Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-03-31 / 20. szám
2. oldal. ott settenkedik. A védő ügyvédek ott nyomban megkapták az alapos feleletet az elnök, az igazgató, Reviczky érdekelt birtokos, továbbá az izsai és naszvadi érdekeltek részéről. — Különösen a naszvadi érdekeltség rövid kijelentése volt csattanós. — hogy a vehemens föllépés mennyire nem nem volt sikeres, legjobban mutatja az, hogy a tettesek szószólói a tárgyalás további folyamán a választmány sikeresen megvédett álláspontjával szemben a szó szoros értelmében alkudni kezdtek s javaslatukat oda módosították, hogy a vezetőségnek és az alkalmazottaknak a felmentvényt meg lehet adni, ha a közgyűlés a büntenybö éljárást visszavonja! Hogy a közgyűlés ezt a módosított javaslatot sem fogadhatta el, olyan világos mint a nap. Ha akár az igazgató, akár más alkalmazott mulasztást követett el s az beigazolható, mi sem természetesebb, hogy meg kell azt torolni. Sem nekem, sem a társulat bármely más alkalmazottjának a jól, híven és becsületesen teljesített kötelesség tudatában nincs arra szüksége , hogy rekompenzációs alapon kapjunk fölmentést. Nincs is ez a társulat érdekében, hogy a töltés átvigókat futni hagyja s ezzel a jövendő hasonló alkalmaira precedenst teremtsen. A vita után következett a döntés, a határozathozatal a javaslatok felett. Szavazás nem volt, mert ilyent nem is kértek. A döntésnél egyedül maradt javaslatával a két község képviselete. A hírlapi közlemény ugyan azt állítja, hogy még a hetényiek is egy állásponton voltak velük. Hihetetlenül hangzik ugyan, hogy a hetényi érdekeltség képviselői így fogták volna fel a hetényi ártéri birtokosság érdekét, amikor minden egyébtől eltekintve nyilvánvaló, hogy maguktól a helyreállítási munkák költségeiről súlyos ezerek fogják őket is terhelni, mégsem akarom kétségbe vonni e közlés helyességét, de azt viszont az egész közgyűlésre hivatkozva állíthatom, hogy ezt az álláspontjukat a hetényiek egyetlen egy szóval sem árulták el. A legszebb mégis a közleményben az, hogy a választmány javaslata mellett megnyilatkozó nagy többség döntését a tudósító — aki bizonyára csak a színtiszta igazság megállapítására törekedett — úgy állítja be, moha a felmentvényt az érdekeltségnek csak a felső vidéken lakó része adta volna meg. A helyes ténymegállapítás érdekében közlöm az erre vonatkozó adatokat. Képviselve volt a közvetlenül érdekelt alsó szakaszról 32,631 hold. Ebből a választmány javaslata ellen csak Martos és Imely érdekeltsége foglalt állást 4911 holddal. Ha a cikkírónak kedvezve Hetényt is oda számítom: 6510 hold. E szerint tehát csupán az alsó érdekeltségből 27,720 illetve 26,121 hold támogatta a választmány javaslatát és foglalt állást az ellenjavaslatok ellen; és pedig, Naszvad, az esztergomi érseki uradalmaknak naszvadi, imelyi, martisi, lándori és kolosmajori gazdaságai, az agyagosi, az izsai, a marcelházi, p.-bokrosi, p.-vérti ártéri, köztudomásúlag csupa felsővidéki érdekeltségek. Ehhez csatlakozott az egész — az ügyben érdektelen, tehát az objektív megítélésre legilletékesebb — felső szakasz 36,745 holddal. Még azt is mondja a tudósító, hogy „az ármentesítési munkák alaposabb végzése céljából szükséges fedezet kérdésében is beható vita folyt“. Ilyen tárgy nem is volt napirenden ! Azon költségek fedezetének biztosításáról volt kizárólag szó, melyek a martosiak által okozott károk helyreállítására szükségesek. Az erre szükséges fedezetet a közgyűlés vita és észrevételek nélkül egyhangúlag megszavazta. Azt hiszem ezekhez nem kell kommentár. Láthatja ezekből a K. L. tisztelt közönsége, hogy egyes hirlaptudósítók milyen pompásan körül tudják hajózni az igazságot. Tornóc, 1920 március 24 Mezey Gyula s. k. a Vágbalparti á rm. társ. igaz.g. Komáromi Vendéglősök, Korcstárosok és Kávésok Ipartársulatának Állandóan raktáron tart. pilseni palack valamint elsőrendű hordó sört Szállítás úgy helyben mist vitrin. 