24 óra, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-15 / 165. szám

EGY PERCBEN Női motorosok Esztergomban ESZTERGOM Mintegy kétszázötven motoros nő találkozik ezen a héten Esztergomban. A Nemzetközi Női Mo­toros Egyesület idén első alkalommal szervezte meg Magyarországon az egyhetes programsorozatot, amelyre tizennégy országból kétszázötven mo­toros hölgy érkezett. Ráfizetés lesz ► 3 az idén a búza ITTHON Jó közepes termésmennyiség és közepes minőség mellett is rossz év lesz az idén a gabonatermesztés­ben. Az árak mélyponton, a bukás so­kaknál garantált. Némi rménysugárt jelenthet azért, hogy a kukorica az idén megmentheti a termelőket. ► 7 Lázár sajnálja az Ubert BUDAPEST Újabb állami rezsicsök­kentésről indított konzultációt a kormány, jelentette be Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. A minisz­ter az Uber kivonulásáról elmond­ta: sajnálja, hogy nem vállalta a ma­gyarországi adószabályok szerinti működést, pedig a taxisoknak is jót tenne a konkurencia. Hibázott az ► 8 állomásfőnök BARI A dél-olaszországi frontáli vo­natütközés áldozatainak a száma 23. „Én indítottam el a vonatot, én adtam zöld jelzést, nagy kavarodás volt, a vonatok késésben voltak” - mente­getőzött az állomásfőnök. ► 10 Jó reggelt e­ zen a héten a mamájánál nya­ral a kisfiam. Az apukájával az első két napon még nem ta­láltuk a helyünket a lakásban, olyan nagy volt a rend, na meg a csend. Aztán a hét közepétől már kezdett alakulni a dolog, újra két ember­re főztünk, olyan ételeket ehettünk otthon, amelyeket a kismanó mel­lett nem tanácsos, mert nem annyi­ra egészséges. Eszembe jutott, hogy még vasárnap vettem a kisfiamnak egy tejszeletet, gondoltam megeszem, lesz még idő vásárolni, mielőtt vis­­­szajön. Hűlt helyét találtam a frizsi­derben. Párom szégyenkezve árul­ta el, már megette. Sebaj, kivettem a vészhelyzetekre tartogatott csokigo­lyókat a táskámból. Szép kis szülők vagyunk, mondhatom. Zs.K. E Döcögve készül a tatai sportcsarnok TATA Sokan csak fedősztorinak gondolták, illetve tervsze­rű építési szünetként aposztrofálták a döcögősen „ma­gasodó” sportcsarnok kivitelezését. Kiderült, nem er­ről van szó. Az viszont tény, hogy csaknem egy évvel ké­sőbb adják majd át a fedett sportcentrumot, ám erről sem a klub, sem az önkormányzat nem tehet. ► 3 Beiktatják az új győri püspököt GYŐR Szombaton iktatják be hivatalába dr. Veres Andrást, az új győri püspököt. A Ma­gyar Katolikus Püspöki Kon­ferencia elnökét Ferenc pápa tíz évnyi főpásztori szolgálat után helyezte át a szombat­­helyi püspöki székéből. Az ünnepi szertartás 10 órakor kezdődik a Nagyboldogass­­­szony-székesegyházban. A szentmisén részt vesz Erdő Péter bíboros, eszter­­gom-budapesti érsek, Alberto Bottari de Castello, Magyar­­ország apostoli nunciusa, Pá­pai Lajos nyugalmazott győ­ri püspök, Bábel Balázs kalo­­csa-kecskeméti érsek, Jaku­­binyi György gyulafehérvá­ri érsek, Orosch János nagy­­szombati érsek, Pintér Gábor érsek, apostoli nuncius, Ter­­nyák Csaba egri érsek, Sere­gély István nyugalmazott ér­sek és több püspök egyaránt. Ott lesz Semjén Zsolt mi­niszterelnök-helyettes, Sol­tész Miklós, Vízkelety Mari­ann és Hegyi László államtit­kár, továbbá Hölvényi György EU-parlamenti képviselő. Valamennyien láthatják majd Veres András püspöki székfoglalóját, akiről sokan tudják, hogy a Győri Bencés Gimnázium elvégzése után az egri hittudományi főisko­lára járt, majd Budapesten el­végezte a hittudományi aka­démiát. 1986 augusztus 2-án szentelték pappá Nyíregyhá­zán, majd volt a Pázmány Pé­ter Katolikus Egyetem Hit­­tudományi Karának docen­se, a római Pápai Magyar In­tézet rektora is. Holnaptól megyénk több települését is érintő győri egyházmegye püspöke lesz. P. P. I Leszakadó ágak, teli vízelvezetők a vihar után Kidőlt fába rohantak MEGYEI INFORMÁCIÓ A csü­törtökre virradó éjszaka me­gyénkbe is megérkezett a hi­degfront és vele együtt az eső, a vihar is. A katasztró­favédelem tájékoztatása sze­rint több helyre is riasztották a tűzoltókat. Nyergesújfalun a Május 1. téren például egy négy méter hosszú faág sza­kadt az úttestre és ott aka­dályozta is a forgalmat, ezért láncfűrésszel felvágták és el­távolították azt. Tatán, egy körülbelül 15 méter magas fa dőlt a Fekete útra csütörtök reggel, méghozzá olyan sze­rencsétlenül, hogy az ágnak nekiment egy kisteherautó és egy busz. Személyi sérü­lés nem történt. A tatabányai hivatásos tűzoltók a kidőlt fát eltávolították. Esztergomban a Táti úton személygépkocsi csapódott villanyoszlopnak, a baleset­ben két könnyű sérültet a mentők elszállították. Csütörtök délután Komá­romban, a rendőrség udva­rán 10 méteres fűzfa ága ha­ladt el 5 méter magasan, jár­műforgalmat veszélyeztetve. A helyi hivatásos és önkén­tes tűzoltók távolították el az ágat, Bajnán a vadászház előtt egy 15 méter magas fa dőlt ki és akadályozta a for­galmat. SZ. A. Nyergesújfalun is megtépázta a fákat a vihar Héra Prémium M Beltéri Falfesték 5 liter ^ 8130 Ft helyett ^ SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Wagner Zsanett 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 ZEBRA FESTÉKBOLTOK 2800 Tatabánya, Mártírok u. 72. Tel./Fax: 34/337-836 2800 Tatabánya. Kossuth L. u. 97. 34/311-549 ^^zebra rendeles@gmail.com Szakmai információ: 30/927-5866 hl, w­ww.ze­braf­estek. 109. h­u Nyitvat­tartás: H­ P: 7-17 h. Sz: 8-12 h Az akció időtartama:­­2016. augusztus 31-ig. MA HOLNAP 23 22 Pénteken marad a szeles idő, többfelé erős, helyen­ként viharos lökésekkel. Hajnalban 10-15, délután 21-26 fokot mérhetünk. ► 13 HIRDETÉS VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ egy kupon több termék vásárlásá­hoz is érvényes, de csak az adott témában ■ másolt vagy egyéb módon sokszo­rosított kupont nem áll módunkban elfogadni ■ kuponok nem vonhatók össze ■ kupon csak a megjelölt napokon használható fel Vágja ki az itt látható kupont 2016.08. 31-ig a feltüntetett akcióban használ­hatja fel. Boldog névnapot kívánunk Henrik és Roland nevű olvasóinknak!

Next