Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-03-31 / 20. szám

2. oldal. ott settenkedik. A védő ügyvédek ott nyomban megkapták az alapos feleletet az elnök, az igaz­gató, Reviczky érdekelt birtokos, továbbá az izsai és naszvadi érdekeltek részéről. — Külö­nösen a naszvadi érdekeltség rövid kijelentése volt csattanós. — hogy a vehemens föllépés mennyire nem nem volt sikeres, legjobban mu­tatja az, hogy a tettesek szószólói a tárgyalás további folyamán a választmány sikeresen meg­védett álláspontjával szemben a szó szoros ér­telmében alkudni kezdtek s javaslatukat oda módosították, hogy a vezetőségnek és az alkal­mazottaknak a felmentvényt meg lehet adni, ha a közgyűlés a büntenyb­ö élj­árást visszavonja! Hogy a közgyűlés ezt a módosított javaslatot sem fogadhatta el, olyan világos mint a nap. Ha akár az igazgató, akár m­ás alkalmazott mu­lasztást követett el s az beigazolható, mi sem természetesebb, hogy meg kell azt torolni. Sem nekem, sem a társulat bármely más al­kalmazottjának a jól, híven és becsületesen teljesített kötelesség tudatában nincs arra szük­sége , hogy rekompenzációs alapon kapjunk föl­mentést. Nincs is ez a társulat érdekében, hogy a töltés átvigókat futni hagyja s ezzel a jö­vendő hasonló alkalmaira precedenst teremtsen. A vita után következett a döntés, a határozat­­hozatal a javaslatok felett. Szavazás nem volt, mert ilyent nem is kértek. A döntésnél egyedül maradt javaslatával a két község képviselete. A hírlapi közlemény ugyan azt állítja, hogy még a hetényiek is egy állásponton voltak ve­lük. Hihetetlenül hangzik ugyan, hogy a hetényi érdekeltség képviselői így fogták volna fel a hetényi ártéri birtokosság érdekét, amikor min­den egyébtől eltekintve nyilvánvaló, hogy ma­guktól a helyreállítási munkák költségeiről sú­lyos ezerek fogják őket is terhelni, mégsem akarom kétségbe vonni e közlés helyességét, de azt viszont az egész közgyűlésre hivatkozva állíthatom, hogy ezt az álláspontjukat a heté­­nyiek egyetlen egy szóval sem árulták el. A legszebb mégis a közleményben az, hogy a választmány javaslata mellett megnyi­latkozó nagy többség döntését a tudósító — aki bizonyára csak a színtiszta igazság meg­állapítására törekedett — úgy állítja be, m­oha a felmentvényt az érdekeltségnek csak a felső vidéken lakó része adta volna meg. A helyes ténymegállapítás érdekében közlöm az erre vo­natkozó adatokat. Képviselve volt a közvetlenül érdekelt alsó szakaszról 32,631 hold. Ebből a választmány javaslata ellen csak Martos és Imely érdekeltsége foglalt állást 4911 holddal. Ha a cikkírónak kedvezve Hetényt is oda szá­mítom: 6510 hold. E szerint tehát csupán az alsó érdekeltségből 27,720 illetve 26,121 hold támogatta a választmány javaslatát és foglalt állást az ellenjavaslatok ellen; és pedig, Nasz­­vad, az esztergomi érseki uradalmaknak nasz­vadi, imelyi, m­artisi, lándori és kolosmajori gazdaságai, az agyagosi, az izsai, a marcelházi, p.-bokrosi, p.-vérti ártéri, köztudomásúlag csupa felsővidéki érdekeltségek. Ehhez csatlakozott az egész — az ügyben érdektelen, tehát az objek­tív megítélésre legilletékesebb — felső szakasz 36,745 holddal. Még azt is mondja a tudósító, hogy „az ármentesítési munkák alaposabb végzése céljá­ból szükséges fedezet kérdésében is beható vita folyt“. Ilyen tárgy nem is volt napirenden ! Azon költségek fedezetének biztosításáról volt kizárólag szó, melyek a martosiak által okozott károk helyreállítására szükségesek. Az erre szükséges fedezetet a közgyűlés vita és észre­vételek nélkül egyhangúlag megszavazta. Azt hiszem ezekhez nem kell kommentár. Láthatja ezekből a K. L. tisztelt közönsége, hogy egyes hirlaptudósítók milyen pompásan körül tudják hajózni az igazságot. Tornóc, 1920 március 24 Mezey Gyula s. k. a Vágbalparti á­ rm. társ. igaz.g. Komáromi Vendéglősök, Korcst­­á­­rosok és Kávésok Ipartársulatának Állandóan raktáron tart. pilseni palack valamint elsőrendű hordó sört Szállítás úgy helyben mist vitrin. 