bősz Attila (Tát), Kiss Zoltán (Naszály), Szuh Berna­dett (Lábatlan), Kónya Katalin (Oroszlány), Heszeg Boglárka (Környe), Ökrös Sanyika (Naszály), Zsohár Ágnes (Ba­­konybánk), Wierl Henrietta (Lábatlan), Dubnicz Alexandra (Bököd), Lovas Katalin (Bö­köd), Mózes Katinka (Tata), Busch Edina (Kecskéd), Herr­­hofer Tímea (Tokod), Trexler Szabina (Csolnok), Csonka Bá­lint (Tata), Árendás Krisztián (Tardos), Nagy Mónika (Nyer­gesújfalu), Mánomics Nóra (Császár), Mészáros Adrienn (Sárisáp-Annavölgy), Bíró Ág­nes (Tata), Kerecsényi Balázs (Környe), Moharos Krisztina és József (Tatabánya), Pillér Mó­nika (Tata), Szarka Nikolett (Tata), Eszlári Zoltán (Kocs), Kállai Péter (Oroszlány), Ni­­kics Róbert (Tata), Hartman Misike (Környe), Folytyik Gá­bor (Csatka), Nagy Edina (Tát), Karáth Ádám (Lábatlan), Bar­­tal Roland (Vértesszőlős), Koncz Andrea (Komárom), Sverteczki Vivien (Tát), Szalai Tímea és Kecskeméti Adélka (Nyergesújfalu), Benke Beatrix (Tata), Bajcsa Krisztina (Nagy­­igmánd), Kapinay Norbert (Komárom), Szomolya Berna­dett (Vértessomló). A Téli berektől a Május 35-ig A közelmúltban városi iro­dalmi vetélkedőt rendeztek a tatabányai Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általá­nos Iskolában. Az intézmény művészeti szakköre által szer­vezett versenyen az iskolák 3. és 4. osztályos tanulói indul­tak. A két téma, amiről a gye­rekek játékos formában szá­mot adtak a tudásukról, Végző­ István: Téli berek cmKastner nye valamint. Munkája: Május 3.n”yzők­­,uposan fel­eitek. f ez azután főhetett a Zsűri feje, kinek ítélje a szép díjakat. Az első helyezett ugyanis egy karórát kapott, a második Pais István dedikált anekdotakötetét és egy klassz filctoll-készletet, míg a vetél­kedő bronzérmesei Pais István könyvét vehették át. A 3. osz­tályosok „Téli berek verse­nyében” Bánki Ilona Olga (Bánhidai iskola) lett az első, 2. Balla Bence (Kodály isk Torna Judit (Kodály „Május 1S; Mészáros Dávid kolaSí 3.: Jagid­a tífy^agyosok a Május 3.7. című könyvből a követ­kező eredményeket érték el: 1 . Mohácsi Péter, 2. Kirsch.ner Viktória, 3. Zabányi Zoltán (valamennyien a Kodály is­kola tanulói). A Téli bérekből így szerepeltek: 1. Kirschner Viktória, 2. Mohácsi Péter, 3. Búzás Bence (mindhárman a Kodály Zoltán Általános Isko­lában tanulnak).

Next