24 óra, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-14 / 38. szám

MEGYEI KORKÉP Korszerűsítik a villanyhálózatot­ ­ Néhány nappal ezelőtt a Székesfehérváron műkö­dő szakhatóság megadta az engedélyt a község közvilá­gításának a korszerűsítés­re. A villamosenergia-hálózat kiépítését az E-on szakem­berei fogják elvégezni csak­nem két kilométeren át a fa­lutól a pincesor felé. Ha min­den a tervek szerint alakul, a nyár végéig el is készülnek a munkával. Új autóparkolókat fogak építeni SOR A Szabadság téren 5-6 új autóparkolót építenek ki a polgármesteri hivatal mö­gött. Ennek érdekében be kell fedni az ott található csapadékvíz-elvezető árkot is, ezért már megrendelték a speciális fedlapokat több mint 260 ezer forintért. Ha nem jön közbe semmi, ak­kor április közepétől már ott is megállhatnak a gépjármű­vekkel érkezők. Eredménytelen a közbeszerzés BAKOíNBANK Az új orvosi rendelőt egy régebbi családi házból szeretnék kialakítani annak felújítása után. A ter­veket már elkészítették, a ha­tóságok által kért hiánypót­lást is teljesítették, ám a fo­lyamat mégis megállt, mert az első közbeszerzési eljá­rás eredménytelen maradt. A község vezetői bíznak abban, hogy a második nem lesz az. Nemzetiségi termet alakítnak ki 3AX0>i¥SARK.ANr Tízmillió fo­ rintra pályázott a község ön­­kormányzata, amit ha meg­kapnak, akkor a falu költség­­vetéséből még ötmilliót tesz­nek hozzá, hogy új teremmel bővíthessék az iskola épü­letét. Olyan közösségi térrel, ahol a nemzetiségi hagyomá­nyokat fogják ápolni. 2019. FEBRUÁR 14., CSÜTÖRTÖK Egyre többen ünneplik meg hazánkban is a Valentin-na­­pot. Már a délelőtti órák­ban sokan bekukkantanak a bevásárlóközpontba, hogy megtalálják párjuknak a megfelelő ajándékot. Körtvélyfáy Dina dina.kortvelyfay@mediaworks.hu MEGYEI INFORMÁCIÓ Az aján­dékboltok kirakatát elnézve kétségünk sem lehet felőle: itt a Valentin-nap. Az egyik üzlet­be belépve körbenéztünk a pol­cokon, ahol minden szívecskés, piros és rózsaszín. Lufik, cso­kik, párnák: csak győzzünk választani. Rácz Betti, aki el­adóként dolgozik, lapunknak elárulta, ebben az időszakban nagyot nő a forgalmuk. - Népszerűek a piros szívek, a szeretlek feliratos párnák, bögrék, de törülközőből is ren­geteget visznek a vásárlóink - mondta Rácz Betti. - Átlago­san ötezer forintot szánnak a Valentin-napi ajándékokra. Azt is megtudtuk, sokan vesznek ékszereket, szívecs­kés kulcstartót, de kedveltek az erotikus, mókás játékok is. Ebben az évben újdonság a pá­roknak készült, vicces társas­játék is, az örök klasszikus pe­dig a csokoládé, amivel nem le­het hibázni. A forgalom évről évre nő, egyre több eladóra van szükségük a boltban. A Valen­tin-nap már nem csupán a fia­talokat foglalkoztatja, minden korosztályból érkeznek vevők. Ami még érdekes: sok szülő a gyermekeit is meglepi valami aprósággal február 14-én. Egy ékszerbolt előtt két fia­tal lánnyal futunk össze, akik nehezen döntenek arról, mivel lepjék meg szerelmüket. Egyi­küktől, Esztertől megtudjuk, már tavaly is együtt ünepelt barátjával. - Nekem inkább az a fontos, hogy szervezzünk valami kö­zös programot, nem az aján­dékról szól minden - fogalma­zott Eszter. - Múlt februárban süteménnyel leptem meg a pá­rom, én egy csokor virágot kap­tam. Azzal sincs baj, ha valaki nem tartja a Valentin-napot, az a lényeg, hogy minden nap sze­ressük a másikat. Barátnője, Luca sem a Valen­tin-nap anyagi oldalát tartot­ta fontosnak: úgy vélte, bár jól­esik a figyelmesség, az év töb­bi napján is oda kell figyelni a másikra. A könyvesboltban ta­lálkoztunk Péterrel, akinek je­lenleg nincs párja, de semmi kivetnivalót nem talál abban, ha valaki megünnepli a Valen­tin-napot.