24 óra, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-17 / 14. szám
2019. JANUÁR 17., CSÜTÖRTÖK OLVASOSZOLGALAT Háy János fiatalokkal és az UFO - Nyitott rezervátum látogatóival is találkozott Egy nap az irodalom jegyében Háy János, író, Vámosmikola, 1960. Alkotóként így mutatkozott be a József Attila-díjas író, költő, festő, illusztrátor, aki a Vértes Agorája rendezvényeinek volt vendége. Több korosztály is találkozhatott vele: a Gézagyerek istendrámája kapcsán az Árpád és a Bárdos gimnázium tanulói, majd az UFO - Nyitott Rezervátum látogatói. Sugár Gabi gabriella.sugar@mediaworks.hu TATABÁNYA A Vértes Agorája népszerű irodalmi sorozata a ...jó a világon, ha jó” negyedik évadának januári vendége Háy János író volt. Az Árpád, majd a Bárdos gimnázium irodalmi fakultációs hallgatói látogattak el a különleges író-olvasó találkozóra, amelyre az alkotó első drámája, A Gézagyerek kapcsán előzetesen különféle feladatokat is meg kellett oldaniuk. Az „árpádosok” népes táborát Bekéné Kucsera Zsuzsanna pedagógus vezette fel, Háy Jánost is ő faggatta. A találkozón például előkerült több olyan tárgy is, amely vélhetően a dráma főszereplőjének, az autista Gézagyereknek fontosak lehettek: párizsis szendvics, plüssmaci, vagy pörgettyű. Háy János elmondta: a mű egy evangéliumi történet, amely egy messiásról szól, aki jön, hogy megváltsa a világot. Szóba került az is, hogy a nem túl sikeres budapesti középiskolai évek után a szíve vitte a szegedi egyetemre: szerelmes volt, a barátnője miatt jelentkezett orosztörténelem szakra. És bár az első idők nehezen teltek, végül jól érezte magát a vidéki nagyvárosban. A neves író találkozott a Bárdos gimnázium diákjaival is. A beszélgetést ezúttal Tóth Zsóka, a Vértes Agorája főmunkatársa, a program házigazdája vezette. Sok érdekességet megtudtunk még az íróról, a szülőfalujáról, az őt körülvevő világról, és arról, miként vélekedik minderről. Elmesélte, hogy balkezes volt, de abban az időben ezt nem nézték jó szemmel és így folyamatosan megütötték, ha a „rossz kézzel” írt. Átszoktatott jobbkezesként azonban később nem szeretett már kézzel írni és ezzel ma is így van. Körülbelül tíz éves lehetett, amikor verseket kezdett szerezni, az azokat rejtő kis füzetecskéjét próbálta átpöckölni a tanári asztalra, hogy mondjanak róluk valami jót. Sajnos a terv azonban nem jött be, a füzet pedig ezzel vissza is került a táskájába. Háy János a találkozón beszélt a nehéz gimnáziumi évekről is, amikor a vidékről a fővárosba került fiatalt a meg nem értettség vette körül, és ez természetesen meglátszott a jegyein is. Nagyon rossz eredménnyel végezte el az iskolát. Szerencsére a főiskola már jobban sikerült köszönhető a változásnak, az ottani pedagógusok nyitottságának. Délután az UFO - Nyitott rezervátumban Jász Attila „Csendes Toll”, a program házigazdája a folyóirat legújabb számának bemutatásával kezdte a rendezvényt. A kiadványban olvashatóak Háy János-versek is. Jász Attila kiemelte például Cosmin Petra román költő, vagy Kurdy Fehér János alkotásait, majd Keltai Csenger olvasta fel egyik megjelent versét is. Jász Attila kérdezte ezt követően Háy Jánost, a rendkívül sokoldalú írót. A felnőtt közönség is hallhatott iskoláiról, a képzőművészeti alkotásairól, a műveihez és a zenéhez fűződő különleges viszonyáról, valamint legújabb nagy munkájáról. Több száz oldalas Irodalomtörténeti mű készül tollából, amelynek szereplői a magyar irodalomtörténet jeles alkotói. A könyv várhatóan néhány hónapon