A könyvtáros, 1958 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1958-05-01 / 5. szám

A KÖZMŰVELŐDÉSI ZENEI KÖNYVTÁRAKRÓL Vasváry Zoltán és Pethes Iván cik­kei a régi adósság törlesztésére buzdíta­nak. Köztudomású, hogy sok nagy mu­zsikussal — zeneszerzővel és előadómű­vésszel — ajándékoztuk meg a­­ világot. A XX. század elején, Bartók és Kodály fellépésével megkezdődik a magyar ze­nei élet forradalma. Legyen a muzsika mindenkié — adta ki a jelszót Kodály Zoltán — és a felszabadulás óta soha nem látott mértékben megnövekedett a zene­tanulók száma. Ez az első lépést jelenti e jelszó megvalósításához. A zene az egyetemes kultúra szerves része, természetes lenne tehát, hogy a közművelődési könyvtár, amely ennek a kultúrának nyomtatott termékeit közvetí­ti, a nyomtatott betű mellett a nyomtatott hangjegyet is eljuttassa olvasóihoz. So­kat írnak és beszélnek a zenei közízlés alakulásáról — szinte érthetetlen, hogy még senki sem vetette fel, milyen hatal­mas közízlés-formáló erejű intézmény lehetne a nyilvános zenei könyvtári há­lózat, amely nemcsak könyv- és kotta­anyaggal, hanem elfelejtett, modern, vagy még ismeretlen szerzők műveinek előadással kísért bemutatásával, fiatal művészek megszólaltatásával, világhírű művek hangfelvételeinek bemutatásával is hozzájárulhatna, hogy a zene valóban közkinccsé váljék. Pethes Iván megemlíti, hogy külföl­dön, számos országban sikerült már megoldani ezt a kérdést. Állítását néhány európai adattal kívánjuk alátámasztani. Az első ilyen intézmények Angliában és Németországban születnek, már a XIX. század közepén. A berlini kezdeménye­zést Németországban könyvtárak hosszú sora folytatja. 1902-ben Münchenben lé­tesül közművelődési zeneműtár. Nap­jainkban például a Német Demokratikus Köztársaság területén 20 intézmény mű­ködik, összesen 158 350 kötet kottaállo­mánnyal (a legnagyobbak Lipcse 56 000 és Drezda 33 000 kötettel). A Német Szö­vetségi Köztársaság területén 34 intéz­ményben 268 058 kötetet tartanak szá­mon. Itt München vezet, 75 000 kötettel. A skandináv államok közül csak Dániá­ról ismertetünk néhány adatot: a kis or­szágban mintegy 40 zeneműtár működik, kb. 20 000 kötet összállománnyal. Hollan­diában 20 városban létesítettek zenei könyvtárat, Hágában pl. 25 000 kötettel. A Szovjetunión kívül Csehszlovákiában is történtek komoly kezdeményezések a nyilvános zenei gyűjtemények széleskörű felhasználására. A magyar könyvtári törvény nem tesz említést a zenei könyvtárakról. Az 1957. évi országos statisztikai felmérés elmu­lasztotta a könyvtárak zeneműállomá­nyának számbavételét. Nem foglalkozik a zeneművek gyűjtésének kérdésével a tájgyűjteményekre vonatkozó hazai iro­dalom sem. A szaksajtóban pedig hos­­­szú évek óta egyetlen cikk­­ sem jelent meg, amely működő zenei intézeti könyv­táraink életével vagy problémáival fog­lalkozott volna. Az igény azonban megvan és jogos is: vizsgáljuk most már könyvtáros szem­mel, milyen lehetőségek kínálkoznak, és ezzel kapcsolatban milyen új, sürgős fel­adataink vannak. Vasváry és Pethes egyaránt megemlíti a Magyar Muzsika Házát, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat. Közművelődési intézmény­ről lévén szó, úgy gondoljuk, hogy Bu­dapesten mindenképpen. — Szabó Ervin örökéhez méltó — Szabó Ervin­ könyv­­tári feladat az ilyen intézmény létreho­zása. Ez azonban nem zárja ki, hogy az új létesítmény székhelye a Semmelweiss utcai Muzsika Háza legyen. A megyei könyvtárak tekintetében egyértelműnek látszik a feladat. Azonban alaposan meg kell vizsgálni, melyek azok a könyvtárak, amelyek a városukban je­lentkező valóságos igényt ki is tudják elégíteni. Csak azok a megyei könyvtá­rak jöhetnek számításba, amelyeknek belső rendje kellőképp megszilárdult, úgy­hogy legfőbb feladataiknak kielégítően megfelelnek. Megyei könyvtáraink kivétel nélkül rendelkeznek zenével foglalkozó könyv­anyaggal. Mindenütt megtaláljuk az Operák Könyvét, a Magyar Népzene Tára vagy a Zenetudományi tanulmá­nyok egyes köteteit, esetleg Kodály Zol­tán életrajzát stb., stb. Ez a könyvanyag azonban nem rendszeres, tudatos gyűj­tés eredménye, hanem inkább a könyv­táros érdeklődését, vagy a rendelkezésre álló beszerzési keret lehetőségeit tük­rözi. Ennek megfelelően nem egyenletes a forgalma sem; néhány véletlenül össze­került zenével foglalkozó könyv csekély forgásából nem következtethetünk az ér­deklődés hiányára. A bevezetőben azonban arról beszél­tünk, hogy a közművelődési könyvtár­nak a nyomtatott betűn kívül a nyomta­tott hangjegyet is el kell juttatnia a nagyközönséghez. Ez azt jelenti, hogy a könyvek mellett idővel be kell rendez­kednie a könyvtárnak kották gyűjtésére és kölcsönzésére is. Kiknek a számára és milyen eszkö­zökkel kellene vagy lehetne hát megol­dani a zenével foglalkozó könyvanyag ? A Könyvtáros 1957. 3. sz., 1958. 4. sz. 346

Next