7‘ » Komaromi mapuk * Tömeges kiutasítások. 52 családnak kell távozni a városból. A polgármester előterjesztése, — Saját tudósítónktól. — — m­árc. 29. Mint a villámcsapás sújtott le ötvenkét komáromi családra a kiutasító rendelet, amelyet szombaton, f. hó 27-én kézbesített ki a rendőr­ség az érdekelteknek. Többnyire állami hivatalnok, postás, vasutas családoknak hozzátartozói, akiknek feje eddig itt teljesített szolgálatot. A változott vi­szonyok folytán szolgálatuk itt megszűnt, abból elbocsátották őket és így Magyaországon keres­tek megélhetést. Többen közülük önként mentek át és léptek ott szolgálatba. Családaikat azonban itt hagyták, mert ide köti őket házuk, kis­ vagyonuk, gazdaságuk, a gyerekek taníttatása, neveltetése, az iskola. Most a kiutasítási rendelet az iskolai év vége előtt éri őket, tehát ha ezt mereven ke­resztül erőszakolják, nyomorba és ínségbe dön­tenek ötvenkét magyar családot, akik itt senki­nek nem vétettek, megélhetésük, lakásuk biz­tosítva volt. Az emberiség elvei parancsolják, hogy ezt az intézkedést elhalasszák és enyhítsék, vagy egyáltalán vonják vissza. Ebben az ügyben a kiutasítottak egy kül­döttsége kereste fel Alapi Gáspár h.­polgár­­mestert, aki ez Ügyben készségesen ígérte meg közreműködését és ebben az ügyben azonnal előterjesztést tett dr. Fo­kman zsupánhoz, kérve a rendelkezés felfüggesztését. Nincsen semmi kétségünk az iránt, hogy ez meg is fog történni, mert azok az okok, amelyek e mellett szólnak, annyira a humaniz­mus érvei, amelyek elől semmiféle kormánynak elzárkózni nem lehet. 1920 wRibeius 31. | Dr. Csukás István ■ 1855—1920. , Egy munkában eltöltött életre tette rá a halál a pontot, befejezve azt váratlanul, hirte­len, kegyetlen rövidséggel, megdöbbentve min­denkit, aki az emberi lét súlyos problémájával foglalkozik. Csukás István doktor, akinek szerencsés bondomiája, derűs világnézete bzalmat ömött betegeibe, barátait, ismerőseit vonzalommal töl­tötte el aziránt az életfilozófia iránt, amelyet ő is követett: éljünk rendesen munkában, a vi­lágnak tekintsük a jobbik oldalát, az életnek pedig a szebbik felét: a vidáman mosolygó Csukás dokt­r örökre itt hagyta betegeit. Ezt az elvet követte dr. Csukás István, a szegény betegek gondviselője és gyámolítója, a komáromi közkórház oszt­ály­vezető főorvosa. Dolgozott, fiatalabb korában a csendes szórakozásokat kedvelte, mindenkor családjá­nak élt, gyermekeit szépen felnevelte, szár­nyakra bocsátotta és szíve gyönyörködött az ő élete folytatásaiban. Ez a normálisan csendes életmód, ez a szép és effektusoktól mentes élet, a polgár eszményi élete szerzett neki sok-sok barátot, tisztelőt,­ lekötelezettet, akiknek százai, de talán ezrei állták körül a verőfényes vasárnap dél­után bús ravatalát. Mintha ez a ravatal nem is azt a mély sorstragédiát juttatta volna eszünkbe, amely minden emberre kérlelhetlenül bekövetkezik: egy orvos halt meg, úgy halt meg, mint egy bölcs és tudós, megmondta utolsó órájában betegsége okát és közölte környezetével, hogy meg fog halni. Ez a halál nem az a borzal­masan megrázó képet nyújtja, amely letör és megsemmisít bennünket, ez kibékít a sorssal: így végeztetett el. Megnyugszunk a változhatat­­lanban, az elháríthatatlan végben, mely mind­nyájunkra vár, de rettegünk, hogy súlyosabb és fájdalmasabb formában .. . ” Csukás dr. Komáromban született 1855- ben iparos szülőktől, akik a kitünően tanuló ifjúi Hz orvosi pályára nevelték. Iskoláit jeles es­ r­énnyel végezte el, egyetemi évei alatt gróf Karátsonyi Guidó családjánál volt nevelő. Budapesten szerezte meg az orvostudori okle­velet és hazajött gyakorlatra. Először Imely községben lett körorvos, ahonnan Komárom város választotta meg kór­házi alorvosnak. A Komáromi Iparos és Kereskedő Beteg­­segélyző Egylet is orvossá választotta, utóbb pedig az ebből kialakult Kerületi