belül megjelenik. Háy Jánosra sokan voltak kíváncsiak az Agorában rendezett irodalmi estenFotó: Dallos István Jótékonysági célokat is szolgált a mulatság Bálozással segítettek KESZTOLC - Aki ezt a dalt ismeri, énekelje a szövegét hangosan! - harsant fel a színpadon helyet foglaló Halas Gábor, aki rá is zendített a Nézését meg a járását című, közismert nótára. Később pedig Klányi István lemezlovas a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes éveket idéző zenékkel szórakoztatta a közönséget a jótékonysági farsangi bálon, amelyet tizennegyedik alkalommal rendezett meg a Szent Kelemen Polgári Kör. Simonek Antaltól, a civil egyesület elnökétől megtudtuk, hogy a rendezvény bevételét a kezdetektől jótékonysági célra ajánlják fel. - Régebben a templomnak adományoztuk az összeget, néhány éve azonban a plébániához tartozó kis ház felújítására fordítjuk azt - mondta az elnök, aki megjegyezte: akik nem tudnak részt venni a bálon, támogató jeggyel járulnak hozzá a kezdeményezéshez. A civil egyesület idén is a volt nővéri lakás renoválására gyűjtötte az adományokat, amelyet klubhelységként használnak. Az elmúlt években folyamatosan újították fel a régi vályogházat, de a civil összefogás a 200 éves parókia épületére is kiterjedt. - Az érsekség támogatásával, valamint a kesztölciek összefogásával sikerült szinte teljesen korszerűsítenünk a plébánia épületét. Tavasszal még szeretnénk a padlást is szigetelni. Az anyagot már megvásároltuk, a renoválást társadalmi munkában végezzük majd el - avatott be minket a részletes tervekbe Simonek Antal. A kesztölci polgári kör idén reményei szerint befejezheti a kis ház teljes felújítását is, ahol már csak egy helyiség renoválása várat magára. Terveik szerint szeptember 17-én Tarnóczi Ferenc atyának, a községben négy évtizedet szolgált nyugalmazott plébánosának is megmutatnák, hogy a hit segítségével az összetartó kis közösség milyen hatalmas munkát végzett el. w. P. A polgári kör tagjai kiválóan érezték magukat, egyúttal jótékonykodtak is Fotó: Walczer Patrik A Gézagyerekről A Gézagyerek kötetéhez a borítót a szerző készítette. Eredetileg hősökről akart írni, és miközben saját Lear királyát kereste, két munkáskabátos srácot látott kijönni a kocsmából, akik a szerencsétlen Gézagyerekről beszéltek. A főhős egy autisztikus fiatal férfi, aki otthon a kockás konyhaköveket nézi egész nap. Váratlanul felveszik a szobi kőfejtőbe, hogy a szalagra rakott kőáradatot figyelje, ha rendellenességet észlel, idegen anyag, netán ember kerülne rá, rögtön nyomja meg a piros gombot és leálljon a gép. Végre büszkeség tölti el. Reggelente a távolsági busszal munkába jár a környék férfiaival együtt. A szalag melletti széke istenné teszi, hiszen az ő kezében van az irányító szerkezet, műszak után kocsmába jár a többiekkel. Csakhogy, mivel soha semmi rendellenesség nem történik, elkezdi feleslegesnek érezni magát, ott készül hagyni a munkáját... Nem gyűlöl, nem vádol, feltétlenül szeret és hisz. Nyílt tekintetében mégis ott lapul a vád, mert szeme hű tükre minden gyarlóságunknak, de a bennünk lakó istennek is. • VERADAS MEGYEI INFORMÁCIÓ Csütörtök: Esztergom, Suzuki 10.30-14 óra. Csolnok, művelődési ház 15-18 óra. Péntek: Tatabánya, Vértes Center 14-18 óra. ÁRAMSZÜNET ESZTERGOM Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán, emiatt pénteken, a Dobogókői úton 8 és 15 óra között szünetel az áramszolgáltatás. ELLENŐRZÉS MEGYEI INFORMÁCIÓ A NAV megyei adó- és vámigazgatóságának munkatársai