7‘ » Komaromi mapuk * Tömeges kiutasítások. 52 családnak kell távozni a városból. A polgármester előterjesztése, — Saját tudósítónktól. — — márc. 29. Mint a villámcsapás sújtott le ötvenkét komáromi családra a kiutasító rendelet, amelyet szombaton, f. hó 27-én kézbesített ki a rendőrség az érdekelteknek. Többnyire állami hivatalnok, postás, vasutas családoknak hozzátartozói, akiknek feje eddig itt teljesített szolgálatot. A változott viszonyok folytán szolgálatuk itt megszűnt, abból elbocsátották őket és így Magyaországon kerestek megélhetést. Többen közülük önként mentek át és léptek ott szolgálatba. Családaikat azonban itt hagyták, mert ide köti őket házuk, kis vagyonuk, gazdaságuk, a gyerekek taníttatása, neveltetése, az iskola. Most a kiutasítási rendelet az iskolai év vége előtt éri őket, tehát ha ezt mereven keresztül erőszakolják, nyomorba és ínségbe döntenek ötvenkét magyar családot, akik itt senkinek nem vétettek, megélhetésük, lakásuk biztosítva volt. Az emberiség elvei parancsolják, hogy ezt az intézkedést elhalasszák és enyhítsék, vagy egyáltalán vonják vissza. Ebben az ügyben a kiutasítottak egy küldöttsége kereste fel Alapi Gáspár h.polgármestert, aki ez Ügyben készségesen ígérte meg közreműködését és ebben az ügyben azonnal előterjesztést tett dr. Fokman zsupánhoz, kérve a rendelkezés felfüggesztését. Nincsen semmi kétségünk az iránt, hogy ez meg is fog történni, mert azok az okok, amelyek e mellett szólnak, annyira a humanizmus érvei, amelyek elől semmiféle kormánynak elzárkózni nem lehet. 1920 wRibeius 31. | Dr. Csukás István ■ 1855—1920. , Egy munkában eltöltött életre tette rá a halál a pontot, befejezve azt váratlanul, hirtelen, kegyetlen rövidséggel, megdöbbentve mindenkit, aki az emberi lét súlyos problémájával foglalkozik. Csukás István doktor, akinek szerencsés bondomiája, derűs világnézete bzalmat ömött betegeibe, barátait, ismerőseit vonzalommal töltötte el aziránt az életfilozófia iránt, amelyet ő is követett: éljünk rendesen munkában, a világnak tekintsük a jobbik oldalát, az életnek pedig a szebbik felét: a vidáman mosolygó Csukás doktr örökre itt hagyta betegeit. Ezt az elvet követte dr. Csukás István, a szegény betegek gondviselője és gyámolítója, a komáromi közkórház osztályvezető főorvosa. Dolgozott, fiatalabb korában a csendes szórakozásokat kedvelte, mindenkor családjának élt, gyermekeit szépen felnevelte, szárnyakra bocsátotta és szíve gyönyörködött az ő élete folytatásaiban. Ez a normálisan csendes életmód, ez a szép és effektusoktól mentes élet, a polgár eszményi élete szerzett neki sok-sok barátot, tisztelőt, lekötelezettet, akiknek százai, de talán ezrei állták körül a verőfényes vasárnap délután bús ravatalát. Mintha ez a ravatal nem is azt a mély sorstragédiát juttatta volna eszünkbe, amely minden emberre kérlelhetlenül bekövetkezik: egy orvos halt meg, úgy halt meg, mint egy bölcs és tudós, megmondta utolsó órájában betegsége okát és közölte környezetével, hogy meg fog halni. Ez a halál nem az a borzalmasan megrázó képet nyújtja, amely letör és megsemmisít bennünket, ez kibékít a sorssal: így végeztetett el. Megnyugszunk a változhatatlanban, az elháríthatatlan végben, mely mindnyájunkra vár, de rettegünk, hogy súlyosabb és fájdalmasabb formában .. . ” Csukás dr. Komáromban született 1855- ben iparos szülőktől, akik a kitünően tanuló ifjúi Hz orvosi pályára nevelték. Iskoláit jeles es rénnyel végezte el, egyetemi évei alatt gróf Karátsonyi Guidó családjánál volt nevelő. Budapesten szerezte meg az orvostudori oklevelet és hazajött gyakorlatra. Először Imely községben lett körorvos, ahonnan Komárom város választotta meg kórházi alorvosnak. A Komáromi Iparos és Kereskedő Betegsegélyző Egylet is orvossá választotta, utóbb pedig az ebből kialakult Kerületi