24 óra, 2009. április (20. évfolyam, 77-100. szám)
2009-04-04 / 80. szám
* KULTÚRA 4 A bőgő összejátszik a brácsával énekóra Zenei élmény a Muzsikás Együttessel. Minden nap kellene énekelni! Az utóbbi években drámaian csökkent az énekzene órák száma az általános iskolákban. A Muzsikás Együttes országjáró, rendhagyó énekórájának az is a célja, hogy zenei élményt adjon. Pénteken a tatabányai Kodályiskolában zenéltek. Müllner Helga tatabánya Saját iskolás élményével indítja a beszélgetést Sípos Mihály, a Muzsikás Együttes prímása, miközben haladunk a Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatos Általános Iskola tornaterme felé. Meséli: a fővárosi Lórántffy Zsuzsanna zenei általánosban, az ő osztályával „nőtt fel” az iskola. Csík Miklós, Kodály Zoltán tanítványa tanította, s maga a „mester” is hetente legalább egyszer ellátogatott az intézménybe. Akkor még hetente hét énekóránk volt, plusz két karének, és mindenkinek volt főhangszere. Állandóan zenében éltünk. De sok megyei, körzeti, országos versenyen eredményesen szerepeltünk földrajzból, irodalomból matematikából is, eredményesen sportoltunk. Ez mind a ritmusnak köszönhető. Nem véletlen az sem, hogy minden nagy tudós vagy szellemi gondolkodó rendszeresen hallgat zenét - világít rá a prímás a muzsika erejére. Hozzáteszi: nem véletlen az sem, amit Kodály akart elérni, hogy zene és az ének álljon a tanítás központjában. Sípos Mihály egy javaslattal is él: ha nem is emelkedhet az énekórák száma, indulhatna mindennap közös énekléssel az iskolákban. A rendhagyó órát igyekeztek érdekesen összeállítani, emellett figyeltek arra is, hogy új ismereteket adjanak át. Előadás közben Hamar Dániel beszél például arról, hogy mi a szerepe a bőgőnek a zenében, hogyan játszik „össze" a brácsával, s milyen hangja van, ha csak magában szól. Sípos Mihály hegedűje is hamar előkerül. S az első meglepetés: a Hej Dunáról fúj a szél kezdetű dalt a jelen lévő iskolások unszolás nélkül éneklik a hegedűszóra. Ahogy haladunk előre a „tananyagban”, a diáksereg is egyre bátrabb. Éri Péter hosszú furulyájának hangja gyönyörű, míg szól, egy pisszenést sem lehet hallani a tornateremben. Mikor a jóval pergősebb tambura is szerepet kap, az első sorokban ülő kisgyerekek lába ütemesen jár. Ahhoz, hogy harmonikus, boldog embereket neveljünk, elengedhetetlen a zene - vallja Hamar Dániel, a Muzsikás vezetője és bőgőse. Hozzáteszi: mi sem bizonyítja jobban, hogy a zene nem vesz el időt, hogy az együttesből ketten is foglalkoznak „komoly” dolgokkal, ő például civilben az űrkutatás mellett egyetemen tanít. - Nem tudunk mi sem mást tenni, zenei élményt adunk. Hiszünk benne, hogy ez sikerül. Tudjuk és látjuk, hogy drámaian lecsökkent az ének-zene órák száma. Sokat jelent, hogy iskolai időben, a tornateremben hallgathatnak bennünket, így az élmény még jobban megmarad - teszi hozzá a bőgős. Példaként említi, hogy az egyik fővárosi iskolában a legnehezebben megfogható, tizennégy-tizenöt éves korosztálynak zenéltek. A hallgatóság fásultan hallgatta a népi muzsikát, szinte visszajelzés nélkül. Az előadás után egy túlkoros, festett hajú, miniszoknyás diáklány lépett oda a Muzsikáshoz. Még sosem hallott hasonló zenét, szeretne ilyet tanulni. Ennél jobb visszajelzés Hamar Dániel szerint nem szükséges. A Kodályban is történt hasonló, több kisdiák autogrammért rohamozta meg