hétfőtől péntekig fokozottan ellenőrzik a festék-, vegyiáru- és háztartási üzleteket. Az adóellenőrök kiemelten vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. PROGRAMOK CSOLNOK-DOROG Társasjáték-délutánokat szerveznek a két településen. Pénteken 14.30-16.30 között a dorogi könyvtárban, szombaton 16 és 19 óra között a csolnoki könyvtárban várják a kikapcsolódásra vágyókat. Jelentkezni a helyszínen, a tarsasjatekesztergom_ gmail.com vagy a vpiros@gmail. com e-mail-címek egyikén, illetve a 20/775-2621 vagy a 20/582- 2284 telefonszámon lehet. ESZTERGOM Kapi Levente képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a művelődés házában pénteken 18 órakor. A tárlatot február 10-ig lehet megtekinteni. OROSZLÁNY A Bulizóna következő vendége az Atl EDGE and the Shadowbirds zenekar lesz. A program pénteken 21 órakor kezdődik az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár aulájában és az Endo’s presszóban. OLVASÓSZOLGALAT SÁRISÁP Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Ligeti Ferenc Öregfiúk Labdarúgó Emléktornát szombaton 13 óra 30 perctől a sportcsarnokban. Az eseményen Epel- Bajna, Esztergom, Dunaszentmiklós, Szőgyén és Sárisáp két csapata vesz részt. A döntő játékvezetője Erős Gábor korábbi FIFA-játékvezető lesz. A tornán a Komárom- Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény Pszichiátriai Betegek Otthona számára gyűjtenek. SZŐNY Tizedik alkalommal szervez találkozót a Dutra baráti kör. A program szombaton 10 órakor kezdődik, a témával kapcsolatos kiállítással, előadásokkal, filmekkel várják az érdeklődőket. színház TATABÁNYA Jászai Mari Színház, Népház: szombat 19 óra: Az üvegcipő. ÉSZAK4OMÁROM Jókai Színház: csütörtök 17.30 óra: Pira Bella (Ollai Produkció előadása). Szombat 19 óra, vasárnap 15 óra: A padlás. ÜGYELET ORVOSei Tatabánya: Béla király körtér 69. (telefon: 34/316-800); Dorog: Kossuth L. utca 6. (33/441- 008); Esztergom: Petőfi Sándor utca 26-28. (33/313-063); Kisbér, Iskola u. 11. (34/354-000); Komárom: Széchenyi u. 1. (34/344-770); Oroszlány: Alkotmány út 2., Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet (34/361-761); Tata: Fürdő utca 19. (34/381-440) alatti rendelőintézet. GYÓGYSZERTÁRI Dorog: Szent Margit, Rákóczi u. 9. (33/431-191) 18.00- 24.00; Révay Patika, Hősök tere 7/a (33/442-910) 00.00-08.00. Esztergom: Kolos Patika, Petőfi u. 30. (33/523-010) 20.00- 24.00. Szent Imre Gyógyszertár, Körösi u. 7. (33/416-502) 00.00- 07.30. Komárom: Aranykígyó Patika, Kalmár köz 9. (34/343-940 20.00- 24.00. Balzsam Patika, Klapka u. 3. (34/340-063) 00.00-07.30. Oroszlány: Szent Márk Gyógyszertár, Alkotmány út 18. (34/560-550) 19.00- 22.00. Tata: Castanea Patika, Gesztenye-fasor 6. (34/382- 210) 20.00-22.00. Tatabánya: Levendula Gyógyszertár, Győri u. 24. (34/510-433) 20.00-08.00. ÁLLATORVOSI Haszon- és háziállat (munkaidőn túl, hétköznapokon): dr. Bogdán László Levente - Kesztölc, Szent István u. 14. (30/317- 0299). Dr. Mérő Gábor - Szomód, Újtelep u. 20. (30/589-5402). Dr. Nagy Imre - Naszály, Táncsics u. 29. (20/938-2776). Dr. Keleti Zoltán - Vértesszőlős, Szabadság telep 1974. (30/555-3145). Csak kedvtelésből tartott állatos: dr. Lakatos Tibor'- Úny, Templom u. 5/B (20/494-7202). Érdekeset látott, hall 06-34/514-041 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap, 2801 Tatabánya, Pf. 141. E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu Telefon: 06-34/514-041, hétköznap 9.00-16.00-ig hívható. Mai hírügyeletes: Petrik József.