Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-02-25 / 10. szám

2. oldal. Si * m » row i L.up* k­t Dr. Kamrás József nagy figyelem és ált­­lános érdeklődés mellett azzal a figyelmezte­téssel kezdi beszédét, hogy a közötrség maga­tartásával ne adjon okot a rendőrség beavat­kozására. Általános helyeslés mellett vázolja politikai szervezkedés szükséges voltát, hogy a a választások kiírása ne találja a közönséget szervezetlenül. Az egész magyarságot egy tá­borban szeretné látni, mert faji és kulturális érdekeink csak így lehetnek megvédve és megóva. Ne az elválasztó vonalakat keressük közöttünk, ne egyes társadalmi osztályok érde­keit helyezzük előtérbe, hanem ellenkezőleg egyesüljünk olyan program alapján, amely minden társadalmi osztály érdekét egyaránt képes szolgálni és felöleli mindazokat mind­azokat a követelményeket, amelyek adott hely­zetükben a magyarság jövő sorsát biztosítani, egységét megóvni tudják. Erre törekszik a Magyar Nemzeti Párt, amely az itt élő milliónyi magyar szövetségét akarja politikai alapon megteremteni, de gazdag kulturális és bőséges gazdasági és szociális tartalmával valamennyi dolgozó osztályt kielégíteni. A rövid félóráig tartó beszéd befejezésé­hez közeledett és a szónok éppen át akart térni a párt programjának kifejtésére, hogy arról a jelenvolt közönséget tájékoztassa és azt röviden megokolja. Megjelenik a katonai rendőrség. Ekkor a terem utca felőli részén mozgás támad és a földszintre vezető lépcsőn két ka­tona jelenik meg, egyik teljesen felfegyverezve és egyenesen felhatoltak az emelvényre, ott a gyűlés feloszlását követelték. A gyűlés vezetője azonnal felmutatta a rendőrség engedélyező végzését és rögtön hoz­zájuk lépett dr. ígó rendőrfogalmazó is, aki megmagyarázta nekik, hogy a gyűlés be volt jelentve, a rendőrség ezt közölte a katonai rendőrséggel is. A katonák a zsupán parancsára hivatkoz­tak és a gyűlés azonnali feloszlatását követelték. A teremben levő közönség nem tudta, mi történik. Hangos és erőteleljes Halljuk, halljuk! kiáltások hangzottak el és a szuronyos katona erre izgatottan kapta légy vérét, fenye­getően fordítva azt a tömeg felé. A parancsnoknál és a zsupánnál. A gyűlés vezetősége, akikhez több polgár is csatlakozott a katonai rendőrséghez menet a szuronyos katonák kíséretében az utcán találko­­zott őrnagy Batthcy katonai parancsnokkal és neki előadta az ügyet. A paracsnok meghallgatta a sérelmet, de nyomban kijelentette, hogy ez az ügy nem reá, de a zsupánra tartozik. Erre a küldöttség a katonákkal a vár­­megyeházára ment. Dr. Gsol Gyula a gyűlés elnöke adta elő a pártvezetőség panaszát és önérzetes szavakkal tiltakozott az ellen, hogy a gyűlést, amely szabályszerűen engedé­lyezve volt, a katonai rendőrség feloszlassa. Elégtételt követel a megsértett polgárság részére. Dr. Folkman zsupán válaszában kijelen­tette, hogy a gyűlésre a katonai rendőrség tette figyelmessé, arról nem tudott és az utasítást a gyűlés feloszlatására ő adta ki, mivel a katonai rendőrség nem tudott a gyűlésről. Igó rendőrfogalmazó tett azután nyomban szóbeli jelentést a zsupánnak, hangsúlyozva, hogy a gyűlés szabályszerűen be volt jelentve és arról a katonai rendőrség is kellő időben értesült. Dr. Folkman csupán a gyűlés folytatását e felvilágosítások után engedélyezte és azzal az ígérettel bocsátotta el a küldöttséget, hogy a megsértett polgárságnak teljes elégtételt fog nyújtani. Felhívja a pártvezetőséget, hogy sérel­mét írásba is foglalja. Akár elmúlt déli 12 óra is, mire a ve­zetőség visszatért a Vigadó nagytermébe, ahol dr. Gaál Gyula elnök kihirdette a közönségnek, hogy a gyűlés most már megtartható volna, de azt a történtekre való tekintettel jövő vasár­napra, azaz febr. 29-re halasztja el a vezetőség. Erre a jelenlevő közönség fegyelmezetten és példás rendben szétoszlott. * Ha a polgárság teljesíti kötelességét, akkor a katonai rendőrségtől is meg kell azt kívánni, de