24 óra, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-09 / 237. szám

MEGYEI KORKÉP KEKHIREK Kihallgatták a tolvajokat TATABÁNYA A rendőrök to­vábbi két fiatalt hallgattak ki, akik legalább öt alkalom­mal loptak kerékpárt. Tata­bányáról augusztus 6-án és 7-én is eltulajdonítottak egy lezárt biciklit, majd szeptem­ber derekán további három kerékpárt lovasítottak meg. A bűncselekmények elköve­téséhez erővágót használ­tak. A páros ellen büntető­­eljárást indítottak. A nyomo­zók az erővágót és a kerék­párok egy részét lefoglalták. A rendőrség még vizsgálja, hogy korábban is követtek-e el hasonló jellegű bűncselek­ményt. Németországban foglalták le KISBÉR Csütörtökön elrendel­ték a letartóztatását annak férfinak, aki egy kisbéri ház elől lopott el egy autót. A nyo­mozók a bejelentést követő­en elvégezték az adatgyűjtést, melynek során a feltételezett elkövetőt azonosították. A tol­vajt elfogták, a kisbéri nyomo­zók gyanúsítottként kihallgat­ták. Ellene nagyobb értékre el­követett lopás bűntett elkö­vetése miatt indítottak bünte­tőeljárást. A gépjárművet Né­metországban foglalták le egy ellenőrzés során. Tagadja bűnét a zsebtolvaj TATABÁNYA Szintén lopás mi­att indult eljárás egy 49 éves nő ellen. A gyanúsított még szeptemberben lopta ki a sértett zsebéből a mobiltele­fonját, majd távozott a hely­színről. A sértett miután ész­lelte a készülék hiányát, fel­jelentést tett a rendőrségen. A tatabányai nyomozók ka­­merafelvételek alapján azo­nosították a feltételezett el­követőt, majd elfogták az ott­honában, azonban tagadta a bűncselekmény elkövetését. A nemzetközi mezőnyben hazánkat Makoviczki Ákos képviseli Híres bábolnai lovakkal versenyeznek a vágtán A hétvégi, tizenharmadik Nemzeti Vágta nemzetközi futamának sorsolását a bá­bolnai ménesbirtokon tartot­ták. Az eseményen kiderült, hogy az idei tíz versenyző me­lyik shagya-arab lóval indul majd a megmérettetésen. Körtvélyfáy Dina di­na.kortvelyfay@mediaworks.hu BÁBOLNA A rendezvény kezde­tén felvonultak a helyi lovas harsonások, majd a négyes és ötös fogat, amelyet shagya-arab kancák húztak. Ezt követően fajtabemutató következett, egy arab telivér, a ménes büszkesé­ge, és egy, az ugrósportokban jeleskedő shagya-arab. A bemutatók után követke­zett a sorsolás. Elhangzott, az elmúlt tizenkét év eredményei azt jelzik, a Nemzeti Vágta be­épült a köztudatba, széleskörű népszerűségnek örvend. Bevál­totta célkitűzéseit, és a hagyo­mányőrzés különleges, szóra­koztató, nemzeti egységet te­remtő eszköze lett. A folyama­tos fejlődés és fejlesztés jegyé­ben 2013-ban rendeztek először nemzetközi futamot. Haál Gábor, a ménesbirtok igazgatója arról beszélt, a nem­zetközi futam megjelenési pon­tot jelent számukra, ahol meg­mutathatják különleges lova­ikat. Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazga­tója elmondta, első alkalommal kell közönség nélkül megren­dezniük a versenyt, de azt re­mélik, a televízióban sokan kö­vetik majd az eseményeket. Idén tíz ország indul a nem­zetközi futamban. Dr. Horváth Klára polgármester, Haál Gá­bor, Szotyori Nagy Kristóf, Ben­de Ferenc, a megyei lovas szö­vetség elnöke és Katona Linda, a nemzetközi futam koordiná­tora sorsolta ki, hogy melyik or­szág versenyzője melyik előfu­tamban indul. Első futam: Szlo­vákia, Szerbia, India, Oroszor­szág, Mexikó. Második futam: Mongólia, Szlovénia, Magyar­­ország, Csehország, Horvátor­szág. Ezt követően a lovasok kö­zött sorsolták ki, melyik bábol­nai shagya-arab nyergébe száll­hatnak majd. Később megis­merkedhettek lovaikkal, majd pályapróbát tettek. A versenyzőknek két és fél kört, körülbelül 1000 métert kell megtenniük, szombaton gyalogosan járhatják körbe a pályát, vasárnap reggel próba­kört tehetnek lóháton. Mindkét előfutamból az első három he­lyezett jut a döntőbe. Hazánkat ezúttal az alig