24 óra, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-29 / 24. szám

EGY PERCBEN Kultúránk értékei TATA Bátran kijelenthetjük: a tatai kultúra napi műsor minden várako­zást felülmúlt mind érdeklődésben, mind kivitelezésben. A nagy érdeklő­désre való tekintettel a Tatai Televízió az egész kistérségben élőben sugá­rozta a „ki viszi át...” a kultúrát című előadást, amelyben 190-en léptek színpadra. ►2 Az idén már a NAV számol MEGYEI INFORMÁCIÓ Az idén már a munkáltatók helyett is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el a sze­­mélyijövedelemadó-bevallásokat. A tervezeteket számos formában kér­hetik ki a magánszemélyek. Me­gyénkben több mint tízezer embert érint a változás. ► 3 ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL­ TgyHft/V & MAI LAPSZÁMUNKBAN KOMÁROM Hagyomá­nyos Sportünnepet tartottak szombaton a Városi Sport­­csarnokban, ahol az elmúlt évben kiemelkedő sikere­ket elért sportolókat díjaz­ták. Idén Miskolczi Julianna és Grónai Sándor kapta az Év Sportolója díjat. Miskol­czi Julianna 2017-ben az el­ső és a második légfegyveres Eb-válogatót is megnyerte, a ruse-i nemzetközi verseny­ről pedig bronzéremmel tért haza. Grónai Sándor is szá­mos címet szerzett tavaly, egyebek közt profi Európa­­bajnoki, valamint első osztá­lyú amatőr világbajnoki övét is. A rendezvényen a díjak átadása között felléptek a vá­rosi sportegyesület ritmikus sportgimnasztikusai, a Hap­py Dance Egyesület, a Red One táncosai, valamint a Fo­­uette Ritmikus Gimnasztika csoport és a Fit-Kid növendé­kei is. ► 5 A Fit-Kid tánccsoport növendékei műsorukkal elvarázsolták a komáromi sportgála közönségét Fotó: Nagy Tamás Don Boscóra emlékeztek PÉUFÖLDSZÉN KERESZT Don Bosco égi születésnapján idézték fel a sza­­lézi rendalapító emlékét a magyar­­országi tartományban. ► 4 A Sátán fattya útnak indul TATABÁNYA Budapest, Nyíregyhá­za és Beregszász. Már a harma­dik nagy sikerű díszbemutatóján is túl van Zsigmond Dezső rende­ző filmje, A Sátán fattya. A nagyjá­tékfilm elkészítésében egy nyolc­tagú tatabányai csapat is folyama­tosan dolgozott, Veér Károly dísz­lettervező irányításával. ► 6 Jó reggelt! K­isvárosunk nagy boltjában tettem tegnap reggel egy rö­vid, talán önző sétát. Ha nem kísérem el a nejemet, eset­leg elfeledkezik a vasárnapi ebéd utáni kisfröccs legfontosabb alap­anyagáról. Egy szakaszon anyuka tologatta előttünk a csámpás kere­kű bevásárlókocsit nyolc év körü­li lánykája megjegyzéseitől sújtva. A csemete rácsodálkozott egy mű­anyag tasakra. - Mekkora borsó­szemek?! A válasz gyorsan jött. - Ezek nem borsók, hanem nagyon kicsire nőtt káposzták. Kíváncsi lettem. A kevés magyar szövegből annyit tudtam kideríteni, hogy az áru fél kiló, I. osztályú és egy hol­landiai városból érkezett. Egyéb­ként brokkoli volt.­­ efká - I Nem álom a teljes foglalkoztatottság ITTHON Az ország 43 telepü­lésén már megvalósult a tel­jes foglalkoztatottság, azaz a munkaképes korú népesség az utolsó szálig dolgozik. Te­lepülésszámot tekintve Za­la megye a csúcstartó a tel­jes foglalkoztatottságban 13 ilyen községével. A második helyezett Vas megyében tíz olyan település van, ahol aki tud, az dolgozik. ► 7 A béremelés állítja meg az elvándorlást ITTHON A GKI Gazdaságku­tató Zrt. legfrissebb elem­zése szerint 2018-ban a re­álkeresetek négy százalék­kal bővülnek, de az átlag­nál jobban nőhet a szak­munkások és a szellemi fog­lalkozásúak fizetése. Több felmérés szerint ebben bi­zakodhatnak a magyar fia­talok is, és valamennyire a kormányzati szereplők is, akik a bérnöveléssel kíván­ják elejét venni a fiatalok külföldre vándorlásának. A bizakodásnak van alapja: a KSH legutóbbi, 2017. szep­tember-novemberi adatai szerint tizenegyezer fővel csökkent a külföldön dolgo­zók száma az egy évvel ko­rábbi adatokhoz képest. ► 7 Milos Zeman marad az elnök PRÁGA A jelenlegi államfő szombaton megvédte bár­sonyszékét és a következő öt évben is ő lesz a Cseh Köz­társaság elnöke, miután 51,5 százalékot szerzett. ► 7 Elfogadhatatlan a migránscsomag ITTHON A Fidesz és a KDNP elutasítja az ENSZ migráns­­csomagját - jelentette ki Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője. Szij­­jártó Péter külügyminiszter felidézte: az ENSZ-főtitkár korábbi nyilatkozatában jó lehetőségnek nevezte a mig­rációt, amely erősíti a gazda­sági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket. ► 9 Díszmadarat (is) tolláról VÉRTESSZŐLŐS Huszadik alkalommal rendezett madárkiállítást a sportcsarnokban a Vértesszőlő­­si Galamb, Díszbaromfi és Díszmadár Tenyésztők Egyesülete. Péntektől egészen vasárnapig közel 500 szárnyast tekinthettek meg az érdeklődők. Három kategóriában (baromfi, galamb és díszma­dár) hirdettek győzteseket a madárbírálaton, összesen 35 példányt díjazott a zsűri. ► 5 Fotó: D.l. Másodjára nem sikerült Babosnak MELBOURNE Babos Tímeá­nak vasárnap délelőtt nem sikerült a duplázás: a ma­gyar teniszező a pénteken, női párosban aratott győzel­me után vasárnap alulma­radt a vegyes páros döntőjé­ben, oldalán az indiai Rohan Bopannával. Babosék riváli­sa a Gabriela Dabrowski, Ma­te Pavic kanadai, horvát duó volt, a magyar, indiai páros 2:6, 6:4, 11-9-re, döntő rövi­dítésben, meccslabdáról ka­pott ki tőlük. Roger Fede­­rer ellenben megállíthatat­lan volt: a férfi egyes finálé­jában öt szettben diadalmas­kodott a­ horvát Cilic ellen. A női egyesben a dán Caroline Wozniacki örülhetett a ro­mán Halep ellen. ►15 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: @­mediawork­s.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Petrik József 34 514- 041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 MA HOLNAP 1 2 10 A reggeli párásság megszűnése után változóan fel­hős lesz az ég, többórás napsütéssel. A nappali fel­­melegedés erősödik, 8-13 fok várható. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Adél nevű olvasóinknak!

Next