Munkásbizbiztosító Pénztárnak is népszerű és szeretett orvosa lett. Húsz év óta működött a Komáromi Első Polgári Betegsegítő Egylet orvosa gyanánt is, ahol népszerűség és szeretet vette körül. A komáromi közkórháznak sokáig alorvosa volt, majd az új közkórház szervezésével a belgyógyászati osztály vezető főorvosa lett. Ritka humanitás és szeretet jellemezte működését és ez volt népszerűségének titka. A múlt év őszén beteg volt, szervi szívbaj tünetei jelentkeztek nála és érelmeszedése támadt, ezek a bajok okozták hirtelen és váratlan elmúlását is, mely pénteken reggel következett be. A megboldogult halála hírére a városháza, a munkásbiztosító pénztár, a Kaszinó és a Közkórház épületére kitűzték a gyászlobogót. A Komáromi Első Polgári Betegsegítő Egylet tisztikara és választmánya dr. Alapi Gyula elnök vezetése alatt testületileg tisztelgett a gyászba borult családnál, kifejezve mély részvétét. A megboldogult ravatalára koszorút helyezett a városi törvényhatóság részéről Alapi Gáspár polgármester-helyettes, koszorúkat küldtek a városi közkórház, a Munkásbiztosító, az Első Polgári Betegsegítő Egylet, a földmives iskola, melynek orvosa volt és számosan. Temetése óriási részvét mellett folyt le vasárnap délután. A ravatal felett Varga Sándor mondott megindított gyászbeszédet, a simai Vágó Ede költői szárnyalásu búcsúztató beszéddel csalt a hallgatók szemébe igaz könnyeket. A komárom megyei és Komárom városi orvosi kar, a közkórház és a munkásbiztositó nevében dr. Mezey János vett búcsút az elköltözőitől a következő magasszárnyalásu beszédben: Mélyen megrendülve, mélységes gyásztól könybelábadt szemekkel állunk e koporsó mellett, melynek szemfedője egy egész élet áldásosmunkájában elfáradt orvos holttestét takarja. S ha egy tisztességnél eltöltött élet kialvása minden ember őszinte részvétét kelti fel, mennyivel melegebb e részvét, mert mennyivel szívfacsaróbb a fájdalom most, midőn a gyászolók serege orvost kisér utolsó útjára. Az orvosi hivatásnak méltóságot, tekintélyt és megbecsülést az orvos lelkében élő ama erkölcsi kötelességérzet adja, melynél fogva az orvos minden tudása, munkája mindenkor és mindenütt, a nap bármely órájában a szenvedő emberiségé. Igen, emberis sírm, a bölcsőtől a sírig nincs őszintén megértőbb, önzetlenebb jóakaród, az élet során reád mért testi és lelki szenvedéseidben gyengédebb gyámolród, a folyton reád leső legkülönfélébb betegségek ellen szilárdabb védelmed az orvosnál, kit ha elvesztettél az élet bajainak viharában, úgy magadra maradsz, mint a háborgó tenger hajótöröttje. 1 Ama szoros lelki kapcsolat, mely az orvos és a szenvedő ember között fennáll, szüli a bizalmat, a tiszteletet, a halát — érthető tehát, hogy az orvos elvesztése nemcsak a közvetlen hozzátartozóknak, hanem nagyon sokaknak lelkében mélységes gyászt, bánatot és szinte pótolhatatlan veszteséget fakaszt. Ezért mélységes a mi gyászunk, sajgó a bánatunk a komáromiaknak, midőn téged, kedves halottunk utolsó utódra elkísérve szülőfölded keblébe zárunk. Férfiú voltál tetőtől-talpig, a szelíd megértés, a gyengéd szeretet, az egyenes jellem megtestesült ideálja; orvos voltál minden izedben, a szó legnemesebb értelmében, ki az élet zajos szereplését mindig kerülve, az egyéni érdeket mindenkor félretéve, csak magasztos hivatásodnak éltél, melynek szolgálatában soha nem tettél különbséget ember és ember között, mindenkiben ki hozzád fordult csak a szenvedőt, a segítségért folyamodót nézted. S hogy szerető, gyengéd megértésed mennyire visszhangra talált, bizonyítja az, hogy betegeid jelentékeny része embertársaink azon sorából került ki, hol a bajt, a szenvedést szinte hatványozottan terhesebbé teszi a szegénység. Jóságos atyai szavaiddal, gyengédségeddel fűszerezett tudásod e téren kifejtett áldásos munkájáért kérem a jó Istent, hogy a boldogság honában minden fáradozásodat bő-