Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-05 / 1. szám

ELŐFIZETÉS] AR: Helyben és vidékre: •géss évre..........................16 K fő:évrs................................8 » ■•gyedévre...............................4 » Laivezér: Tuba János, EGYES SZÁMOK KAPHATÓK Spitzer Sándor könyvkereskedésé­ben, hol hirdetések és előfize­tések is elfogadtatnak, továbbá »Szent István« és Girch-féle könyv­­kereskedésben, valamint Sípos Fe­renc és Czike Dénes könyvkötőknél. Megjelenik minden szombaton. Egyes szám ára 30 fill. Nyílttéri közlemények 3 hasábé­pelitsoronként 2 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Komárom, Nádor­ u. 39. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények, további a hirdeté­sek, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Főszerkesztő: Kiss Gyula de. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Politikai és társadalmi lap. Hirdetések 3 hasábos petitsoron­ként 1 kor. Nagyon kevés malacot ettünk meg az idei újesztendő napján. De hát ki is tudott volna kiadni 35—40 koronát egy alig két kilós szopós malacért. Ez a ritka csemege tehát a csekély számú kiválasztottak asztalára maradt fenn, mi többiek pedig csak hírét hallottuk neki, mint a cigány gyerek a forralt tejnek . . . Még a szilveszteréjszakai malac simoga­­tásra se volt elég valódi malac, itt is csak műmalacok játszot­ták a szerepet. Szóval ha a régi babona szerint ítél­jük meg a helyzetet, akkor ebben az 1918-ik esztendőben nagyon kevés em­bernek fog szolgálni a szerencse ; ellen­ben igen sokan lesznek, akik térdig gá­zolnak a nyomorúság, a balszerencse, a gyötrelmek posványában s akikre a bol­dog ujesztendő csak írott malaszt marad. Ezeknek a sokaknak a nevében be­szélünk mi is. Azoknak a nevében, kik még most se sokallták meg a szenvedések kálváriáját, kik még most is állják a sarat s akiknek egyetlen óhajuk, egyetlen kí­vánságuk, hogy nem kell nekik se a fő­nyeremény, se milliós örökség, se egyéb szerencse, csak jöjjön el a várva-várt, az óhajtva-óhajtott Béke, csak szűnjön meg az ágyuk menydörgése, a vértenger hul­lámmoraja s térjenek vissza a munka, az alkotó, épitő, vigasztaló munka szürke hétköznapjai. Bizonyára nem lesz senki, aki meg­cáfolja azt az állításunkat, hogy az 1918-as esztendőtől az emberiség minden öntuda­tos és józan eszer tagja a háború halálát s a Béke megszületését várja. Hogy be­teljesül-e ez a várakozás, az még a jövő titka ; de ha az előjelek nem csalnak, be kell teljesülnie. A nemzetek türelmét a végletekig nem lehet próbára tenni s az orosz bi­rodalom és a cári hatalom katasztrofális összeroppanása intő példa lehet minden­kinek -filra, nézve, a­ iíiif Feióu olv­­aláb­an irt meg egyik versében, hogy: Habár felül a gálya S alul a víznek árja: Azért a víz az Ur! Breszt-Litovszkban már hetek óta tárgyalnak a központi hatalmak és az orosz nép kiküldöttei. Felhívták az ántant többi tagját is, hogy csatlakozzanak a­­ tárgyaláshoz s vegyék fontolóra a Béke ügyét. Lesz-e sikere a felhívásnak vagy nem, ma még nem­ tudjuk, tagadhatlan azonban, hogy már Anglia is leszállt ar­ról a magas lóról, melyen a háború ele­jén ült s nem áll többé a merev engesz­­telhetlenség álláspontján. Szóval Breszt-Litovszk minden való­színűség szerint azt a szerepet fogja be­tölteni a mai világháborúban, amit az özönvízben az Ararat, hogy: itt fog par­tot érni a Béke bárkája, mely három és fél év ót­a hányódik-vetődik a nemzetek kiontott vérének tengerén. Adja isten, hogy mielőbb kiröppenjen belőle az a bizonyos galamb . . . KOLVÁRÜfil LAPOK TÁRCÁJA, Halál-tanyán* irta: Tuba Károly. Itt fekszem