a zenészeket az óra után. Sipos Mihály prímás hegedűje is hamar előkerült, a gyerekek élvezettel hallgatták az előadást Képgaléria: www.kemma.hu ★ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] V A tanárnő szerint a diákok ismerik Kodály Zoltánt és Bartók Bélát Hallgatunk zenét az órákon, így ismerték már a Muzsikást a diákok. Hallottak már a hosszú furulyáról, ismerik a vonós hangszereket. Számítottam rá, ha ismert dalt hallanak, énekelnek is - mondja Sárközyné Pomázi Ágnes, a Kodály-iskola ének-zene szakos pedagógusa. Azt sem hallgatja el, hogy a szaktanárok országszerte küzdenek az énekórákért, hiszen - ahogyan fogalmaz - az értelmi nevelés mellett az érzelmi is fontos. Ma heti egy ének-zene szerepel a tantervben, a Kodály - bár a nevéből már eltűnt az ének-zene megkülönböztetés - megmaradt tagozatos intézménynek, évfolyamonként egy osztály heti három órában tanulja az éneket, emellett heti három kóruspróbára járnak. Sárközyné Pomázi Ágnes szerint - aki maga is két kórus tagja - a heti egy óra arra elég, hogy a diákok ismerjék Kodályt és Bartókot, felismerik a hangszereket hangjukról és képről, megismerik a népdalokat. Az ének-zene tagozat létjogosultságát mi sem bizonyítja, mint hogy az idén túljelentkezés volt első osztályban. Sárközyné Pomázi Ágnes ★ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] 24 ÓRA - 2009. ÁPRILIS 4., SZOMBAT JUT ESZEMBE... Nyomuló nyulak, báránykampány BARSI-BÍRÓ GABRIELLA Otromba csokinyulak, jámbor báránykák és ezerféle húsvéti díszlet-mifenék vigyorognak az arcunkba már hetek óta, nem győzöm a gyerkőcöt elrángatni a bóvlikkal roskadásig tömött polcok mellől, amiket indiánüvöltéssel közelít meg: Itt a nyuuuuszííí! - nincs az még itt, fiam, ez csak a látszat, gyere szépen. Édes Istenem, hiszen még alig hevertük ki a nőnapi dömpinget, ami persze szorosan követte a Bálint-napi őrületet, szinte egybefolyva a karácsonnyal-télapóval. Manapság már-már összeérnek a különböző ünnepek, hála (?) a szemfülesen rámenős kereskedők jól kitalált, rétestésztaként hetekrehónapokra nyújtott reklámfogásainak. Hol a Mikulás, aztán a halloween-tök, pár héttel később már a szerencsétlen tapsifüles és bárány ? Nem a nyúlfüles kosártól ünnepi a lélek, társa kampányolnak, hogy fogyjon a cucc az üzletekből. A háziasszonyok zöme pedig úgy érzi, muszáj lesz megvenni azt a harmadik asztaldíszt és a tucat ablakra ragasztható matricát is, hogy meghitté varázsolja családja számára az édes otthont az alkalomra. Pedig ha nem dőlnének be az agyafúrt marketingnek, tudnák, nem a nyúlfüles kosártól burkolózik ünnepbe a lélek. Bár az a fene kapitalizmus, vele a fogyasztói társadalom jól működő, hálás gépezete nem ezt mutatja, azért higgjék el: kevés az ünnepi alkalom az életben. Azt a keveset pedig jó lenne megbecsülni, helyén kezelni. Ne hagyjuk, hogy a folyamatos dömping elvegye a kedvünket, s tele legyen a puttonyunk már az esemény kezdete előtt. Bő egy hét van még húsvétig. Könyörgöm, tartsanak ki! Kritikus szemmel a kultúráról • Kritikus szemmel a kultúráról • Kritikus szemmel a kultúráról • Kritikus szemmel a kultúráról • Kritikus szemmel a kultúráról A nő igen sokszor: virágokkal kiállítás Plakátok a díva, Sarah Bernhardt főszerepeiről Mikkamakka naplója mellbe vág könyv A tündéri, torokszorító meseíró. Búcsúmemoár. A Szépművészeti Múzeum az utóbbi pár évben, mondjuk