Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-02-14 / 7. szám

2. oldal. „KomiHromi Lapok Nem dohányzom. írta: Tom. „A nikotin az alkaloidák csoportjába tartozó igen mérges vegyület, melyből három­négy gramnyi mennyiség elegendő arra, hogy egy középnagyságú kutyát megöljön.“ Evvel szemben egy középnagyságú ember mégis ab­ban a helyzetben van, hogy egy emberéleten által jó egynéhány méter mázsa dohányt s benne bizonyára megfelelő porció nikotint elélvezzen anélkül, hogy ama bizonyos középnagyságú kutya sorsára jutna. Annyi szent, hogy ennek a huncutságnak kitalálója, az amerikai ösme­­retlen benszülött úr (akárhogy hívták légyen) — nagy kutya lehetett. Itten most azonban nem erről lesz szó, hanem arról, hogy tisztelettel föntirt, megfelelő hősi elhatározással kiléptem azon középnagy­ságú emberek sorából, kik napjaiknak többé­­kevésbbé tekintélyes részét a dohányzás gyö­nyöreinek szentelik. Nem is jól mondom : hősi elhatározással, — az elhatározáshoz még nem kell akkora hősiesség, mint inkább a végrehajtáshoz, a ki­vitelhez. Illő büszkeséggel mondhatom : nem is igen hentereg rá precedens az árokszélen! Egy derék lovaskapitány barátom, ki nemcsak a dohánynak, de egyes alkohol­fajtáknak is (ezek különben az előbbivel rendszerint igen jó ba­rátok, szépen megférvén egy gégén) eléggé ki­váló kedvelője vala, ez a tisztelt barátom meg tudta cselekedni, hogy minden áldott esztendő egy egész hónapján át nem dohányzott és nem ivott egy csöpp alkoholt sem. — Retablirozom magam egy kicsit, —■ volt a megokolás, a gútai fogyasztási szövetkezet ügyét teszi szóvá. Ez a Hangya kötelékéhez tartozott, mely­nek Nagyszombatban fiókja volt telepítve, ezt a cseh-szlovák állam lefoglalta, vagyonát, nagy árukészletét leltározta a tulajdonosok (az egyes vidéki fogyasztási szövetkezetek) értesítése nél­­­kül. A gúlái szövetkezet a nagyszombati köz­pont tagja volt 2400 K-val. Ennek ellenére a pozsonyi drustvo értesíti a szövetkezetet, hogy fel van véve 1919. október havától kezdve a kötelékébe és 1200 K befizetését kívánja, a ko­máromi raktárszövetkezet szintén felhívást intéz hozzá, hogy kötelessége belépni tagjai sorába. A szövetkezet 2960­­ pénzét a lebélyegzés­nél visszatartották, az árukért előre kell a pénzt beküldeni, így a forgó tőkét teljesen el­vonják a szövetkezetektől. A szövetkezet 15 mázsa sót rendelt, árát beküldte előzetesen és kapott 5 mázsát, elszámo­lást csak hónapok múlva kap és a pénz ott hever. Hickisch Károly a csallóközi vasúti összeköttetést teszi panasz tárgyává, amelyben némi javulás állott be egy vonatpár beállításával, de rövid idő múlva ezt beszüntették. Most ismét úgy áll a dolog, hogy a Csallóközből egy nap alatt nem lehet Komáromban megfordulni, ahol megyei székhely van, hol minden hivatal székel és ahol minden ügyünk le­bonyolódik. Ez Komá­romra is roppant hátrányos, mert teljesen el van szigetelve mostan és piaca is roppant meg­érzi ezt a körülményt. Csakhogy neki könnyű volt ilyen merész produkciókat végezni, mint mondám, lovas­­kapitány is, kutya bátor ember is volt, a há­borúban kétszer keresztül is lőtték ésatöbbi. Jómagamat azonba­n még keresztül sem lőtték, lovon is bizony vagy huszonöt esztendeje ültem utoljára (t. i. nyomtatás alkalmával) és mégis el tudtam szánni magam erre a gyökeres ope­rációra. Azután meg az én vitéz kapitányom csak egy kurta hónap tartamára állt ki a sor­ból, sőt a kurta hónapok közül is kiválasztotta bölcsen mindig a legkurtább februárius havát (sőtíön-sőt „a háborús évek duplán számíta­nak“ jegge alatt a világháború idején csak két szerény hetecske képviselte az egy hónapot), a míg evvel szemben az én elhatározásom komoly, messze időkre kiható, rendületlen el­határozás. Hogy most már honnan és miért ez az elhatározás ? Nos, éppen ezt leszek az alábbiak­ban elmondandó. Hát voltaképpen nincs is annak semmi különös oka. Mert az, hogy talán nincs elégséges füs­tölnivaló, az egyáltalán nem ok. Meg azután nem is egészen így van a dolog. Van kérem, van trafik (azaz