elengedhetlen követelmény az is, hogy a katonai rendőrség nyelvünket értse, kívánságát , a közönséggel saját nyelvén közölje. A katonai rendőrséghez itt csak magyarul tudó katonákat volna szabad beosztani, mert ez is igen meg­nehezíti az érintkezést a közönséggel. A legnagyobb elismerés és a közönség igaz hálája illeti meg a Magyar Nemzeti Párt vezetőségét, amely a helyzet magaslatára emel­kedve a közönség nyugalmát és igazán méltó­­ságteljes magatartását biztosította. A Magyar Nemzeti Párt szervező bizott­sága megállapítja a következő tényeket­: 1. A tájékoztató pártgyűlés, valamint az­­ azt megelőző bizottsági értekezlet 48 órával , korábban szabályszerűen bejelentetett a rend­őrségen az eddig követett gyakorlat szerint. Ugyanez írásban is beadatott. 2. A rendőrkapitányi hivatal a bejelentést­­ tudomásul vette és az értekezletre, valamint a pártgyűlésre Igó Aladár rendőrfogalmazót­­ küldte ki. 3. A rendőrkapitányi hivatal a katonai rendőrséget a gyűlés engedélyezéséről és helyé­ről értesítette. 4. A gyűlésen megjelent katonai személyek a gyűlés betiltásánál a zsupán parancsára hi­­­vatkoztak a nyilvánosság előtt. 5. A pártgyűlésről a helyi sajtóból és plaká­tok útján már szombaton, röpcédulákból pedig vasárnap reggel értesült a közönség, tehát a gyűlés összehívása a legnagyobb nyilvánosság eszközeivel történt, ami tiltott összejövetelnél el sem képzelhető. 19*0. február 25. a Mimitél a pattft - febr. 24. A Közbiztonság c. cikkünket élénken kom­mentálták az érdekeit hivatalos körök, ez arra indít bennünket, hogy illetékes helyen nyert információk alapján rámutassunk azokra a kö­rülményekre, amelyek a közbiztonság javulását Volgának hivatva biztosítani. A vagyon ellen elkövetett bűncselekmé­nyek 1919 ben is emelkedő tendenciát mutattak. Ez a nehéz megélhetési viszonyokban, a mun­kanélküliséggel és általános szociális bajokkal hozható okozati kapcsolatba. Az államügyészségnek igen nehéz a hely­zete, a nyomozás bűnügyekben nem mindenkor eredményes. A csendőrség ugyanis próbacsend­őrökből áll, akiket félévi szolgálatra alkalmaz­nak. Nagy baj, hogy ezek az általában köte­lességtudó közbiztonsági közegek nyelvünket nem értik, ez a nyomozatot is kedvezőtlenül befolyásolja. A tényvázlatokat is idegen nyel­ven veszik fel, pedig a törvényszék tárgyalási nyelve a magyar, az iratok mind magyarul vannak szerkesztve a bűnügyekben is a hivatal tárgyalások folyamán. A magyar nyelvtudás megkívánása volna az előfeltétele az itteni csendőri szolgálatnak. Erre a célra volt magyar csendőröket kellene alkalmazni. A mostani csendőrök a régi osztrák bün­tetőtörvény alapján vannak kiképezve, holott ezen a területen a magyar büntető törvénykönyv van életben, ez is hátrányára van a közbizton­sági szolgálatnak. Kisebb lopásokban azelőtt közigazgatási úton ítélkeztek, mint kihágásokban. Most a for­galmi cikkek ára tetemesen felszökött, nagy a drágaság, így az értékhatár is eltolódott és kisebb tyúkperek is az ügyészség elé kerülnek, amelyekben a letartóztatások teljesen felesle­gesek, mivel a gyanúsítottaknak rendes lakásuk, esetleg foglalkozásuk van. Egyes községi elöljáróságok késedelme­sen teljesítik az államügyészség utasításait. Ezt is meg kellene szüntetni. A közigazgatás feladata volna tehát ezek­nek a kérdéseknek megoldása. Egyes eseteket nem szabad kiragadni, mindig az általános ké­pet kell vizsgálni. Ez a kép nem sötétebb, mint volt a háború alatt. Ha a csendőrség pártatlanul és igazságo­san teljesíti feladatát, a mintaszerű magyar csendőrség színvonalára emelkedhetik, amely­nek európai híre volt. A csendőrség igyekezzék a nép kikéhez férkőzni, szokásaival, kívánsá­gaival megismerkedni, ezek a tapasztalatok ne­héz feladatukat meg fogják kin­nyíteni. 