úgy, hogy az EU-csatlakozás óta, a legnagyobb klasszikusok sorát igyekezett jobban bemutatni a magyar közönségnek - kirobbanó sikerrel. Ezeken az időszaki gyűjteményes kiállításokon rendre kígyóznak a sorok, legalábbis eddig így volt Monet és barátai, Picasso, Klee, Kandinszkij, Van Gogh és a többiek esetében egyaránt. S most legújabb ismeretlen ismerősként megérkezett hozzánk Alfonz Mucha, a szecesszió cseh zsenije, akinek az első két-három hét tapasztalatai, látogatási adatai alapján szintén van tömegvonzása. A június 7-éig látogatható kiállítás címe A nő dicsérete - abszolút érthetően és jogosan. A bemutatott anyag gerincét ugyanis a kor híres dívája, Sarah Bernhardt főszereplésével előadott darabok plakátjai adják, illetve azok a tematikus sorozatok, melyekkel Mucha virágokként, a művészeti ágak jelképeivel felruházva-levetkőztetve, nap- és évszakokként, őselemekként személyesíti meg és magasztalja a gyengébb nemet. Nagyszerű élmény ilyen nagy számban együtt látni ezeket a munkákat, úgy érezheti a látogató, hogy szemlélésük közben közelebb férkőzhet alkotójuk gondolat- és érzésvilágához. Aztán néhány nagyméretű kép, plakát felvillantja Mucha nemzeti identitástudatát. Cseh és szlovák tájak, térségek, városok vásáraihoz készült plakátok, az alkotó egyik főművének számító, húsz festményből álló Szláv eposz egykét darabja, illetve hozzájuk készült vázlatok szintén ott sorjáznak a falakon, paravánokon. És akinek Múcha nem elég, május 3-áig nyitva a Gustave Moreau életművébe betekintést nyújtó, Mítoszok földje című kiállítás is. Alfonz Mucha: A nő dicsérete, Szépművészeti Múzeum KIVÁLÓ Kevés könyvnek esik neki ilyen örömmel az ember - Lázár Ervin naplójában meséihez hasonló történetekre vágyunk - s kevés ilyen szomorú írással találkozhatunk. Lázár ugyanis örökre a felhőtlen homlokú, okos, tanulságos, tündéri nyelvű meseíró mindannyiunknak, akiről elképzelhetetlen volt, hogy rosszkedvű lenne akár egy fél percig is. Naplója azonban keserű olvasmány - de így is sokkal élvezetesebb jó néhány nagy mester szürke, poros, unalmas memoárjánál. Az író kendőzetlenül tárja elénk testi és lelki nyavalyáit (ismételjük, hihetetlen, hogy ez a csodálatos mackó beteg is tudott lenni), nála eddig ismeretlen tájakra, a szomorúság pusztaságába vezet el minket, írván: ezek vagyunk, ezek is vagyunk. Most tanuljuk meg sokadszor, s hogy időnként micsoda gyötrelem az írás. Ha nincs lökés, késztetés, megfoghatatlan szóval: ihlet. Akkor szövegkezdeményekbe, töredékekbe, ötletekbe botlunk - köszönjük a szerkesztő kéznek, akár az íróénak, akár a nyomdai felkészítőnek, hogy mindezt olvashatjuk. Mert Lázár ebben is zseniális. Nem, sehol Mikkamakka szárnyalása, Aromo tündöklése, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa meditációja, a Négyszögletű kerek erdő gondolatainkat higgasztó hűse - mégis jó vele együtt lenni füzetei magányában. Ahogyan írja: egyszerre ötletelései és gondolatai sivatagában. Ahol meg-megbotlik, de felkel és továbblép. Néha, „jobb híján”, barátokról ír, Nagy Lászlóról, a szárnyaló szavú költőről, akivel majd egy évtizedet töltött el az ÉS szerkesztői szobájában, gyerekeiről, tanyájáról, a pusztáról, Alsófelsőpácegresről, az Eperfáról, s mindez megrendítő közelbe hozza ezt a valóban halhatatlan, csodás embert Az emlékét. Lázár Ervin: Napló, Osiris Kiadó, 2008 KIVÁLÓ RIBÁRY ZOLTÁN