Munkásbiz­­biztosító Pénztárnak is népszerű és szeretett orvosa lett. Húsz év óta működött a Komá­romi Első Polgári Betegsegítő Egylet orvosa gyanánt is, ahol népszerűség és szeretet vette körül. A komáromi közkórháznak sokáig al­orvosa volt, majd az új közkórház szervezésé­vel a belgyógyászati­ osztály vezető főorvosa lett. Ritka humanitás és szeretet jellemezte működését és ez volt népszerűségének titka. A múlt év őszén beteg volt, szervi szív­baj tünetei jelentkeztek nála és érelmeszedése támadt, ezek a bajok okozták hirtelen és vá­ratlan elmúlását is, mely pénteken reggel kö­vetkezett be. A megboldogult halála hírére a városháza, a munkásbiztosító pénztár, a Kaszinó és a Köz­kórház épületére kitűzték a gyászlobogót. A Komáromi Első Polgári Betegsegítő Egylet tisztikara és választmánya dr. Alapi Gyula elnök vezetése alatt testületileg tisztel­gett a gyászba borult családnál, kifejezve mély részvétét. A megboldogult ravatalára koszorút helyezett a városi törvényhatóság részéről Alapi Gáspár polgármester-helyettes, koszorúkat küld­tek­ a városi közkórház, a Munkásbiztosító, az Első Polgári Betegsegítő Egylet, a földmives iskola, melynek orvosa volt és számosan. Temetése óriási részvét mellett folyt le vasárnap délután. A ravatal felett Varga Sán­dor mondott megindított gyászbeszédet, a simai Vágó Ede költői szárnyalásu búcsúztató be­széddel csalt a hallgatók szemébe igaz könnyeket. A komárom megyei és Komárom városi orvosi kar, a közkórház és a munkásbiztositó nevében dr. Mezey János vett búcsút az elköl­tözőitől a következő magasszárnyalásu be­szédben: Mélyen megrendülve, mélységes gyásztól könybelábadt szemekkel állunk e koporsó mel­lett, melynek szemfedője egy egész élet áldásos­­munkájában elfáradt orvos holttestét takarja. S ha egy tisztességnél­ eltöltött élet kialvása min­den ember őszinte részvétét kelti fel, mennyi­vel melegebb e részvét, mert mennyivel szív­facsaróbb a fájdalom most, midőn a gyászolók serege orvost kisér utolsó útjára. Az orvosi hivatásnak méltóságot, tekin­télyt és megbecsülést az orvos lelkében élő ama erkölcsi kötelességérzet adja, melynél fogva az orvos minden tudása, munkája mindenkor és mindenütt, a nap bármely órájában a szen­vedő emberiségé. Igen, emberis sírm, a bölcső­től a sírig nincs őszintén megértőbb, önzetle­nebb jóakaród, az élet során reád mért testi és lelki szenvedéseidben gyengédebb gyámolród, a folyton reád leső legkülönfélébb betegségek ellen szilárdabb védelmed az orvosnál, kit ha elvesztettél az élet bajainak viharában, úgy ma­gadra maradsz, mint a háborgó tenger hajó­töröttje. 1 Ama szoros lelki kapcsolat, mely az or­vos és a szenvedő ember között fennáll, szüli a bizalmat, a tiszteletet, a halát — érthető te­hát, hogy az orvos elvesztése nemcsak a köz­vetlen hozzátartozóknak, hanem nagyon sokak­nak lelkében mélységes gyászt, bánatot és szinte pótolhatatlan veszteséget fakaszt. Ezért mélységes a mi gyászunk, sajgó a bánatunk a komáromiaknak, midőn téged, ked­ves halottunk utolsó utódra elkísérve szülőföl­ded keblébe zárunk. Férfiú voltál tetőtől-talpig, a szelíd megértés, a gyengéd szeretet, az egye­nes jellem megtestesült ideálja; orvos voltál minden izedben, a szó legnemesebb értelmé­ben, ki az élet zajos szereplését mindig kerülve, az egyéni érdeket mindenkor félretéve, csak magasztos hivatásodnak éltél, melynek szolgá­latában soha nem tettél különbséget ember és ember között, mindenkiben ki hozzád fordult csak a szenvedőt, a segítségért folyamodót nézted. S hogy szerető, gyengéd megértésed mennyire visszhangra talált, bizonyítja az, hogy betegeid jelentékeny része embertársaink azon sorából került ki, hol a bajt, a szenvedést szinte hatványozottan terhesebbé teszi a sze­génység. Jóságos atyai szavaiddal, gyengédsé­geddel fűszerezett tudásod e téren kifejtett ál­dásos munkájáért kérem a jó Istent, hogy a boldogság honában minden fáradozásodat bő-

Next