dohány) akármennyi! Magában a szorosabb értelemben vett trafikban ugyan alig lehet egy jottányit is találni (bármely házba biztosabbra benyithatsz egy kis dohány irányába, mint éppen oda, — csak azt nem ér­tem, hogy az a szerencsétlen festött török kinn a ciferblatton mi az ördögből győzi a füstö­lést), no de szerencsére vannak kevésbbé szo­rosabb értelemben vett trafikok, hol nemcsak a török, de a magyar is füstölhet, ha akar. így egyszerűen felkeresi az ember Láncos 1920. február 14. A közlekedés és a szabad mozgás teljes korlátozása, súlyos sérelem. Ezeket az érdekeket nem lehet egy máról holnapra felállított határzárral megszüntetni és a közönséget az útlevélszerzés utánjárásaival terhelni és zaklatni. Vannak itt közintézmények, amelyek álta­lános emberi érdekeket szolgálnak, ilyen a tü­­dőbeteggondozó Komáromban és Perbetén. Ezeket a magyar kormány fennállásuk óta anya­gilag segítette. Most semmi állami támogatást nem kapnak, pedig a tüdővész elleni küzdelem állítólag a kormány programmjában is benne van. A kormányzás nemcsak jogokkal, de kö­telességekkel­ is jár és azokat is át kell venni a jogokkal együtt. A lapokból arról értesül, hogy a kormány a választások kiírásával foglalkozik. Ezt nem tudja elképzelni a katonai diktatúra mellett. A gyülekezési és véleménynyilvánítási jog teljesen korlátozva van a periférián, a sajtó politikai cenzúra alatt áll. Ilyen körülmények között ki­zárt dolog a politikai szervezkedés, ami nélkül a választásba belemenni nem lehet. Foglalkozik a megyei tisztviselők ügyé­vel, akik a közönséget, amely őket megválasz­totta, súlyos áldozatot hozva és érzéseiket, meggyőződésüket ennek a nagy érdeknek alá­rendelve, megmaradtak helyükön. Ugyanezeket a kormány felszólította, hogy véglegesítésükért folyamodjanak. Ezt meg is tették még a múlt év szeptemberében, azóta semmi sem történt ez ügyben. A megyei tisztviselők itt állanak régi fizetéseikkel, holott az állami alkalmazottak fizetéseit rendezte az állam. Az állami kormány­zatnak gerince a közigazgatás, ez végzi a leg­súlyosabb feladatot. Ez az erkölcsi bizonyta­lanság, amelyben a régi megyei alkalmazottak élnek, nem fokozhatja ambíciójukat. Fejérváry Géza felszólalása. A felszólaló szintén a csendőrség műkö­dését teszi bírálat tárgyává, amely a közbizton­ságnak egyenes kárára van; a lopások napi­renden, ki is nyomozzák és a tettesekkel, még ha az notórius fegyháztöltelék is, tehát vissza­eső bűnös, semmi se történik. Ez jogállamban nem tűrhető. Foglalkozik az árvíz ügyével, amely Csalló­közt végveszéllyel fenyegette. Ezelőtt két hó­nappal megjósolta, hogy itt árvíz lesz és kérte az intézkedések megtételét. A telefonvezetékeket nemcsak leszerelték, de össze is tördelte a ka­tonaság. Sok helyen a póznákat is kiszedték. De teljesen érzék nélkül maradt ezen fontos kérdés iránt a kormányzat. A csallóközi ármen­­tesítő társulatnak 166.000­­ adó visszatérítése jár az államtól, erre egy fillért sem kapott eddig. A magyar kormányok ezt végtelen pontossággal fizették ki minden időben. Azt mondják avatatlan laikusok, hogy az árvíz hasznot h­oz, mint a Nílus áradása. Ret­tenetes tévedés, a dunai árvíz után évekig nincs jó termés, mert az terméketlen homokot rak le, ami csak lassan keveredik el a humusszal. Elismeréssel adózik a kormánybiztos he­lyettesnek, aki a védekezési munkákat megte­kintette és künn járt a töltéseken. A közönség­ben ez megnyugvást és hitet kelt. Az ártéri adóból 270000 korona van künn behajtatlan, uj kimutatást készíttetett erről, mint az ármentesitő társulat elnöke és ezt átnyújtja az uj pénzügyigazgatónak, hogy erélyesen hajtassa be. Felhozza Komárom város ügyét, mely a pénzügyi összeomlás előtt áll, a fiatal és agilis zsupánnak közben kellene járnia a kormánynál, hogy ez a szégyenletes dolog elkerülhető le­gyen és az állam tartozásait lefizesse a város részére. A megyének is segítségére kellene sietnie, ha szükséges, a megyei pótadótól sem riadna vissza. Palkovich Viktor A hamis bélyegü pénzekkel is óriási baj van. Egy község az