Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-01 / 1. szám

negyvenkettedik évfely 1. szán. KOMÁROMMEGYE! KÖZLÖNY On&ttési ár helyfew» Cseh-Mlovák értekben : VlazYvie 66 K, féléére £ 8 K, BegjHé>re 14 k. Elü­lüetési ár vidékre postai­ szétküldéssel: érre 60 K, fél erre SO K, »cg/cdévi­e 15 K. Egyes izém árai 60 fillér. Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA ár. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Szombat, 1921. Január 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Máríci­u, 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik a minden szerdán és szombaton. Olvasóinkhoz! Lapunk mai számával 42-ik évfolyamába lép. Ez a több, mint négy évtizedes múlt a mi erősségünk, büszkeségünk, de a mi progra­munk is. Azok leszünk ezentúl is, amik eddig voltunk. Vármegyénk és városunk érdekének szószólója, előharcosa, őrállói és megvíhatlan védőbástyája a magyar kultúrának, mely hiva­tásunk lelkiismeretes betöltése — a mai vi­szonyok között kétszeres kötelességérzettel há­rul reánk. Nem is térünk ki előle. A hatalom kegye el nem szédít, az önkény terrorja vissza nem riaszt. Védői leszünk a jognak, igazság­nak. Ostorai a visszaéléseknek. Bárki kövesse el azokat. Akár hatóság, akár egyesek. Elszánt harcosai maradunk a polgárok jogegyenlőségének, apostolai a békés, alkotó munkának, a testvéries egyetértésnek; tárgyila­gos, de meg nem­ alkuvó és meg nem­­élem­­líthető ellenőrei a közhatalom kezelésének. Minden írásunkat magyar szív, magyar őszinteség diktálja és az igazság keresésnek szelleme hatja át. Nem keressük a harcot, de nem is térünk ki előle. A magunk lábán járunk, a magunk fe­jével gondolkodunk. Függetlenségünket — semmi kincsért túl nem adjuk. Épen azért nem csatlakozunk egyik politikai párthoz sem. Tá­mogatjuk mindegyiket, kivált ha a magyarság jogaiért küzd. Ez volt vezérlő szempontunk eddig. Ez lesz ezentúl is. Hálásan emlékezünk meg a közönségnek lapunk iránt eddig is állandóan fokozódó ér­deklődéséről. Megjutalmaz az és arra serkent, arra buzdít, hogy sűrűbbé gyakoribbá tegyük az érintkezést olvasóinkkal, lapunkat hetenként többször jelentessük meg. Régi tervünk, régi vágyódásunk ez. Biza­kodva reméljük, hogy az uj év ezt is valóra rákja. Talán nem is sokárai Boldog új év kívánásával köszöntjük t. olvasóinkat és bizalommal kérjük az előfizeté­sek megújítását. A szerkesztőség és kiadóhivatal, sajgó lélekkel és könnyes szemeink fá­­tyolán át nézünk vissza a múltba és sziveink hangosabb dobogása felel arra a kérdésre, most vagyunk-e boldogabbak, vagy régen? Hiszen mindennap ezerszer tolul elénk ez a kérdés és ezerszer ke­l magunknak erre válaszolnunk, amely vá­laszokban lemondásunk, melancholiánk és csüggedésünk nyilvánul meg, kishitű vol­tunk, amely a Ma életét örökkévalónak tekinti és nem tud beilleszkedni a tér és idő nagy távlataiba. Nem vagyunk, nem lehetünk boldo­gok magyarok, akik fajunktól elszakítva egy nagyratörő nemzetiség önkényének, politikai és kulturális elnyomásának va­gyunk kiszolgáltatva, bár ez ellen tilta­kozunk és küzdünk, amennyire kezünk lábunk összekötözöttsége megengedi. Ez az állapot azonban meggyőződé­sü­nk szerint hosszú ideig nem tarthat és egyszer felébredünk a szabad mozgás és szabad vélem­énnyilvánítás szép reggelére. Talán éppen ez az ujév hozza meg, amelyet borongó érzésekkel várunk, am­ely hangulatban veszünk a régitől búcsút. Bajt­­ szenvedést, romlást hozott az elmúlt év reánk eleget, reménységet, ál­­­dást, örömöt semmit úgy, hogy gyászos keretbe foglaljuk ennek az esztendőnek évszámát. Ne adjuk fel reménységeinket, ne engedjük megroppanni erős hitünket, szertehullani energiánkat, kemény akará­sunkat: bízzunk a jövőben, mely min­dent meggyógyíthat. Az ember örök jel­lemvonása ez a bizalom, s a bízva bízók sokszor eljutnak reménységeik, céljaik végső állomásaihoz. Mit kérjünk az újévtől­? Hozza még a magyarok összetartását, a feldúlt tár­sadalmi békét állítsa­­ helyre, hogy társa­dalmi osztályok ne nézzenek egymással farkasszemet és ne náthák­­ egymást, mint a farkasok. Legyünk egyek és egységesek nyelvünk és kultúránk védelmében és szeretetében, mert ha megtaláltuk egy­mást, tudatára ébredünk erőinknek, ame­lyek másképpen szétmállanak és el­vesznek. De várjuk az újévtől azt, amit min­den szabad ember elvárhat szabad ál­lamban: elveti szabadságjogaink vissza­állítását, a törvények