1 Jókai Eipölet mi­­hanpraje. A Jókai Egyesület idei hangversenyei kö­zül egyik legsikerültebb, legforróbb hangulata zajlott le, február 22-én vasárnap este. Pedig volt részünk az idén forróbnál­ forróbb, művészi estékben, amelyeken az egyébként, különösen régebben hűvös komáromi közönség valóság­gal tombolt az elragadtatástól. Mint ezeken, akkor vasárnap is tenyérfájásig tartó tapsok, háromszoros, négyszeres lámpa elé hívások, többszörös újrázások jelezték a nagy számban megjelent közönség lelkesedését. Pedig mikor elindultunk a hangversenyre, nem is sejtettük, hogy minő elsőrangú műélvezetben lesz részünk. Két Isten áldotta tehetség ragyogtatta ki­vételes talentumát. Mindkettő nő, és mindkettő pazar kézzel rendelkezik az érzelmek gazdag skáláján tudó játszás gyönyörű adományától. Az egyik volt Simonffy Margit szavaló mű­vésznő, fiatal és bájos nyitrai úrileány, aki a komáromi közönség előtt eddig ismeretlen volt, de aki ezt a kényes ízlésű publikumot egy rohammal tökéletesen meghódította. A másik régi kedves ismerősünk, dr. Barta Lajosné hangversenyénekesnő volt, aki eddigi sikereinek gazdag koszorúját egy ujjal hervadhatatlannal gyarapította. A műsorban elsőnek Simonffy Margó sze­repelt Babits gyönyörű ódájával, a Miatyánkkal. Figyeltem a közönséget. Már az első sorok el­hangzásánál tágra nyílt, csillogó szemeket, vára­kozástól feszült előrehajló alakokat, észleltem. Láttam, amint a nemes élvezéstől lassankint elsimulnak a mindennapi élet gondjaitól árkolt redők az arcokon, láttam áhítattól átszellemült tekinteteket. És a következő verseknél (Garam­­szeghy S.: Hogy mi mit csinálunk? Gyóni S.: Alexis levele Alexandrához) láttam a vissza­emlékezés, sok elfojtott bánat könnyeinek sok­sok drága gyöngyeit ragyogni a szempillákon. Majd a rossz öntudat (Hugó Viktor: A lelki­­ismeret) mardosó kínjait, utána a megbillent lelkiegyensúly (Ábrányi Emil: Keresem az Istent) háborgó, nyugtalan keresését sejtettük '' 3 művésznő hatalmas erejű interpretálása Végezetül két modern poétanő (AIK Repriz; Kardos Tilda: A halálhinta, akarom . . .) játszi, mégis súlyos érzelm­eket festő, frappáns befejezé­íi verseit élveztük. Simonffy Margót mint kiforrott művésznő mutatkozott be és mind mimika, mind hang­hordozás, mind átérzés szempontjából tökélete­set nyújtott. Különösen ez utóbbinál kell bámu­lattal feljegyeznünk, hogy, jóllehet az előadott költemények oly elütő természetűek voltak, a művésznő mégis minden idegszálával átérezte őket és velünk is tökéletesen átéreztette. Sok­szor szinte boszorkányos gyorsasággal folyt ajkáról a mézédes szó, máskor meg súlyosan, vontatottan, kalapácsütésként zuhantak lelkünkre a komor gondolatok kifejezői. • Hogy melyik szavalata volt legszebb ? Is­tenem, nehéz azt megállapítani. Mindig arra gondol az ember a perc hatása alatt, amelyiket épen előadta. Ez is mutatja, hogy az egyes számok között értékbeli fokozatot nagyon ne­héz felállítani. A mi lelkünket talán Garam­­szeghy: Hogy mi mit csinálunk? szomorúan aktuális, mert egy hadifogoly reménytelen gon­dolatait, messze idegenben elszenvedett keser­ves kínjait kifejező verse ragadta meg leginkább. Másét más, egyéni hangulata szerint. Dr. Barta Lajosnéról először is azt kell megállapítanunk, hogy ezen az estén önmagát múlta felül. Olyan csodásan, diadalmasan szálló hangot régen nem hallott már a kultúrpalota nagyterme. A hangskála legmagasabb hangjai is biztosan, üde tisztasággal, zengőn keltek életre, mintha dalos ajkú létrehozójuk előtt semmi le­hetetlenség nem lett volna. Bartáné énekmű­vészetét, mint univerzális tehetséget hallottuk megnyilatkozni. Hatalmas koncepciójú opera­ária (Butterfly nagy áriája), könnyed francia dal, ó- és új klasszikus német darab (Schubert: Die Forelle, Schumann, Frühlingsnacht), ma­gyar műdal és hamisítatlan magyar nóta egy­forma szépséggel szállt a magasba és hozta dobogásba sziveinket. Az első számot Weckerlin: Bergerette című, végtelen poetikus dalával (XVII. század) a má­sodikat két magyar dallal (Sirassatok engem orgonavirágok . . .) kellett megtoldania a szűnni nem akaró tapsok és ismételt kihivások után.

Next