itteni adóhivataltól egy csomó húsz koronást kapott és bár az átvevő, aki értett a bél­yegekhez azonnal konstatálta a ha­mis bélyegeket. A község adóba visza akarta fizetni ugyanezeket a bankjegyeket a kormány­­biztos utasítására, de az adópénztár mint hami­sakat, visszautasította. Felszólal az izsapi állami iskola ügyében, mely ma is tanító nélkül áll és az óvónő vé­gezte eddig a gyermekek oktatását. A jegyzők illetményeit teszi ezután szó tárgyává, akik pótlékokat nem kapnak és a régi fizetésből megélni képtelenek. Akinek megtaka­rított vagyona volt, azt felélte, de a legtöbb, akinek magánvagyona nincsen, adósságot csi­nálni kénytelen. A kormány kötelessége volna valamit tenni a jegyzőkért. A zsupán helyettes felvilágosításai: Dr. Tafferner zsupáni tanácsos Kürthy István előadására kijelenti, hogy a folyam­mérnöki hivatal ellen felhozott panaszok sok tekintetben indokoltak, a hivatal tényleg nem tudott érdemleges intézkedéseket tenni, de ez nem csupán rajta múlott. A hatóság mindent megtett, amit saját hatáskörében megtehetett. A telefont a katonai diktatúra rendelkezése folytán szerelték le. A zsupán erélyes fellépé­sére a katonaság azt újból felszerelte, miután kijelentette, hogy ennek következményeiért a katonaságot teszi felelőssé. A csendőrségről érdemleges választ nem adhat, meg fogja keresni az államügyészséget, hogy a vagyon ellen elkövetett bűncselekmé­nyeket erélyesebben üldözze és erre a csend­őrséget utasítsa. A választások kiírásáról nincs tájékozva, de azt közölheti, hogy arra az időre teljes mozgási szabadságot ad a katonai diktatúra. A vármegyei régi tisztviselőket a kormány csakugyan nem tekinti állami alkalmazottaknak,­­ kivéve az időközben kinevezett új tisztvise­lőket — azért nem részesülnek a fizetésrende­zésben sem. Amint azonban a kinevezések megérkeznek, amelyek technikai okokból kés­nek és mindennap várhatók, a vármegyei al­kalmazottak magasabb illletm­ényeket fognak élvezni. Addig is a zsupán saját hatáskörében ideiglenesen előleg utalványozásával segített az alkalmazottak helyzetén, ezt a legközelebbi közgyűlés napirendjére­­ is kitűzik. Fejérváry Géza biz. tagot megnyugtatja, hogy az ármentesítő társulat részére 150 vag­­yon szenet disponál a kormány. — Palkovich Viktort kéri, hogy panaszát írásban is nyújtsa be, hogy érdemileg intézkedni tudjon. — Hickisch Károly biz. tagot felvilágosítja, hogy urat, kinél csekély háromszoros áron, — ha itt üzemzavar volna, tovább ballag ugyancsak az ember Láncos-Lobogós úrhoz, kinél potom hatszoros áron minden különös nehézség nél­­kül beszerezheti trafik-szükségletét . . . Annak az oka, hogy én immár nem do­hányzom, egész egyszerűen az, hogy nincs már jó trafik. Nincs finom dohány. Nincs laposra préselt, pettyegetett britanika. Nincs illatos, 1 kecses kis cigarett. Nincs diszkrét, úri kiszol­gálás, sőt nincs semilyen kiszolgálás. Nincs a dohánylevélben, melyet fogam közé szorítok, semmi illat, tűz, lobogás, fantázia. És nincs, nincs a füstje nyomán semmi illúzió. És ha nincs illúzió, akkor nincs­ dohányzás sem. Ami van, az csak durva robot, taposás a szokás malmában, ami van, az csak keserű, a szó szoros értelmében keserű utánzása régi ön­magunknak, csakugyan olyasvalami, mint az a föstött török-bugyogós bácsi künn a falon: azt hiszi az is, azt hisszük mi is, hogy még min­dig dohányzunk. Pedig a dohányzás művészete ott kezdődik, hogy a trafikos kisasszony derűs mosolya fogadjon már az ajtónyitáskor és ott végződik, hogy a körülöttünk torlódó, hány­kolódó, illatos, zamatos füstfellegekben ott le­begjen az óra, a pillanat öröme, bája, hangu­lata, mint a Schiller harangszavában. Ami ma van, az már csak mesterség, még pedig mond­hatom: szomorú, komisz, gyilkos mesterség, a felhajtástól kezdve szivarunk végső, keserű kis csutkájáig.. . azelőtt Hát persze, persze, hiszen tudom. Hogy úgyszólván egész trafikállományunk a tengerentúli finom dohánylevelekből rekrutá­­lódott. Hogy az u. n. magyar- és vergónia cigarettek s a dohányosok által egyhangú tisz“

Next