húszesztendős Makoviczki Ákos képviseli. Lapunknak elárulta, már kiskora óta lo­vagol, a Nemzeti Vágta sem ismeretlen számára. Már há­romszor indult a Kishuszár Vágtán, amelyet egyszer meg is nyert. Minden vasárnap te­livérekkel versenyzik a Kin­csem Parkban. Elégedett a né­gyes számú, 2015-ös kancá­val, amellyel indul a futamon. - Számomra ez a verseny azt jelenti, hogy a hazámat képviselhetem - fogalmazott Makoviczki Ákos. - Egy ál­mom vált ezzel valóra. ’fej»,*­­­ „ Dr. Horváth Klára, Haál Gábor, Bende Ferenc, Szotyori Nagy Kristóf és Katona Linda a Nemzeti Vágta csütörtöki bábolnai sorsolásán Fotó: Körtvélyfáy Dina KEMMA.hu Elismert művész inspirálta a visszatérő tanítványokat Díszüvegek készültek a kurzuson DOROG Díszüvegkészítés alap­jai címmel rendezték meg a Visszatérő tanítványok prog­ramsorozat második foglalko­zását a Dorogi József Attila Mű­velődési Házban. Az önkor­mányzat tájékoztatása szerint a résztvevők elsajátíthatták a kü­lönleges technika alapjait, gya­korolhatták többek között a ter­vezés és a kivitelezés művelete­it, továbbá az üveg történetét is megismerhették. A harmadik nap végére Simon Kata tradici­onális üvegfestő, ólomüveg-, va­lamint üvegékszer-készítő ve­zetésével a kitartóan dolgozó ta­nítványok el is készíthették sa­ját alkotásaikat. A foglalkozást vezető mű­vész munkásságáról annyit mindenképpen érdemes meg­jegyezni, hogy az újonnan el­készítendő üvegeket szereti, mert ebben az esetben lehe­tőség van a tervezésre, a szí­nek összehangolására is. Kü­lönösen büszke arra is, hogy a dorogi Szent József-templom - melyet a köznyelvben falu­si templomnak is neveznek - ólomüveg ablakainak res­taurálási munkálatait ő vé­gezhette el. Veszély Ferenc festőművész tervezése alap­ján egy új festett üvegablakot is elkészített a már megújul­tak mellé. w. P. A résztvevők elsajátíthatták a különleges technika alapjait 2020. OKTÓBER 9., PÉNTEK Shagya-arab A Bábolna Nemzeti Ménes­­birtok számára fontos a te­nyésztési hagyományok őrzé­se. Az 1789-ben alapított csá­szári és királyi Bábolnai Mé­nesben 1816-tól kezdve kizá­rólag csak arab méneket fe­deznek. Arab ménesük kétszázötven lovat számlál, többségük sha­gya-arab. Ezek az állatok ele­gáns külsővel rendelkeznek, tanulékonyak, állóképessé­gük rendkívüli. A tenyésztés eredeti célja az volt, hogy egy olyan lovat tenyésszenek ki, amely hordozza az arab teli­vér szépségét, de nyugodtabb vérmérsékletű. Arab telivérjeik tenyészszem­­lék gyakori győztesei szerte a világon. A ménesbirtokhoz tar­tozik a Tata melletti Dióspusz­tán élő angoltelivér-ménes. Ezek a lovak a budapesti ga­loppversenyeken szerepelnek. Díszpolgári címet javasolnak ESZTERGOM Prohászka Otto­kár püspök és politikus részé­re posztumusz díszpolgári cím adását javasolja a Mi Hazánk Mozgalom. A magyar egyház­­történet egyik legismertebb és egyben legvitatottabb szemé­lyiségének esztergomi dom­borműve közelében tartott er­ről sajtótájékoztatót Lantos Já­nos, a párt esztergomi elnöke és Vékony Csongor Levente, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke. Lantos János elmondta: Pro­hászka Ottokár születésének 160. évfordulójához közeled­ve pártjuk esztergomi szerve­zete azért javasolja, hogy a vá­ros adjon díszpolgári címet az egykor „Magyarország aposto­lának és tanítójának” is neve­zett egyházi személynek. Sze­rinte ez indokolt, mert egy­részt Esztergomban kezdte pa­pi pályafutását, másrészt, mert egyházi és politikusi pályáján a magyar érdekekért, többek kö­zött a szociális érzékenységet is figyelembe véve dolgozott. A párt helyi szimpatizánsai a modern katolicizmus egyik legnagyobb hatású képviselő­jének, ugyanakkor a hungariz­­mus szellemi atyjának tekin­tett Prohászka Ottokár eszter­gomi emléktáblájánál október 10-én, születése évfordulóján koszorút helyeznek el. P. 0. Z.

Next