Állami Polgári Fiú- és Leányiskola, Komárom, 1920

eljártak a templomba, ámbár az elhelyezkedés úgy a r. kath. mint a ref. templomban igen nehéz. A r. kath. tanulók résztvettek azonkívül az úrnapi körmeneten. Tekintve azt, hogy csak négy tanterem állott rendel­kezésre, felváltva kellett, délelőtt és délután tanítanunk, a tantestület tehát reggeltől estig állandóan az iskolában volt elfoglalva. Tanerő hiányában az I. fiú és I. leányosztályt összevontan tanítottuk, ami tekintve a tanterv és tankönyvek különbségét, a tanításban való haladást roppant hátráltatta. Sajnálatos körülmény az, hogy iskolánk a jelen tanévben is mint tanfo­lyam szerepelt, ami jogilag és pedagógiailag is hátráltatólag hat az isko­lára. A vall - és közokt­ügyi Miniszter úr 531671920 sz. rendelete értel­mében a fiúiskolai tanulók mint a győri áll. polg. fiúiskola, a leányta­nulók pedig mint a győri áll. polgári leányiskola magántanítói vizsgál­tattak meg. LÁTOGATÁS. Május 18—19. napjain meglátogató iskolánkat Győri Vilmos polgáriskolai szakfelügyelő, ki meghallgatta az összes osz­tályokban a különböző tárgyakból a tanulók feleleteit. A menekült is­kola lehetetlen elhelyezkedése, a felszerelés nélkül való tanítás elszomo­­rítólag hatott rá, de biztatást látott a tantestület türelmében, munkássá­gában és kiadásában. Egészségügyi állapot. Habár az iskolaépület egészségügyi tekintetben a minimális követelményeknek sem felel meg, a tanulókat járványszerű betegségek nem hátráltatták a tanulásban. Az év vége felé vörheny lépett fel a városban, egy-két eset kivételével tanulóinkat sze­rencsésen elkerülte a betegség, többen azonban a családban előfordult megbetegedések miatt hosszabb ideig nem látogathatták az iskolát. A városi tiszti­főorvos több ízben meglátogatta iskolánkat és az év elején elvégezte a szokásos újraoltást. Gyűjtés. Tanulóink szívesen adakoztak jótékony célokra. A Zsófia Gyermek-Szanatóriumnak 1511 K-t, a „Magyar Jövő“ ifjúsági lap céljaira 50 K-t gyűjtöttek. Adomány. Komárom városa a kir. tanfelügyelő úr kérésére 5000 K segélyben részesítette az iskolát, amiért e helyen is köszönetet mondunk. Köszönetet mondunk továbbá dr. Szunyogh Xavér Ferenc r. kath. és Nagy Gábor ref. hitoktatóknak, akik hitoktatói tiszteletdijukat az is­­kolai felszerelés javára hagyták. Ünnepélyek. Lelkesedéssel ünnepeltük meg március 15-ét. Tanulóink Fülöp Jolán, Héjj Ilona és Mild Emma tanárnők kez­deményezésére és lelkes, fáradhatatlan vezetésével május 25-én és 26-án ízig-vérig hazafias előadást rendeztek az iskolai felszerelés javára. Az előadás sikere várakozáson felül jó volt. A II. Rákóczy Ferenc idejéből való­­ felvonásos, az előadott szavalatok, dalok, magyar táncok bizonyára kedves emléket hagynak úgy a növendékekben, mint a közönségben. Az előadás összes jövedelme 6238 K volt, melyből leszámítva a kiadásokat, felszerelésre maradt: 4607.50 K. E helyen is köszönetet mondunk a Városi Tanácsnak, hogy a kul­turális célra való tekintettel a vigalmi adó fizetése alól felmentette a rendezőket és köszönetett azoknak a nemesszívű pártolóknak, akik felül­­fizetésükkel támogatták az iskolát nehéz helyzetében.

Next