24 óra, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-19 / 268. szám
EGY PERCBEN DÍjat kapott a doktornő TATABÁNYA Dr. Lehőcz Irma fül-orr-gégész több mint harminc éve dolgozik a Tatabányai Szent Borbála Kórházban. Tavaly a mindennapok hősei szavazáson egészségügyi kategóriában nyert, nemrégiben pedig Batthyány- Strattmann László-díjjal ismerték el áldozatos munkáját. ► 5 Ezermilliárdos szerződés BUDAPEST A főváros ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének legsikeresebb korszakát élheti meg - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a főváros napján tartott ünnepségen. Tarlós István főpolgármesterrel tizenöt pontos szerződést írt alá, s ez mintegy ezermilliárd forintot jelent a fővárosnak. Budapest nemzeti alkotás, nemzeti teljesítmény, nemzeti siker, „igazi nemzeti kincs” - hangoztatta Orbán Viktor, a főváros felépítését pedig az újkori történelmünk talán legnagyobb magyar közösségi teljesítményének nevezte. ► 7 Rangadót nyert a KVSE KOMÁROM A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában az újonc Komárom VSE 3-1-re legyőzte a második helyen álló Érd gárdáját. A Dunaparti együttes sikerével a harmadik helyen áll. Bozsik Péter vezetőedző tanítványai az idén még lejátsszák a tavaszról előrehozott Csepel elleni meccsüket. Ez a találkozó vasárnap 13 órakor kezdődik a molaji sporttelepen. ► 15 Jó reggelt! Talán az idei ősz utolsó napfényes vasárnap délelőttjén álldogált a kisvárosi temetőben két szomszédos sírnál a hatvanon már jóval túl levő, illetve a nyugdíjas létet még csak próbálgató férfi. Régi helybeli ismerőseim. A fiatalabb, szülei sírjánál rendezgette a mindenszentek napja alkalmával gyújtott mécseseket. Az idősebb, közelmúltban elhunyt párja síremlékénél tette ugyanezt. Néhány mécses, gyertya még kínálta magát lobogásra. Nem szóltak egymáshoz. Aztán szinte egyszerre kérdezték. Van gyufája? Egyiknél sem volt. Beszélgetni kezdtek. Negyedóra múlva kézfogással köszöntek el egymástól. Az elmúlás összehozta a jelent. - efká - érezheti magát a Grundfos TATABÁNYA A Tatabánya hazai pályán 31-18-ra kiütötte az OCI-Lionst a férfi kézilabda EHF-kupa harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén, így nagy lépést tett a 16-os főtáblára jutás felé. A holland csapat a 12. percben még két góllal vezetett (3-5), a házigazda ekkor megrázta magát és Pásztor Ákos vezérletével egy 6-0-s sorozattal elhúzott ellenfelétől (9-5). Innen még feljött két gólra az OCI-Lions (10-8), de a szünetre ismét kinyílt az olló a felek között, 14-9-cel fordulhattak a felek. A második félidőben Milos Vujovics félelmetesen kezdett, húsz perc alatt hétszer talált be (összesen pedig már tíznél járt), csapata pedig 25- 15-re ellépett, végül pedig 31-18-ra nyert. A visszavágót vasárnap 14 óra 30-tól rendezik Sittardban. ► 16 Nemes célért fogtak össze TATABÁNYA Tizenhatodik alkalommal rendezték meg szombaton a szinte már hagyománynak számító Déva Gálát. A Böjte Csaba testvér által nevelt, nehéz sorsú gyermekeket támogató jótékonysági estnek a Jászai Mari Színház adott otthont. Az idei gála egy napra esett a koraszülöttek világnapjával, ami kapcsán Schmidt Csaba polgármester az est vendégeinek kifejtette: az árva, nehéz sorsú gyermekek sorsa mindnyájunk felelőssége. A ferences szerzetes idén nem tudott személyesen eljönni, de videóüzenetben még Ausztráliából is köszöntötte támogatóit. A minden tekintetben változatos produkciókat felvonultató gálára a dévai gyermekotthonból is érkeztek nevelt gyermekek, akik a Bányász Táncegyüttessel közösen, vidám táncos produkcióval léptek színpadra. ► 2 Életet menthet a megelőzés TATABÁNYA Életet menthető tanácsokkal készült a diabétesz világnapjára a Tatabányai Cukorbetegek Klubja. A rendezvény keretében Bíró Mihályné, a tatabányai klub vezetője kapta meg a cukorbetegek gondozásában, ellátásában végzett munkájáért a Dr. Kassay-Farkas Sándor diabetológiai díjat. ► 3 Tízezrek látogattak el a vásárba ÉSZAK-KOMÁROM Csaknem kétszáz kiállító kínálta portékáit az András-napi vásáron, amely nyolcadik éve az Újvár falai alatt kap helyet. A háromnapos eseményre több tízezren látogattak el az elmúlt hétvégén. A kolbászfesztivál az idén műszaki okok miatt elmaradt. ► 2 Mága ajándéka TATA A Református Gimnázium tornatermének építéséhez járult hozzá Mága Zoltán hegedűművész, aki kamarazenekarával együtt adott jótékonysági koncertet a vizek városában. Az előadásra, amely hatalmas sikert aratott, alig két nap alatt az összes támogatói jegy elkelt. Fotó: Zantleitner Ingrid 1 771416 £ 55019 18268 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Petrik József 06-34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06 -46/998-800 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 06-34/514-020 4 HOLNAP 4 Hétfőn erősen felhős, borongós lesz az ég és sokfelé készülhetünk vegyesen esőre, havas esőre, kisebb havazásra. ► 13 Boldog névnapot kívánunk jó Erzsébet Zsóka és Liza nevű olvasóinknak!