24 óra, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-08 / 262. szám

EGY PERCBEN Kecskéd i, tatai siker MEGYEI INFORMÁCIÓ A megyei labda­rúgó-bajnokság első osztályában bra­vúros győzelmet aratott a Kecskéd, amely hátrányból fordítva, két cse­rejátékosa góljával verte az eddig hi­bátlan mérleggel bíró, listavezető Vér­tesszőlőst. A Tatai AC 3-0-ra nyert az Esztergom ellen. ► 11 Kenőpénz migránsoktól BUDAPEST Három személlyel szem­ben emelt vádat az ügyészség hono­sítási eljárásokkal kapcsolatos vesz­tegetés ügyében. A hatóság közlése szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja - két nő - a munkája révén ismerte meg egymást. ► 7 Újabb bizonyíték BUDAPEST Nemcsak a Teréz körúti robbantás elkövetőjének hátizsákján, hanem a házi készítésű robbanószer­­kezet detonátorán is találtak értékel­hető DNS-nyomokat a rendőrök. ► 7 Egy lépésre a boldogságtól KIA Kombi karosszériával, hálózat­ról tölthető hibrid hajtással és 245 lóerős GT-változattal is bővül az Op­tima kínálata, sikeres piaci rajtot kö­vetően most kapcsol csak igazán rá a Kia a középkategóriában, hiszen most kezdik a kombi karosszéria forgalmazását, amely Nyugat-Euró­­pában már nagyjából a kategóriael­adások háromnegyedét jelenti. ► 9 Jó reggelt! J­ó tudni, hogy nem csak mi, ha­landó emberek, nem tudjuk sok­szor eldönteni, hogy mit akarunk, hanem a mai világunk mindenható intézményei (nevezzük most bankok­nak őket) is össze-vissza hozzák a döntéseiket. Egy ismerősöm lakáshi­telt szeretett volna felvenni az egyik pénzintézettől. Több pozitív előszűrő után azonban végül elutasították a kérelmét. Ezek után igencsak megle­petten érte, amikor két héttel később ugyanannak a banknak az ügyin­tézője felhívta, hogy hitelt kínáljon neki, hiszen - ahogy fogalmazott - kiemelt ügyfélről van szó. A poén csak most jön, ugyanakkora törlesz­tőrészlettel kínálják a kölcsönt, mint amivel hetekkel azelőtt elutasították az igényét. Zs. K. OROSZLÁNY Idén 30 éves a Táncsics Mihály Óvoda, amit az egészségnevelési héttel együtt tartanak az intéz­ményben. Az első napon a Körte-csoportosok is kipró­bálhatták a mezítlábas parkot és a mozgáskoordinációt segítő játékot. Minden gyereknek újdonság volt, öröm­mel mentek végig több kört is az akadályokon. ► 3 Közlekedés - néhány nap, és nyakunkon a tél Valódi veszélyes üzem MEGYEI INFORMÁCIÓ Az idő­járás előrejelzések szerint két-három nap múlva leesik az első hó kis hazánkban. Nem véletlen, hogy a gumi­szervizekben teljes a nagy­üzem. A szakemberek sze­rint, aki csak most cserél té­li abroncsot az a huszadik órár­a jár. Aki viszont hava­záskor, az a huszonnegye­dikben... - Egy jó gumi nagyon so­kat jelent, de nem mindent - emelte ki dr. Farkas Ká­roly, a Magyar Autóklub ré­giós elnöke. - Az évszakkal együtt járó változások je­lentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre is, hi­szen kedvezőtlenebbé vál­nak az út-, az időjárási és a látási viszonyok. Ezek a vál­tozások jelentik az őszi köz­lekedés speciális veszélyeit, amelyekkel a biztonságunk, valamint testi épségünk és egészségünk megőrzése ér­dekében minden közlekedő­nek tisztában kell lennie. A mostani faleveles, nyálkás, olykor sáros utakon miatt in­dokolt, hogy időben legalább 20-25 százalékkal előbb kel­jünk útra, mint normál kö­rülmények, száraz utak, jó látási viszonyok mellett. Az autóklub régiós vezető­je szólt arról is, hogy olykor apróságoknak tűnő dolgok is milyen jelentőséggel bírhat­nak ilyen időszakban. Ilyen például a szélvédőmosó-folya­­dék rendszeres ellenőrzése vagy a lámpák és fényszóró­burák rendszeres tisztítása... - Sokan elfelejtik, hogy a közlekedés veszélyes üzem - hangsúlyozta a régiós el­nök. ► 3 Dr. Farkas Károly CALGARY A tatabányai Keszler Andreával (balra) felálló magyar női kvartett bronzérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók calgaryi világkuparajtján. ► 12 Eufrátesz Haragja RÁKKÁ Megkezdődött az Isz­lám Állam (IÁ) önhatalmúlag kikiáltott fővárosa, Rákka ost­roma - ezt jelentették be az Egyesült Államokkal szövet­séges szíriai lázadó erők. Tö­rökországot azonban aggaszt­ja a szíriai kurdok szerepe az offenzívában. Az iraki Moszul, az IÁ másik bázisa pedig egy­re hevesebb ostrom alatt áll. A Rakka megszerzéséért indított hadműveletet Eufrátesz Ha­ragjának nevezték el. ► 7 HIRDETÉS Vágja ki az itt látható kupont 2016.11.30-ig a feltüntetett akcióban használhatja fel. Beváltható: 16. november 30-ig SZERKESZTŐSÉGE. E-mail: szerk.konnismediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Zsíros Krisztina TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 34/514-041 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 • MA HOLNAP 8 8 Kedden kezdetben a déli tájakon, majd nyugaton, később a középső országrészben is több helyen vár­ható eső. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Zsombor és GotfHd nevű olvasóinknak!

Next