24 óra, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-26 / 48. szám
HIRDETÉS 26. Rotáció Expo Tatán, az Olimpiai Edzőtáborban 2018. március 23-án 9-17 óráig A belépés díjtalan. LÁTVÁNY FAFARAGÁS MINDKÉT NAPON , Extra engedmény minden vásárlónak! EGY PERCBEN Mátyás-napi néptáncgála NAGYIGMÁND Tizenkilencedik alkalommal gyűltek össze a népzene és a néptánc kedvelői szombaton a hagyományos Mátyás-napi Tavaszváró Néptáncfesztiválon a Magas Művelődési Házban. ► 2 Reneszánsz mulatság KOMÁROM Tizedik alkalommal alakult át szombaton vásártérré a Petőfi Sándor Művelődési Ház színházterme, ahol a színes programok mellett a megyei népművészeti egyesület alkotói árulták portékáikat a hagyományos Reneszánsz napon. ► 5 Jó lóra tett a lovas világ! BUDAPEST Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a felújított Nemzeti Lovarda átadásán. ► 7 Magyarázatot vár Szijjártó ITTHON Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos levélben tiltakozott az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjénél, Federica Mogherininél, amiért az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott tárgyalásokon közös uniós álláspontként adta elő azt, amiről valójában nincs konszenzus mind a 28 tagállam között. ► 9 Jó reggelt! Egyik kisvárosunk főutcájára aszfaltcsík kanyarog lefelé járdával kombinálva a dombról. Reggel nyolc körül hátizsákos gyerekek csapata előz meg. Én sántítok. Vélhetően papírom lesz pár perc múlva a rendelőintézetben arról, hogy jobbosomat lassabban tudom húzni a balosnál. Két kisrác, vélhetően a nővérükkel, szökdel a suli felé. Kutya ugrál mellettünk, akit Menj haza! biztatással ösztökél a lányka. Az eb kitart a csapat mellett. Az egyik srác mondja a tutit, Cézár nem mehet az iskolába. Aztán máris közli a megoldást. Ő visszamegy vele. Haza. Tegnap már volt ebből egy füles otthon - zárja le határozottan a témát a nővér. F. K. A Farsang Kupán megyei alkotásokat is díjaztak Tortakölteményeket csodálhattak Tatán TATA A szarvasbélszíntől a fogasfűlén át a tortakölteményekig mindent felfedezhettek a látogatók szombaton Tatán, a XVI. Farsang Kupán. A gasztronómiai seregszemlén 129 versenymunkát vizsgált a zsűri, a szakácsok, a cukrászok, a felszolgálók, a pékek, sőt, a mixerek is megmutatták tudásukat. Az idei versenyzők sikerességét az eredmények is jól mutatják: a zsűri 55 arany-, 30 ezüst- és 29 bronzérmet osztott ki. Megyénkből tizennégy alkotás érkezett, ezek közül nyolc munka aranyérmet, egy ezüstöt, három pedig bronzot kapott, két alkotást oklevéllel ismertek el. Képünkön Rabóczky Jánosné vizsgálja az egyik alkotást. Fotó: Dallos ► 6 kicsi Kony Vi· Tatab Hazatértek vasárnap a téli olimpia hősei BUDAPEST Több száz fős lelkes tömeg, családtagok, barátok, szurkolók fogadták vasárnap kora délután a Gyakorló Jégcsarnokban a phjongcshangi téli olimpiáról hazatért magyar sportolókat. A „Gratulálunk!” felirattal, az aranyérmes magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagjainak fényképével és egy nemzeti lobogóval feldíszített autóbuszok egy óra előtt pár perccel gördültek be a csarnok elé. A rövid ünnepség keretében egyenként szólították színpadra a phjongcshangi indulókat, köztük Magyarország első téli olimpiai bajnoki címét nyert rövidpályás gyorskorcsolyázókat. P14 Szili Katalin az őshonos kisebbségről ITTHON Az unió ma a migránsokkal szívesen, miközben az őshonos kisebbségekkel egyáltalán nem foglalkozik, ezért fontos, hogy sikerrel záruljon a Minority Safe Pack aláírásgyűjtés - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Gyöngyösön. Ma az unióban élők 85 százaléka többségi társadalmak tagja, 10 százalék az őshonos kisebbségek aránya, míg 5 százaléknyi a migráns, ugyanakkor Brüsszel az 5 százalékkal szívesen, az 50-60 millió embert jelentő 10 százalékkal egyáltalán nem foglalkozik. ► 7 Maga Esztergom városa is a kommunizmus áldozata Tehetség és Koszorúk a bíboros szobránál futotz ESZTERGOM A kommunizmus áldozataira emlékeztek vasárnap délután Esztergomban. Az eseményt Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobránál, a hírhedt sötétkapui mészárlás helyszínén rendezték meg. A megemlékezés fővédnöke Völner Pál államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, aki mellett beszédet mondott id. Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is. Lomniczi Zoltán kiemelte, hogy szimbolikus jelentőségű ez az esztergomi helyszín, mert 14 ártatlan áldozatra emlékeztet bennünket, akik ennek az értelmetlen pusztításnak az áldozatai lettek. Maga Esztergom is a kommunizmus áldozata volt, hiszen tönkretették a belvárost és a fejlesztéseket is megakadályozták, büntették pusztán azért, mert a Magyar Katolikus Egyház központja. A rendezvény végén a jelenlévők koszorúkat és virágokat helyeztek el Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobránál, valamint mécsesek gyújtásával rótták le tiszteletüket a kommunizmusban elesett áldozatok előtt. N.Zs. Mécsesek és koszorúk Mindszenty József szobránál Fotó: N.Zs. ÁSZÁR Jászai Mari egy kicsinyke faluban látta meg a napvilágot 168 esztendővel ezelőtt, mégis a világot jelentő deszkák ünnepelt, nagy színésznője lett. Szombaton, a születésnapján rá emlékeztek. A szépen felújított, nádfedeles házikó előtt Pekár Zsolt polgármester feltette a kérdést: Ismerjük-e Jászai Marit? Bevallotta, hogy ő nem, pontosabban nem eléggé. Mert másokkal együtt szintén sokat tud az életéről, a szerepeiről, de mint embert, gondolkodó, érző asszonyt a napjainkban élők közül már senki sem ismerheti. ► 3 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerk.kom@mediaworks.hu • OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Petrik József 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 MA HOLNAP vw. -4 -5 _*3* Erősen megnövekszik a felhőzet, és főleg délutántól alakul ki hószállingózás, havazás. Reggel -10, délután -5 fok körül várható a hőmérséklet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Edina nevű olvasóinknak!