feltétlen tiszteletét és végrehajtását ne csak kárunkra, hanem javunkra is, és igazságot a kormányzat­ban, mely fajok közt külömbséget nem ismer és polgárokat nem osztályoz. Mindezek talán nem hullanak öleinkbe újév első napján. Ne is várjuk ,a sült galambot, hanem, keményen és el­szántan fogjunk hozzá, hogy mindezt kivívjuk az uj államban, amely eddig csak terheket rakott reánk, de telkeinken nem könnyített semmit. fl megyei tisztviselők sorsa. Január elsején nem kapnak fizetést. — A főbb tisztviselőket elbocsátják. — A szolgaszem­ély­­zetet is nyugdíjazzák. —­ Állami szolgálatba való átvételre alig lehet számítani. — Múlt év áprilisa óta húzódik. — A vármegye magyar tisztviselőinek sorsa­­ már majdnem két év óta vajúdik és sehogy­­ sem akar dűlőre jutni. Még 1919. tavaszán felhívást kaptak, hogy adják be pályázati kér­vényeiket, ami meg is történt. 1919 szeptem­berében „felterjesztették ezeket a kérvénye­ket és, azóta semmi se történt velük. Érdekes, hogy Jamnicky dr. zsupán be­köszöntője alkalmából ígéretet tett a megyei tisztviselőknek, hogy valamennyien átvétetnek állami szolgálatba. Ezt az ígéretet utóda, dr. Folkman is több ízben hangoztatta. Az 1920 év nyarán itt járt Dérer miniszter is kijelen­tette azt a megyei alkalmazottak küldöttsége előtt. Most lássuk az eredményeket. Bathó Lajos megyei főjegyző nincs sem elbocsátva, sem nyugdíjazva, mégis ki van nevezve az uj főjegyző, aki Zemplénben volt főszolgabíró. — Dávidházy János, a csallóközi járás érdemes főszolgabirája, akit járása osz­tatlan bizalma és szeretete vesz körül s aki a legkiválóbb közigazgatási tisztviselők egyike, ez év végén megválik állásától, mert utóda egy nagyszombati beosztott főszolgabíró sze­mélyében ki van nevezve. Két hivatalszolgát állásából felmondás nélkül elbocsátottak 600­0 végkielégítéssel. Nem tudjuk, mi sors vár a többi alkal­mazottra. Sem nem humánus, sem nem de­mokratikus dolog félvíz idején alkalmazottakat az utcára kitenni, különösen, ha a kenyéradó maga az­ állam. Ez a legkisebb munkással sem eshetik meg, mert annak is felmondás dukál. A tisztviselők és szolgák fizetéseit dec­ végével a kormány beszüntette. Mint mondják, lépések történtek az állami fizetések folyósítása iránt. Ezt azonban már augusztus elejére ígér­ték és csak így sikerült a mérséklet híveinek megakadályozni a közigazgatási sztrájkot. Azóta sok elseje múlt el, de a várt fizetésrendezés elmaradt, holott a magyar tisztviselők ellensége, Eizenstein kormánytanácsos el lett távolítva hivatalából. 1921 január elsején több, mint 50 m­agyar­­ tisztviselő, dijnok és szolga családja fizetés­­ nélkül marad. Kiváncsiak vagyunk arra, kérdést miként fogják a helyi hogy ezt a hatóságok, f élükön dr. Folkman zsupánnal szanálni. Könnyű volna ezt a témát, amely szomorú, kiélezni a kormány és annak helyi exponensei ellenében. Nem tesszük. Mert azt gondoljuk, hogy ma­gában annak a száraz ténynek a konstatálása, hogy ötven család, mely fizetésére van utalva,­­ ettől elsején elesett, nem képes legelsőrendű létfentartási eszközeit, lisztjét, zsírját, téli tüze­lőjét beszerezni, eléggé lázítóan hat minden gondolkodó ember kedélyére. Vegyék ezt fontolóra azok, akik gondol­­­­kodni szoktak a más ember ügyén-baján is , és azok, akik erre hivatottak. Valami nincs itt rendben, valami igen nagy baj van itt az ad­minisztráció, a kormányzat körül. Íme egy eset a magyar kérdésből, amely ezzel a legszorosabb összefüggésben van. Íme egy konkrétum, egy véresen komoly esete a lét küzdelmeinek. Ötven család sorsa éveken át csügg a levegőben és a bizonytalanságban. A zsupán­ kormánybiztos — úgy­ értesü­lünk — távol van székhelyétől.­ Ha erre a­­ kellemetlen ügyre megérkezik, feltesszük róla,­­ hogy a közigazgatás dsungeljében kivezető­­ utat fog keresni a jobb­­ sorsra érdemes magyar­­ alkalmazottak részére. A Városi Párt. Az új adók elviselhetetlen terhet jelentenek. — Szerveszkedjék a polgárság. — A politikai pár­tok alakítsák meg a városi pártot. A Komáromi Lapok felvetette annak ide­jén a Városi Párt megalakításának szükséges­ségét, melynek végrehajtó-bizottsága meg is alakult. Azóta a viszonyok úgy alakultak, hogy a Városi Párt megalkotása elengedhetetlen kö­vetkezménye lett a helyi közéletnek. Felocsúdott közönyéből a városi adózó polgárság is, midőn a kényszerkölcsönt akar­ták a nyakába varrni. Hiszen ha erre kerül a

Next