­­ Jó, meglepni egymást, de ha „csak” szeretjük a másikat, az sem baj. A lényeg, hogy ne csak a látszatra adjunk. Hódít a szívecskés lufi, a színes, feliratos párna, de a vicces társas is kelendő Ebben a tatabányai ajándékboltban a jókedvű személyzet mellett óriási választék várja a Valentin-napos vásárlókat Fotók: Zantleitner I Látogasson el hírportálunkra! KEMMA.hu MEGKÉRDEZTÜK: HOGYAN ÜNNEPLI A VALENTIN-NAPOT? HOZÁK RÉKA: - Épp most jöt­tem ajándékot venni a párom­nak, akivel pár hónapja va­gyunk együtt. Fontosnak tart­juk a Valentin-napot is, de egyébként minden hónap­ban meglepjük egymást vala­mi aprósággal, odafigyelünk a másikra. Persze a szerelme­sek ünnepe jó marketingfogás a virág- és ajándékboltok szá­mára, de nincs ezzel problé­ma, ha nem esünk túlzásba. PÓKÉ JÓZSEF: - Épp azért jöt­tem, hogy vásároljak a pá­romnak, de az még titok, hogy mit kap. Elmegyünk va­csorázni is, hiszen nemsoká­ra a második évfordulónkat ünnepeljük. Mindig szakítunk rá időt, hogy Valentin-nap al­kalmával együtt legyünk, a hétköznapokon ugyanis mind­ketten elfoglaltak vagyunk a munkánk miatt. Én már előre megkaptam az ajándékom. MADÁCSI KRISZTINA: - Van párom, megünnepeljük a Valentin-napot, de nem va­gyok híve annak, hogy ös­­­szevissza vásárolgassunk. In­kább főzök egy vacsorát, él­vezzük egymás társaságát. Kisebb meglepetésekkel ké­szülünk, parfümöt, vagy más apróságot adunk a másiknak. De azt hiszem inkább az len­ne ennek a napnak a lényege, hogy együtt legyünk. Saját,,eszközeivel” tovább erősíti Tata a kormányfő nagyívű családtámogatási programját Januártól díjmentes az első házasságkötés TA’’A Sok városlakót érint a mi­niszterelnök által a közelmúlt­ban bejelentett családtámoga­tási program. A fiatal házasok felkarolásának városi lehető­ségei mellett erről is tájékoz­tatott Michl József polgármes­ter a városházán. A kormányfő a nagyívű családpolitikai tervek folyta­tása mellett kötelezte el ma­gát. Ennek egyik következmé­nye, hogy az elmúlt év köze­péig csak Tatán nyolcvanhat család vette igénybe, mintegy 850 millió forint értékben, il­letve mértékben a Családi ott­honteremtési kedvezményt, a CSOK-ot. Közülük több mint hatvanan tősgyökeres hely­beliek, húszan pedig az Öreg­tó parti városban építkeztek vagy vásároltak lakást. - Ez egy figyelemre méltó adat - emelte ki a város veze­tője. - Még úgy is, hogy mint­egy 200-250 lakás épül, il­letve épült. A CSOK-nak és az önerős építkezéseknek kö­szönhetően a város is fejlődik. Szembetűnő a változás a né­hány éve felújított Kossuth tér környékén. Például a Fazekas utcában is gomba módra sza­porodnak az új vagy felújított lakóingatlanok. Az pedig még tovább pezsdítette a lakásvá­sárlási kedvet, hogy a minisz­terelnök javaslatára a hasz­nált lakásokra is kiterjesztet­ték a kedvezményeket. Tatai „önálló” kezdeménye­zés, hogy aki itt kötik az első házasságukat, azoknak min­den, ezzel összefüggő költ­ségét az önkormányzat áll­ja. Ehhez mindössze annyi­ra van szükség, hogy a háza­sulandók egyike tatai vagy Tatán élő legyen. Tavalyelőtt és az elmúlt évben egyaránt 263-263 esetben mondták ki a városban a boldogító igent. Közülük 2017-ben 105-en vol­tak tataiak, 2018-ban pedig 102-en. Ebben a két évben egyébként több mint 180-an első alkalommal járultak az anyakönyvvezető elé. Michl József szólt még a Te­rület és Településfejlesztési Operatív Program nyújtotta pályázati forrásokból terve­zett, száz férőhelyet is meg­haladó Csillagsziget Bölcső­de fejlesztéseiről is. Emel­lett megemlítette, hogy fel­tett szándéka az önkormány­zatnak, hogy az Újhegy kör­nyékén is bölcsődét és óvodát építsen. Majd reményét fejezte ki, hogy a központi és uniós tá­mogatásoknak köszönhetően még több tatai családban lesz gyermekáldás. Petrik J. Michl József tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap

Next