messze, idegenben, 3ajok bús falai között. Halálban : életet kerestem S az élet: ideköltözött. Agy-ágy mellett hosszú sorokban, Mindeniken egy vézna váz . . . A hörgő, véres sóhajokban A halál kurjant, hahotáz. Ott künn a Tél öreg takácsa Fehér fonalat ereget, Patyolat-rongyot sző a fákra S a földre puha szőnyeget, Itt benn, lobogó vágyódásunk, Lelkünkre kínokat havaz . . . Lesz-e tavasz, lesz-e tavasz ? A szerzőnek most megjelent c. verseskönyvéből. »Álmok hegedűjén* Magyarság a művészetben. egy halász feleségének regénye. — bagerlöf Zelma elbeszélése. — Svéd eredetiből fordította: Osváth Kálmán. A halászfalu legvégén gunnyasztott egy kis házikó alacsony fehér tengeri homok dombon. Nem állott egy sorban az emeletes, takaros, szabályosan épült házakkal, melyek a széles zöld térséget övezték, ahol barna hálóikat szárítgatták a halászok, hanem úgy tetszett, mintha félretolták volna a sorból, föl a homok­dombra. Szegény özvegy asszony volt az épitő mestere, ő maga tákolta össze. Falát alacso­nyabbra rakta a körülé emelkedett falaknál, meredek tetejét pedig magasabbra csinálta a halászfalubeli valamennyi ház tetejénél. Szegényes kis hajlék volt biz az! Padlója ugyancsak bele­süppedt a homokba. Ablaka pedig, jóllehet nem volt sem nagy sem magas, mégis fölért a földtől a tetőig. Egyetlen szűk helyiségében nem volt elég hely sem tűzhely, sem libaól számára, kicsiny négyszögletes toldalékokat kellett hát a házikóhoz ragasztani. Egresbokrok­kal beültetett kertje sem volt, mint a többi háznak, tövistől félig elfojtott szulákkal s orgona cserjékkel szegve. A halászfaluban diszlő nö­vények közül csupán a tövisek követték az embert ki a homok­dombig. Nyáron ugyan, mikor levelük frissen, sötéten zölden­ s kelyhük égő piros virágokkal diszlett, elég csinosak Városunkban a zenének lelkes művészi munkával Berzsenyi Janosits József közönséget teremtett. A közönség, mely addig alig érdeklő­dött a zene iránt, mindjobban érdeklődni kez­dett s ma már, el lehet mondani, van zenei publikumunk. E közönség kívánságát szolgálta, tolmácsolta az a kis irás, mely e lapok kará­csonyi számában a magyar zenéről megjelent voltak. Ám ősz felé, mikor kacsuk megkemé­nyedett, magjuk megérett s külsejüket elha­nyagolták, poros pókhálóból szét, gyászruhá­jukban rémitő csúnyán és aszottan szomor­­kodtak. A házikónak nem volt kettőnél több gazdája. Két emberöltőnél tovább nem is bírta volna el nehéz tetejét nádból meg sárból ven fala. Ám amíg állott, szegény özvegyek lakták. Az az özvegyasszony, a ki második lakója volt, sokszor örvendezett a tüskék láttára, főkép ősszel, mikor elszáradtak és lomhán csüngtek alá. Ilyenkor a kis házikó építőmesterére em­lékeztették. Mert az is meggörnyedt s össze­töpörödött és neki is megvolt az a saját s­­ hogy kapaszkodjék s kússzék minden­t összeszedve, csakhogy átsegítse fiát az élet. S az özvegyasszony, a házikó mostani lakója, egyedül ültében szeretne e gondolatra sírni is, nevetni is. Magányában üldögélve gyakorta eltűnődött sorsán, mely e schoneni puszta sivatagba, e keskeny tengeröbölhöz s ez egyszerű emberek­hez vezérelte. Mert a napvilágot egy norvég városban látta meg, a mely meredek sziklák közt elnyúló keskeny parton feküdt a nyílt tenger mellett és ha atyja halála óta, aki keres­kedő volt s övéit szegénységben hagyta hátra, szükséggel küzdött is, mégis ragaszkodot az élethez s igyekezett előbbre törni. Reggelizés előtt fél pohár Schmidthauer-féle használata valódi áldás gyomon bajosoknak és szétszorulásban szenvedőknek az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt telje­sen rendbe hozza.

Next